Lehet-e az emberi jog önpusztítás?

A kérdés felvetése keresztyén ember számára eleve értelmetlennek tűnik. Merthogy értelmetlen is. Szerintünk az önpusztítás természetesen nem lehet emberi jog, mert az durva beavatkozás az Úristen által szigorúan meghatározott életrendbe. A számunkra legfőbb zsinórmérték, a Biblia nagyon határozottan tiltja az élet kioltását az 5. parancsolatban („Ne ölj!” - 5Móz 5,17). Normál esetben fel sem tehetnénk ezt a kérdést, hiszen számunkra egyértelmű az élet védelmének isteni parancsa. De hol vagyunk már a valaha megszokott normál közállapotoktól Európa nyugati és északi országaiban, vagy éppen az Amerikai Egyesült Államokban? Döbbenten tapasztaljuk, hogy egy törpe kisebbség akarja ráerőszakolni akaratát a sajnos meghunyászkodó többségre. Egykori tanítványaim úgy mondanák: fejre állt a világ. Egyik észak-európai országban bírósági eljárás folyik egy országgyűlési képviselő ellen, mert nyilvánosság előtt a Bibliát idézte. Az Európai Unió alapító atyái valószínűleg forognak sírjukban. Sajnos, minden okuk meglenne rá!

Súlyos oka van annak, hogy ez az egyébként teljesen értelmetlen kérdés napjainkban, a XXI. század elején mégis időszerű, sőt nagy vehemenciával vetődik fel, tör utat magának. Úgy is mondhatnám: elemi erővel jelentkezik. A teremtett világ nagy részében tomboló értékválság teszi időszerűvé. Európa nagy részén – Istennek hála, nálunk, Magyarországon még nem igazán – a természetesnek tartott jólét odáig fokozta az ember önbizalmát, hogy a világ urának képzeli magát, jogot formál arra, hogy a maga kényelme, vélt érdeke alapján a teremtés isteni rendjébe is beavatkozzék, megpróbája megváltoztatni a megváltozhatatlant. Teszi mindezt az „emberi jog” nevében – önkényesen, az ésszerűséget figyelmen kívül hagyva, a végtelenségig kiterjesztve az „emberi jog” határait. Úgy gondolja, neki ehhez is joga van, hiszen semmiféle felsőbb erőt nem hajlandó elismerni önmaga felett.

[[paginate]]

Őszintén szólva az emberi élet elleni merénylet azért már ennél jóval korábban elkezdődött, mégpedig az élet legelején a magzatok elpusztításával. Ebben bizony a magyarság sem volt kivétel. Hány, de hány fiatalasszony esett az „egyke” áldozatául még a múlt századi Magyarországon is, talán nem is csak az Ormánságban – hogy csak egyetlen hazai konkrét példát említsek. Itt bizony nem a túlzott jólét, hanem éppen annak ellenkezője állt a nem kívánatos események mögött, ugyanis a szerény földbirtok elaprózódásától való félelem diktálta ezt a gyakran végtelenül brutális eljárást. Az élet kezdetén történő gyilkosság azóta sem szűnt meg, még napjainkban is rengeteg emberi magzat lesz a mesterséges abortusz áldozatává. Vannak országok, ahol ezt már szóvá tenni sem szabad, mert súlyos elmarasztalás, munkahelyi elbocsátás, esetleg durva megtorlás lesz a következménye. Gyakran adják az ügyben érintett nők szájába ezt a szólamot: „az én testem, azt teszek vele, amit akarok”. A fejlett orvostudomány ellenére bizony manapság is szedi áldozatait ez a veszélyes beavatkozás. Az egyik legenyhébb következmény lehet a terhességmegszakítást elszenvedő nő örökös meddősége az anyaméh falának műtét közbeni megsérülése következtében. Ez nem jelent beavatkozást az isteni teremtés rendjébe? Erre is kiterjed az emberi jog?

A közelmúltban – leginkább a jóléti államokban – azonban megjelent az élet másik végén történő beavatkozás, a „kegyes halál” gyakorlata is. A feleslegessé, sőt teherré vált idős embert azzal az indokkal küldik – önkéntes – halálba, hogy „megkíméljék az értelmetlen szenvedéstől”. Valójában arról van szó, hogy e felfogás szerint az ember addig érték, amíg termel, és amíg fogyaszt. Szerintük sem ennek előtte, sem ennek utána nincsen értéke az emberi életnek. Bizony ez is durva beavatkozás a teremtés isteni rendjébe. A hivatkozás alapja ismét az „emberi jog”, ezúttal a kegyes halálhoz való „emberi jog”. Ez bizony meglehetősen sajátos értelmezése a jognak. Jog a halálhoz? Olyan példának híre is eljutott hozzánk, hogy esetenként egy-egy „fekete angyal” hozzásegíti a kórházban fekvő idős, magatehetetlen embereket ehhez a különleges „jogérvényesítéshez”. O tempora, o mores! – mi mindenre, mennyi aljasságra lehet alkalmazni a jogot?

