Történelmi-önismereti krimi Trianon évfordulóján

Sárosi István drámája
a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Sárosi István Trianon című drámájának színpadra állításával készült a Vörösmarty Színház a békediktátum 100 éves évfordulójára. Néhány nappal a március 7-i ősbemutató után azonban, a koronavírus-járvány megfékezéséért bevezetett korlátozások miatt, a székesfehérvári teátrum is felfüggeszteni kényszerült előadásait. A sajtóvisszhangokból a csonka évad ellenére is izgalmas kép rajzolódik ki az évfordulós darabról. Reméljük, hogy látjuk még színpadon ezt a „történelmi-önismereti krimit” a nemzeti összetartozás évében.

Sárosi István Pécsett élő kardiológus, író. 1984 óta jelennek meg versei, novellái, regényei és drámái. Elmondása szerint negyven éve foglalkoztatja az, hogy mi vezetett a trianoni diktátumhoz. Salgótarjánban született, már korán megtapasztalta a tótkérdést vagy Somoskőújfalu státusát. „Trianonban rendkívül súlyos bűntettet követtek el egy ország, egy történelmi múltú európai nemzet ellen. Ami velünk, magyarokkal és Magyarországgal történt, példa nélküli a világtörténelemben” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. „Sokáig csak a külső ellenerőket hibáztattam, kárhoztattam, vádoltam, s nagyon is felnőttnek kellett lennem ahhoz a felismeréshez, hogy a trianoni békediktátum megalkotásához a kis- és nagyantant minden történelmi realitást, józan észt és kritikát felülíró mohósága mellett Magyarország s a mindenkori magyar politikai vezetés felelőtlensége, hibás hozzáállása is, de mondjuk ki: közreműködése is kellett” – fűzte hozzá ugyanebben az interjúban.

„A békediktátum aláírása nem volt több egy tizenöt perces diplomáciai aktusnál, az idevezető út azonban évtizedekre, évszázadokra nyúlik vissza” – mondja a szerző. Hosszas kutatómunka után készült regényében 1526. augusztus 29-től 1920. június 4-ig, Mohácstól Trianonig veszi sorra az okokat és előzményeket, titkosítás alól feloldott parlamenti és diplomáciai jegyzőkönyvek, naplók, hivatalos levelezések, egyéb dokumentumok szövegét megszólaltatva. Mint mondta: „higgadt elemzést” kínál az olvasóknak, de a felidézett történelmi események szenvedélyességét, hevességét, az egyéni vagy párt- és kormányzati szintű konfliktusokat, bizonyítottan aljas szándékú megszólalásokat dokumentumszerű hitelességgel tálalja.

A dráma alapjául szolgáló regényében a Nemzetközi Törvényszék szakértő jogászai megidézik és vallomásra bírják a béketárgyalások kulcsszereplőit, többek között a brit, a francia, és olasz miniszterelnököt, az Egyesült Államok elnökét, valamint Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia vezető politikusait. Heves viták közepette elemzik részletesen a szakértők Magyarország évszázadokra visszatekintő történelmi felelősségét is a tragédia kapcsán. „A szerző azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem egy monumentális történelmi tablót rajzol, belecsempészve a regénybe a XVI., XVII. és XIX. századi magyarság történelmének legfontosabb közéleti eseményeit is” – méltatták a székesfehérvári színház évfordulós darabjának alapjául szolgáló művet a város honlapján.

forrás: Vörösmarty Színház

[[paginate]]

„Trianon léte, megoldatlansága önmagában is kötelez, függetlenül az évfordulótól” – véli Szikora János, a Vörösmarty Színház vezetője. „Lépten-nyomon tapasztalhattam egész életemben, hogy Magyarországon a nemzeti önismeret kérdésével komoly bajok vannak. Mert az önismeretnek akkor van értelme, ha igazságokon alapszik, hiszen azért foglalkozunk önmagunkkal, hogy valamilyen fajta igazság felé vezessük az életünket, vagy annak a jegyében kormányozzuk. Pontosan ez a kritérium szenvedett csorbát nagyon sok alkalommal Magyarországon” – nyilatkozta. A darab rendezője úgy látja: „mindenki más-más egyéni igazsággal járta ezt az utat, nemzetiségek is, a magyarok is, az osztrák-magyar politikusok is, osztrákok, németek, franciák, oroszok, mindenkinek megvolt a maga igazsága. Ennek az írásműnek, és reményeim szerint az előadásnak is az a szándéka, hogy ki-ki megismerje ezt a sokféle igazságot, mindenkinek a saját igazságát”.

