Az éltető (tiszta) levegő

 „Aerem corrumpere non licet.
A levegőt szennyezni nem szabad”
(Római szenátus )

Az ember élelem nélkül néhány hétig is elélhet, víz nélkül csak 3-4 napig, levegő nélkül csupán néhány percet bír ki szervezetünk. És meddig élhetünk tiszta levegő nélkül? Erre a kérdésre egyre riasztóbb válaszokat kapunk a témában jártas kutatóktól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2016-ban világszinten hozzávetőlegesen 4,2 millió korai halálozásért volt felelős a szennyezett levegő. Az adatok önmagukért beszélnek, a levegőszennyezés megrövidíti a várható élettartamot és jelentősen növeli egyes megbetegedések kockázatát. A tiszta levegő igénye egyre sürgetőbb és nemcsak az egészség megőrzése, hanem az élő és élettelen környezetünk megóvása érdekében is. 

Minden a tűzzel kezdődött

Az első Afrikában talált bizonyítékok szerint az őskőkorban élő felegyenesedett ember (homo erectus) már ismerte a tűz − számára kedvező − tulajdonságait. Valószínűleg a természetes tüzekben megsült állatok és ehető növények indították arra több mint 1 millió év előtti őseinket, hogy megpróbálják megszelídíteni a félelmetes jelenséget.  A tűz használatának Afrikán kívüli bizonyítékai 790 ezer évesek,[1] a mindennapi tűzhasználat azonban valószínűleg csak 200-400 ezer évvel ezelőtt terjedt el Európában.  A tűz meleget és fényt adott, elriasztotta a vadállatokat, az állatok húsa sütve jobb ízű lett, tudatos alkalmazása valódi fordulópontot jelentett az emberi közösségek fejlődésében. Elkezdődött a természet energiaforrásainak kihasználása és ezzel az ember okozta légszennyezés.

A levegőszennyezés kedvezőtlen hatásának felismerése

Az ókorban a városiasodással, a használati tárgyak előállítására szolgáló műhelyek szaporodásával a mindennapi élet részévé vált a szennyezett levegő. Hippocrates Kr. e. 400 körül már felismerte az egészség és a levegő minőségének kapcsolatát, amikor azt mondta: „Néhány betegséget az életadó levegő okoz, amelyet belélegzünk.”[2] A korabeli klasszikusok írásaiban feltűnnek a légszennyezéssel kapcsolatos panaszok. A római költő, Horatius Flaccus (Kr.e. 65 – Kr.e. 8) azt nehezményezte, hogy a fatüzelés miatt Róma márvány épületei elfeketednek. Seneca (Kr.e. 4 – Kr.u.65)  a filozófus és államférfi barátjának írja levelében, hogy azonnal érzi a változást, ha elhagyja a „város fullasztó levegőjét, a tűzhelyek hamufelhővel kísért kiáramló füstjét”.[3] A tüzelőanyag égetéséből keletkező füstgázok mellett egyéb mérgező szennyezés is származott a fémek bányászatából, feldolgozásából és olvasztásából, amely közvetlenül kevesebb embert érintett, és egészségi hatása is csak később jelentkezett.  Ebben a korban a két legfontosabb fém a használati tárgyak, fegyverek, érmék előállításához szükséges réz és a nagy mennyiségben használt ólom volt. A kezdetleges technológia miatt mindkettőből jelentős mennyiség került a levegőbe. Vizsgálták a jégfúrással nyert sarki jégminták réz és ólomtartalmát és azt találták, hogy a kiülepedett fémtartalom jóval nagyobb volt az ipari forradalom előtt, mint a fejlettebb olvasztási technológiát alkalmazó későbbi időszakban. A vizsgálat eredménye egyben a levegőszennyezés nagy távolságú terjedésére is bizonyíték.

[[paginate]]

Az első levegőt védő szabályozások

Több mint 2000 évvel ezelőtt a római szenátus már törvényben kimondta, hogy „A levegőt szennyezni nem szabad” (Aerem corrumpere non licet). Kr. u. 200 körül az izraeli Mishnah-törvények is tartalmaztak levegőtisztaság-védelmi előírásokat. Többek között előírták, hogy a szennyező forrás és a szomszéd lakóhelye között minimálisan 50 cubits (22,86 m) távolság legyen, a cserzőüzemek helyének meghatározásánál pedig figyelembe kell venni az uralkodó széljárást. Jeruzsálemben az érc- és fémolvasztó kemencék egyáltalán nem voltak megengedettek, hogy elkerüljék a falak és az épületek szennyeződését. Bizáncban I. Jusztinianusz Kr.u. 534-ben kiadta törvénykönyvét, amelyben már említést tesz a levegőről, mint mindenki közös tulajdonáról[4].

