Aniszi Kálmán az utóbbi időben több válogatást adott ki munkáiból. Az itt ismertetendő terjedelmes könyvének címlapja válogatott novellákat, elbeszéléseket jelöl meg műfajként, ám publicisztikai írásokat, interjúkat is tartalmaz. A 85. életévét októberben betöltött szerző életműve korához megfelelően igazodva gazdag. Nem csupán mennyiségileg tartható számon az eddig megjelent huszonhat önálló kötete, hanem elsősorban az olvasóinak tényekkel bőven szolgáló, lelki erőt kölcsönző voltuk miatt.

A zenepedagógiai tanulmányokat folytatott író a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófiai karán szerzett tanári oklevelet. Oktatói és alkotói irányultsága főként a művészetek felé terelte figyelmét, irodalmi tevékenységének folytonos eleme az esztétika és az etika, ahogyan könyv- és lapszerkesztői munkájának szintén kiemelkedő jellemvonása ez, ami igazságkeresésének alapjául szolgál. „Én azt hiszem, mondta az öregember, hogy azzal a bizonyos úttal, amin mindenkinek végig kell menni, úgy áll a dolog, hogy eleve adott út nincs. Nincs, mert az út bennünk van. Mi vagyunk az ösvénytaposók, az útépítők. Sorsunk az örökös keresés, építés és kiigazítás, a vég nélküli korrekció” – érzékelteti szemléletmódját a borítóra kiragadott pár mondat.

[[paginate]]

Az erdélyi magyar irodalomra érzékenyen összpontosító Medvigy Endre József Attila-díjas irodalomkutató az Aniszi-művekről előszavában felveti: „Két szó ötlik fel bennem: erkölcs és politika. Korábban ezt a címet egy másik jeles szerző, az emigráns Csernohorszky Vilmos választotta tanulmányai és cikkei közzétételekor (Nemzetőr, München, 1983). Ezt a termékeny gondolatot hallom ki Aniszi Kálmán novelláiból és gazdag irodalmi munkásságából: nemzethűség és protestantizmus, az anyanyelv megőrzése. Ez mindenképpen vállalás. Aniszi Kálmán a rendszerváltáskor Partiumból, Erdélyből honosodott vissza az Anyaországba. Széles tájékozódását, alapos műveltségét magával hozta a megmaradt hazába, hogy tovább gyarapítsa az egyetemes magyarság javára. /…/ Hősei az élet bajnokai, akik nem csupán novelláiban, hanem teljes munkásságában ott vannak, mély hittel és akarattal küzdenek. Különösen jellemző ez legújabb kötetére.”

Akár a kötet mottója is lehetne, hiszen mérvadó attribútumát jeleníti meg A harmatcsepp című versében Koncsol László: „Mindig a mélyből meríts, / a felszín csak játszik: / csak a lényeget tekintsd, / ne azt, ami látszik: / erősben a védtelent, / tölgyben az esendőt, / piciben a végtelent, / percben a jövendőt.” Hiszen e könyv lapjairól világosan és egyértelműen kiszűrhető a szerző szándéka, ami nem egyéb, minthogy szépirodalmi és más írásai által kortörténeti dokumentumokkal szolgáljon. Valamennyi írásán átüt a jóság iránti igény fogalma, isteni lendület mozgatja a megdicsőülteket és az elbukottakat egyaránt. Részleteiben kimutatható, hogy tematizáltságának hátterében filozofikus gondolkodásmód munkál. Történetmesélés közben ugyanis lépten-nyomon felbukkannak azok az emberi töprengések, amik megóvhatják a rossztól és a helyes cél irányába terelik. „Az élet szépsége, az Ember nagysága mindenekfölött szabad akaratában, abban rejlik, hogy sok mindenben maga dönthet, néha még az élet kardinális kérdéseiben is. Ezért mondja bölcs: »Az ember az, amivé önmagát teszi.« /…/ Szegény szenvedő felebarátom, ha túl akarsz lépni bénító bajaidon, térj vissza közösséged gyökereihez! Hiteles értékekből építkezve immunissá válhatsz korunk millió pusztító vírusával szemben. Aki ennek a felbecsülhetetlen értékvilágnak a birtokában van, könnyen felismeri, hogy a kínálkozó lehetőségek közül melyik az igazi, melyik visz a boldogulás, a megmaradás felé. Isten valamennyi teremtménye elégséges önmagának, egyedül az ember hiánylény, aki a valóság és az eszményi között ingázik fáradhatatlanul. És bár tudja, hogy a teljességet, a tökélyt sohase érheti el, mert a teljesség, a tökéletesség maga Isten, az ember pedig Isten nem lehet, újra és újra megkísérli a lehetetlent. Hajthatatlan. Mert istenülni akar” (A kis buta). Amennyiben Isten a saját hasonlatosságára teremtette a földi halandókat, ezen törekvés természetesnek is vélhető, s ha alázattal kísért módszer, a hatalmi vágyat tompítani képes.

