Hatalommal...

„Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket,
mint akinek hatalma van, 
és nem úgy, mint az írástudók.”
(Márk 1,22)

Jézus, a tanítványok elhívása után a kapernaumi zsinagógába ment, ahol isteni hatalommal tanított, és isteni hatalommal cselekedett. Márk evangélista mindig egyszerűen, röviden, tömören fogalmaz; ezt a tényt is így tárta elénk: „Álmélkodtak tanításán, mert úgy szólt, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók” (22).

Egy kicsit időzzünk el ennél a kifejezésnél: álmélkodtak Jézus tanításán mindazok, akik a kapernaumi zsinagógában hallhatták Őt. Az itt olvasható görög kifejezés számos jelentésárnyalattal rendelkezik.

Először is ez a szó általánosságban kifejezi a csodálkozást, az ámulatot, ahogy az új fordítás ezt vissza is adja számunkra: csodálkozni, ámulatba esni, valakinek a hatása alá kerülni. Mindezt továbbgondolva találjuk meg igazán az említett kifejezés jelentésárnyalatait; hiszen, ha valaki hatása alá kerülünk, az két irányban érvényesül, és mind a két irány érzékeltetése ott rejlik ebben a kifejezésben.

Ez a kifejezés, negatív értelmezés szerint, jelenti azt is, hogy félelemmel teli, riadt meglepetés ez az álmélkodás. Valóban, ha valaki hatása alá kerülünk, az eltölthet bennünket félelemmel is. Van még egy afféle jelentése is ennek a kifejezésnek, miszerint olyannyira eltölt bennünket a félelem emiatt, hogy magunkon kívüli állapotba kerülünk: „magán kívül lesz, magán kívül van”. Gondoljunk bele, valóban, ha valakinek a hatása alá kerülünk, abban mindig van egy félelmetes aspektus is. Mégpedig abban az értelemben, hogy a másik közel jön hozzám, talán a kelleténél közelebb... Miért akar hatni rám? Befolyásolni akar? Manipulálni akar? Rám akar telepedni? Önmagát akarja rám erőltetni?

Ugyanakkor ennek a félelemnek, illetve eme álmélkodás félelmetes voltának másik eleme az – és ez az állapot is félelmetes –, miszerint valaki nem tud magán kívülre lépni, képtelen másokra is nyitottan figyelni, hagyva azt, hogy mások hassanak rá. Az ilyen ember eleve fél minden ilyen találkozástól, és arra is képtelen, hogy a mások által rá gyakorolt „hatást” építően-kritikus módon értékelje. Ez az itt olvasható „álmélkodni” kifejezés negatív értelme.

Ám ennek az álmélkodásnak, amikor valaki hatása alá kerülünk, mindenképpen van egy pozitív értelmezése is. Ez a pozitív jelentés így adható vissza: megszólít, megragad valaki, mozgásba hoz, építő módon kimozdít a holtpontról; ezáltal pedig tényleg átélem azt a csodát, hogy magamon kívül másokra is tudok figyelni.

[[paginate]]

Álmélkodtak Jézus tanításán. Bármelyik értelmét vesszük most alapul a fenti kifejezésnek, azt általánosan mindenképpen elmondhatjuk, hogy ha valakinek álmélkodnak a tanításán – és Jézusnak álmélkodtak a tanításán –, akkor az illető úgy szólt, hogy azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, arra nem lehetett nem figyelni, az eljutott a másik emberhez, eljutott a hallgatókhoz, mégpedig valamiféle hatalommal.

Mindezt az általános kifejezés-értelmezést, annak minden árnyalatát, komolyan véve és magunkon átengedve, következtetésként állapítsuk meg, hogy Jézus Krisztus úgy tanított hatalommal, miszerint az Ő hatalma mindezek fölött állt. Jézus Krisztus hatalma egészen más, mint amit ez a kifejezés a felszínen továbbad, de természetesen az evangéliumi értelem is ott rejlik ebben a kifejezésben.

Igen, Jézus tanításán, az Ő szaván, az Ő Igéjén, annak „hatásán” lehet igazán álmélkodni, ami nem félelemmel tölt el bennünket. Jézus Krisztus szava ugyanis áldássá lesz számunkra, ha igazán hat ránk, mert Jézus Krisztus hatalma – ez a lényeg – az egyetlen, igazi hatalom, hiszen Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18).

