„A társaságban született ember nem önmagáé” – írja Kölcsey a Parainesis-ben unokaöccsének és mindannyiunknak. A társadalomban, a társaságban élő ember létezését, életvitelét befolyásoló sok hatásmechanizmus és tényező közül, ha kiválasztunk kettőt, s e kettő az erkölcs és a politika, akkor az erkölcsöt, mint az egyes ember életvitelét, emberi kapcsolatait belülről irányító normarendszert, a politikát, mint a bennünket kívülről befolyásoló hatásszerkezetet állíthatjuk egymás mellé.

Aniszi Kálmán legújabb könyvének címlapján két egymással farkasszemet néző iker-álarc látható. A címlap-borítót a Svájcban élő erdélyi festőművész, Szalai József grafikájának felhasználásával a Magyarországon élő – szintén erdélyi művész – Árkossy István készítette.

A könyv címe: Kényszerű társbérlet. A különös cím rejtélyét az alcím oldja fel, mondván: politikum és etikum. A két társbérlő tehát – „akik” egy lakásban tanyáznak, „egy gyékényen árulnak” – e két fogalom. Hogy férnek meg egymással? Mi közük egymáshoz és hozzánk? Erről szól a könyv.

Az egyetemen éveken át bölcseletet tanító filozófiai doktor, majd az elmúlt két és fél évtizedben sokkönyvű szépíróvá lett Aniszi Kálmán új könyvében mind a filozófussal, mind a szépíróval találkozhatunk. Nem véletlen a témaválasztása, az 1980-ban írott doktori értekezésének a témája szintén erkölcsi vonatkozású, a címe: A felvilágosodás kori erdélyi magyar értelmiség ethosza. Nem kell taglalni, hogy a disszertáció témájának a megválasztása, a téma kidolgozása, a dolgozat megvédése önmagában is erkölcsi tett volt a titkosrendőrökkel telirakott Erdélyben. A tudóspályát dokumentáló tanulmányhoz szép ívvel kapcsolódik a frissen megjelent, és – várhatóan – sokaknak fontos olvasmánnyá váló kötet. Lássuk, miért?! Kezdjük a könyv alcímével!

A fogalmak magvát keresve, a politikum lexikájának (egyik) kulcsszava a hatalom. Mi a hatalom? „Hogy az történik, amit én akarok! Amit én mondok, az lesz.!” Kutató pszichológusok szerint ez – azaz a hatalomvágy – a birtoklás iránti vágynál és öröménél is nagyobb ösztönző erő. A szakszerű definíció szerint a hatalom: „annak a lehetősége, hogy valaki valamely közösségben, tevékenységben érvényesítheti, valakire rákényszerítheti az akaratát.”

A politikával és politikusokkal kapcsolatban, a közember, nemritkán gyanúperrel élt és él, vélve a politikát holmi „úri huncutság”-nak. (Az egyes ember személyes tapasztalatai mellett ennek valóságalapját Mikszáth parlamenti karcolatai is erősíthették.)

Két út volt, és van előttünk? Belevetni magunkat a politikába, vagy minél inkább távol maradni tőle?  Passzív szemlélő a négy évenkénti ikszelés lehetőségével, vagy aktív résztvevő? Így is, úgy is választhatunk. Érdekes a nyugdíjas korú honfitársaink élénk politikai érdeklődését látni napjainkban. Sokunk tapasztalata, hogy hatvanas, hetvenes éveiben járó ismerőseink közül számosan milyen intenzíven érdeklődnek a politikai történések iránt. Hány politikust ismernek, hány eseményt tartanak számon, milyen részletekre emlékeznek! Naprakészen! Ez nyilván és részben a napjainkat jellemző hírözönnek is tulajdonítható. Az a haszna aligha vitatható, hogy ez az érdeklődés tartalommal töltheti meg az esetleg betegeskedő és magányossá vált emberek életét.

Ha a politika, politikum fogalmát, nem könnyű meghatározni – sőt körüljárni se –, akkor az erkölcs, etikum fogalmaival sem könnyebb a dolgunk. Hiszen – mint Aniszi Kálmán írja – erkölcs helyett talán pontosabb lenne erkölcsökről beszélnünk: „Az erkölcs az élet egyféle ’párlata’. Amiként az élet, az erkölcs világa is rejtelmekkel teljes /…/ Már a társadalmi ranglétra különböző szintjein élők erkölcsi szokásrendje sem azonos, nem is beszélve a más-más kultúrák millióinak eltérő morális világképéről. Helyénvalóbb, pontosabb lenne erkölcsökről beszélni, semmint általában az erkölcsről. Szoktak is különböző foglalkozások, hivatások, tevékenységi formák /…/ erkölcséről gondolatokat cserélni. Orvosi etika, munkamorál, katonaetika, politikai attitűd /…/, melyekben egyaránt benne foglaltatnak a közös és eltérő vonások, normák és törvények.”

A könyv Az erkölcsi kódexek természetéről szóló fejezetének megállapítása: „A legnagyobb eltérés a gyakorolt erkölcs és a hirdetett morális  eszmék, minták között van. Az, amit óhajtunk, sohasem azonos azzal, ami van, létezik.”

