Tóth Kálmán héber nyelvtana kapcsán

Dr. Tóth Kálmán emlékezete

Dr. Tóth Kálmán (1917-2009) születésének 100. évfordulója alkalmából rá emlékező szimpoziont rendezett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, 2017. április 3-án. A szervezést dr. Zsengellér József dékán és dr. Karasszon István professzor vállalta magára. A tanácskozás helyszíne: a Kar Ráday utca 28 szám alatti épületének, a Professzor Úrról elnevezett helyisége, a „Tóth Kálmán terem” volt.

Dr. Balla Péter rektor meleg hangú, az egész életművet és magát az embert bemutató megnyitója után hat előadás, visszaemlékezés hangzott el a tanítványok és a Család képviselője részéről: dr. Zsengellér József, dr. Karasszon István, dr. Egeresi László Sándor, Tarr Kálmán, Hamar István és dr. Tóth Kálmán tolmácsolásában.

A tiszteletadást színesítette dr. Tóth Kálmán professzor úr lánya, Kissné Tóth Éva és három gyermeke: Kiss Domokos, Kiss Dóra és Kiss Virág közös zenei előadása. Johann Pachelbel Kánon című művét játszották (3 hegedűn és zongorán).

A szimpozionon elhangzott valamennyi előadás közzétételével tisztelgünk dr. Tóth Kálmán professzor úr emléke előtt.

(A Szeresztőség) 

Régi protestáns hagyomány hazánkban, hogy az Ószövetségi tanszékre kerülő kezdő munkatárs, ritkább esetben a már régebben ott dolgozó oktató megírja saját héber nyelvtanát.

Így született meg például Módis László nyelvtana, ami szintén egy népszerű rövid nyelvtan volt sokáig. A szerzőnek szándéka volt az előszó szerint kiegészíteni munkáját olvasó és gyakorló könyvvel, ez azonban „több oknál fogva kimaradt”. Isten segedelmével később ez is napvilágot lát.” Ez utóbbira nem került sor, de a nyelvtan sokáig használt volt a teológusok között.[1]

Megírta a maga nyelvtanát Pákozdy László Márton is, ami azonban a világháború szerencsétlen körülményei között nem jelent meg. Evangélikus testvéreinknél Pálffy Miklós gyakorlatiasabb nyelvtana lett népszerű.[2] A határon túli reformátusokat is említsük meg, gondolok itt Molnár János nyelvtanára.[3] Az elméletet és gyakorlatot ötvöző nyelvtan máig használt Kolozsváron. Magam ízes erélyi nyelvezetét és olykor előcsillanó humorát kedvelem. Kedvcsinálónak hadd idézzem az előszó végét: „Nem könnyű ez a nyelv, de megtanulása sem lehetetlen, hiszen az Újszövetség ígérete által kegyelemből minden lehetséges. Kérem Istent, adja meg neked is ezt a kegyelmet! A szerelmes ember nem ismer sem korlátot, sem határt' sem lehetetlenséget. Még kevésbé Isten szerelmese. Szeresd Istent. Érte a hébert is megtanulod.”

De ide tartozik Hamar Zoltán pápai héber tanár kiadatlan, digitális nyelvtana.[4] E nyelvtan nagy előnye egyben, hogy digitális, ill. hasznos a külön összeszedett szólista,

Tóth Kálmán nyelvtanával[5] diákként találkoztam először Debrecenben, ahol szintén ez volt a tankönyv.[6] Kritikát a könyvre mesteremtől, Karasszon Dezsőtől soha nem hallottam – legfeljebb kiegészítette ahol szükségesnek tartotta. Ez azonban nem a könyv bírálata volt: maga Tóth Kálmán is leszögezi a következőket munkája előzetes megjegyzésében: „Amint a cím mutatja, ez a nyelvtani összefoglalás a bibliai héber nyelvtannak csak az elemi szabályait tartalmazza. Bővebb részletezést, elemzést, a kivételek teljes felsorolását nem adja; ezek a nagyobb terjedelmű, rendszeres héber nyelvtanokban megtalálhatók. Kezdők részére készült jegyzet ez, amely utat mutat a rendszeres nyelvtanok felé.