Ennek a hatalomnak a természete nem abban van, hogy a korábbiakhoz képest szokatlan és újszerű. Tudjuk, hogy minden, ami egy ideig szokatlan és újszerű, az később megfakul, jönnek még újabb ingerek, amik azokhoz képest is szokatlanok és újszerűek – ezt szinte sokkszerű intenzitással éljük meg manapság – és így az egyik inger kiüti a másikat.

Nem a szokatlanságában, nem a korábbiakhoz képest újszerűségében áll Jézus hatalma, hanem éppen abban, hogy az Ő hatalma emberfeletti hatalom, ezért az egész ember testét, lelkét, egész valóját igénybe vevő hatalom. Ez a hatalom isteni hatalom, örök hatalom, mindig ugyanaz, áldott, örökkévaló, soha nem változik. Jézus Krisztus az, aki uralkodik, minden hatalom Őtőle van. De ez a hatalom megváltó szeretettel szolgáló hatalom. Ő az egyetlen, aki úgy tudja a hatalmát megmutatni, hogy azzal szolgál. Ez a hatalom építő hatalom. Ez a hatalom gyógyító hatalom. Ez a hatalom felemel. Ez a hatalom üdvözít. Erre egyedül Jézus Krisztus képes és senki más. Ez a hatalom teremt és újjáteremt: újjáteremti azt, amit az emberi önzés, az emberi bűn elrontott, ami miatt van vétek, nyomorúság, betegség, halál és gonoszság. Ez a hatalom megvált. Ez a hatalom az Isten országának jelenléte. Ez a hatalom az a hatalom, amire igazából szükségünk van. Van min álmélkodni!

[[paginate]]

Most már értjük, hogy Márk miért pontosítja ebben az igeversben az álmélkodás sokféle árnyalatú jelentését ebbe a konkrét irányba, azzal Jézus Krisztus egyetlen hatalmára utalva. Márk kimondja, hogy amikor a kapernaumi zsinagógában álmélkodtak Jézus tanításán, akkor ez az álmélkodás azért adatott, mert az Úr Jézus Krisztus ezzel az egyetlen hatalommal tanított, ami isteni, örök, építő, gyógyító hatalom; az Isten országának jelenléte.

Márk Jézus hatalma kapcsán hozzáteszi, hogy Jézus úgy tanított hatalommal, ahogy előtte soha senki más: „Nem úgy tanított, mint az írástudók!” Annyit gondolkodtam azon, hogy mit jelent egészen pontosan ez a kitétel: „Hatalommal tanított, nem úgy, mint az írástudók.”

Az írástudók Jézus korának tudós teológusai voltak, akik ismerték az Isten kijelentését tartalmazó Írásokat, azon belül Isten törvényét, és írásmagyarázati szándékukkal, abból egy rendszert alkottak. Ezt a rendszert betű szerint számonkérték az embereken, életük minden rezdülésében, rájuk telepedtek; vagyis olyannyira számonkérték ezt a rendszert, az Isten törvényét – amit az Isten szeretetből, az emberi élet védelmében adott –, hogy a folyamatos követelményeikkel kilúgozták abból az Isten szerető szándékát, így szinte embertelenné lettek kegyességükben.

Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók. Jézus ezzel a hatalommal túllépett minden emberi kegyességen, minden tanon, minden rendszeren, minden kurzuson, minden kánonon, minden hivatalon: az emberért. Szükség van a tanra, a rendszerre, a kánonra, a hivatalra, de ezek csakis isteni szeretettel lehetnek áldássá.

Erre a „krisztusi túllépésre” egyedül csak az élő Isten képes. Egyedül csak Őneki van hatalma mindezt építően megtenni. A mi emberi nyomorúságunk az, hogy igazából akár túllépünk, akár nem lépünk túl az előírt rendszeren, kánonon, hivatalon, kurzuson, akkor is összeomlik az életünk. Nem tudom, nem is akarom ezt jobban részletezni, magyarázni. Akinek van füle, az hallja. Ebben a nyomorúságban él az ember mindenkor. Ez a tény jelzi, hogy megváltásra, isteni segítségre van szükségünk, mert képtelenek vagyunk ezeket a problémákat a magunk erejével és bölcsességével megoldani. Bizony, mindig elhatárolódva, végletekben gondolkodik az ember, végletekben tudja kifejezni magát, aztán ezek az erők egymásnak feszülnek, így mindenkor tele vagyunk halálos feszültségekkel. Erre az „üdvözítő túllépésre” egyedül az Isten hatalma képes, ami Jézus Krisztusban munkált; de ez a hatalom minket is „képesít”, az Ő népét, a Szentlélek által.