A könyv szerkezetéről, felépítéséről, stílusáról, műfajáról szólva talán elsőként említendő kitűnő tagoltsága. Ezt a számok is megerősítik: a mintegy kétszáz oldalas kötet ötvenkét szövegegységből, fejezetből épül, azaz egy-egy részegység terjedelme ─ az átlagot tekintve ─négy-négy oldal. Mivel az egymást követő fejezetek új s új megközelítést jelentenek, az érdeklődést folyamatosan fönntartják. (Ezt bizonyítja, hogy e sorok írója nem egész másfél nap alatt olvasta el a könyvet.) A jó tagoltság lehetővé teszi az újra-olvasó újra-lapozást, annál is inkább, mert a linearitás szükségessége nem köti az olvasót.

Segítenek az újraolvasó lapozásban az érdekes fejezetcímek, pl.: Sziszifusz mélységiszonya; Mécsvilággal a politika útvesztőiben; Avatatlan szavak a valláserkölcsről; A tiszta kéz politikája  – örök óhaj; Törvényes, de erkölcsileg kifogásolható; Töprengés az erkölcsi szabadságról.

Egy-egy fogalom fejezetcímként: Vágyakozás; Szenvedély; Előítéletek; Halálfélelem. Párba fogódzó fogalmak, mint fejezetek: A szokás ─ hatalom; Alkotás és felelősség; Művészet és szabadság; Művészet és alkuszszellem; A szolgálat, mint elkötelezés.Egy-egy kérdés fejezetcímként: Az igazat mondd, de hogyan? Felmentés-e a tudatlanság? Ment-é előbbre? Szentesíti-e a cél az eszközt? Aforizma-értékű fejezetcímek: A tehetség az élet dísze, a jellem a koronája; Nyomot hagyni magunk után; A szeretet sohasem fogy el;  Soha ne add fel!  Szükségletünk - a remény. József Attilát idéző fejezet: „Szabadság! Te szülj nekem rendet”!

Könyve műfajaként az író a kisesszé, esszénovella fogalmait használja. Azaz a tudományos alapú, de fontoskodás nélküli társalgási nyelven, a közbeszéd természetes mondatformálásában alkotott szövegek bőségesen eleget tesznek az olvasó információigényének, de nem terhelik az újrafogalmazás, az érthető mondatokká formálás feladatával, hiszen „egy az egyben” olvashatóak s elgondolkodtatóak.

A szövegformálás változatosságát szolgálja és segíti az is, hogy az élőbeszéd formájú, tudományos tartalmú fejezeteket egy-egy igazi novella, illetve elbeszélés követi, váltja. A szövegegész számára ez sajátos ritmust jelent, mely az olvasói figyelmet és érdeklődést folyamatosan fenntartani képes. Aniszi Kálmán nézőpontja – amikor az erkölcsöt, az erkölcs és a politika kapcsolatát ábrázolja és elemzi – az egyetemest, a történelemre tekintő, általános emberit képviseli, ez a sok ismerettel és tapasztalattal bíró „homo moralis” tudós író látásmódja.

A könyvnek a fogalmi, értekező, elemző esszé-fejezeteit kiegészítő és illusztráló, a politika és az erkölcs, a személytelen hatalom és az egyes ember konfliktusait bemutató részletei, a parabolák, elbeszélések, novellisztikus, képszerű leírások az 1989 előtti évtizedek romániai élethelyzeteit (is) idézik. A curriculum vitae adja ezt: az 1939-ben született író élete első ötven évének tapasztalatát, életismeretét szűkebb pátriájában, a Partiumban és a történelmi Erdélyben szerezte. Néhány idevonatkozó „esetismertető” ténynovella a könyvben: „Mint titkos bánya mélyében...” (Erdélyi történet az állami szintű diszkriminációról.) Bumeráng (történt a múlt században, az ötvenes évek elején.) A társadalmi környezettől függetlenül izgalmas és jól megírt, váratlan fordulatával emlékezetes novella az – egy alpinista sorstörténetét bemutató ─ Ments meg, Istenem! című írás.

A fejezetekből szövegegésszé váló ─ Aniszi Kálmán műfajmeghatározása szerint ─ kisesszék és esszénovellák ihlető forrásaira bennük egy-egy jól ismert vagy kevéssé ismert kulcsmondat, szállóige utal. Olykor jelzőköve, máskor kiindulópontja vagy summázata az író gondolatmenetének, egyúttal megjeleníti azt a szellemi erőteret, amelyben az író és az olvasó találkozik.

