Azok a világot jelentő deszkák! Tehetséggel, hittel és hűséggel szolgálni azt a közösséget, amelyből vétettünk, van-e ennél szebb hivatás és méltóbb elégtétel? A színház az élet tükre, de nem a puszta valóságé, hanem a kellőé, az emberileg-morálisan érvényesé és kívánatosé. Legszebb álmaink, az igazságosabbért és emberibbért folytatott szakadatlan küzdelem egyik, ha nem épp a legfontosabb színhelye. Rendkívül hosszú története is ezt sugallja.

Az egymást követő évek alatt folyamatosan gazdagodó Prospero könyvsorozat az erdélyi magyar színészvilág kiválóságainak művészi teljesítményeiről és személyiségeikről nyújt magával ragadó képet. Fogalmat alkothatunk az erdélyi magyar színházak teljesítményeiről, gazdag, színes világukról. Információgazdagságuk és egyéb kvalitásaik révén szükségképpen részét fogják képezni egy megírandó teljesebb magyar színháztörténetnek.

Ennek a nemes eszménynek és törekvésnek volt cselekvő részvevője Á. Toszó Ilona színművésznő, aki a sorozat legújabb kötetében megkapó őszinteséggel meggyőzően vall olykor küzdelmektől sem mentes művészi életpályájáról. Ila (így becézik) Marosvásárhelyen született, polgári családban. Édesanyjától az irodalom és a művészet iránti szeretetet kapta, édesapjától pedig a gyakorlati érzéket örökölte. Mivel a színjátszás összetett, sokágú művészeti forma, a jó színművész ezer irányba nyitott, fogékony teremtmény; olyan komplex egyéniség, aki képes az emberi psziché, az élet legbonyolultabb jelenségeinek katartikus kifejezésére. Á. Toszó Ilona elbűvölő, poétikus alkat. Nem pusztán a szavak mestere, hanem a tágabb összefüggésben vett metanyelvé, testbeszédé is. Ez a könyv meggyőzően tárja elénk a művésznő személyiségjegyeit, önmegvalósításának fontosabb stációit, művészi kiteljesedésének sajátosságait.

[[paginate]]

Már kisgyermekként különösen vonzódott: a színpadi szereplés, a cirkusz, a tánc, a balett, a művészi torna, illetve a szavalás és a vers világa felé, ami irányt szabott élete további alakulásának. Megérezve sarjadó képességeit, iskolai ünnepségeken tanárai előszeretettel foglalkoztatták. Meleg tekintetével, bájos mosolyával, hullámzó szőke hajkoronájával, csinosságával feltűnően széplány benyomását keltette. Gyermekkorától balettezett, nem sokkal később pedig a Vásárhelyi Népi Együttesben táncolt. Már a főiskolán eljátszotta Júliát a végzősök Rómeó és Júlia előadásában. Ahol kellően mély és tragikus alkat volt. Ezért volt Júliája olyan nagyszerű. Ugyancsak a főiskolán Molnár Ferenc Liliom című darabjában is remekelt. Molière Tartuffe-jében Mariann szerepét játszotta, elragadón. Később - immár színészként - Tompa Miklós rendező meghívta Sepsiszentgyörgyre, hogy Zsoldos Árpád (Romeo) mellett, ott is eljátssza Júliát. „Sok szerepkörben, számos darabban aratott sikert.”

A Színművészeti Főiskola elvégzése után Á. Toszó Ilona a Marosvásárhelyi Színházhoz került, ahol tehetséggel játszott, sokat foglalkoztatták is. Örkény István Tóték című darabjának előadásán az író is jelen volt. Ágikát, a kislányt Ila kiválóan alakította. Lohinszky Lóránd bravúros főhadnagya és Tarr László nagyszerű postása mellett remekelt.