A fő energiaforrás a szén lett

Már az ókorban ismerték az „éghető követ”[5] a kőszenet, a fa azonban könnyebben hozzáférhető energiaforrás volt, ezért használata csak a tűzifát adó erdők fogyatkozása, majd hiánya után terjedt el. A középkorban főként a kovácsok dolgoztak vele faszén helyett, majd a XIII. században kezdett megjelenni a városokban is, mint háztartási tüzelőanyag. A szén égetésekor keletkező füst miatt a városlakók nem voltak egységesek a tüzelőanyag váltás megítélésében. Akik fűtöttek vele támogatták, mert olcsóbb volt, mint a fa, akiket zavart a füst tiltakoztak ellene. Angliában I. Edward (1272-1307) elővigyázatossági intézkedésként be is tiltotta a szén használatát arra hivatkozva, hogy a szennyezett levegő károsítja a városlakók egészségét. Utódja II. Edward (1307-1327) fenntartotta apja intézkedését, megszegőit börtönnel, sőt egyes esetekben halállal büntette. Az őt követő uralkodó II. Richard (1377-1399) az iparosok kérésére feloldotta a tilalmat, úgy határozott, hogy az adózáson keresztül korlátozza a széntüzelést, ezzel elkezdődött a szén legális használata.  V. Henrik (1413-1422) bizottságot hozott létre, amely szabályozta a londoni szénbehozatalt. A város levegőjét egyre jobban terhelte a szennyező fűtés, ezért I. Erzsébet (1558-1603) jogszabályban előírta, hogy tilos szénnel fűteni Londonban, amikor a parlament ülésezik.[6]

Az ipari forradalom

1769-ben a szénfűtésű gőzgép feltalálása[7] indította be az ipari forradalomként számon tartott általános technológiai, gazdasági és társadalmi változást Angliában, amelynek mellékhatásaként ugrásszerűen növekedett a levegőszennyezés. A manufaktúrákat felváltották a gőzgépeket alkalmazó gyárak. A gőzhajók és a gőzmozdony vontatta vasút biztosítani tudta a gyárak működéséhez szükséges nagy mennyiségű nyersanyagot, majd képes volt nagy távolságokra elszállítani a megtermelt árut. Az angol gazdaság soha nem látott növekedésnek indult a levegő pedig egyre „füstösebb” lett. A savas korom rárakódott a kő- és téglaépületekre, megrongálta a vasszerkezeteket, olyannyira, hogy Londonban a Charing Cross vasútállomás egyik tartóoszlopa kidőlt. 1891-ben az angol fővárosban Népegészségügyi törvényt fogadtak el, amely kimondta, hogy „használaton kívül kell helyezni azokat a kéményeket, amelyek fekete füstöt bocsátanak ki”. Az előírás az égetőkemencét működtető iparosokra vonatkozott csupán és betartatása is nehézkes volt. A 20. század elején több jogszabály született Angliában a füst csökkentésére (155 helyhatóság hozott rendeletet a füst csökkentésére, London és Manchester vezetése törvényt alkotott füstmentes zónák kialakítására), azonban ezek nem érték el a kívánt hatást. London kedvezőtlen éghajlata miatt a századfordulón általánossá vált a füst (smoke) és köd (fog) keveréke, amelyet a két szóból szmognak (smoky fog) neveztek el.[8] A szó jelentése a későbbiekben kibővült, ezt használjuk minden légszennyezettségi epizód megnevezésére. Nemcsak a kén-tartalmú tüzelőanyagok égetése során a levegőbe kerülő korom, kén-dioxid és egyéb égéstermékek okozhatnak akut egészségügyi hatással járó helyzetet (London-típusú szmog), hanem a nap UV sugárzásának hatására elindított fotokémiai reakció során keletkező ózon feldúsulása is (fotokémiai szmog). Az utóbbit Los Angelesben azonosították először, ezért sokszor Los Angeles- típusú szmogként említik.

