Tóth Kálmán: Ószövetségi biblica theologia

Dr. Tóth Kálmán emlékezete

Dr. Tóth Kálmán (1917-2009) születésének 100. évfordulója alkalmából rá emlékező szimpoziont rendezett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, 2017. április 3-án. A szervezést dr. Zsengellér József dékán és dr. Karasszon István professzor vállalta magára. A tanácskozás helyszíne: a Kar Ráday utca 28 szám alatti épületének, a Professzor Úrról elnevezett helyisége, a „Tóth Kálmán terem” volt.

Dr. Balla Péter rektor meleg hangú, az egész életművet és magát az embert bemutató megnyitója után hat előadás, visszaemlékezés hangzott el a tanítványok és a Család képviselője részéről: dr. Zsengellér József, dr. Karasszon István, dr. Egeresi László Sándor, Tarr Kálmán, Hamar István és dr. Tóth Kálmán tolmácsolásában.

A tiszteletadást színesítette dr. Tóth Kálmán professzor úr lánya, Kissné Tóth Éva és három gyermeke: Kiss Domokos, Kiss Dóra és Kiss Virág közös zenei előadása. Johann Pachelbel Kánon című művét játszották (3 hegedűn és zongorán).

A szimpozionon elhangzott valamennyi előadás közzétételével tisztelgünk dr. Tóth Kálmán professzor úr emléke előtt.

(A Szeresztőség) 

Tóth Kálmán professzor úr Ószövetségi bbliai teológiája 1959-60-as dátummal jelent meg először, A/4-es formátumban, két kötetben, stencilezett kivitelben. A Ráday Nyomda változatlan újranyomásai közül a legutolsó az 1990-es évek elején, már A/5-formátumban készült, elég nehezen olvasható. Kiadót nem ad meg a címoldal, csupán azt, hogy a Budapesti Református Teológiai Akadémia Kurzustárában készült.

Az első kiadás dátuma már sejteti, hogy ez az írás a 20. század nagy klasszikus bibliai teológiája, Von Rad kétkötetes magnum opusának (Theologie des Alten Testaments I-II., 1957-67) megjelenése környékén készült. A bevezetés végén felsorolt irodalomjegyzékben (7. o.) ennek a műnek az első kötete (1958-as megjelenéssel) zárja a sort. A kötetmegjelölés azért érdekes, mert a von Rad féle II. kötet csak 1967-ben készül el, így azt még nem tudta felhasználni ehhez a könyvhöz. A bibliográfia tartalmazza továbbá:

Walter Eichrodt: Theologie des Alten Testaments I-II., 1933-36;
Ernst Sellin: Theologie des Alten Testaments I-II., 1936;
Ludvig Köhler: Theologie des Alten Testaments, 1936;
Theodor C. Vriezen: Hoofdlijnen der Theologie van het Oude Testament, 1949;
Tóth Lajos: Az Ószövetség vallása, 1938;
Varga Zsigmond: Bibliai vallástörténet, 1938.

műveit is, mint „figyelembe vett” irodalmat.

A bevezetésben Tóth Kálmán megfogalmazza a bibliai teológia diszciplínájának kettősségét, mint amelyik a vallástörténet és a rendszeres teológia határán áll. Az általa felhasznált művek beosztását követve egyesíti a két megközelítést, és egyrészt történeti, másrészt fogalmi teológiai leírást ad. Ugyanakkor teológiai irányultságát is rögzíti már itt az elején: „tekintettel kell lennünk arra, hogy az ószövetségi kiválasztás, kijelentés-adás és vallási fejlődés nem önmagában zárt egész, hanem határozott iránya van: az Újszövetség felé tart”. „Ez a szemlélet persze nem Krisztusnak és az Újszövetség theológiájának visszafelé történő belemagyarázása az Ószövetségbe, hanem ellenkezőleg, az ószövetségi theológia haladási vonalának az előremutató megrajzolása az intertestamentális korig, az Újszövetség küszöbéig”.