Jóllehet a művésznő munkáját igencsak nagyra értékelték Vásárhelyen, családalapítás végett évek múltán átszerződött Kolozsvárra. Árkossy István kiváló grafikus- és festőművész felesége lett. A kincses város mindkettejüknek sokkal több lehetőséget kínált, így természetes volt, hogy a művésznő jöjjön át a Kolozsvári Magyar Színházhoz. Ahol L. G. Zorin: Varsói melódia kétszemélyes darabjában volt első nagy szerepe Pásztor János oldalán. Bálint Tibor: Sánta angyalok utcájában a kislány alakítása hasonlóképpen emlékezetes volt.

[[paginate]]

A kolozsvári társulathoz kerülve „következett el pályája művészi szempontból legfontosabb szakasza.” „Jelentős szerepeket alakíthatott, jeles színészekkel játszott együtt. Fontos darabokban, Özvegy és leánya, Sánta angyalok utcája, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról rangos rendezőkkel dolgozott. Férje pedig a Varsói melódiának a díszlettervezője volt. Demény Péter a korabeli kritikákból bőséggel idézve érzékeltette Á. Toszó Ilona előadói, színészi kvalitásait.

A múltszázad hetvenes, nyolcvanas évei nyomorúságos társadalmi életének, Ceausescu fasisztoid, kisebbségfaló politikájának az erdélyi magyarság volt a legsúlyosabban szenvedő alanya. Ebben az időszakban a Kolozsvári Magyar Színház és a többi erdélyi magyar színtársulat kifejezett nemzetszolgálatot végzett.

A diktatúra éveiben – minden tiltás ellenére – megteremtettek egy olyan sajátos nyelvezetet, amely alkalmassá vált igen fontos társadalmi-nemzeti gondok, gondolatok és érzelmek közlésére. Ezt a vonulatot és törekvést szolgálta, például, Örkény István Tóték című tragikomédiája, ahol Á. Toszó Ilona ihletetten, mély átéléssel játszotta el Ágika szerepét. Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljében olyan remekül táncolt és énekelt, hogy a köztudottan szigorú táncmester, Pintér Jenő nagy-nagy megelégedéssel gratulált neki. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapjában a művésznő az apáca szerepében olyan törékeny, elesett Antónia nővért alakított, hogy bizonyára ma is összeszorul a nézők szíve, ha felidézik.

De ne feledjük Harag György mágus-rendezőt sem, akinek személye meghatározó jelentőséggel bírt Kolozsvárt a hetvenes, nyolcvanas évek színjátszásának történetében. Ez volt az úgynevezett „Harag-korszak”. Nem csak kiváló érzékkel megáldott és hallatlanul felkészült rendező volt, hanem széles látókörű vérbeli színész-pedagógus is. Rendezései ünnepet jelentettek, hangos sikereket estéről estére a zsúfolt házak előtt.

Feltétlenül említsük meg az irodalmi esteket is: a népszerű Euripidész sorozatot, a szabadtéri előadásokat Senkálszky Endrével, Balogh Évával és Török Katival. No és Á. Toszó Ilona kollegiális-baráti viszonyát a balettkarral. Ila szeme előtt a balettművészet mind a mai napig valóságos álom.

[[paginate]]

Ezek után következtek a nyolcvanas években a traumákkal járó áttelepülések. „Csak a kolozsvári színháztól is többen áttelepültek a jogfosztó homogenizáló diktatúra idején. Akik áttelepültek, Magyarországon végig színészek maradtak ugyan, de meg sem közelítették azt az elismertséget, amellyel Kolozsváron egykor rendelkeztek.”

Demény Péter, a könyv írója igazat mond kijelentvén: „Egy országot elhagyó embernek a lelki állapota nemhogy nem irigylésre méltó, hanem egyenesen: szörnyű. Albert Júlia, a Kolozsvári Magyar Színház volt jeles színésznője így emlékezett Á. Toszó Ilona áttelepülésére. „Sajnálom, hogy elment. Megsirattam őt is és még sok színészkollégámat. Sajnálom, hogy a magyarországi színházak a sok tehetséges  erdélyi színészt nem tudták értékelni.”