A szmog áldozatai

A 19. század végétől dokumentumokkal rendelkezünk a nagyobb méretű európai és amerikai füstköd epizódok okozta halálesetekről, megbetegedésekről. A publikált adatok a teljesség igénye nélkül: 1892. december, London, 1000 hallott; 1909. Glasgow, Edinburgh (Skócia), 1000 halott; 1930. Meuse-folyó völgye (Belgium) 63 halott, 6000 megbetegedés; 1948. Donora (Pennsylvania) 22 halott, 600 megbetegedés; 1948. London, 600 halott; 1950. Poza Rica, 22 halott, több száz megbetegedés; „a Nagy Londoni Szmog” 1952. december 4-8. 4000-6000 halott, több mint 100 000 megbetegedés; 1956. London 1000 halott; 1962. London, 750 halott.

A szmog tudományosan igazolt „halálos” következménye ráirányította a figyelmet a levegőszennyezés problémájára, megelőzésének, kezelésének fontosságára. A 20. század második felében egyre több nemzet, egyre szigorúbb szabályokat fogadott el a levegő védelmében és komoly előrelépés történt a légszennyezés hatásainak feltárásában is.

[[paginate]]

A légszennyezés súlyos következményekkel jár

Láthatatlan gyilkos[9]

A WHO adatai szerint 2016-ban 4,2 millió ember idő előtti haláláért volt felelős a környezeti levegő nem megfelelő minősége és további közel 3 millió korai halálozásban szerepet játszott a beltéri levegő szennyezettsége. Több ember hal meg évente a levegőszennyezés miatt, mint maláriában, TBC-ben és AIDS-ben együttesen.

A stroke okozta halálozások 24 %-a, a tüdőrákos esetek 29 %-a, az akut alsó légúti fertőzések 17 %-a, az ischaemiás (a szívizom elégtelen keringésével járó) szívbetegségek 25 %-a és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) 43%-a köthető a levegőben lévő szennyezőanyagokhoz[10]. Az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban a legnagyobb az egészségi kockázat.

Az egészségre veszélyes főbb légszennyezőanyagok:

  • a közvetlenül kibocsátott kisméretű részecske, elsősorban a 2,5 µm-nél kisebb átmérőjű frakciója (PM2,5);
  • a nitrogén-oxidok (NOx),
  • a kén-dioxid (SO2);
  • a nem közvetlenül kibocsátott, hanem előanyagaiból (NOx és VOC)  a nap sugárzásának hatására keletkező felszín közeli ózon (O3). 

A fő légszennyezőforrások:

  • az energiatermelés (PM2,5, PM10, NOx, SO2);
  • a lakossági fűtés (PM2,5, PM10, NOx, SO2, VOC);
  • a közlekedés  (PM2,5, PM10, NOx, SO2,VOC, POP);
  • a mezőgazdaság (NH3, PM10, PM2,5, POP);
  • az ipar (PM2,5, PM10, NOx, SO2,VOC, POP).

A WHO 1987-ben elkészítette, és rendszeresen frissíti a levegőminőségre vonatkozó irányelveit[11]. Jelenleg a kisméretű részecske (PM2,5, PM10), és a felszín közeli ózon levegőben mért koncentrációja jóval magasabb, mint az egészségre minimális kockázatot jelentő szint.


1. ábra: A WHO irányelvekben javasolt szintet meghaladó légszennyezettséggel érintett lakosság aránya Európában

[[paginate]]

Veszélyben a környezet

Az embert ezer szálon kötődik élő környezetéhez és erősen függ annak állapotától. Az ökoszisztémák által biztosított javak és szolgáltatások létfontosságúak a jó életminőséghez és a gazdasági és társadalmi fejlődéshez. A levegőben lévő szennyezőanyagok megjelennek a felszíni vizekben, a talajban, a felszín alatti vizekben, kedvezőtlen hatást gyakorolnak a társulásokra és élőhelyekre, egy szóval az ökoszisztémákra.

A kén és nitrogén oxidok felelősek a savas esőkért, a vizek és a talaj savasodásáért. Hatására megváltozik a tápanyagkörforgás és a szén körforgás, romlik a vizek ökológiai állapota, csökken a biodiverzitás továbbá elősegíti az épületek és városi műtárgyak korrózióját.

A légszennyezésből származó nitrogén hozzájárul a tavak, folyók elmocsarasodásához, eutrofizációjához. A tápanyagtartalom aránytalan növelésén keresztül a felszíni vizekben elszaporodnak az elsődleges termelő szervezetek (fitoplanktonok, a gyökerező hínár- és mocsári növények) a halak és más élőlények pedig nem jutnak elég oxigénhez, és elpusztulnak.  A folyamat nagyban hozzájárul a biológiai sokféleség csökkenéséhez.

