A világ teremtéséről, a bűn megjelenéséről, a fejlődésről és röviden az emberiség lehetséges jövőjéről is mesél a Kojot négy lelke című, egészestés animációs rajzfilm. Gauder Áron és Bereményi Géza nyolc évig készült alkotásának látványvilága lenyűgöző, mondanivalója tartalmas, de a forma ne tévesszen meg senkit, elsősorban nem fiatal gyerekeknek készült mese ez. Egyetlen problémánk adódott ezen kívül, mégpedig, hogy rengeteg mindent összeolvasztottak ebbe az egy filmbe. Bár ez talán nem is akkora gond, mint elsőre tűnik.

Magyarként viszonylag keveset találkozunk az indián mitológiával, pedig Gauder Áron (Nyócker) és Bereményi Géza (Eldorádó, Hídember) Kojot négy lelke című rajzfilmje alapján több a hasonlóság a magyar és az észak-amerikai hiedelemvilág között, mint gondolnánk. Emellett az indián és a keresztyén teremtéstörténet is egész hasonló. A filmben először az Öreg Teremtővel találkozunk (Papp János), aki szétválasztja a fényt a sötéttől, majd megalkotja a tengereket és a szárazföldet, ezek után pedig a halakat, madarakat és a vadakat. Ismerősen cseng, ugye? Itt azonban némileg módosul a történet a bibliai teremtéstörténethez képest. Megjelenik Kojot (Bozsó Péter), aki az Öreg Teremtő álmaiból a valóságra rászabadulva embereket alkot, majd a film szinte teljes időtartama alatt borsot tör mindenki orra alá. Saját ösztöneinek (evés, szaporodás) kielégítése vezérli, de a szentírási sátántól némileg abban is eltér, hogy képes fejlődni, elpusztulni és a jó oldalra is át tud állni.

^{Jelenet az animációs filmből}

A film tehát nem teljesen biblikus, bár erre nem is törekszik. A készítők leírása alapján „az indián teremtéstörténetet meséli újra a mitikus Kojot figurájával a középpontban. Az univerzum teremtésének mítoszán keresztül a film arról az égető kérdésről beszél, hogy miként élhetünk harmóniában a környezetünkkel, amíg nem késő, hogy ne pusztítsuk el magunkat a Földön”.

Mindezt pedig hihetetlenül gyönyörűen, illetve a felnőttek számára is élvezetesen, de egyben a gyermekek számára is érthetően teszi. Néhány perc után minden gond nélkül elmerülünk az egyre táguló, hihetetlen részletességgel megrajzolt és egészen élethűen megmozdított világban. Szinte érezzük a hatalmas bölény erejét a képernyőn keresztül, a mi kezünk is a fagyos patakba merül a főhősével együtt, repülünk mi is a sassal, tépjük a nyers húst a fogunkkal és a magasba emelkedünk az Öreg Teremtővel, ahogy hegyeket alkot. Izgalmasabbnál-izgalmasabb megoldásokkal teszik változatossá Gauderék a teret és a mozgásokat, egyben érzékeltetik az erőviszonyokat. A képet zseniálisan egészíti ki a hang, legyen szó a magyar szinkronelitbe tartozó színészhangokról, vagy a kifejezetten izgalmasan és magas színvonalon megalkotott zajokról, zörejekről. Mindez persze érthető, hiszen nyolc éve készül ez a film, eddig pedig olyan előzményeit láthattuk, mint a Kojot és a szikla, vagy a Kojot és a sápadtarcú című animációs rövidfilmek.

Érdekes adaléka a film hátterének, hogy szellemi bázisának Cseh Tamás meseválogatását, az észak-amerikai indiántörténeteket tartalmazó Csillaggokkal táncoló Kojotot tekinthetjük, amely gyerekeknek szóló, rövidebb meséken keresztül tematizálja az indián teremtéstörténetet. Mindemellett a film szintén a Cseh Tamáshoz köthető bakonyi magyar indiánok közösségéhez is kapcsolódik, hiszen Gauder Áron családi és baráti kapcsolatok révén szintén hozzájuk tartozik.

Keresztyénként a film mondanivalójához rengeteg helyen kapcsolódhatunk. A teremtett világ védelmét, szeretetét szentírási alapokra helyezve is értjük, a filmben megjelenő olajmágnás vadkapitalisták kizsákmányoló, arrogáns és a természettől elszakadt hozzáállásával pedig nagyon könnyű szembe helyezkedni. A „gonosz” antropomorfizálása, szerethetővé, megközelíthetővé, érthetővé tétele már egy picit nehezebb kérdés, mivel azonban a film viszonylag egyértelműen állást foglal jó és rossz kérdéskörében, ez inkább gondolatébresztő vonás, mintsem hiba.

Itt érkeztünk el egyébként a Kojot négy lelke, szerintem legnagyobb értékéhez, mégpedig ahhoz, hogy rengeteg gondolat, beszélgetés forrása lehet. Akár barátokkal, akár gyerekekkel (csak figyeljünk a 12-es karikára, indokolt), akár házastársakkal, baráttal, barátnővel nézzük, számtalan részletben merülhetünk el, rengeteg apróságról vitatkozhatunk, mindeközben pedig saját gondolkodásunk is formálódik, fejlődik, közelebb kerül a teremtett világhoz, ezen keresztül pedig annak Teremtőjéhez. Vigyázni csak arra kell, hogy tisztázzuk magunkban, gyermekeinkben, hogy mi a biblikus, mi a mitológia, mi tekinthető európai és mi indián hiedelemnek. Lássunk tisztán és akkor a film pozitívumait is nagyon világosan fogjuk látni és értékelni. Azt hiszem, az indián meséknek, a magyar mondáknak és úgy általában a történeteknek is elsősorban a tanítás, tudásátadás -átörökítés a szerepe, funkciója. Ha pedig igazán jó huszonegyedik századi mondát, mesét keresünk, ne menjünk el mozizás nélkül Gauder Áron és Bereményi Géza Kojot négy lelke című meséje mellett sem. Igaz, hogy nem demagóg, illetve itt-ott keveredik benne Kelet és Nyugat, indián és keresztyén, prérifarkas és kígyó, de mindezek manapság inkább unikumnak, mintsem kritikáért kiáltó hibának tekinthetők.

Szücs Péter