Szétszóratásban is egységben

 

 

Arday Géza
Magamhoz rendeződtem


Emberek, emlékek, történetek
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2021

 

 

 

Arday Géza író és irodalomtörténész legújabb könyvét nemrégiben eltávozott édesanyjára való emlékezéssel kezdi, neki ajánlja ezt a munkáját, amely 2021 év végén jelent meg a L’ Harmattan Kiadó gondozásában. Az emlékező sorokat követően arról tájékoztatja olvasóit, hogy kötetét „az elmúlt esztendőkben készített feljegyzéseiből, jegyzeteiből és interjúiból” szerkesztette könyvvé a hozzá leginkább közelállók számára.

Az első fejezetben jószerével önmagáról vall, majd családjáról, s felmenőiről is ír, akik között több tollforgató volt. Némelyikük pedig kardforgató: dédapja kémikus-ezredes, nagyapja pedig 1945-ig tüzér alezredes volt. Érdemes kiemelnünk a szerző egyik távoli rokonának, Kovách Aladár író, műfordító, dramaturgnak a nevét is, aki a korszak számos kiemelkedő könyvének megjelenését támogatta. Később több emigráns folyóirat: a Szózat, a müncheni Hungária és a Nemzetőr alapításában is részt vett, ugyanis 1948-ban elhagyta az országot. Közismert, hogy a szocializmus berobbanásával minden jelentősebb magántulajdont államosítottak. A korszak tehetős rétegének kiemelkedő tagjait vagy kitelepítették, vagy börtönbe zárták. Akiket nem, azok vagy idejében elmenekültek az országból az ördögi diktatúra elől, vagy kényszerrel beszervezték az ÁVÓ-n III/III-nak, ami akkoriban nem volt ritka jelenség.

Már a könyv elején szemünkbe ötlik a széles rokoni hálózat, akik közül legtöbben az öreg kontinens nyugati felén kerestek és találtak új hazát maguknak. Ahol komoly tevékenységet folytattak, gazdagítva a magyar irodalmi és művészeti élet kincsesházát, jelesül az emigráns magyar irodalmat és művészetet, ám akadtak olyanok, akik tengerentúlon kötöttek ki. Az itthoni mostoha társadalmi viszonyokkal való ismerkedése során, és a szétszóródott nagy család ágas-bogas világában tájékozódva-kutakodva Arday Géza előbb kezdett el a történelemmel foglalkozni, mint az irodalommal. A rendszerváltás előtti évek iskolai élményeinek ecseteléséből figyelünk fel arra, ahogy a fiatal diák találóan: lelkiismeretlen kommunista és hazafias érzelmű, művelt oktatókra osztja iskolája tanári gárdáját.

[[paginate]]

Félig szatmári eredetű lévén, Arday Géza élénken figyelte a egyre drámaibb helyi szociális viszonyokat, a szétszakított családok mostoha-rideg életfeltételeit, ugyanakkor ismerkedni kezdett a Szatmárról indult neves költők, írók, Dsida Jenő, Páskándi Géza és mások munkásságával, fogalmat alkotott az erdélyi irodalomról, a transzilvanizmusról és emblematikus képviselőjéről, Kós Károlyról. „Megharcolt életük, és az, amit képviselnek” példakép lett a szemében. „Talán ez az oka, hogy a szatmári, partiumi és erdélyi írók vagy költők művei különleges élményt jelent számomra” – vallotta.

Szülei szinte a nulláról kellett, hogy kezdjék a közös életüket, mert azoknak a családoknak, melyeknek volt valamijük, azokat – a szocialista igazságosság és jogegyenlőség jegyében – megfosztották javaiktól. Így jártak ők is. Miközben a párthíveknek hatalmas vagyonokat ajándékoztak, úgyszintén „a szocialista igazságosság és jogegyenlőség magasztos eszméje” nevében osztogattak. A szerző családja semmit sem kapott, csak a szó szoros értelmében mindent elvettek tőlük. Felmenői magatartásmintáinak leírása, haza- és szabadságszeretetük, illetve némelyek kényszerű megalkuvása a groteszk szocialista hatalommal egyszersmind szuggesztív társadalomjellemzés is. Az olvasó számára igen tanulságos lehet: lám, mivé fejleszthető egy egyszerűnek indult írói visszapillantás.