A felszínközeli ózon pusztítja a leveleket, ezáltal lassítja a növények növekedését, károsítja az erdőket, a vadon élő növényeket. A vegetáció, elsősorban a fák segítenek a légszennyezőanyagok megkötésében, így szerepük van a levegő minőségének javításában.  Az Egyesült Királyság területén meglévő növényzet évente hozzávetőlegesen 10 %-kal csökkenti a PM2,5, 6 %-kal a PM10, 13 %-kal az ózon, 24 %-kal az ammónia és 30 %-kal a kén-dioxid szennyezettséget.[12]

A felszínközei ózon termesztett növényekre gyakorolt hatása külön említést érdemel. Jelenlegi adatok szerint ez a szennyezőanyag a szója esetében 6-16 %, a búzánál 7-12 %, a kukoricánál 3-5 % termésveszteséget okoz.[13] Egy 2000-ben készült tanulmány szerint Európában 6,7 milliárd € veszteséget okozott a vizsgált 23 termesztett növény termésvesztése.[14] 2011-ben az EU mezőgazdasági területeinek 88 %-án az ózon koncentráció meghaladta a Levegőminőségi Irányelvben[15] előírt, a vegetáció védelmére vonatkozó értéket.

A levegőszennyezés az ökoszisztéma-szolgáltatást csökkentő hatásán keresztül befolyásolja a rendelkezésre álló ivóvíz mennyiségét és minőségét továbbá a szén-dioxin megkötő kapacitást, így az éghajlatváltozást is.

A kén-dioxid kibocsátás hatékony csökkentése eredményeként a savasodás szintje jelentősen mérséklődött, azonban az eutrofizáció továbbra is fenyegeti az ökoszisztémákat. A fő bűnös a mezőgazdaságból származó ammónia és az égetési technológiákból – a közlekedést is beleértve − kikerülő nitrogén-oxid emisszió, amely nem változott számottevően.

Mi határozza meg a levegő minőségét?

Légszennyezőanyag kibocsátás (emisszió)

A levegőminőség természetesen függ attól, hogy mi és mennyi kerül a levegőbe. A tisztább technológiák, tisztább tüzelőanyagok használata, az energiahatékonyság javítása, az energiatakarékosság eredményeként kisebb lesz a szennyezettség, javul a levegőminőség.

Meteorológiai helyzet

A szennyezőanyagok kibocsátásán kívül a meteorológiai helyzet is erősen befolyásolja, a környezeti levegő minőségét. Ha fúj a szél a levegőben lévő anyagok elkeverednek, átlagos koncentrációjuk alacsonyabb lesz, a kedvezőtlen hatás mérséklődik. A levegő átkeveredését az alsólégkör függőleges hőmérsékleti gradiense (0,65 oC/100 m) által biztosított légáramlás is elősegíti (a földfelszíntől számítva 100 méterenként 0,65 oC-kal hűl a levegő). Az ún. inverziós időszakokban a függőleges hőmérséklet-eloszlás eltér a szokásostól. A földfelszín lehűl és közelében lévő levegőréteg is hidegebb lesz, mint a felette 20-100 m-en elhelyezkedő határrétegé. A hőmérséklet a felszíntől a határrétegig emelkedik. A levegő hőmérsékletének egyenletes csökkenése csak a hideg és a meleg légréteg határát jelző inverziós réteg fölött kezdődik. Az inverziós határréteg lezárja a függőleges áramlást, és ezzel az átkeveredést megakadályozza. A Nap melegítő hatása főleg ősszel és télen nem elegendő ahhoz, hogy át tudjon hatolni az inverziós rétegen és helyre állítsa a normál áramlási viszonyokat, ezért ilyenkor tartós, több napig fennálló szmog epizódok alakulnak ki. Az inverziós határréteg alatt a levegő nedvességtartalma köd formájában kicsapódik, a levegőbe kerülő szennyezőanyagok felhalmozódnak, ami veszélyesen magas légszennyezettséghez vezet. A probléma súlyossága attól függ, hogy a felszín felett milyen magasan jön létre az inverziós határréteg. Minél kisebb a keveredési rétegvastagság, annál súlyosabb szennyezettségi helyzet alakul ki.

[[paginate]]

Földrajzi elhelyezkedés, domborzat

Egy terület levegőminősége függ a földrajzi elhelyezkedésétől és domborzati viszonyaitól, egy településé pedig a beépítettségtől is.

Nagy távolságról érkező szennyezés

Az előbbieken túl nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a levegőben jelen vannak más országokban, esetenként más földrészen kibocsátott szennyezőanyagok is, amelyek arányuknak megfelelően hatnak a levegőminőségre.