Innen nézve inkább azon csodálkozunk, hogyan is fért egy 71 és fél oldalas tankönyvbe ‒ ahogy akkoriban hívták „kurzusba” ‒ ennyi anyag. Népszerűségét éppen tömörségének köszönheti, doktoranduszként magam is ezt adtam diákjaim kezébe, s ezért is döntöttem a könyv digitalizálása mellett.[7]

[[paginate]]

Ezen a ponton érdemes megállnunk, mert nem haszontalan néhány általános megjegyzést tenni a nyelvtanírással kapcsolatban.

1) A bibliai héber speciális helyzete. A nyelvtanításban öt nagyobb területen fejti ki munkáját a tanár: szövegolvasás-szövegértés; nyelvtani ismeretek; íráskészség; hallás utáni értés, szóbeli kommunikáció. Modern nyelvek oktatásában hazánkban aránytalan nagy hangsúly esett a nyelvtani ismeretek elsajátítására, ami csak az elmúlt évtizedben változott meg. Az ókori nyelvek oktatása annyiban sajátos, hogy szinte kizárólag az első két blokkra esik hangsúly. Nem kell baráti vagy üzleti levelet írni óhéberül vagy arra számítani, hogy a bevásárlóközpontban a külföldi nyaralás során óhéberül sorolják el az akciós termékek aznapi listáját. Ez alól egy sajátos és fontos kivétel a mai Izráel, de a modern héber nyelvet nem kapcsoljuk most ide, mert messzire vezetne minket a tárgyunktól. Hangsúlyos tehát a szövegértés és a nyelvtan. A klasszikus héber[8] esetében az eset egészen speciális, mivel egy iratgyűjtemény, nevezetesen a Héber Biblia nyelvtana, aminek súlyát az adja, hogy a választott nép, a zsidó nép ezerévnyi történelmének legnagyobb és gyakorlatilag egyetlen írásos forrása. S ha ez nem lenne elég, egy másik monoteista vallás, a keresztyénség is szent iratának tartja és évezrednyi magyarázattal terheli maga is.

2) Elmélet vagy gyakorlat? A héber nyelvtanok két nagy típusa létezik: elméleti és gyakorlati nyelvtanok. Az elméleti nyelvtan alapos részletességgel tárgyalva a nyelvtant leírja paragrafusokba, bekezdésekre osztva azt, hozza a kivételeket, felsorolja az érdekességeket, gyakran hivatkozva az összehasonlító sémi nyelvészet, a lexikográfia, az exegézis eredményeire, mindezt bőséges szakirodalmi hivatkozással. Napjainkban egyre jobban elterjed egy köztes, átmeneti forma is, ami igyekszik ötvözni a kettőt, ez a „workbook”. Tóth Kálmán nyelvtana e tekintetben is érdekes vállalkozás, hiszen egyértelműen egy elméleti nyelvtannal van dolgunk, ha kézbe vesszük, ugyanakkor mindenütt bibliai hivatkozásokkal szemlélteti a szabályokat, ami máris gyakorlatiassá teszi a könyvét. Abban is sajátos koncepciót képvisel a szerző, hogy követi az elméleti héber nyelvtanok hármas felosztását, de sajátos módon. A hangtan és az alaktan tárgyalása után nem kapunk mondattant, legalábbis nem külön, mert azt folyamatosan beépíti a szerző az előző két rész tárgyalásába. Egy példa álljon itt szemléltetés gyanánt, ahol a nyelvtan írója mondattani jellegzetességet mutat be:

Az infinitivus absolutus sajátsága, hogy némelykor ragozott igealakok helyett is állhat. Pl.  = „(Ugye, ti) loptok, öltök, paráználkodtok, hamisan esküsztök … azután eljöttök, és megálltok színem előtt?” (Jer 7,9)”

Mindez jól illik Tóth Kámán gondolkodásába, amit is a gyakorlatiasság jellemzett. Practicum, amit a diák, a lelkész használhat. Ezért is írt ő bibliai földrajzot, kortörténetet, régiségtant, biblica theologiát, hermeneutikát, exegetikai jegyzetek sokaságát. Túl azon, hogy az ő idején ilyen átfogó munkát vártak tőle, minden munkáját a gyakorlatiasság jellemzi, az „elméleti” héber nyelvtana sem kivétel ez alól.