Arday Géza már egészen fiatalon kezdett cselekvő tagjává válni a különböző ifjúsági köröknek, civil egyesületeknek és közösségeknek. Hamar feltűnt a közösségi kérdések iránti élénk érdeklődése, fogékonysága és cselekvőképessége a fontosabb, sürgető teendők iránt. Ma is igen nagy szükség lenne minél több ilyen mentalitású fiatalra, mint amilyen egykor ő volt, mert a jövőt a társadalmi igazságosság és humánum jegyében fürkésző mindenkori ifjonti társulatok áldásos működése a nemzetközösség fejlődésének elengedhetetlen feltétele. Egy ország fejlettségi színvonala legkivált az adott közösség kultúrájának, műveltségi színvonalának a függvénye. Sajnos, manapság nálunk a kultúra világa meglehetősen mostohagyermek – következtet a szerző.

Az emigráns írók, költők felé történő fordulása, fokozatosan szélesedő és mélyülő érdeklődése műveik iránt sok személyes élménnyel, bensőséges kapcsolatokkal gazdagodott az évek során, amelyek érzékeltetése helyet kapott a kötetben. Ha valahol, akkor ebben a kis könyvben igazán jól észlelhető, mennyi pluszt jelenthet a személyesség egy-egy vallomásban és emlékező írásban.

[[paginate]]

Teljes mértékben jogos az a bíráló hang, tárgyilagos szókimondás is, amit Arday szervesen beépített bizonyos elhibázott itthoni gyakorlatokat elemezve. Mert mi mindent tapasztalunk? Azt is például, hogy „haszonért külföldi csatornákról átültették azokat a televíziós műsorokat, amelyekből fiatal fiúk és lányok életébe kaphatunk naponta bepillantást. Megdöbbentő a szellemtelenség és dologtalanság, ami ezekből a műsorokból árad. Képzetlen vagy alulképzett fiatalok nagy pénzeket keresnek azzal, hogy előre megírt primitív történetekhez adják az arcukat. /…/ Nem hiszem el, hogy ilyen huszonévesekre van szüksége ennek az országnak, hogy morálisan ez a követendő életüzenet, amit be kell mutatni ország-világ előtt. Félő, hogy ezek a műsorok olyan mindenen átgázoló magatartási normákat terjesztenek, amitől megállíthatatlanná válik a szellemi és lelki züllés. Jobban kellene vigyáznunk szellemi és nemzeti értékeinkre: az ifjúságra, valódi hagyományainkra, történelmünkre, mert nem lehet a magyarság és emberiség ügyét tehetségtelen és lezüllött emberekkel képviselni. Elképzelhető, hogy ez már annak a váltásnak a része, ami a jelenben végbemegy”.

Az Emlékek, levelek, történetek című fejezetben a szerző egész földrajzi térségeket barangol be, jeles alkotókat keres fel, és – műveiket megismerve – ad közre olyan életadalékokat, levélrészleteket, amikhez más módon nemigen juthatna hozzá az érdeklődő olvasó. Elsőként Szabó Magda alakja tűnik fel előttünk. Arday az írónőről készített tanulmányát azért küldi el hozzá, hogy megtudja véleményét, esetleges kifogásait vagy elismerő szavait saját alkotói törekvéseiről. Válaszlevelében az írónő határozottan bátorítja a fiatal tollforgatót jövőbeni ígéretes munkájában: „Mindent elolvastam, amit írt rólam. Megjegyzem, nagyon kellemesen építette egybe a ’kellemetlent’, amiket az elmúlt években nyilatkoztam…”

Nemes Nagy Ágnes költői munkásságának igen fontos jellegzetességére figyel fel: „költészete irodalmunk ún. tárgyias vonulatába tartozik”. Lengyel Balázzsal való találkozásai kellemes emléket hagytak benne: „több közös nagy, jóízű beszélgetésünk emlékét őrzöm”. A Lyukasóra emlékezetes mozzanatait felidézve Szalay Károlyra, Molnár Tamás filozófusra, Gyurkovics Tiborra, Hernádi Gyulára és Mészöly Dezsőre és másokra emlékezik szeretettel. Olyan jeles írókra, költőkre, akiktől igazán volt mit tanulni.