A levegőszennyezés nem ismer határokat

1967-ben Svante Odén svéd tudós hívta fel a világ figyelmét a tüzelőanyagok égetéséből származó kén-dioxid emisszió és az eső savasságának mértéke közötti összefüggésre. A skandináv kutatók megállapították, hogy tavaik flórájának és faunájának pusztulását okozó savas esőkért nem Skandinávia, hanem a több száz kilométerre levő és igen sok, magas kéntartalmú fosszilis energiahordozót elégető Egyesült Királyság, illetve Nyugat-Európa felelős[16]. Annak felismerése, hogy a levegőszennyezés nem áll meg a határoknál szükségessé tette a probléma nemzetközi kezelését. A savasodás elleni nemzetközi küzdelem az ENSZ égisze alatt megtartott 1972. évi stockholmi „Emberi Környezet” konferenciával vette kezdetét, majd 40 évvel ezelőtt, 1979-ben 34 európai ország (köztük Magyarország), az Egyesült Államok és Kanada képviselői Genfben aláírták az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által előkészített, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő légszennyezés mérséklésére irányuló Egyezményt. A levegőszennyezésre vonatkozó első jogilag kötelező érvényű nemzetközi konvenciónak jelenleg 51 részes fele van.

Az Egyezmény keretében lehetőség nyílt a levegőminőség javítása érdekében a részes országok közötti aktív együttműködésre a levegőszennyezés összehangolt csökkentésében, a kibocsátások és a levegőminőség egységes nyomon követésében és a hatások folyamatos értékelésében. A dokumentum nem határozta meg a tételes kibocsátás csökkentési célokat, azokat a későbbiekben elfogadott jegyzőkönyvek tartalmazzák.[17]

A nemzetközi együttműködés keretében végrehajtott programok jelentősen hozzájárultak a részt vevő országok környezetvédelmi kultúrájának fejlesztéséhez, a jogi szabályozás, a mérési és értékelési módszerek korszerűsítéséhez, valamint a környezetvédelmi problémák komplex szemléletű megoldásához. Az Egyezmény végrehajtásának eredményeként Európa és Észak-Amerika területén jelentősen csökkent a légszennyező anyagok, elsősorban a kén-dioxid (70 %) és a nitrogén-oxidok (40 %) kibocsátása, kimutathatóan javult a levegő minősége és megkezdődött a sérült társulások és élőhelyek regenerálódása. Ugyanakkor az elmúlt 40 év alatt végzett elemzések újabb és újabb tennivalókra hívták fel a figyelmet.

[[paginate]]

Mi a helyzet Magyarországon

A levegőminőség

A levegőminőség állapotának megalapozott értékelése érdekében elengedhetetlen a légszennyezettség nyomon követése. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) 54 automata monitorállomása 34 településen méri a levegőben a nitrogén-oxid (NO, NO2, NOx), kén-dioxid, szén-monoxid, kisméretű részecske (PM10, PM2,5), felszín közeli ózon és aromás szénhidrogén koncentrációját. A folyamatos méréseken kívül 86 településen 138 ponton mintavétel utáni laboratóriumi elemzéssel vizsgálják a levegő nitrogén-dioxid és kén-dioxid tartalmát. A levegőben lévő részecskéhez kötött nehézfémek és poliaromás szénhidrogének mennyiségét az ország 30 pontján mérik.

A hálózat működtetése az ország levegőminőségének évenkénti értékelése mellett lehetőséget ad az esetlegesen fellépő szmog közeli helyzetek észlelésére, a megtett kibocsátás-csökkentő intézkedések hatékonyságának megállapítására. A levegőminőségi adatok és értékelések az OLM honlapján (levegőminoseg.hu) elérhetőek. Az adatok azt mutatják, hogy Magyarország levegőminősége ugyan bizonyos paraméterekben javult, azonban még mindig nem megfelelő. A téli időszakban a kisméretű részecske (PM10, PM2,5) és a nitrogén-dioxid koncentráció, nyári időszakban a felszín közeli ózon mennyisége emelkedik meg a levegőben, és több helyen időszakosan túllépi az egészségügyi határértéket, növelve a légszennyezettség egészségi kockázatát.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által publikált 2018. évi jelentés szerint hazánkban 2015-ben a PM2,5 szennyezettség 12800 idő előtti halálozásért volt felelős, ez közel 10 %-a az összes halálesetnek.[18]

Településeink levegőminőségét ma már elsősorban a lakossági tevékenységek (fűtés, avar és kerti hulladék égetés, illegális hulladékégetés) és a közlekedés határozza meg, emellett a meteorológiai helyzettől függően szerepe lehet a nagyobb távolságról érkező szennyezésnek is. Az ország földrajzi helyzetéből következő éghajlati sajátosságok miatt október és március között gyakran alakul ki légköri inverzió, amely a légszennyezőanyagok felszín közeli feldúsulását eredményezi, július-augusztus hónapban pedig az erős napsugárzás hatására erősen megnövekszik a felszín közeli ózonképződés.