[[paginate]]

Aniszi alkotói munkásságának elemi része a megőrzés. Amit nem szabad feledni című írása például egy meghurcoltatásában is hitéhez és nemzetéhez hűen ragaszkodó, börtönt járt professzor múltidézését rögzíti, aki saját versekkel illusztrálta történetét.  A Virágvasárnapban a kezdetet: „Nem vagyok Krisztus. Lábam elé / virágot senki se hintett. / Mozdulatomra félve vigyázott / három kemény tekintet. / Egyetlen nő várt rám / reggel az állomáson. / Fénytelen volt, hozsannátlan volt / az én bevonulásom. / Hogy élni s néha / szólni mertem, / négy cellafal az ára. / Virágvasárnap… / Itt kezdődik az út a Golgotára.” Szabadulásakor pedig a hálát kimutató végső imát: „Uram, ne engedd jobban örülnöm a szabadulásnak, / Mint annak, hogy Te itt végig velem voltál.” A megtörettetést a test kiheveri a lélek erejének köszönhetően, az idő pedig megőrzi a lejegyzett gondolatok által.

Szinte szösszenetnyi epizódból is kibontakozható az együvé tartozás ugyan morzsányi, mégis lényegi elegye: „Egy világ választotta el őket. A megértő-elnéző jóindulat volt köztük az egyetlen összetartó kötelék” (Gesztus). „Hogyha nem önös célokat hajszolunk, ha arccal mások felé fordulva úgy élünk, hogy teljesülő vágyainkkal, céljainkkal − a magunkéi mellett – a közösség javát is szolgáljuk, olthatatlan szomjunk a szebbre, jobbra, nemesebbre üdvözlendő, jogos és kívánatos. Mert mi más lehetne az emberibbé válás alapja és feltétele, mint pozitív képességeink folyamatos valóra válása…” (Nyugtató anyai melegség) „a szögek helyén most megbarnult hegek éktelenkednek. Látod-látod, ahogy a palánk deszkái megőrizték az egykor bevert szögek helyét, ugyanúgy maradtak meg megbántott valamikori pajtásaid lelkében is a sérelmek nyomai. Ha a vérző sebek begyógyulnak is, a hegek nyomtalanul nem tűnnek el” (Pistike meg az ajándék.) „Aki a jobb élet érdekében csak úgy kilép az »egyazon szellemi égbolt« védőburka alól, az az én szememben erkölcsi nulla. Aki hamarabb vagy később: »kihűl«. Mint az a nemrég még parázsló fahasáb, ami a tűzkörön kívülre került. Elhamvad, megszűnik létezni a nemzetközösség számára. Nem tudom, ti, hogy gondoljátok, de szerintem lelki idegenként dugig tömött zsebbel se lehet, nemhogy élvezni, de még elviselni se az életet” (Őrtüzek). 

[[paginate]]

A végtelenségig folytatható volna a mély gondolati tartalmakkal bíró idézetek sora. Ahogy a recenzens kiemelte a neki tetsző értelemmel bírókat, ugyanúgy mindenki talál megjegyzendőt-megfontolandót, témájában történeti hűséggel megbotránkoztatót, vagy legalább elgondolkoztatót, és derűt előcsalogató, vagy egyetértő bólintásra ingerlőt is bőven lelhet e kötetben. Az én hegedűsöm, Az otthontalanná alázottak dilemmái, A póruljárt pöffeszkedő, Az élet bajnokai, A kitudott, A taxis meg az öregasszony, Ne add fel soha!, Árverés, vagy a szeretet jutalma, Főhajtás a szavak játékosa előtt, Szubjektív sorok. Az imént felsorolt címek is, a kötet többi írása is alkalmat ad az Aniszi-féle szép- és gondolati prózával való találkozásra, az Istentől áldott józan emberi lélekkel történő szembesülésre.

A határon túli idegen közegben létező, kényszerű magyar kisebbségi létmód szinte szociografikus megközelítésű érzékeltetése Aniszi lelkéből fakadóan felvállalt, önkéntes feladata, amit szívének diktálására olvashatóan teljesít. Vigasztaló tanácsa: „… ha úgy hozza a sors, rázzuk meg magunkat, ahányszor csak kell, de ne adjuk fel soha!” Időszerű állásfoglalása: „… miközben újabban meg akarnak szüntetni bennünket, mint nemzetközösséget, eltemetni, eltörölni még a kultúránkat is, és nincs más segítséged, hogy felülkerekedj rosszakaróid mesterkedésein, csak a magad erejében, hitében bízhatsz, csupán a saját képességeidre alapozhatsz, micsoda gyönyörű győzelem lenne, ha minden mesterkedésük ellenére egyszer csak győzelmesen kisétálnánk az agyagba döngölés, a nekünk szánt pusztulás feltöltött kútjából” (Ne add fel soha!).

A betűk erdejében jelképesen fogyasztható gombákat termeszt, kellemes gyümölcsöket is érlel az átélt idő. Virágzó bokrok a szavak, értelmes mondatok a fák. A szépirodalmi művek hálózata pedig levonható erkölcsi tanulságokkal szolgál.

Zsirai László