félelemmel
az ősz tekintetéből kihalt az öröm
kívül rekedtünk mindegyik körön
lettünk eldobott kő levetett kabát
markoljuk a rácsot hogyha valaki bánt
félelemmel telnek a lélek terei
éjszakáinkat a csönd áthangszereli
menedéket kutatunk – picinyke odút –
hová a silányságnak nem vezet fel út
árnyék maradunk – voltunk bármilyen ügyes –
egy másik kéz nélkül mindegyik kéz üres
[ki válaszol]
ki válaszol ha hallgatok
ki ért meg jobban a többinél
véled is csak magam vagyok
bajunkról sebzett múlt ítél
szívemben elpusztult a hős
minden álmom bizonytalan
a szó mérge régi ismerős
– beléhaltak már annyian
nincs bocsánat
hangunk olvadó hó szilánkra tört üveg
szánalmas szavunkat senki sem érti meg
karcos tükröd mögött arctalan a bánat
elherdált alkunkra sosem lesz bocsánat
mint széllel az esőcsepp úgy harcolsz velem
múltunk söpröd össze amíg megérkezem
lettél eltékozolt idő megunt kegyszer
a szél majd rád talál és visszafúj egyszer