A Református Zenei Fesztivál célja, hogy évenként felmutassa a reformátussághoz köthető zenei és más kulturális hagyományokat, az egyház szolgálatát, felépítését. 2004-ben nőtte ki magát a Református Énekek koncertsorozatból, és bár a két esemény mai napig egymás mellett zajlik, a fesztiválon is jelentős szerepet töltenek be a kórusok, a kóruséneklés. Idén május 26-án, szombaton volt az a szokásos kórustalálkozó, amelyen hat református énekkar lépett fel. Balogh Lázár orgonaművész, karmester, a Nagyvárad téri Református Egyházközség kórusának karnagya is vezényelt az eseményen. A XV. Református Zenei Fesztivál kapcsán Zila Teodóra vele beszélgetett a kórustalálkozóról és az éneklés egyházunkban betöltött szerepéről.
- Hol helyezkedik el a kóruséneklés a fesztivál más műfajai, programjai között, illetve az egész egyházi zenében?
A református zenei fesztiválnak nagyon sok rétege van. Én 2009 óta vezetem a Nagyvárad téri Református Egyházközség kórusát, és azóta látok rá jobban a fesztiválra is. A programban szerepel egy kórustalálkozó. Ez tulajdonképpen egy fontos szakmai fórum. A találkozóra ellátogató közönség nagyon színes programmal találkozhat, de talán még ennél is fontosabb, hogy a kórusok egymást is hallgathatják. Ez azért is hasznos, mert nagyon sok helyről jövünk össze. Vannak határon túliak (ilyen volt idén a Te Deum Laudanum felvidéki együttes), református egyházi iskolák kórusai (Benkő István Református Iskola, DRK Dóczi Gimnáziumának kórusa, Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium), független kórusok (Soli Deo Gloria Kamarakórus) és gyülekezetek kórusai is jönnek, mint például mi (a Nagyvárad téri Református Egyházközség Kórusa). Ezek nagyon különböző színvonalú és adottságú kórusok. Izgalmas és fontos tapasztalatszerzési lehetőség, hogy ezek a kórusok meghallgathatják egymást és a tagok, kórusvezetők beszélgethetnek egymással, megismerhetik egymás munkáját, repertoárját. A fesztiválprogramon belül az eddigi években a találkozó kórusai szombat este egy egyesített, ötszáz fős nagykórust alkotva énekeltek a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, de idén ez sajnos a múzeumkerti felújítások miatt elmaradt. Fantasztikus hangulata van egyébként annak, hogy minden egy környéken zajlik. A fesztiválkórus fellépését ugyanis mindig megelőzi a Kálvin téri templomban lévő főpróba, ahonnan együtt vonulunk át a múzeumhoz – szívet melengető látvány. Persze nem fogható a Ráday utcai fáklyás felvonuláshoz, melyet szintén ajánlok mindenkinek.
- Idén a nagy összkari esemény helyett a készülő új énekeskönyv énekeiből tanulhattak a kórustagok az Ádám Jenő Zeneiskola dísztermében. Az énektanítást Bódiss Tamás a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának titkára vezette, Ön pedig zongorán kísért. Miért volt fontos, hogy ez a rész is bekerüljön a programba?
A református zenei fesztivál nagyon jó fórum volt arra, hogy egy szélesebb közönség is megismerkedhessen a készülő énekeskönyv énekanyagával és a válogatás miértjeivel – ilyen értelemben is szakmai fórumként működött a kórustalálkozó. A tanult énekeket egyébként a Lélekkel és értelemmel II. című kiadványból válogatta Bódiss Tamás, amelyben bárki részletes leírást találhat arról, hogy miért pont ezeket az énekeket választották be az új énekeskönyvbe. A kiadvány mindkét kötetét bárki elkérheti, ha szeretné saját gyülekezetében ezt az énekanyagot megismerni. A kórustalálkozón válogatott énekekből is kitűnt, hogy a készülő énekeskönyv énekanyaga nagyon színes. A reformáció korából származó koráloktól kezdve egészen a mai, ifjúsági, új énekekig. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ennek nem feltétlenül az a célja, hogy mindegyiket istentiszteleten használjuk.