Mit kell tennünk?

A kérdésre határozott választ adott az Európai Unió, amely a LRTAP egyezmény Göteborgi Jegyzőkönyvével összhangban elfogadta az egyes légszennyezőanyagok kibocsátásának csökkentéséről szóló irányelvet[19]. A jogszabály minden tagországnak előírja, hogy 2020-ra és 2030-ra milyen mértékben kell csökkenteniük a szabályozott szennyezőanyagok emisszióját a 2005. évi kibocsátáshoz képest annak érdekében, hogy Európában 52 %-kal mérséklődjön a levegőszennyezés okozta idő előtti halálozás és 35 %-kal kisebb legyen az eutrofizációval érintett ökoszisztémák területe.

   
2. ábra: Magyarország kibocsátás-csökkentési követelményei

A következő (3.) ábra mutatja, hogy hol tartunk a kibocsátás csökkentés teljesítésében (kibocsátás a kötelezettség %-ában). Látható, hogy a legnagyobb kihívást az elkövetkező időben a PM2,5, az ammónia és a nem metán illékony szerves anyag (NMVOC) emisszió csökkentése jelenti.


3. ábra: az egyes szennyezőanyagok kibocsátása a kötelezettség %-ában

[[paginate]]

A kibocsátás forrásai

A hatékony légszennyezőanyag kibocsátás-csökkentéshez ismernünk kell az emisszió forrásait. Az ország termelési és fogyasztási szerkezete, a felhasznált energiahordozók mennyisége és minősége – ideértve a lakossági energiahasználatot is − az alkalmazott technológiák, és nem utolsó sorban a közlekedés, a mobilitási igények határozzák meg a szennyezőanyag kibocsátás alakulását.

Magyarországon az elmúlt 30 évben az ipar területén jelentős előrelépés történt a levegőtisztaság-védelemben is. A gazdasági szerkezet átalakulása, az energiaigényes nagyipar megszűnése látványos emisszió csökkenést eredményezett a 80-as évek vége és a 90-es évek közepe között. Ezt követően a szigorú környezetvédelmi követelmények kényszerítették rá a légszennyezéssel járó létesítmények üzemeltetőit a kibocsátások hatékony csökkentésére. A légszennyezés megelőzését, evvel a levegőterhelés minimalizálását szolgálta és szolgálja a környezeti hatások vizsgálatán és az elérhető legjobb technikán alapuló környezetvédelmi engedélyezés is. Magyarországon nem működhet a kibocsátási határértéket meghaladó szennyezést okozó tevékenység. Az energiatermelésre vonatkozó levegővédelmi követelmények is szigorodtak, azonban a kén-dioxid kibocsátásban még mindig meghatározó a szén alapú energiatermelés szerepe.

Az ammónia kibocsátás 90 %-a a mezőgazdaságból, elsősorban a trágya kezeléséből, tárolásából és kihelyezéséből továbbá a nitrogén tartalmú műtrágya használatból származik. A közlekedés, ezen belül a közúti közlekedés okozta fajlagos emisszió a műszaki fejlődés következtében nagymértékben csökkent, azonban a járműállomány növekedése, a közlekedési igények bővülése kompenzálta ezt a kedvező változást. A nitrogén-oxidok fő kibocsátója továbbra is a közlekedés.

A lakossági szektor erős dominanciája jellemző a PM2,5 emisszióra. 2005-ben a kibocsátás 68 %-a, 2017-ben már 83 %-a származott a lakóházak fűtéséből. Az egyéb szennyezőanyagok emissziójában is meghatározó szerepe van ennek a tevékenységnek, a 2017. évi emisszió kataszter adatai szerint innen kerül a levegőbe a PM10 közel 60 %-a, a kén-dioxid 43 %-a, a nem metán illékony szerves anyag 25 %-a és a nitrogén-oxidok 20 %-a.

