A magyar (egyház)történelem során számos kiemelkedő személy adott példát az utókor számára, hogy hogyan lehet nem csupán a világ elvárásai szerint tevékenykedni jól és hasznosan, hanem ezen felül
cselekedni, tenni mindazt, amire az Úr Isten adott képességet. Közöttük nem csupán férfiak vannak, hanem nagyon szép számban nők, asszonyok is, akik – ahogyan lehetőség nyílt rá – nem csupán a háttérben tevékenykedtek, hanem széles körben is elterjedt munkásságuknak, áldozatvállalásuknak híre. Egyik legismertebb közöttük Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, akinek nőként elsőként jelent meg nyomtatásban munkája Magyarországon 377 évvel ezelőtt Moses es az Prophetak[1] címmel. Ahhoz, hogy ez az első munka megszülethessen, szükség volt szemléletváltásra, mely egyre inkább lehetőséget adott a nők számára, hogy tanulhassanak és véleményüket megfogalmazzák.

Nagyobb szemléletváltásra a 17. század elején kerülhetett sor, amikor is új műveltségi eszmény jelent meg Európában, mely már elvárta a nőktől, és nem csupán a nemesi, hanem a polgári származásúaktól is, hogy sokféle és jól hasznosítható ismeretanyag birtokában legyenek. A változás a korabeli metszeteken, kiadványokban is megmutatkozott. Egy akkori röplapon egy „Mindig divatos fa” látható, amelyet a körülötte lévő ifjak nagy gonddal ápolnak. A fa lombjai között különböző korú leányok láthatóak, akik hasznos dolgokkal: imádkozással, hímzéssel, énekléssel, zenéléssel foglalatoskodnak. Az idősebb leányok, hölgyek között többen olvasnak, írnak és érdeklődnek a világ eseményei iránt. A kép azt sugallja, hogy csakis szellemi műveltség birtokában válnak a nők éretté a házasságra.[2]

^{Rohonczi István mellszobra, Dunaújváros. Fotó: Ocsovai András}

Ahogyan ez a kiadvány is utal rá, megváltozott a korban a lánynevelés is, hiszen a későbbi feleségeknek reprezentálniuk kellett a férjük mellett, érteniük kellett a díszes kárpitokon lévő szimbólumok jelentését, és ha férjük távol volt az otthontól, akkor a birtok irányítását is kezükben kellett tartaniuk. Ezek mellett a gyermeknevelésben meghatározó szerepe lett az asszonyoknak. Mindezek elsajátításában segítségükre voltak a leányoknak azok a kiadványok, amelyek kifejezetten nekik szóltak, és immár nem csupán a vallásos élet elmélyülését segítették, hanem helyes feleség- és anyamintákat is bemutattak, és még a divatos öltözetek is megjelentek bennük. Ez az új irányzat változást hozott nem csupán a nők helyzetében, hanem a házastársak és a család viszonyában is, hiszen azok valamennyivel elmélyültebbek lettek.[3]

Ezen új elvárások Magyarországon és Erdélyben is megjelentek, de itt elsősorban a magasabb rangú és műveltebb asszonyokkal szemben fogalmazódtak meg.[4] Ez azért is volt így, mert a tanulmányok és a művelődés terén csak kevés jutott a magyarországi leányok részére. A 17. század mindebben némi változást hozott, mert a reformáció és azon belül is a puritanizmus az egyes személyi döntések, elköteleződések fontosságát is hangsúlyozta, és ez a gondolkodásmód hatással volt a nőkre is. Ennek következményeként a 17. századból maradt fenn a legtöbb emlék nevezetes magyar asszonyokról, többek között Lorántffy Zsuzsannáról, amíg ezzel szemben a korábbi évszázadokban a nők rejtve maradtak, és csupán kivételes esetekben tudunk cselekedeteikről, néhány királyné és egy-két szent esetében.

Ebben a korban Magyarországon Lorántffy Zsuzsanna különösen is kiemelkedett, hiszen vallásossága, lelki élete, házastársához való viszonyulása példaértékű volt. Lorántffy azon kevés asszony közé tartozott, aki a gazdasággal is foglalkozott, valamint a művelődés terén is tudatosan gyarapította tudását.[5] Mindennek ellenére a fejedelemasszony jelentősen eltért a korabeli nyugat-európai asszonytársaitól, hiszen – azokkal ellentétben – nem tartott fenn szalont, nem kellett táborba szállnia, és híres diplomatákkal sem levelezett, mégis hazájában ennek az új típusú asszonynak a megtestesítője volt.[6]

Kortársak, történetírók, történészek Lorántffy Zsuzsannáról

Ahogy a fentiekben már szó volt róla, Lorántffy Zsuzsanna igencsak kiemelkedett a magyar asszonyok közül a 17. században, hiszen az egyik legjelesebb képviselője volt annak az újfajta korszellemnek, amely Nyugat-Európát is áthatotta. Bizonyítják mindezt azok a korabeli és későbbi leírások sokaságai, amelyek az ő személyét mutatják be. Néhány példa ezek közül: Udvari papja, Medgyesi Pál nem fukarkodott a fejedelemasszonyt dicsérő szavak leírásában. Többek között nevezi „[…] ez el-szállott két szegény Hazákban levő, Christus kis Seregének fáradhatatlan kegyes Daykájának, és Gyámolának […]”.[7] Szalárdi János korabeli történetíró krónikájában „dicséretes emlékezetű”, valamint „méltóságos istenfélő, kegyes életű s keresztyén” asszonyként ír róla.[8] Mikolai Hegedűs János puritán harcos Az mennyei igazságnak tüzes oszlopa című munkájában a következőképpen jellemzi életét és munkásságát: „Bölcsebben ment elő abban e mi üdőnknek Deborája, Kegyelmes Fejedelemasszonyunk (úgy tetszik, mintegy szemérmükre sok tudós uraimnál) egykori üdvösséges munkájában.”[9] (Minden bizonnyal Mikolai itt a jelen dolgozatban tárgyalt műre tesz utalást.) Bod Péter megemlékezik arról, hogy: „Vólt ez nagy kegyességü és szép tudományu Fejedelem Aszszony, a’ ki nem tsak mások’ Munkajokat botsátotta Világra; hanem írt maga-is…”^[10]