[[paginate]]

Mándy Ivánra való visszapillantása több mint elgondolkoztató: „Hamvas Béla a függetlenségéért cserébe egy istenháta mögötti, vidéki raktárban kényszerült dolgozni. Mándy pedig mindenféle rossz munkát is elvállalt annak érdekében, hogy fenn tudja tartani magát, és szabadidejében – mindentől és mindenkitől függetlenül – az írásnak élhessen…”. Mándy így emlékezett múltbeli élethelyzetére: „azt kellett eldöntenem, akarok-e élni vagy sem. S mert akartam, írni meg szerettem, nem maradt más választásom, mint várni, közben elvállalni egy csomó kulimunkát”. Évekig nem jelenhetett meg semmi tőle, majd 1957-ben a Csutak című regényével nyolc évig tartó némasága ért véget.

Mészöly Miklós csak 1956 után jelentkezhetett önálló kötettel; felesége, Polcz Alaine sorsáról még olvasni is hátborzongató. „Ő is egyike volt azoknak a kiszolgáltatott és védtelen asszonyoknak, akiknek át kellett élniük a szovjet ’felszabadító’ katonák atrocitásait. Aminek súlyos következményei lettek… Mindezekbe majdnem belehalt.” Az írónőnek a könyv szerzőjéhez írt visszaemlékező levele szívszorító, az a téma pedig, amelyet tőle kapott – egy önálló kötetté nőtte ki magát. Zelk Zoltánt az ’56-os forradalomban való részvétele miatt letartóztatták. Sinka Erzsébet Zelk Zoltánról írt emlékező levele egyenesen rémisztő. Amiként elképesztő az írók, költők egykori egzisztenciális kiszolgáltatottsága is.

Arday Géza a nyugati magyar emigráció íróinak és irodalmának kiváló ismerője. A kötetnek ebben a fejezetében először arról értesülünk, hogy az 1957-ben Norvégiában letelepedett Sulyok Vince (1932-2009) milyen jelentős költői és műfordítói munkát végzett, hagyott hátra: „egy olyan irodalmi életművel állunk szemben – írja Arday –, amely elválaszthatatlanul egyet jelent a magyar költészet norvégiai megismertetésével. Megállapíthatjuk, hogy Sulyok Vince afféle több évtizede működő egyszemélyes műfordítói intézmény volt. Munkássága nyomán a norvég olvasóközönség megismerhette Csoóri Sándor, Illyés Gyula, József Attila, Kányádi Sándor, Petőfi Sándor, Pilinszky János és Weöres Sándor művészetét”. Könyvünk szerzőjének igen találó és fontos megállapítása: „a kis népek nem egymást fordítják, hanem a nagyokat, ám ha mégis, az azért történhet, mert a kis népek érzés- és gondolatvilága közelebb áll egymáshoz”.

[[paginate]]

Sulyok Vincének testes munkája jelent meg Norvégiában Magyarország történetéről és művelődéséről: Ungarns historie og kultur (1994). Ez a mű mind a mai napig komoly segítséget jelent a diplomatáknak, és nagy lehetőség a kutatók számára nem csupán Norvégiában, hanem a skandináv nyelvek rokonsága folytán Dániában és Svédországban is – jegyzi meg joggal Arday Géza. Sulyok Vince Oszlóban, 1975-ben Modern ungarsk lyrikk címmel antológiát jelentetett meg a magyar költészetről. Érdemes idéznünk Sulyok Vincének Ardayhoz írt köszönő leveléből egy részt: „Laudációd minden mondatával fölülmúlta várakozásaimat! Nem győzöm csodálni, hogy a rendelkezésedre álló eléggé behatárolt kis időben ilyen pontos betekintést tudtál szerezni gyakorlatilag ötven évet átfogó munkálkodásomról, meg girbe-gurba életutamról is”. Arday Gézának Ferenczi László professzorral folytatott beszélgetései, rendszeres találkozásaik fontos dokumentumok, amiket az irodalomtörténet-írók minden bizonnyal haszonnal fognak forgatni és felhasználni.