„Tudtuk, hogy egyféle ’nagy űrbe’ jövünk – nyilatkozta Ila – Mert minket ide senki nem hívott: mi akartunk átjönni. Miután végleg döntöttünk, és feliratkoztunk az ominózus listára, hogy elhagyjuk az országot, felsőbb utasításra, máris mellőzöttnek tekintettek. Színészi munkámban mindinkább ’szabaddá’ váltam. Fájó és nehéz volt annyi év után egyik napról a másikra színpad nélkül maradni. Ezért Salat Lehel kollégámmal és egy kiváló bábszínésszel, Csortán Mártonnal összeállítottuk a Csiribiri című háromszemélyes gyerekműsort, amit délelőttönként a legkisebb nézőknek adtunk elő – fergeteges sikerrel. Közben nap, mint nap azt figyeltem: látható-e még a Csiribiri kifüggesztett plakátja. Ugyanis ez azt jelentette: még játszhatunk, még nincs útlevél. Egy nap aztán eltűnt a Csiribiri a hirdető tábláról. Tudtam, most már eljött az idő: mennünk kell.”

A beilleszkedés nehézségei ellenére, kezdetben forogni látszott a mókuskerék. „Szerepet ígértek Páskándi Géza A költő visszatér című rockoperájában. Teleki Blanka alakját a szerző egyenesen nekem írta. Ám mire szerződéskötésre került volna a sor, az író bosszúságára, a rendező ezt a szerepet váratlanul másnak adta, engem pedig egy kevésbé jelentős feladattal bízott meg. De nemsokára Tímár Béla a Madách Színház rendezője szerződést ajánlott fel, ez meg is gondolkoztatott és akkor döntöttem el, hogy a családomnak most nagyobb szüksége van rám.”

[[paginate]]

„Kolozsváron ínséges időket éltünk – emlékezik a művésznő –, mégis olyan otthont teremthettünk magunknak, ahol engem kerestek meg a megbízások, most viszont úgy tűnt, itt nekem kellene futnom az újabb és újabb feladatok után. Erős bizonytalanság- és kiszolgáltatottság-érzés kerített hatalmába. Válaszút előtt álltam.  Úgy éreztem, megnyugvással és elégtétellel tekinthetek vissza az egykori szép esztendőkre, megformált emlékezetes szerepeimre. És úgy döntöttem, hogy végleg elköszönök a színpad annyi éven át örömet jelentő, bűvös rivalda fényétől…” Bizony, nagy igazság rejlik ebben a vallomásban, mert Erdélyben a színművész „egy közösség tagjának érezhette magát, Magyarországon egy gépezet csavarjának; otthon egy pótolhatatlan embernek, Budapesten egy bármikor felcserélhető alkatrésznek.”

Befejezésül említsünk meg néhány címet és (fő)szerepet Á. Toszó Ilona gazdag repertoárjából: Molnár Ferenc: Liliom (Julika); Arthur Miller: Édes fiaim; Örkény István: Tóték; J. B. Molière: Tartuffe; W. Shakespeare: Romeo és Júlia; Euripidész-Sartre: Trójai nők; Énekelj, Aranymadár (Irodalmi pódium); Petőfi-emlékműsor (Irodalmi összeállítás); Ady-emlékműsor; D. R. Popescu: Szomorú angyalok; Leonid Zorin: Varsói melódia; Szigligeti E.- Móricz Zs.: A csikós; Bálint Tibor: Sánta angyalok utcája; Szophoklész: Elektra; Euripidész: Iphigénia Auliszban; Arthur Miller: A nép ellensége; Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja; Kemény Zsigmond-Csávossy György: Özvegy és leánya; Csiki László: Öreg ház; Örkény István: Kulcskeresők; Szigligeti Ede: Fenn az ernyő nincsen kas; Sütő András: A szuzai menyegző stb.