[[paginate]]

 Végül néhány sajátos szempont alapján szeretném megvilágítani Tóth Kálmán héber nyelvtana sikerének titkát. A vizsgált szempontok: tömörség, gyakorlatiasság és pedagógus véna, tudományos megalapozottság, valamint a magyar nyelv szeretete és ismerete.

1. Tömörség

a) Rögtön az első paragrafusban egy hihetetlen tömör definíciót kapunk, amiből megismerhetjük a héber nyelv néhány fontos jellemzőjét:

1.§. A bibliai héber nyelv a sémita nyelvcsalád északnyugati ágához, azon belül a kánaáni csoporthoz tartozik. Holt nyelv, melynek irodalmi emlékeit – néhány régészeti emléktől eltekintve – az Ószövetség könyvei őrizték meg. A mai nyelvtanok (beleértve a recenzens könyvét) ezt fél-fél oldal alatt képtelenek kivitelezni.

b) Hasonlóan tömör meghatározását olvashatjuk a qöré perpetuumnak és a tetragrammaton használatának is:

Van néhány gyakran előforduló szó, amelyeket mindig másként olvasunk, de gyakoriságuk miatt ezek a lap szélén nincsenek javítva. Ezeknek a neve qeré perpetuum (mindig másként olvasandó). Legfontosabb közülük Istennek az ószövetségi tulajdonneve, a négy mássalhangzóból álló (26.§.). Ma már távol áll tőlünk az ilyen találó és rövid fogalmazás.

c) Két mondatban összefoglalva így hangzik, amit tudni kell a főnevek számáról és az ún. kettes számról, Tóth Kálmán fogalmazásában:

A héberben a főnevek állhatnak egyes számban (singularis), többes számban (pluralis) és kettős számban (dualis). Az utóbbi olyankor fordul elő, amikor egy fajta dologból kettőt (egy párt) említ a héber; különösen gyakran használt az ún. páros testrészekre. (37.§.)

d) Hasonlóan jó példa a tömörségre a jelzős szerkezet bemutatása, idézem a példákat is itt:

A jelzőként használt melléknév nemben és számban megegyezik azzal a főnévvel, amelyre vonatkozik, szórend tekintetében a jelzett szó után következik. Pl.   =  bölcs férfi,    =  bölcs asszony,   =  nagy királyok,   =  nagy folyók. (47.§.)

e) Végül három mondatban a héber igeragozás felosztása:

Megkülönböztetünk erős ragozású, gutturális és gyenge igéket. Az erős ragozású igék minden alakja szabályos képzésű. A gutturális igéknek egy vagy több gyökmássalhangzója gutturális hangzó, ami olykor a magánhangzók módosulását okozza. A gyenge igéknek viszont egy vagy több gyökmássalhangzója lehet gyenge mássalhangzó; a ragozás során ezek a mássalhangzók okoznak vagy szenvednek különféle módosulásokat. (62.§.)

2. Gyakorlatiasság és pedagógus véna

Szakmai szempontból rendkívül gyakorlatias megoldás a transliteratio (átbetűzés) és transscriptio (átírás) problémájának megoldása Tóth Kálmánnál. Utóbbira hivatalos javaslatot tett a Magyar Hebraisztikai Társaság az elmúlt években.[9] Jómagam túl egy héber nyelvtan megírásán úgy látom, hogy a fonetikus transcriptio hasznos, amíg a diák nem tanul meg olvasni, utána viszont kifejezetten tilos annak használata. A transliteratio egyeztetése a két nyelv között felfogás kérdése: a minimalista felfogás az egyszerűségre törekszik, a maximalista a legnagyobb pontosságra. Az utóbbi önmagát ítéli halálra úgy vélem: ezért nem fog elterjedni soha hazánkban a MHT ajánlása. Tóth Kálmán megoldása viszont éppen ezért használható és a tanulást szolgálja. De hiszen pont ez volt a cél vele, nem?