A mostani református énekeskönyvünk tulajdonképpen eredetileg egy kísérleti énekeskönyvnek készült, és egy szintén nagyon sokfajta éneket tartalmazó, rendkívül igényes és átgondolt válogatás, mind a zenei mind pedig a szöveganyag szempontjából. A reformáció zenéjétől kezdve, 19. és 20. századi énekeket is tartalmaz. Ehhez a kísérleti énekeskönyvhöz szintén kapcsolódott volna egy liturgiai megújulás, de ez az 1948-as megjelenést követően az adott történelmi helyzetben nem valósulhatott meg. Az elmúlt hetven évben sok új ének talált helyet a református egyházban, számos gyülekezet énekel házi használatú énekeskönyvből a bibliaórákon, ifjúsági közösségekben vagy egyéb alkalmakon. Az új énekek mellett sok fontos, a reformáció korából származó ének is hiányzik az énekeskönyvünkből. Ezt az énekanyagot kezdte el a Liturgiai és Himnológiai Bizottság rendszerezni, ennek a bizottságnak titkára Bódiss Tamás, aki az énekeket tanította.
- Hogyan készült kórusával a Zenei Fesztivál találkozójára?
Egy gyülekezeti kórus elsődleges feladata, hogy otthon, a saját gyülekezetében szolgáljon. A nagy cél az lenne, ha minden vasárnap szolgálna a kórus, de ezt kevesen tudják megvalósítani. A nagyobb ünnepeken szoktunk a templomban énekelni. Emellett évente egy-két vidéki gyülekezetet látogatunk meg és megyünk több kórustalálkozóra is. A Református Zenei Fesztivál találkozóján bizonyos szempontból otthon vagyunk, hiszen a Nagyvárad tér a nyolcadik és kilencedik kerület határán fekvő gyülekezet – ilyen szemmel is nézünk a találkozóra. A találkozón általában egy keresztmetszetet, válogatást éneklünk az elmúlt évad alatt megtanult művekből. Gyülekezeti kórusként a repertoár gerincét a hagyományos református egyházzene adja, elsősorban a reformáció korának zenéje, valamint huszadik századi, főleg magyar kompozíciók.
- Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál főszervezője elmondta, az eseménysorozat célja, hogy az egyház kultúráját és egyben felépítését, szolgálatát megmutassa. Hogyan valósul meg ez a célkitűzés kóruséneklés szempontjából – akár a Református Énekek koncertsorozat tükrében?
A kórus mint szolgálat reprezentatív is, de mint közösség még fontosabb. Egy gyülekezeten belül például közösségként nagyon megtartó erejű. A kóruson keresztül is kapcsolódnak be emberek a gyülekezetbe. A Református Énekek koncertsorozat azért egészen egyedülálló, mert amellett, hogy egy felemelő koncertistentisztelet, az is célja, hogy énekeink a lehető legigényesebb módon szólaljanak meg. Ehhez képest a Református Zenei Fesztiválon éneklés és a Nemzeti Múzeum lépcsőjén álló nagykórus más. Ott nem énekeskönyvi énekek hangzanak el, hanem elsősorban kórusművek, az egyházi darabok mellett néhány odaillő világi énekkel is megfűszerezve.
A magyar reformátusságnak erős kulturális hagyománya van, melyben a nemzeti és a keresztyén örökség elválaszthatatlanul összeforrt. A Református Zenei Fesztiválban az a nagyszerű, hogy párhuzamosan mutatja fel ezt a fajta kulturális hagyományt, illetve az egyházat, mint Krisztus követét.
A református egyháznak fontos sajátossága, hogy autonómok a gyülekezetek, sokszínűek vagyunk. A sokszínűség felmutatása a kóruséneklést tekintve is meglátszik. Mint említettem, a találkozón énekeltek iskolai kórusok, amelyek teljesen másképp működnek, mint egy egyházközségi énekkar. Vannak profik, a komolyzenei hagyományhoz kötődők – ilyen például a nemrég alakult Központi Református Kórus, és sok más zenei réteget képviselő kórus is. A Református Zenei Fesztivál – a kórustalálkozó és többi programja is – képes az egyházunkban meglévő sokszínűséget úgy felmutatni, hogy az egyszerre minőségi, vonzó, hiteles és szórakoztató.
- Köszönöm a beszélgetést. Adja Isten, hogy a XV. Református Zenei Fesztivált ne csak a XVI., hanem még sok-sok rendezvény kövesse! És Isten áldása legyen valamennyi résztvevőn!