Ennek egy bírósági tárgyalás ad keretet, amelyen két, nemzetközi jogi szakértő képviseli a vádat és a védelmet, mellettük pedig rengeteg szereplő váltja egymást a színpadon. „A bírósági ügyek krimik. Ez egy olyan bírósági ügy, amely nagyon sok tanút vonultat fel” – nyilatkozta Szikora János. Az általa megálmodott díszlet az anatómiai színházat idézi meg: a XVI. századtól kezdve Olaszországban egy ovális amfiteátrum szerű építményről figyelték meg a lenti, kör alakú porondon lévő asztalon a boncolást. – Rengeteg asszociációt ébreszt az emberben, ugyanakkor nagyon statikus, mégis nagyon jó lehetőséget ad sok ember mozgatására, elhelyezésére úgy, hogy ahol egykor boncasztal állt, most is lesz egy asztal. Ezen nem fogunk boncolni senkit, hanem magát az ügyet. Így kerülnek fókuszba az elhangzott mondatok, gondolatok, tények és információk,  amelyek mind-mind alkotóelemei a Trianonhoz vezető események sorozatának – ígéri az alkotó.

Bár ez a keret „kevés teret enged a személyességnek, a vetítések és a színészek érzékletes játéka élővé varázsolja a zömében száraz tényekre épülő dialógusokat – fogalmazott a Kultura.hu munkatársa –: Gáspár Sándor a védő, Seress Zoltán a vádló személyében tartja kézben a tárgyalást, olykor egymás mondatait befejezve. Egyed Attila, Lábodi Ádám, Sághy Tamás, Kádas József, Trokán Péter a hatalmasságok szerepében az epizódszerű jelenetekben is igyekeznek árnyalt karaktereket láttatni.”

Gáspár Sándor mint svéd nemzetközi jogász Magyarország mellett érvel. A civil életben is azt vallja: „Az elhallgatás talán még inkább feszültséget gerjeszt. Viszont normális, józan beszélgetések igenis szükségeltetnek. Én abban a korban nőttem fel diákként, amikor erről nem volt szabad beszélni, nem is tanították.Odahaza nagyapámék és a szüleim által tudhattam valamit  erről. Nagyon nagy szerencsének tartom, hogy megadta nekem a színház, hogy ezzel a témával elég mélyen foglalkozhassak. Bennem is valóban rengeteg kérdést vet föl, és megnyugodtam, mert nem a harci riadót ébreszti bennem, nem a csatára gondolok, hanem a normális párbeszédre Trianon kapcsán”.

Seress Zoltán, a kanadai jogász a nemzetiségi kérdést helyezi érvrendszere középpontjába, a színész így vélekedik erről a dologról: „Ha végiggondolom az én családom történetét, hogy ki mindenkiből vagyunk összegyúrva, akkor egy egészen különös összessége a közép-kelet-európai létünknek. Ha ebből indulok ki, akkor talán az a legfontosabb, hogy ha valahol előrébb akarunk tartani ebben a dologban, akkor jó lenne ismerni a környezetünk történelmét is. Mert így vagyunk mi sokszáz éve összekeverve. Ez egy olyan meló, amiben a felelősségünknek és a kíváncsiságunknak meg kell előznie a lelkiismeretünket. Gondolkodni, befogadni és elfogadni érveket és ellenérveket, ennél nincs fontosabb feladat. Ez szerintem a békesség útja”.

Az egyik legkarizmatikusabb magyar politikus, Apponyi gróf szerepében Trokán Pétert láthatjuk, aki szerint az előadás legfontosabb üzenete, hogy nincs teljesen reményvesztett helyzet: „Apponyi többször mondja, hogy mi tudjuk, hogy hol hibáztunk, tudjuk, hogy mit kellett volna csinálnunk. Hiszen ő nem egy országvezető volt, csak egy miniszter. Olyan helyzetbe került, hogy sokak helyett neki kellett magyarázkodnia, mentegetőznie. Amikor én először a kezembe vettem ezt a beszédet, az elején elfogódottságot és reménytelenséget éreztem benne, majd ahogy ment bele a tényekbe és ahogyan emocionálisan elkezdett rá hatni a mondandója, úgy lett inkább vádló, mint védekező ember.”

Vastapssal jutalmazott játékuk közben pedig a nézők lehettek az esküdtek, akik dönthettek arról, hogy Trianon kérdésében el akarnak-e jutni a közös gondolkodásig, ahogy az a kritikussal is megesett, aki így értékelte a Trianon ősbemutatóját: „nem kínál konkrét megoldást, nem foglal állást, de keresi az igazságot, és elindít egy úton, amit úgy hívunk, gondolkodás”. Reméljük, hogy látjuk még színpadon ezt a „történelmi-önismereti krimit” a nemzeti összetartozás évében.

Feke György

 

Hasonló anyagaink