[[paginate]]

Gyakorlatias és hasznos azegyszerű táblázatok használata. Ilyenre két példát hozok, a személyes névmások és a rendhagyó főnevek bemutatását:

Rendhagyó főnevek. Közülük a legfontosabbak a következők: (42.§.)

                                       

Külön érdekes, ahol a bibliafordító Tóth Kálmán szólal meg: „Papíron” minden igének minden alakját lehet képezni mindegyik igetörzsben. A valóságban azonban nem minden ige fordul elő mindegyikben. Az is kézenfekvő, ha egy héber igét más-más igetörzsben nem mindig ugyanannak a magyar igének a módosult alakjával, hanem egy másik, odaillőbb szóval fordítunk. Pl. a „lát” igének azt az alakját, hogy „láttat” inkább úgy mondjuk, hogy „mutat”; a helyett, hogy „láttatja magát”, azt mondjuk, hogy „megjelenik” stb.

A 66.§ -ban pedig: A héberben csak két igeidő van, latin nevük: perfectum és imperfectum. A perfectum befejezett cselekvést, történést fejez ki, megfelel tehát a magyar múlt időnek. Az imperfectum még be nem fejezett, folyamatban levő, vagy még ezután következő cselekvésre vonatkozik, megfelel tehát a magyarban vagy a jelen, vagy a jövő időnek. A mondat értelme dönti el, hogy mikor hogyan fordítandó.

A pedagógus véna csillan meg olyan helyen, ahol előre vetít egy-egy problémát, aminek előkészíti a talajt az aktuális tananyag ismertetésénél Ilyen a rés hangzó ismertetésénél is van például: „Nem lehet dáges fortét írni az ún. gutturális, azaz torokhangok betűjelébe. Ezek a következők: . Hozzájuk csatlakozik a  , amely nem torokhang ugyan, de éppúgy nem kettőzhető, mint az előző négy hangzó. E ténynek majd fontos nyelvtani következményeit fogjuk látni.”

Hasonlóan gyakorlatias az igetörzsek jelentésének bemutatása (63.§.), ezt a példát át is vettem a szerzőtől: A héber igeragozás (coniugatio) csak egyes elemeiben hasonló a magyar és az idegen nyelvekben ismert ragozási rendszerhez – az igemódok, igeidők, igenevek tekintetében. Egyébként a héber igeragozásnak egészen saját szerkezeti felépítése van.

Egy magyar igén szemléltetve a jelentéskülönbségeket, a „néz” ige pl. az egyes igetörzsekben a következő jelentésű lenne: 1. néz,  2. nézi magát,  3. nézeget,  nézegettetik,  5. megnézet valamit (mással),  6. megnézettetik,  7. egymásra néz (pl. két ember). Szemléltetés magyar példával.

[[paginate]]

3. Tudományos megalapozottság

A tudományos megalapozottság Tóth Kálmán nyelvészeti munkáiban tulajdonképpen evidens. Mégis álljon itt néhány példa demonstráció gyanánt:

a) A mater lectionis bemutatása kapcsán: „Alkalmazásuknak szigorú helyesírási szabálya nem volt. Annyit tudunk (pl. a Krisztus születése körüli századokból származó holt-tengeri kéziratokból), hogy régebben gyakrabban használták a mater lectionis jeleket, mint a késői kéziratokban, és így az azokon alapuló, általunk használt héber Bibliában is.”

