A 73. zsoltár válogatott versei:

^{1 Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! 2De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. 3Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. 4Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. 5Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. 6Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. 7Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. 8Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. 9Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. 10Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. 11Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek?
13De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, 14mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. 15Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. 16Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. 17Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz.
21Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, 22akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. 23De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. 24Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. 25Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. 26Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! 28De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.}

Az imádság mindig több mint beszéd. Ezért van annyi lehetőségünk imádkozni akár a formájára, akár a tartalmára tekintünk/gondolunk. Isten előtt éppúgy kedves a „belső szobában zárt ajtók mögött” elmondott imádság, mint a közös istendicséret a templomban. Meghallgatásra talál egy rövid kiáltás, „Jézus Dávid Fia könyörülj rajtam!” (Lk,18. 38), ami kifakad a vak emberből és egy hosszú lelki feltárulkozás is, mint amikor Anna „öntötte ki a lelkét az Úr előtt” (1Sám 1,15). A Zsoltárok könyvével imádságos könyvet kaptunk az Úr Istentől és az Ő közelségét megtapasztaló hitvalló elődeinktől.

[[paginate]]

Évekkel ezelőtt egy nagyon súlyos beteg emberért imádkoztunk hosszú ideig. Volt olyan állapot, amikor már nem volt szavam és a Zsoltárok könyvét olvastam saját imádságként. Sajátommá vált, bele tudtam simulni az évezredekkel ezelőtt megfogalmazott imádságba. Máskor pedig egy-egy örömteli pillanatban kiáltok fel a zsoltár egy-egy mondatával és lesz ismét saját és személyes imádságommá: „Áldjad én lelkem az Urat!” (Zsolt 103).

A Zsoltárok könyve „az ószövetségi gyülekezet énekeskönyve” – Írja Ravasz László. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az újszövetségi gyülekezeté is, így a miénk is. A Bibliában található 150 zsoltár, mint költemény, istenes énekek gyűjteménye magában hordozza azt a sajátosságot, hogy műfajilag és az istentiszleteten elfoglalt helye szerint is értelmezhetjük őket, máskor pedig jó felfedezni azt az élethelyzetet, amiben egykor a zsoltár született. Ezt teszik a zsoltármagyarázatok, kommentárok.

Jelen írásban, gondolkodásban inkább arra kívánom tenni a hangsúlyt, hogy mit is jelent számunkra a zsoltárokkal imádkozni, hogyan lesz személyessé, időszerűvé és megelevenítővé. Hogyan kapunk válaszokat belőlük életünk kérdéseire, milyen utat mutat a jelenlegi társadalmi kihívások közepette?

Teszem ezt most a 73. zsoltár segítségével, amiben az ember

• bátran megfogalmazza a maga helyzetét. (A mi időnk.)
• elfogadja az Istene által felkínált lehetőséget. (Mi Isten idejében.)
• megnyugtató megoldást talál kérdésére. (Isten a mi időnkben.)

A zsoltáros bizonyossága szólal meg az első versben. „Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez.” Ezzel a vallomással azt is mondja, hogy neki jó Istene van. Innen néz szét és tekint ki a körülötte levő világra, amelyben megjelenik a kevélység, az erőszak, az önteltség, a gúny. Látszólag jól megvannak az emberek a jó Isten nélkül, „jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak” (7. vers). Azt hirdetik, hogy Isten nem tudja, mi történik a Földön, nem törődik az emberekkel. Attól retten meg a zsoltáros, hogy megirigyelte ezt a látszólagos jólétet, és odakívánkozik Isten ellenségeinek a társaságába.

[[paginate]]

A mi időnk – és a mindenkori ember saját ideje – is magán hordozza a zsoltár által leírt emberi magatartást. A bűn által megromlott világ, ami tele van szenvedéssel és háborúsággal, erőszakkal és gúnnyal, sokszor szeretné elhitetni az emberrel, hogy ez azért lehetséges, mert Isten elfordult tőlünk. „Honnan tudná ezt Isten?” (11. vers).

Miközben a jelen kor demográfiai változásai, a jólét, az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság, a társadalmi változások mind-mind hatással vannak a mindennapjainkra, könnyen tekintünk rájuk pusztán emberi, jelenkori problémára, így emberi és jelenkori megoldásokat is keresünk. Talán ezért van az, hogy időnként elégségesnek tartunk elfogadni ideiglenes és rövid távú megoldásokat, mert kényelmesnek tűnik és nem vár tőlünk igazi odaadást. Elég a pillanatnyi jólét, ami igen vonzó tud lenni. Amikor pedig személyesen érint, egészen közel jön hozzánk, akkor szorongást keltve akadályoz bennünket és tehetetlenné tesz. Mindkét hozzáállásban földi körülmények és lehetőségek közé szorulunk.

„Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez.” Micsoda biztos kapaszkodás! De jó visszatalálni ehhez a vershez és hitvalláshoz! „Lábam megcsúszott, kis híján elestem” (2. vers). Már majdnem úgy gondolkodtam mint azok, akik Isten nélkül tekintenek a világra. Már majdnem elég lett volna számomra is, ha csak egy kis „földi jó és szerencse” marad itt nekem. De én tudom, hogy van egy hely, ahol mást is hallok, van Valaki, aki mást mond. Van Istenem, van jó Istenem. Amit eddig nem értettem, vagy félreértettem, gondolkodtam rajta, de túl nehéznek tűnt, most egyszerre idehozom Eléd, Uram. Itt vagyok a szentélyedben, visszafutok a Te idődbe, elgondolkozom mindazon, amit már velem tettél és kérlek, hogy mutass nekem új távlatokat.

A zsoltárossal együtt szólalhat meg bennünk a Gondviselő Istenbe vetett hitünk békessége. Ő az, Aki fenntartja ezt a világot és ígérete szerint: „Amíg csak föld lesz nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a  meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8,22). De nemcsak fenntartja, hanem „együtt fut vele”, folyamatosan jelen van a világban és kiterjeszti rá hatalmát. Gondviselő munkájának tere a látható és a láthatatlan világ annak teljességével, és mindeközben kormányozza, a végső cél felé viszi. „De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakozik” (2Pét 3,13).

[[paginate]]

Jelen lenni Isten idejében az imádság kitüntetett alkalma, ahol Isten a Lélek által engedi, hogy többet lássunk, messzebbre tekintsünk és megérezzük az Ő jelenvalóságát.

A közelmúltban egy éjszakai virrasztás alkalmával, amit elmenni készülő szerettem mellett töltöttem, sorjáztak a fejemben a zsoltárok. Dúdolva, vagy csak végiggondolva áthelyeztek időben, lelkületben, erőben. Isten nem kímélt meg a fájdalomtól, de nem hagyott magamra. Arra kért, ha rábízom magunkat, akkor bízzam magunkat az Ő belátására. „Milyen jó az Isten.”

Az Istennel való találkozás után a más hang és a megértett üzenet először bűnbánatra indítja a zsoltárost. Miért is gondolkodtam így, miért bizonytalanodtam ennyire el, hogy tudtam úgy viselkedni, mint az állat, ostoba és tudatlan módon? Bűnbánatában leginkább az fáj neki, hogy miért is nem értette meg Isten dolgait. De nem marad meg itt, hiszen ezután közvetlenül fogadalmat tesz és elkötelezi magát – újra – Isten mellett. Behívja emberi idejébe és a ragaszkodás, a követés képeivel erősíti meg magát. „De én mindig veled leszek /…/ nincs senkim rajtad kívül” (23, 25).

A zsoltáros, az imádkozó ember újra megtapasztalja, hogy életének Ura ígérete szerint – vele jár és bölcs tanácsával vezeti. Jobb kezünket fogva, fenyegetett oldalunkon védelmet nyújtva együtt haladhatunk Vele. Isten a mi időnkben éppen a hűségének megmutatásával, jelenlétének bizonyosságával van jelen. „Tudod, ha leülök, ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat” – írja a 139. zsoltár írója.

Aztán afelett tudunk örülni, hogy ez túlnyúlik a földi életen. „És végül dicsőségedbe fogadsz /…/ Te maradsz, Istenem, örökké!” (24,26). Isten ideje és a mi időnk egy lesz, amikor beteljesül Jézus szava: „hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14,3).

Mire hív bennünket a zsoltáros? Arra, hogy higgyük el, Istennek terve van velünk személyesen, és terve van ezzel a világgal. Amikor egy csepp kétség felmerül bennünk e tekintetben, bátran menjünk el az Ő szentélyébe és imádkozzunk. A szentély lehet a templom, a gyülekezet közössége éppúgy, mint egy hely, ahol oltalmat, menedéket találunk. Lehet az Istennel való teljes életközösség megélése, az imádkozás alkalma. Az igazi fordulat, a megoldás és a bátorság Tőle ered.

27 évvel ezelőtt érkeztünk a gyülekezeti szolgálatba, Tinnyére és Piliscsabára. A tinnyei gyülekezeti teremben az ablak drapéria függönyére a 73. zsoltár utolsó verse volt hímezve: „De nekem olyan jó Isten közelsége!” (28. vers). A függöny azóta is megvan, de már nem dísztárgy. Bele burkolózva, alatta meghúzódva beszélünk a gyerekeknek Isten megtartó szeretetéről. Ámen.

Csoma Áronné Szép Mónika