[[paginate]]

Napjainkban egyre gyakrabban hallhatunk a születési nem megváltoztatásához való jogról. Sátáni ötlet, hogy ezt már kisgyermekekre is próbálják alkalmazni. Már a kisgyermekeket is megpróbálják „érzékenyíteni’ születési nemük megváltoztatása iránt. Arról is igyekeznek meggyőzni őket, hogy a saját nem iránti vonzódás teljesen természetes. Ismét egy kisebbségi akaratot akarnak ráerőszakolni a többségre. Gonoszul kitervelt módon ezt éppen a legkönnyebben befolyásolható populáción, a gyermekeken igyekeznek elkezdeni. A kifejezetten keresztyén alapon létrejött Európai Unió senki által meg nem választott bürokratái most országokat sújtanak komoly büntetéssel azért, mert kormányuknak volt bátorsága szembeszállni ezzel az eszement felfogással, illetve gyakorlattal. Istennek hála ilyen kormányunk van nekünk, magyaroknak is, így aztán bennünket is sújt az imént említett büntetés. Azonban ez sem téríthet el bennünket a teremtés isteni rendjének tiszteletben tartásától.

Ennek hirdetőit cseppet sem érdekli, hogy voltaképpen zsákutcába igyekeznek terelni az emberiséget. A Bibliában ezt olvassuk: „És megáldá Isten őket, és monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Móz 1,28). Hát ebből bizony nehezen lesz szaporodás, mert ez voltaképpen a halál ideológiája, az emberiség kipusztulásának ideológiája, amiről manapság hallunk, amit a mi kormányunk minden lehetséges és legális eszközzel igyekszik megakadályozni.

A felnőttek nem-változtatását elvileg semmi sem akadályozhatja. Ennek nincs jogi akadálya. Nem is a jog oldaláról jelentkezik a katasztrofális következmény. Ha egy férfi úgy érzi, hogy ő lelkében nő, átoperáltathatja magát. A műtét után már nem lesz már férfi, de valójában nő sem lesz belőle. Soha életében nem lesz képes gyermeket szülni. Akkor sem, ha a sajátos összetételű Európa Parlament törvényt hoz arról, hogy a férfinak is legyen joga gyermeket szülni. Joga lehet, de képessége soha. Sem a jog, sem a műtét nem tud változtatni a teremtés rendjén. A férfiből nem lesz nő. Némi malíciával úgy fogalmazhatnék, hogy félúton megáll. Bizony es is a pusztulás ideológiája, ez sem az életet, hanem a halált, a pusztulást szolgálja.

Hasonlóképpen nem lesz férfi egy átoperált nőből sem, bár esetleg férfinak érezheti magát. Gyermeknemzésre soha nem lesz képes. Akár tetszik, akár nem, bizony ez is a pusztulás ideológiája. Ez is ellentétben áll a fentebb idézett isteni intelemmel. Az emberi jog ebben az esetben sem lesz képes felülírni a Teremtő Isten rendelését. Idézhetném Madách Imrét: „Csatád hiú az Úrnak ellenében”.

[[paginate]]

Ez a dolog sem maradhat következmények nélkül. Európa egészének – nyugati részének különösen nagy – demográfiai gondjai vannak. Egyetemi tanítványaimmal e témáról beszélgetve arra jutottunk, hogy Európa gazdagabb részében nem szociális okai vannak a rendkívül alacsony gyermekvállalási kedvnek. Az ottani párok több gyermek, némi túlzással akár egy futballcsapat felnevelését is vállalhatnák szociális szempontból, de jó esetben egyetlen gyermek születik, vagy éppen egy sem. Arra jutottunk, hogy alapvetően a kényelem, az önzés rejlik eme előnytelen jelenség mögött. Az kétségtelen, hogy a gyermekvállalás, gyermeknevelés bizonyos lemondással is jár. Korlátozza a szülőket a szórakozásban, az utazásban, a kedvenc időtöltésnek történő hódolásban. Másoknál viszont éppen az önmaguk által szorgalmazott, fentebb említett mesterséges beavatkozások teszik lehetetlenné eleve a gyermekek megszületését. Az ő esetükben már fel sem merül a gyermekvállalás kérdése, hiszen önmagukat tették alkalmatlanná erre a feladatra. Bizony az „emberi jog” ismét csak nem írja felül a teremtés isteni rendjét.

Ezek az erők a migrációtól várják már most is demográfiai problémáik megoldását. Ennek azonban jónéhány hátulütője van. Bizony a migránsok jelentős részét a nyugat-európai életszínvonal vonzza. Úgy szeretnének élni, mint a németek – merthogy ezzel kecsegtetik őket a migráció haszonélvezői. Mert hát ilyenek is vannak, embercsempészeknek hívják őket, akik rengeteg pénzt keresnek ezen a szennyes üzleten. A bevándorlók egy része nem is akar munkát vállalni, mert az új országa szociális segélyekből is jobb életszínvonalat képes biztosítani magának, mint eredeti hazájában volt. A volt német kancellár-asszony elvárásaival ellentétben a beáramló migránsok nem a német nyugdíjkasszát töltötték fel, hanem a szociális kassza leürítésében vették ki részüket derekasan. Nálunk is vannak „hamis próféták,” akik azzal ámítanak bennünket, hogy az ide jövő migránsok egy-két generáció után igazi magyarokká válnának. Jól hangzik, csak éppen nem igaz. Úgy tűnik, mintha ezek a „fogadatlan prókátorok” sohasem jártak volna Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban. A többedik generáció tagjai sem hajlandók az asszimilációra, gyakran még az ott beszélt nyelv megtanulására sem.