Jó felidézni néhány háttérinformációt itt. Tóth Kálmánnak 1957-ben jelent meg a peserekről tanulmánya, az elsők között Magyarországon! (1956-ban a szeminaristáival foglalkozik a qumráni szövegekkel!). Később is érdeklődik a Holt-tengeri szövegek iránt, magam is hoztam svájci ösztöndíjamról kérésére egy fénymásolatot a qumráni zsoltártekercsről.

b) A vonatkozó névmásról ezt tanulhatjuk meg (34.§.): Kései iratokban előfordul a vonatkozó névmásnak egy rövidebb formája: , amelyet egybeírunk a következő szóval s annak első mássalhangzóját dáges fortéval látjuk el.

Ez a megállapítás hűen tükrözi a nyelvtanok nagy többségét[10], bizonyítva a szerző tájékozottságát és szakmai felkészültségét.

4. A magyar nyelv szeretete és ismerete

Tóth Kálmán latin tudása legendás volt, de műveiből a magyar nyelv szeretet és ismerete is egyértelműen kiviláglik. Ilyen például a 43.§.: „A nyelv sok évszázados története folyamán a héber szavak némelyikének az alapformája megváltozott, s a szótári alak ma más, mint ami régen volt. (Hasonló eset más nyelvekben is észlelhető; a magyar nyelvben pl. a „hó” szó valamikor „hav” volt, ez azonban csak ragozott vagy képzett alakokban jelentkezik: havas, havazik.)”

Még egy példa, ahol éppen a latin nyelv hatását teszi helyre Tóth Kálmán: Egy másik gyakori hebraizmus az, amikor ugyanannak az igének az infinitivus absolutusa és valamelyik ragozott alakja áll egymás mellett. Ez azonban csak a ragozott alak jelentését akarja nyomatékossá tenni; nem kell ugyanazt az igét kétféleképpen lefordítani. Pl.   = „Ha eszel róla, meg fogsz halni!” (Gen 2,17). Tehát nem: „meghalván meghalsz”. Az ilyen –ván, -vén –es fordítások a latinból kerültek nyelvünkbe, csupán archaikus jellegük miatt hangzanak néha költőien („várván vártam az Urat” stb.).

Áttekintésünket valamilyen tömör, gyakorlatias és találó összegzéssel illene befejezni. Ehelyett annyi legyen elég: ez a héber kurzus méltán lett generációk tankönyve, hálásan emlékezünk Rá.

Egeresi László Sándor

 

[1] Első kiadás: Debrecen, 1933. Az eredetileg 54 oldalas nyelvtan 62 oldalra növekedett a második, javított kiadásban (Sárospatak, 2009 – javította Börzsönyi József. A javításokat ténylegesen jelen sorok írója végezte el, sajnálatos módon ez lemaradt a kiadványról.)

[2] Dacára a számos helyesírási és nyomdai hibának.

[3] Molnár János: Héber nyelvtan (Kolozsvár, 1999.)

[4] Hamar Zoltán: Bibliai héber nyelvtan (PRTA, Pápa, 2010) 80 oldal- valamint szólista

[5] Tóth Kálmán: A héber nyelvtan elemi szabályai (Budapest, 1982.)

[6] Az 1950-es évek elején bezárták a pápai és a sárospataki teológiai akadémiákat. Ez egyébként érintette az éppen Pápán tanító Tóth Kálmán pályafutását is.

[7] A könyv innen kezdve virtuális életét éli; jelenleg is letölthető a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának digitális könyvtárából.

[8] A terminológia tisztázására (óhéber, klasszikus héber, bibliai héber, föníciai héber) itt nem térik ki. Az érdeklődő olvasó részletesen olvashat erről a nyelvtanomban.

[9] A probléma nem újkeletű, például a Theologiai Szemle már az egyik 1958-as számában javaslatot tett a cikkíróknak erre nézve (a fogalmazás alapján valószínűleg Pákozdy professzor írta a pontokat).

[10] Valójában a kérdés bonyolultabb: a Héber Biblia legrégibb darabjai közt számon tartott Debóra éneke (Bír. 5) szintén tartalmazza a rövid formát például.

 

 

Hasonló anyagaink

A robotos

Bogárdi Szabó István, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke búcsúzik Tőkéczki Lászlótól.