A szükséges intézkedések

Nemzetközi tapasztalatok szerint a közlekedési kibocsátások csökkentéséhez elengedhetetlen a közösségi közlekedés és a nem motorizált közlekedés fejlesztése, az áruszállításnál a vasúti szállítás versenyképességének javítása, az alternatív, alacsony, vagy nulla emissziót okozó járművek elterjesztése, a közlekedést szabályozó eszközök (alacsony kibocsátású zónák, parkolási rendszerek stb.) széleskörű alkalmazása. Az ipar korszerű technológiák alkalmazásával, az energiahatékonyság növelésével, továbbá az energiatermelésben a szilárd tüzelőanyagok szerepének mérséklésével járulhat hozzá az emisszió csökkentéséhez. A mezőgazdaság az állattartással és a műtrágyahasználattal kapcsolatos intézkedésekkel csökkentheti az ammónia kibocsátást. A levegőminőség javítása azonban nem képzelhető el a lakossági kibocsátások mérséklése nélkül. A lakóházak energiahatékonyságának javítása hőszigeteléssel, korszerű tüzelőberendezések használatával csökkenti a fűtési igényt, ezen keresztül a légszennyezést. A megfelelő tüzelőanyag választást és a szennyező tüzelőanyagok használatának elkerülését elősegítő intézkedések, a használat helyén alacsony szennyezést, vagy szennyezést nem okozó fűtés (gázfűtés, távfűtés, elektromos fűtés) szintén pozitív hatással vannak a levegőminőségre. A lakosságot érintő lehetséges intézkedések között kiemelt szerepe van a szemléletformálásnak. Tudatosítani kell, hogy a fűtéssel egészségre káros, a hulladékok égetésével pedig veszélyes mérgező anyagok kerülnek a levegőbe, amelyek megbetegíthetnek minket és gyermekeinket is.

Az EU tagországainak, így Magyarországnak is el kell készíteni az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programját, amely intézkedéseket tartalmaz az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés és nem utolsó sorban a lakossági fűtés szennyezésének mérséklésére. A program megvalósításával az EU háttérintézményének modellszámításai szerint 2030-ra 5,4 hónappal nőhet Magyarországon a várható élettartam, 43 %-kal kevesebb lesz a levegőszennyezéshez köthető idő előtti halálozás, 32 %-kal csökken az eutrofizációt elősegítő kritikus nitrogén terhelés feletti területek aránya, tovább mérséklődik az erdei ökoszisztémáknál a légköri kiülepedés okozta savasodás kockázata, csökkennek az egészségügyi költségek, gazdasági hatásként csökken a kieső munkaórák száma, csökkennek a mezőgazdasági károk, nőhetnek a termésátlagok.

Összegzés

A levegőbe kerülő szennyezőanyagok veszélyeztetik az emberi egészséget, károsítják a vegetációt, romboló hatást fejtenek ki épített környezetünkre. A levegőszennyezés okozta károk terhet jelentenek a gazdaságnak is, hiszen a fellépő költségeket (egészségügyi költségek, kiesett munkaórák, csökkent mezőgazdasági termelés, épített környezetben bekövetkezett károsodások, egyéb környezeti károk stb.) fedezni kell. Minden társadalom alapvető érdeke a levegő minőségének folyamatos javítása, ahol az még nem szennyezett, tisztaságának megőrzése.

Bibók Zsuzsanna

 

[1] Evidence of Hominin Control of Fire at Gesher Benot Ya`aqov, Israel, Science 304(5671):725-7  May 2004; Twomey T. "The Cognitive Implications of Controlled Fire Use by Early Humans." Cambridge Archaeological Journal, 2013.;

[2] Hippocratic writings. Edited with an introduction by G.E.R. Lloyd. Harmondsworth (Penguin), 1978, 266)

[3] Environmental History of Air Poluution and Protection Stephen Mosley, School of Cultural Studies, Leeds Metropolitan University, Leeds, UK

[4] The Institutes of Justinian Translated into English by J. B. Moyle, D.C.L. of Lincoln's Inn, Barrister-at-Law, Fellow and Late Tutor of New College, Oxford Fifth Edition (1913) Book II., Title I. of the different kinds of things,1. Thus, the following things are by natural law common to all—the air, running water, the sea, and consequently the seashore.

[5]  Theophrastos, Kr. e. 315. „A kőszénnek (anthrakes) nevezett kövek meggyulladnak és égnek, mint a faszén s a kovácsok használják.”