Néhány e szellemi útjelzők közül: „Az ember az, amivé önmagát teszi” (J.-P.Sartre); „Szabad vagyok, ha azt tehetek, amit akarok, de nem akarhatok ok nélkül. Hebehurgyán, felelőtlenül” (Voltaire); „A hagyomány szerint Szókratészt, mielőtt valamilyen fontos kérdésben döntött, mindig megszólította egy belső hang (daimonion), idejében figyelmeztetve őt, nehogy elkövessen valami rosszat. Mi lehetett, mi volt az a titokzatos hang? Bizony nem volt az más, mint a lelkiismeret szava” (Aniszi Kálmán); „... az embernél nincsen csodálatosabb” (Szophoklész); „Igen, egyetlen ember, mikor megmutatja lényét és elárulja titkát, érdekesebb, mint a Mont Blanc” (Márai Sándor); „Az életet nem az dönti el, ami az embert kívülről érinti. Az élet az elhatározáson múlik /…/ a belső aktivitáson /…/ Az emberi lét nem jelenségekből, hanem elhatározásokból áll...” (Hamvas Béla); „Nem mondok mást, mint amit gondolok, de nem mondok ki mindent, amit gondolok.” (Kant); „Senki se szerezheti meg mindazt, amit csak akar, azt azonban megteheti, hogy ne kívánjon olyat, amije nincs és a rendelkezésére álló dolgokat vidáman használja fel /…/ Sok-sok dolog mily fölösleges, csak akkor látjuk be, amikor hiányozni kezd. Nem azért használtuk ugyanis őket, mivel szükségesek voltak, hanem azért, mert megvoltak /…/ Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, s nem az értelem irányít bennünket, hanem a megszokást követjük. /…/ Mennyivel jobb az egyenes úton haladni és odáig emelni önmagunkat, hogy végül csak azok a dolgok legyenek kellemesek, amelyek erkölcsileg jók.” (Seneca); „Szabadság nélkül nincs az embernek legkisebb méltósága is, nincs egy fő célja, amelyre törekedjék, nincs egy fő rendeltetése” (Köteles Sámuel).

Az erkölcs és a politika találkozásának, egymásra hatásának, „társbérletének” sok vonatkozását mérlegeli Aniszi Kálmán könyve. Ezen együttlét summázata többféleképp megfogalmazódhat, változhatnak súlypontjai, hangsúlyai. Aniszi Kálmán így összegez:
„Amióta az ember társadalomban él, azóta a politika és az erkölcs kapcsolata lényegében összhanghiánytól szenved. De mivel Istennek ez a teremtménye csakis társadalomban élhet, és az ember mindig is politizálni fog, politikum és etikum viszonyát alapvetően mindenkor kisebb-nagyobb diszharmónia fogja jellemezni. Mert más az egyik és megint más a másik alaptermészete.” /…/ „Minden politika morális kritikának vethető és vetendő alá. Bármilyen, még a leghelyesebb politikával szemben is helye van az erkölcsi bírálatnak, mert mindig rámutathat azokra a pontokra, ahol szükségtelen immoralitás történt.” Ezzel összefüggésben: „A művész legalapvetőbb morális kötelessége: a szabadság tántoríthatatlan szolgálata.”

A Kényszerű társbérletben a logikus gondolatmenetek, a szentencia értékű mondatok s az érzékletes megjelenítések mellett és között számos kérdés is felötlik az olvasóban. Néhány kérdést az író kínál. Próbáljunk meg válaszolni rájuk!

„Mit jelent felelősnek lenni?”
„Vajon meddig kell elmenni az egyénnek – nem külső kényszerből, hanem belső késztetésre, parancsra – a közjóért vívott küzdelmek során? Hol az erkölcsi kötelesség felső határa? Netán az abszolútumban, az önfeláldozásban?...”
„Köteles vagyok-e egy jó ügy érdekében akár elemészteni magamat?”
Vajon mi kínzóbb „a jogfosztottság és a nyomor naponta átélt alakzatai otthon, vagy a hontalanság sivataga idegenben?” (Hegedűs Imre János)
„Lehet-e az ember pusztán öncél?”
„Örök kérdés: lehet-e az ember az ember számára eszköz?”
Valóban igaz-e Goethe állítása, miszerint „a tehetség magányban, a jellem közösségben fejlődik”?
Igazat adjunk-e Helvetiusnak, aki azt állította, hogy „az ember a körülmények terméke”?
Jellemről „nemcsak egyének, hanem történelmi közösségek nevében is beszélhetünk”?
Megismételve a korábbi kérdést: „az ember valóban az, amivé formálja, amivé formálni akarja magát?” Valóban azzá leszünk, amivé formáljuk magunkat?
A kérdéseket tovább sorjáztathatjuk. Miként az esetleges válaszokat, válasz-variációkat is.

Összefoglalva: Aniszi Kálmán új kötete érdekes, gyakran izgalmas könyv, fölkelti s leköti az olvasó figyelmét, információkkal szolgál, mély tárgyismerettel bír, kérdéseket tesz föl, addig kimondatlan kérdéseket ébreszt a könyv olvasóiban. A recenzens dolga, hogy a könyv további elemzése, bemutatása helyett e sorok olvasójának a figyelmébe ajánlja Aniszi Kálmán új könyvét. Nem bánja meg! Az olvasottak – a könyvben található kérdések és válaszok mellett – minden bizonnyal új kérdéseket és válaszokat teremnek.

Somos Béla