Kit éhe űz

Miféle lendület, miféle tűz,
dörömböl itt, a lélek ajtaján?
Akárha volnék, mint kit éhe űz,
s világok őrző fényét tartanám.

A láthatatlan útjain talál
megannyi titkos, égi sejtelem.
S a szívem? Ó, veszett aranysakál,
és nincs hová előled rejtenem.

De nézd e versnek főütőerét,
az álmom, mint az alvadt vérdarab
tapadt falára, és a pörge lét
könnyed mosollyal árnyakat farag.

A halkuló hiányok éjjelén,
ha majd kihűlne még parázs hitem,
s ha nem keresnél, hűtlenem, remény,
nem tudnék már magamnak fájni sem.