Ígéretéhez hűen a könyv első fele az „Ószövetség vallásának történeti rajza” címet viseli. A nagy egységen belüli fejezetek nagy lépésekben követik ezt a gondolatmenetet:
A Jahve-vallás előtörténete; A Jahve-vallás bevezetése; A Jahve-vallás helyzete a letelepedés után; A törvény-vallás kifejlődése; Az intertestamentális kor vallási képe.

[[paginate]]

A királyság kora vallásosságának leírását (23-24. o.) két sajátos fejezet egészíti: A prófétaság (24-30. o.), és Az egyes próféták theológiája (30-42. o.). Ezen a ponton érezhető egy kis keveredés a gondolatmenetben. A prófétaság formáinak általános bemutatásánál még vallási kérdések kerülnek előtérbe, ellenben „A prófétai feladat” már teológiai dimenzióban láttatja az ószövetségi prófétákat, az egyes prófétai könyvek tárgyalásánál pedig a címben is kifejezetten a teológiai üzenet kimutatására törekszik. Mégsem róhatjuk fel Tóth Kálmánnak ezt a módszertani következetlenséget, mivel az általa használt bibliai teológiák, még maga von Rad is ezt teszi, bár éppen a prófétákról írt második kötet ekkor még nem jelent meg.

A törvény-vallás kifejlődése fejezet bevezetőjében rámutat a vallás különböző vetületeire. „Beszélhetünk – mondja – tanbeli vonatkozásairól, melyek az Istentől adott tanításnak, a kijelentésnek precíz összefoglalását nyújtják. Az istentisztelet a vallás kultuszi vonatkozásait állítja előtérbe. Végül a vallás olyan életet formáló erő, amely az ember hétköznapjaira is kihat és megköveteli, hogy a hívő ember bizonyos erkölcsi normák szerint éljen. Az Ószövetség népénél rendkívül erősen kihangsúlyozott a vallásnak épp ez az utóbb említett etikai oldala. Ezt képviselték a próféták a maguk dinamikus igehirdetésével, de ezt képviselte statikus módon az a törvényadás és törvényeskedés, amely aztán olyan jellemzője lett az Ószövetség vallásnak” (46).

Ezt követően külön részletezi az Exodusból a Szövetség könyve és a Tízparancsolat alapján a „mózesi vallás” törvényértelmezését. Majd külön alfejezetet szentel a deuteronomista törvényadásnak és az Ezsdrás-féle reformnak. Az előbbiről két eltérő kérdéskörű megállapítást tesz. Egyrészt hangsúlyozza, hogy „A deruteronomista reform kétségkívül sokat tett a prófétai elvek törvényszerű értelmezése érekében”. Másrészt rámutat arra, hogy  ebben a gondolati rendszerben a theokrácia eltolódott a hierarchia irányába. Az ezsdrási reform alapjaiként az Ezékiel nevéhez vagy szellemiségéhez kötődő Papi iratot nevezi meg, legfőbb célkitűzéseként pedig Izrael megmaradt népének vérségileg és vallásilag lehető legtisztábban Isten népeként való megőrzését adja meg. Ugyanakkor megállapítja, hogy „Az Ezsdrás-féle reform középpontjában /…/ a megszentelt élet eszménye állott, az eszményt azonban a rideg törvényeskedés útján akarta megvalósítani” (51).

A könyv első felének zárófejezete az intertestamentális kor vallásával foglalkozik. Elsőként a korszak vallásos irodalmát mutatja be, tematikus csoportokba rendezve a történeti, a bölcsességi és az újonnan megjelenő apokaliptikus írásokat, összefoglalva ezek teológiáját. A vallásos életről a papi tisztség, a zsinagógarendszer és ehhez kötődve a diaszpóra zsidóság helyzete, végül a Szentírás olvasása és magyarázata viszonylataiban ad számot. Ezt jól egészíti ki a három vallási irányzat (farizeusok, szadduceusok és a qumrániak) rövid bemutatása. A rövidség számlájára írható talán, hogy a samaritánusok nem kerülnek szóba, az esszénusok bemutatását pedig kizárólag a qumrániakra korlátozza.