[6] Awinash Kumar Agarwal, Atul Dhar, Nikhil Sharma, Pravesh ChandraShukla,Engine Exhauste Particulates,Springer 2019.

[7] James Watt (1736-1819) az általa fejlesztett gőzgépet 1769-ben szabadalmaztatta.

[8] Makra László, Szemelvények a környezetszennyezés történetéből, különös tekintettel a levegő szennyezésére III. http://www2.sci.u-szeged.hu/eghajlattan/legszenny3.htm;

[9] The invisible killer, Gary Fuller, e-book, ISBN 9781612197838

[12] Impacts of Vegetation on Urban Air Pollution, Department for Environment, Food and Rural Affairs;

Scottish Government; Welsh Government; and Department of the Environment in Northern Ireland, 2018.

[13] Harmens, H et al, 2011. Air pollution and Vegetation: ICP Vegetation Annual Review 2010/2011. Centre for Ecology & Hydrology

[14] Holland, M., Kinghorn, S., Emberson, L., Cinderby, S., Ashmore, M., Mills, G. and Harmens, H., 2006. Development of a framework for probabilistic assessment of the economic losses caused by ozone damage to crops in Europe. Part of the UNECE International Cooperative Programme on Vegetation. 2006. Contract Report EPG 1/3/205. CEH Project No: C02309NEW.

[15]Az Európai Parlament és a Tanács 2008/50/EK irányelve a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról.

[16] Richard M. Klein, The Complexities of Acid Rain Overcoming ecological damage from airborne pollution poses economic and political, as well as scientific, problems, 2018

[17] 1985. évi Helsinki Jegyzőkönyv az 1980. évi kibocsátáshoz viszonyítva 30 %-os kén-dioxid mérséklést írt elő 1993-ig. A 1988. évi Szófiai Jegyzőkönyv az 1987. évi nitrogén-oxid kibocsátások 1994-ig történő „befagyasztására” tartalmazott előírásokat. A nyaranta előforduló fotokémiai szmog és a felszínközeli magas ózonkoncentrációk kialakulásának gyakoriságát kívánta mérsékelni az 1991. évi Genfi Jegyzőkönyvben rögzített kötelezettségvállalás, amely szerint az illékony szerves vegyületek kibocsátását az 1988. évi szinthez képest 1999-ig 30 %-kal kell csökkenteni.   1994. évi Oslói Jegyzőkönyv a kénvegyületek kibocsátásának vagy azok országhatárokon átterjedő fluxusának további csökkentéséről szól, a kötelezettséget országonként differenciált emisszió mérséklési igény szerint állapították meg. 1998-ban Aarhusban írták alá a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok (POP) jegyzőkönyvet, amely 14 POP anyag kibocsátását szabályozza, bizonyos anyagok, termékek gyártását és felhasználását betiltja, másokét korlátozza. A nehézfémek légköri kibocsátásának korlátozásáról szóló 1998. évi Aarhusi Jegyzőkönyv a kadmium, az ólom és a higany ipari forrásokból, technológiai folyamatokból, hulladékok égetéséből és a közlekedésből származó kibocsátásának csökkentését írja elő. Szemléletbeli váltást jelentett a levegőtisztaság-védelem területén a savasodás, az eutrofizáció és a talaj közeli ózon csökkentésére irányuló 1999. évi Göteborgi Jegyzőkönyv, mert az elérni kívánt hatás alapján állapították meg a jegyzőkönyv hatálya alá tartozó szennyezőanyagokra (SO2, NOx, NH3, VOC) vonatkozó, 2010-től betartandó kibocsátás csökkentési követelményeket. 2012-ben elfogadták a jegyzőkönyv módosítását, amely a PM2,5-lel bővítette a szabályozott anyagok körét és előírta a 2020-ra elérendő, a 2005. évi kibocsátáshoz viszonyított részes országok szerint differenciált %-ban meghatározott emisszió csökkentési kötelezettséget.

[18] EEA, Air quality in Europe,  2018 report, https://www.eea.europa.eu/publications/air-quality-in-europe-2018

[19]Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/2284 irányelve az egyes légköri szennyező anyagok nemzeti kibocsátásainak csökkentéséről, a 2003/35/EK irányelv módosításáról, valamint a 2001/81/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.

Hasonló anyagaink

Társadalomtudományi számvetés a koronavírus idején

Sajátos mérföldkőhöz érkezet napjainkban a koronavírus járvány révén az emberiség történetének az a szakasza, amely 500 éve a reformációval indult el, majd 250 éve az ipari forradalom révén lépett gyorsuló szakaszba.