Az érdeklődők széles köre tudja, hogy a Rákosi-rendszer idején került sor a Hollandiai Mikes Kelemen Kör megalapítására. A Kör első tanulmányi hetén Cs. Szabó László az összejövetel célját a következőkben jelölte meg, ahogyan azt Arday kiemeli: a „nyugati országok fiataljai javára, idősebb előadók segítségével tisztázzák egymás közt helyüket a befogadó új világban, e világ lelki, művelődési, irodalmi, gazdasági problémáit, végül azt az egyensúlyi helyzetet, amelyben a friss menekültek összehangolódnak a Nyugattal, s mégis összetartanak népükkel, jó időre két hazát fogadván el a végzettől”.

Eleinte az idősebbek voltak az előadók, a hollandiai egyetemek magyar diákjai pedig a hallgatók, majd fokozatosan változott a kép, a fiatalabb magyarok közül is egyre többen és mind gyakrabban tartottak előadásokat. A Mikes Tanulmányi Napokat (1969 kivételével) minden esztendőben megrendezték, ahol Arday Géza is több alkalommal előadott, Cs. Szabó Lászlóról pedig monográfiát írt.

[[paginate]]

Tóth Miklós hágai református teológus tanulságos levélben reagált a kötetről a szerzőnek: „Kedves Géza, a könyved minden betűjét elolvastam. Nagyon jó könyv, egy ’remek’-mű… Óriási ismeretanyag van benne, amellyel manapság senki nem rendelkezik, csak Te /…/ Cs. Szabó nem csak irodalmi ember volt, hanem nemzeti irodalompolitikus. Magyarországon az irodalom nemzeti sorskérdés. /…/ E sors-elem nélkül a magyar irodalom erejét veszti. Olyan lesz, mint a holland, amelyben nincs politikum. Az a magyar irodalom éltető eleme. /…/ Csének volt egy kisebbrendűségi érzése Illyéssel szemben. /…/ Annyiban igaza volt, hogy Illyés Gyula szintén nem volt tiszta irodalmi ember, hanem irodalompolitikai ember”.

Kifejezetten lényeglátó a könyv Végezetül című befejező része, amelyben a kortárs világ teljes elanyagiasodottságának, atomizálódásának, egysíkúsodásának őszinte rajzát, tiszta és kíméletlen kritikáját kapjuk. Az író, irodalomtörténész felvázolja azt a zsákutcát, ahova a nyugati világ, az anyagiakban testet öltő ostoba szemlélet vezetett. Nem mellékesen jeleznünk kell azt is, hogy Arday Géza különös figyelmet fordított a könyvben a gyermekek, a fiatal nemzedék, sőt az immár középkorúak szomorú honi helyzetére. Tudniillik a gyermekekhez való szülői viszony, közelebbről az egyirányúsítás, élethelyzetüknek a kényelmekbe zúdítása, kreativitásuk teljes kiöléséhez vezethet, sőt vezet is, sajnos.

Megszívlelendő gondolatokkal fejeződik be ez a kis méretű, ám annál tartalmasabb könyv, amely számos más érdeme mellett tágra nyitja a kaput a nyugati emigráció nagyjainak további tanulmányozására. Az író kellő erővel sugallja azt a soha nem mellőzhető gondolatot, hogy a hazájától a körülmények hatalma folytán elszakított, de azzal azonos lényegű alkotó ember, ha igaz és hű marad önmagához és magyarságához, akkor idegenben sem tud mást tenni, mint szolgálni azt a nemzetközösséget, amelynek maga is része.

Aniszi Kálmán

Hasonló anyagaink

A Kálvin Kiadó ajánlója

A KÖNYVEK 1–4. kötet 1. Kezdetben (1Móz–Ruth) 2. Erőm és énekem (1Sám–Énekek) 3. Így szól az Úr (Ézs–Mal) 4. Meghalt és feltámadott (Mt–Jel) Kálvin Kiadó, 2022 B/5; keménytáblás, védőborítóval   &...