[[paginate]]

Amikor mindezeket átgondoltam, akkor lélekben leborultam, és elkezdtem könyörögni.

Urunk, Istenünk, bocsáss meg, mert mi mindig visszaélünk a hatalommal! Bocsásd meg ezt nekünk! A hatalmat nem szabad relativizálni! Ebben a bűnös világban kell a hatalom, mert hatalom nélkül minden szétesik körülöttünk, és úrrá lesz rajtunk a káosz. Ezt a kálvini teológia, Isten Igéje alapján, egyértelműen tanítja. De a hatalom az Istené! Ha valaki valamilyen hatalmat kapott – és mindannyian vezetők, „hatalmasok” vagyunk a magunk helyén, felelősek vagyunk –, akkor ez a hatalom csak szolgáló hatalom lehet. Urunk, bocsáss meg nekünk, hogy visszaélünk a hatalmaddal! Urunk, add nekünk a Te hatalmadat, a Te megváltó szereteted hatalmát, ezt a szolgáló hatalmat! Weöres Sándor ezt a dilemmát, jól ismert versében fogalmazta meg, most csak szabadon idézve: „Jaj, szolga csak egy van az Isten, és uraktól nyüzsög a végtelenség.” Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a Te hatalmaddal, a Te megváltó szereteted hatalmával szolgálhassunk ebben a világban!

Urunk, Istenünk, bocsásd meg nekünk, hogy annyit beszélünk, akkor is, amikor hallgatni kellene, ma az internet korában különösképpen! Bizony, van olyan helyzet, amikor hallgatni kellene, hogy aztán hívő módon tudjunk szólni. Barth Károly, az „Ember és embertárs” című munkájában döbbenetesen szól erről a jelenségről. Barth Károly kimondja, hogy a legtöbb szavunk üres, barbár, hivatalos, hivataloskodó, embertelen szó; miközben nem az embert látjuk, hanem egyfajta bürokratikus kegyetlenséggel, gyakran kegyes kegyetlenséggel csak az ügyet látjuk. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a mi szavunk emberi szó legyen, amely megbátorítja a másikat, de mégis prófétai bátorsággal hű marad az Isten akaratához, rendjéhez, ránk bízott drága kincséhez!

Urunk, Istenünk, bocsáss meg nekünk, hogy a keresztyén bizonyságtétel, benne a hivatalos egyház igehirdetése is, gyakran üres fecsegés, amely érthetetlen a ma embere számára, amely elbeszél az emberek feje felett, amit az emberek nem értenek, ami nem érinti, nem szólítja meg őket! Rudolf Bohren, így fogalmazza meg ezt: „blabla”. Itt nemcsak arról van szó, hogy unalmas a prédikáció, hanem méginkább arról, hogy nem szólít meg, nem isteni hatalommal szól, nem ad örökkévaló irányt a mindennapokra nézve. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a mi emberi beszédünk bizonyságtétellé, a Te szavaddá lehessen – a Tetőled rendelt időben –, a Szentlélek által! Urunk, vedd igénybe a mi gyarló, töredékes emberi szavainkat. Urunk, add, hogy bizonyságtételünk, benne egyházad igehirdetése Léleknek és erőnek megmutatása legyen (1Korinthus 2,4)! Rudolf Bohren a nagykorú egyház látomását hangsúlyozza, amelyben az egyház, Isten Lelke által, hatalmasan szól és cselekszik, miként Jézus Krisztus is hatalommal szólt és cselekedett a kapernaumi zsinagógában (erről igeversünk kontextusa tanúskodik). Merjük hitben látni az egyházat, Isten népét, saját magunkat; hogy áldássá lehessünk. Merjünk örömmel ekként is nyilatkozni magunkról, mint akikben Jézus Krisztus hatalma munkál, így nem maradnak el – sokféle nyomorúságunk ellenére sem – szolgálatunk nyomán a jelek és a csodák. Ámen.

Steinbach József

Hasonló anyagaink

Sóvárgás a Világosságért

„A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézsaiás 9,1)