[[paginate]]

A II. rész az első kiadásban nem a második kötetben, hanem az első kötet 59. oldalán kezdődik és itt még 8 oldalon át tart. Nem igazán érthető ez a megoldás, bár ehhez Tóth Kálmánnak nem volt köze.

A II. rész a valódi ószövetségi teológia, mégis az ószövetségi istennevek (Él, Elohim, Jahve és Adonáj), alapvetően vallástörténeti elemzésével kezdődik. Ugyanakkor általános jellegzetessége ennek az egész résznek, hogy kiemelten Istenről szól.

A néven kívül foglalkozik Isten lényével, ahol lélek volta, egysége, valamint élő, szent, igaz volta és egyedülisége kerül külön-külön meghatározásra. A definitív leírások után Isten négy aktív cselekvését bemutató fejezet sorakozik egymás után. Az első a teremtő és gondviselő Istent állítja elénk. A másodikban Isten kijelentéséről beszél. A harmadik során Isten ítéletét tárja fel. Végül Isten megváltó munkájára mutat rá.

Az utolsóra fókuszálva a címnél összetettebb képet kapunk. A váltság fogalmának bevezető definícióját követően Izráel kiválasztását, majd pedig a szövetség lényegét taglalja. Az üdvösség útjának kiemelése során rámutat arra, hogy ezek a kérdések „Isten szent lényegének látszólagos ellentétességét szemléltetik: szigorú törvényeivel, a bűnbánat megszomorításával, a megtérés nehéz feladatával egyre csak a mi javunkat akarja, mindig könyörülő és irgalmas marad”. Itt is rámutat az újszövetségi párhuzamra: „Az üdvösség útja az Ószövetség szerint is keskeny és fáradtságos út, de Isten hűsége és igazsága kíséri az azon járókat”. Mivel is zárulhatna stílusosabban ez a fejezet és vele együtt a könyv is, mint a feltámadás és a Messiás-kérdés témájával.

A könyv kicsit abrupt módon zárul. Nincs összefoglalás, áttekintő konklúzió. Egyszerűen véget ér az utolsó téma, a Messiás-kérdés tárgyalásával. Ugyan hiányosságaként említhetjük az angolszász irodalomnak a feldolgozatlanságát, mégis, ha a dátumot nézzük, igen komoly eredmény ez, a Pápáról Pestre történő átköltözés utáni években. Talán írása mára már meghaladott mind módszertanában, mind vallási és bevezetéstani megközelítésében. Összegző teológiai látásával azonban máig érvényes megállapításokat tett.

Általánosságban végezetül elmondható, hogy Tóth Kálmán Biblica theologiája nagyon szép magyarsággal, szokásához híven, felesleges idegen szavak nélkül íródott, a 20. század középső felének klasszikus teológiai hangvételében. Ötvözi a vallástörténeti és a pusztán teológiai megközelítéseket, irányultsága pedig előre mutatóan krisztocentrikus. Igazi egyetemi jegyzet, amely nem tartalmaz lábjegyzeteket, és szakirodalmi hivatkozásokat, hanem a mű elején feltüntetett irodalom szintetizálásával adja tovább a lényeget. Írása dunamelléki és dunántúli lelkésznemzedékeknek adta meg azt a stabil szentírási teológiai alapot, ami igehirdetési szolgálatuk számára nélkülözhetetlen volt. Sőt, talán túlzó a múltidő, mivel még szolgálatban van az a két generáció, akik a 70-es, 80-as és 90-es években még ebből a jegyzetből tanult. Magam is ezzel a könyvvel kezdtem a bibliai teológia művelését.

Személy szerint nagyon hálás vagyok Tóth Kálmán professzor úrnak, Gimel Bácsinak mindig alapos megfogalmazásaiért, jó lényeglátásáért, az Egyház és Krisztus melletti elkötelezettségéért, türelméért és megfontoltságáért. Sokat kaptam és sokat tanultam tőle. Emléke legyen áldott!

Zsengellér József

Hasonló anyagaink

A robotos

Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke búcsúzik Tőkéczki Lászlótól.