Másik részük, ha akarna sem tudna Európában munkát vállalni, mert nincs meg hozzá a képzettsége. Többségük írástudatlan. Valaki azt mondta, hogy a beillesztésük úgy kezdődik, hogy megmutatják nekik, hogyan kell fogni a ceruzát. A célnyelvet természetesen nem ismerik, esetleg nem is akarják megtanulni. Egy Svédországban élő fiatal migráns így nyilatkozott: „Minek tanulnék én svédül? Itt nemsokára úgyis mindenki arabul fog beszélni”. Óhatatlanul felmerül a kérdés: Ezek a migránsok akkor menekültek, vagy hódítók? Ráadásul többségük katonakorú fiatal férfi. Lehet, hogy speciális kiképzést is kaptak erre a célra? A történelemben nem egészen ismeretlen az efféle sajátos feladat – például hasonló történt a II. világháború kapcsán Norvégiában a náci Német Birodalom általi megszállásakor.

[[paginate]]

A köztörvényes bűnesetek számának rémisztően magasra ugrása – Franciaországban, Németországban, Svédországban – külön tanulmányt igényelne, de terjedelmi okokból ezt most nem tekintem feladatomnak. Elég, ha a nyugat-európai nagyvárosok „no go zónáit” megemlítem. Több évtizeddel ezelőtti autóbuszos párizsi városnézésünk alkalmával olyan utcákba is eljutottunk, ahol kizárólag színesbőrű embereket láttunk. Idegenvezetőnk már akkor is óvott bennünket: „Eszükbe ne jusson sötétedés után erre a vidékre elsétálni!

A helyzetet súlyosbítja, hogy a hatóságok gyakran „fedezik” a migráns hátterű elkövetőket. Falaznak nekik, mert ezek a bűncselekmények keményen ellentmondanak alapjában hamis eszmerendszerüknek. Ebben a törekvésükben a sajtó egy részének támogató közreműködésére is számíthatnak. Bizony, „vétkesek közt cinkos, aki néma,” amiként Babits Mihály már régen megírta.

Elgondolkodtató, hogy a migránsok egy tekintélyes része nem is akar beilleszkedni a választott ország társadalmába. Azt várja, hogy a többség alkalmazkodjon hozzá. Mintha erről már az előbbiekben hallottunk volna! Ebben időnként nem várt segítséget is kapnak befogadóiktól. Akadt Svédországban olyan evangélikus püspöknő, aki a kereszt eltávolítása mellett döntött, hogy ne zavarja a migránsokat. Másutt a karácsonyfa nyilvános felállítását mellőzték ugyanilyen megindokolással. Hasonló okból javasolta valaki az Európa Parlamentben a bibliai eredetű személynevek mellőzését, hogy ne zavarja a migránsokat. Megint egy kisebbség akarja ráerőltetni akaratát a többségre! Helyesebben szólva a többség mintegy felkínálja saját önfeladását a betelepült kisebbségnek. Bizony az emberi butaság határtalan, ezt talán csak az emberi gyarlóság haladja meg.

Olyan hírek is eljutottak hozzám, hogy már kísérletek folynak az angol jogrendszer és az iszlám „sária” harmonizálására. Azzal a nem is titkolt céllal történik mindez, hogy az iszlám jogrendszer legyen uralkodóvá a „meghódított” területeken. Abban viszont tudomásom szerint nem szerepelnek olyanfajta „emberi jogok,” amelyekre a fentiekben történt hivatkozás. Nem tudom, végig gondolták-e ezt a migráció nyugati szálláscsinálói? Talán még nem lenne késő elgondolkodniuk ezen, mert az iszlám uralomra jutása után bizony rendkívül kellemetlen meglepetés érheti őket, minket. Az iszlám ugyanis tudomásom szerint zéró toleranciát mutat az általuk szorgalmazott extremitások, abnormitások iránt. Akkor bizony majd rászorulnak az általuk galádul megtagadott Teremtő és Megtartó Isten irgalmára. Bizony érdemes lenne még időben elgondolkodniuk ennek lehetőségén. Talán most még nem késő!

Huszár Pál

 

Hasonló anyagaink

A pápai infallibilitás tana

Dr. Bodoky Richárd (1908-1986) református lelkipásztor, író, a Filadelfia Diakonissza Intézet és a Bethesda Kórház lelkész-igazgatója Gyanútlanok című családtörténeti kötetéből.

Széljegyzetek az Egyház – Közösség definíciójához

Tanulmányunk egy látszólag teoretikus, ám annak mélységeit vizsgálva sokkal inkább praktikus kérdéskört jár körül: Az egyházi, gyülekezeti élet valóságában megvalósuló Közösség bibliai gyökereinek eredőjét hivatott vizsgálni.