A kiadók, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, egyben jelzik is az ünnepelt egyik legfontosabb vonását: tanárember és európai karakter, európai magyar. A kötet szerzői, volt tanítványok – bár ennek nincs múlt ideje, a tanítvány mindig az marad, tovább éli tanára gondolkodását, világlátását, ha vitába is száll vele, vele vitázik kimondva, kimondatlan, pályatársak – (szerencsére ez is jelen idő), a „nekem ne csináljatok ünnepi kötetet” ellenére jöttek, nem is tisztelegni, csak köszönteni a barátot. Mert csak tudásában, műveltségében, nyelvi készségében egyedülálló egy letűnt kor tudós-figurájaként és tudósaként, de emberként mindenkihez van egy-egy baráti szava, odafordulása, egy-egy vidám adomája. Sok teológusnak nyitott utat az elmélyült gondolkodás, a kutatás, a tanulás felé egyszerűen azzal, hogy megmutatta, hogy képet adott a tudásról. És az utak sokféleségéről. Ez is látszik a szerzőkön. Sokféle embert ér el még akkor is, ha némelyek talán cinikusnak, nyersnek találják stílusát.

Karasszon tanár úr, ahogy a kötet utolsó írásának jegyzetében olvassuk, reneszánsz ember, a pipa mögött az európai kultúra egésze van a fejében, és ezt osztja meg nemcsak amikor ír, vagy tanít, de társalkodó – lám, ez is része volt egykor az európai kultúrának –, tréfás megszólalásaiban is. Klasszikus filológusként azt mondanám, klasszikus teológus; az évezredes tudás súlyát, kicsit meggörnyedve, fanyar humorral viselve, ahogy korunk és a mi tudatlanságunkat is.

Nem őt akarom bemutatni, erre nem szorul rá, a szerzőkért teszem, hiszen ez bennük a közös, ez a klasszikus teológus személyiség tartja őket össze. Ki a megtapasztalt tudásra, ki az emberségre, ki a humorra, ki a tudáshoz való viszonyra reflektál, végül is a tanáremberre. Hiszen maguk is mind azok lettek.

És mégis ki kell mondani ezt is: tisztelegnek – még akkor is, ha ezért megkapom majd tőle a magam fejmosását, hogy írhatom le ezt a banális, pimf kijelentést. De le kell írnom, mert végső soron tiszteletre tanít. A tudás, a kultúra, a teológia nagyságának tiszteletére, és ahogy a szentség, ez is átragad arra, aki hordozza. Így hát tiszteljük őt is, ha tetszik neki, ha nem.

13 cikk és egy novella, mind az Ószövetség egy-egy kisebb témájáról. Nincs más kohézió, nem a téma közös, csak a hatás. Mozaikok abból, hová jutottak, hol járnak azok, akikre hatással volt és van Karasszon István munkája és személye.

A hagyományos udvariasság kötelező kelléke az európai tanárnak, egy hölgy kezdi a sort, a Pápai Református Teológiai Akadémia ószövetséges docense, Balla Ibolya, aki a Jeruzsálem megszabadulásával kapcsolatos elbeszélésekről ír a 2Királyok 18-19 és az Ézsaiás 36-37 alapján. E munkában különös hangsúlyt kap Ezékiás király szerepe, külön kitérve a király jellemére, a párhuzamos életrajzokat idéző összehasonlításban Áházzal. A narratívák elemzésében nem csak az exegetikai munka, és a teológiai motívumok kiemelése történik meg, de az elbeszélések különbözőségének okait is igyekszik a szerző feltárni.

A keleti határ túloldaláról, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet docense, Balogh Csaba írásában a babiloni szövegemlékekből tárja fel a júdai deportáltakra vonatkozó információkat. A babiloni agyagtáblákon (Kasr-szövegek), a szippari gyűjteményben és a babiloni Júda-városból fennmaradt különféle tárgyú (fejadag-kiutási jegyzék, házassági szerződések, gazdasági tárgyú feljegyzések, örökösödési és adásvételi szerződések) kétnyelvű, annotált kritikai közlésével enged a magyar olvasók számára eddig elérhetetlen betekintést a deportáltak életébe.

Az északi határon túlról Bándy György, a Selye János Egyetem ószövetséges volt tanszékvezető tanára ad áttekintést a József-történet kutatásáról. A múltból dicséretes önfegyelemmel csak a legfontosabb fordulópontokat kiemelve gyorsan rátér a legfrissebb szakirodalmi eredmények ismertetésére, végül kitér ezek gyakorlati jelentőségére is.

