A maga nemében egyedülálló könyvet kap a kezéhez az olvasó. Gonda László református lelkésznek, teológusnak, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárának 2023-ban napvilágot látott kötete mind tartalmilag, mind műfaji szempontból sokrétű. A szerző egyfelől részletesen bemutatja az 1933-ban, Székesfehérvárott született Németh Géza lelkipásztor, író, költő életútját és munkásságát, külön kitérve lelkészi szolgálata mellett a teológiai munkáira is. Gonda László kötete emellett történelmi tárgyú, mivel Németh Géza életét, szolgálatát történeti összefüggésrendszerbe helyezi: az ő sorsán keresztül átfogó képet kapunk a II. világháború utáni Magyarország politikai rendszerének, valamint a református egyház viszonyának történetéről.

A szerző az életrajzzal összefűzött missziótörténet-írás módszerét követi, indoklásként kifejti: „E módszer hátterében az a felismerés áll, hogy a ’történelem’ mindig konkrét emberi életutak összegződése. Ezért egy egyéni élettörténet – mikrotörténet – megfelelő eszköze egy korszak bemutatásának.” Gonda munkája hiánypótlónak is mondható, mivel korábban nem készült monográfia Németh Gézáról.

[[paginate]]

A hosszú bevezető után időrendben megismerhetjük a főhős ifjúkorát, tanulmányait, részvételét az 1956-os forradalomban. Bár fegyverrel nem harcolt, mégis, a forradalmat követően Tökölre internálták, ahol missziós tevékenységet végzett az elítéltek között. A következő fejezetek a monori, ócsai és érdi lelkészi szolgálatot és azok hatásait taglalják, valamint Németh Géza szociográfiai, irodalmi publikációit. A kötet fejezeteinek végén teljes terjedelmükben olvashatjuk e sokoldalú egyéniség verseit, az adott rész témájához kapcsolódóan, ezzel is színesítve az életrajzi ismertetőt.

Széleskörű, színes képet kapunk a lelkipásztori szolgálathoz kapcsolódó egyéb szociális tevékenységekről: Németh Géza kulturális programokat is szervezett (pl. a szilasligeti ifjúsági csendesnapok), valamint a „létező szocializmusban” úttörőként foglalkozott hajléktalanok, kábítószerfüggő fiatalok és hátrányos helyzetűek, a mélyszegénységben élő romák megsegítésével. E társadalmi problémák a rendszerváltás előtt tabutémának számítottak.

Külön fejezet részletezi az egyházfegyelmi eljárást és a pert, amelynek során 1971-ben a Református Egyház Zsinati Bírósága kizárta Németh Gézát a lelkészi karból. Gonda az oknyomozó alaposságával tárja fel a per előzményeit, lehetséges indokait, és következményeit a rendelkezésre álló dokumentumok, visszaemlékezések alapján. Az eljárás-sorozat taglalása látlelete a kádári „puha diktatúrának”. A per során Németh Géza személyét számos koholt és nem bizonyított vád érte, emellett lejárató kampány indult ellene. A Gonda által bemutatott tényanyagból kiviláglik az akkori egyházi vezetők szándéka: a lelkészt valamelyik vádpontban mindenképpen bűnösnek kell találni.

[[paginate]]

Németh Géza meghurcoltatása mindmáig elszomorító, szorongást keltő adalék a Magyarországi Református Egyház vezetése és a kádári hatalom kollaborációjának mértékéről. Miképpen Gonda is rámutat a kutatási téma mindenkori időszerűségének indoklásakor, „…a ’puha diktatúra’ idején is megvoltak az egyház szabadságának jól érzékelhető határai, amelyekbe ha valaki beleütközött, nem maradtak el a retorziók, s akár egzisztenciális kérdéseket is érinthettek. De a kádári világ jellegzetessége volt a túlélés lehetősége és egyben esetlegessége is”.

A per elindításának lehetséges okai Németh lelkes közösségépítése, szervezői munkája, külföldi kapcsolatai (elsősorban a holland református gyülekezetekkel) valószínűleg az egyházon belül is irigységet szült. A korabeli hatalom szemében Németh Géza „ötvenhatos” múltja miatt lehetett szálka, úgynevezett „F”-dossziét, figyelő-dossziét vezettek róla, mint olyan személyről, aki magatartásával veszélyt jelenthet a népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjére. Valószínűsíthetően, hogy ne legyen Némethből politikai mártír, az állampárt részéről úgy mozgatták a szálakat, hogy ez a per az egyház belső ügye legyen.

Németh Géza, ha úgy tetszik „katakomba keresztyénként”, palástvesztése után folytatott képkereskedői munkája mellett, mintegy „földalatti mozgalmárként” nem hagyott fel lelkipásztori szolgálatával. A lakásán, vagy a természetben, szabadtéren tartott vallási összejöveteleket. Még teljes száműzetése alatt, a nyolcvanas években elsők között nyújtott segítő kezet az Erdélyből menekülteknek, és kapcsolatba került a korabeli politikai ellenzékkel is.

[[paginate]]

Gonda külön kiemeli, bár Németh Gézát 1988-ban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának határozata visszahelyezte őt lelkészi szolgálatába, tényleges és hivatalos rehabilitációja nem történt meg. Épp úgy, ahogyan az 1971-es per felülvizsgálata sem, s az akkori ítélet hatályon kívül helyezése. Németh személye tehát továbbra is fekete báránynak számított az egyház berkein belül.

A rendszerváltást követően tevékenységének fókusza az Erdélyi Gyülekezet felé irányult, amelynek tagjai elsősorban Erdélyből menekült, vagy tartós budapesti gyógykezelésre szoruló reformátusok voltak, de akadtak köztük római katolikusok is, mivel a gyülekezet ökumenikus céllal jött létre. Németh Géza a Reménység Szigete Karitatív és Kulturális Központ megalapításával segítette beilleszkedésüket az anyaországban, illetve több olyan projekt elindításában is részt vett, amely az erdélyi magyarok számára az otthon maradást segítette.

A kötet nem teljesen lineáris vezetésű; a történelmi, teológiai tárgyú kitekintések mellett összegzéseket, többek között az 1955-ben fiatal lelkészek által írt Hitvalló Nyilatkozatot mintegy függelékként, teljes terjedelmében közli (e nyilatkozatot 1956 nyarán az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága galyatetői tanácskozásán hozták nyilvánosságra a külföldi egyházak képviselői, valamint a világsajtóban is szerepelt).

Az összegző hangsúlyt komoly hangsúllyal tárgyalja Németh Géza teológiai munkásságát, külön kiemelve az apologetika területét. Már a korai írásaiban (Apologetika, 1952) is foglalkozik a természettudományok és a keresztyén hit kapcsolatával, teológusként pedig a marxizmus kritikájával, valamint a kilencvenes évek elején az újabb keletű vallási mozgalmakkal, azon belül a szektákkal, milyen veszélyeket hordoznak magukban a társadalomra nézve.

[[paginate]]

Gonda László olvasmányos stílusban, tudományos alapossággal dolgozza fel ezt a sokágú, sokat vállaló életművet, számos egyház-és politikatörténeti, vagy kultúrtörténeti kitekintéssel. A rendelkezésre álló források kezelésében a szerző lelkiismeretes, nem bocsátkozik megalapozatlan feltételezésekbe.

E monográfia újabb mérföldköve lehet a múlttal való szembenézésnek mind politika-történeti, mind egyháztörténeti szempontból. Miképpen Gonda is hivatkozik rá, a Református Egyház és a keresztyénség a XX. század második felében fennállásának legsúlyosabb válságát élte át. Az egyház jelenkori közéleti visszásságai is jelzik, hogy a példaértékű történelmi egyházunk nem jutott túl egészen a XX. század politikai viharai okozta kríziseken, többek között emiatt is rendkívül időszerű e kötet.

Németh Géza életútja, életfelfogása példaértékű lehet hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Példaértékű, mert a nehézségek, a tragédiák, és a személyét ért sérelmek ellenére sem fordult egyháza ellen, hitét nem hagyta el, ahogyan hazáját sem. Ő maga a következőképpen tekint vissza életére (részlet a fülszövegből): „Nem tudnék összefoglalásként mást mondani magamról, hogy tudom, hogy elhívott ember vagyok. Isten hívott el. Ami az életemben rossz volt, az enyém volt, de ami jó volt, az egészben az Istené volt. És abban is biztos vagyok, hogy csak Jézus Krisztus és az Evangélium tanítása, lelkülete hozhat jövőt a világnak, s azon belül az én népemnek és a magyar népnek is”.

A kötetben rendkívül gazdag, szinte dokumentumfilm erejű  képmelléklet látható Németh Géza életének mozzanatairól, helyszínekről és mindmáig kiemelt fontosságú kordokumentumokról (többek között Martin Luther King özvegyének, Coretta Kingnek Némethnek írt levele). Konklúzióként megállapítható, hogy Gonda László méltó emléket állított ennek a megosztó személyiségű, de a krisztusi utat rendíthetetlenül követő polihisztornak.

Losonczy Attila