A teológusok mellett az ókortudomány képviselője, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének adjunktusa, Buzási Gábor a Konstantin utáni pogány újplatonisták bibliaértelmezéséről ír Karasszon István „Abraham oecumenicus” c. tanulmányához kapcsolódva. Ábrahám alakjának a pogány újplatonikus szövegekben történő megjelenését a szerző nem csak ismerteti, bemutatja, de részletes elméleti hátteret is kínál az olvasónak, hogy a következtetéseket valóban követhetővé tegye.

A Károli Hittudományi Karán tanszéki kollégája, Egeresi László Sándor az északi királyság történetéhez kínál adalékokat a jordániai Khirbat Ataruzban feltárt oltár móábi szövege alapján. A Bibliában is megírt, illetve a Kr. e. IX. sz-i Mésa-sztélén is dokumentált móábi lázadás leírásainak történetiségét vizsgálja a frissen publikált oltárszöveg segítségével.

A szintén a Selye Egyetemen oktató Fazekas István a hettita Úriás személyével és főként irodalmi ábrázolásával foglalkozik írásában. A jogi szempontokat feszegető okfejtést érdekesen fonva össze az exegézis eredményeivel.

A Debreceni Hittudományi Egyetem Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Hodossy-Takács Előd a vízhasználat kérdésével foglalkozik a kora Római korban a Holt-tenger környékén. Az éghajlat történeti bemutatása után a vizsgált vízhasználatot érintő építkezéseit vizsgálja, majd a vízhasználat vallási és hétköznapi helyzetét.

A Selye Egyetem oktatója Kis Jolán is, ő a 2Sám 3,9 eskü-ígéretéről ír tanulmányában. A szakasz megértéséhez szinkronikusan közelít, három másik, tematikusan összefüggő szakasz retorikai elemzéséből kiindulva.

Ugyancsak az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének adjunktusa Koltai Kornélia, aki három XVII. századi, leideni Carmen szövegein keresztül vizsgálja a bibliai textusok (és stílusok) utóéletét. A magyar peregrinus diákok héber nyelven, társaik disputációjára írt üdvözlő költeményeinek szövegében a bibliai szövegek hatását kutatja. A szövegek részletes bemutatása mellett nem csak a bennük megjelenő citátumokat és azok felhasználását tárja fel, a velük folytatott dialógus alakzatait, de végül a versekben megjelenő erudíció célját is feltárja.

A Selye Egyetem oktatójaként tanártárs újszövetséges, Kókai-Nagy Viktor az uralkodó istenségének a császárkori politikai propagandában betöltött szerepéről ír tanulmányában. Az uralkodóhoz kapcsolódó kultusz megjelenésének Arisztotelésztől Suetoniusig tartó gyors áttekintése után Augustus etalon-szerepével foglalkozik, hogy egy rövid átvezetéssel a címben ökörhajcsárként emlegetett Vespáziánus uralkodásában mutassa ki a propagandaként felhasznált „vallási dimenziót”.

A Doktorok Kollégiumában szekcióvezető társa, a Pázmány történész-professzora, Kőszeghy Miklós a jeruzsálemi (?) főpap ruhájáról ír vallástörténeti elemzést. A szerző a szöveges forrás (Ex 28,4) elemzéséhez fűzött megjegyzések és a képi forrás elemzése mellett világos téziseket fogalmaz meg a főpapi öltözettel kapcsolatban.

A korábban közvetlen kolléga, később debreceni biblikus professzor, Marjovszky Tibor egy éppen vitatott értelmezésével elgondolkodtató forrásba ad betekintést, a dánita Eldád utazása című elbeszélésbe. Az elgondolkodás eredményét nem aratja le előlünk, ezt a feladatot, szokása szerint, az olvasóra hagyja.

Ugyancsak Debrecenből, az Ószövetségi Tanszék fiatal docense, Németh Áron a zsoltárokban megjelenő Izrael története-koncepcióról ír tanulmányában, melyben lenyűgöző jártassággal kalauzolja olvasóit a zsoltárok könyvének történeti és irodalmi világában.

Sajátos irodalmi alkotás zárja a kötetet, saját bevallása szerint egy novella, olvasóként inkább azt mondanám, a Biblia szövegéhez a történet vázában és szellemében – ha van ilyenje egy bibliai szövegnek – kapcsolódó, így ezt is mondhatnám: apokrif szöveg, egy továbbgondolás, amely mögött ott áll a szerző, Pecsuk Ottó bibliafordításban, biblikus tanárságban csiszolódott, és e munkákban a Biblia szövegéhez hozzáidomult gondolkodása. Komoly elődök útját járja, amikor a Biblia üzenetét tudományos felkészültséggel, ám annak kifejezésformáit elhagyva, az elbeszélés köntösében adja tovább mondanivalóját.

Hanula Gergely