Nagy Iván, 19. században élt történész szerint a fejedelemasszonyt „a magyar történelem is legszebb emlékű honleányai között, mint a női erények egyik legmagasztosabb példáját mutatja föl”.[11] A 20. században is hasonlóképpen írtak róla. Ravasz László püspök a következőképpen emlékezik meg a fejedelemasszonyról: „[…] az ország első gazdasszonya volt s nem utolsó theologusa, aki egyforma művészettel kezelte a tűt és a tollat […]”.[12] Balla Antal újságíró, történész leírása szerint „[…] Lorántffi Zsuzsánna egész máig a buzgó, puritán, családjának és a köznek élő kálvinista nő eszményképe.”[13] Egyháztörténészeink is nagy tisztelettel írnak a fejedelemasszonyról. Zoványi Jenő a magyar protestáns történelem egyik legnagyobb alakjaként tartotta számon,[14] Révész Imre szerint pedig mély hitű és tiszta életű erdélyi asszony volt Lorántffy Zsuzsanna.[15]

Nem csupán a kortársak, történetírók és történészek emlékeznek meg tisztelettel a fejedelemasszonyról, hanem több műalkotás is született vele kapcsolatban. Ezek közül az egyik Tompa Mihály Lórántfi Zsuzsánna emlékezete című ódája, melynek részletei így állítanak emléket a fejedelemasszonynak:

Látható tehát, hogy szinte mindegyik megfogalmazásban ott szerepel az, hogy a fejedelemasszony törekedett arra, hogy minél szélesebb körű ismeretekkel rendelkezzen, valamint kiemelik a róla írók, hogy nem csupán a családjáról, a környezetéről gondoskodott, hanem számon tartotta a hazáját és a benne élőket.

Lorántffy Zsuzsanna szerepe azért is kiemelkedő az egyháztörténelemben, mert amíg a legtöbb történelmi szereplő megítélése változik az évszázadok folyamán, addig a fejedelemasszonyt, mint a fenti példák is mutatják, mind a kor, amelyben élt, mind az utókor nagyjából egyformán, pozitívan értékelte. Az egyetlen kivétel egy korabeli röplapban megjelenő, a fejedelemasszonyt becsmérlő durva vélemény, mely azonban már a megjelenését követően sokakban megütközést keltett, és valójában nem is tudott fennmaradni. Ennek részleteiről azonban majd a dolgozat későbbi részében lesz szó.

Lorántffy Zsuzsanna szerénysége, munkássága, vallásossága már egészen fiatal korában főbb tulajdonságai közé tartoztak. Érdekelték a hitviták, gyakran olvasgatta a vitairatokat. Innen szerezte azt a sok tudást, amelyet később az egyház és az iskolák támogatása, megsegítése szolgálatába állított.^[17]

Széles körben ismert tehát a fejedelemasszonynak a művelődéspártoló tevékenysége, de kevesebb szó esik a könyvéről, pedig ez a mű volt Magyarországon az első olyan nyomtatásban is megjelent könyv, amely egy nő munkája.^[18] A fejedelemasszony művét Moses es az Prophetak az az: az igaz keresztyeni vallásnak negyven öt ágazatinak Szent Irásbéli gyözhetetlen bizonságh- tétele címmel adták ki 1641-ben Gyulafehérváron. Lorántffy Mózes és a próféták könyveiből, valamint természetesen a teljes újszövetségi részét is használva a Szentírásnak, válogatott igeszakaszok alapján kívánta bizonyítani a kálvinista hitfelfogás 45 tételét.

A „Moses es az Prophetak" megírásának előzményei és fogadtatása

Pápay Sámuel, 19. századi irodalomtörténész, a 17. század irodalmi tevékenységről azt írta, hogy az az előző századéhoz képest igencsak sokat fejlődött, és „kellemesebb magyarsággal kezdtek írni”.[19] Mindez Károli Gáspár bibliafordításának volt elsősorban köszönhető, mely nagy hatással volt a korabeli magyar nyelv fejlődésére. Az sem véletlen, hogy az irodalmi változás leginkább a főúri udvarokban kezdett elterjedni, hiszen, már a teljes Szentírás birtokában, ezeken a helyeken, gyakran tartottak hitvitákat. Ebben a tevékenységben különösen is az I. Rákóczi György által irányított erdélyi fejedelmi udvar járt elöl, hiszen szinte mindennaposak voltak a hitviták az ottani református prédikátorok és a jezsuiták között. Ezekbe, nem egyszer, maga a fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna is bekapcsolódott.  Egy ilyen eseménynek az eredményeként kaphatott ösztönzést arra, hogy megjelentesse a Moses es az Prophetak című művét.

A nevezett hitvitára, melyről részletesen beszámol Medgyesi Pál a Sz. atyak öröme című művében,[20] 1638. december 21-én, a kolozsvári törvényszék idején került sor, amikor a fejedelemasszony Kolozsmonostoron tartózkodott, és számos pap, professzor és főúr jelenlétében egy ebédet tartott. Ezen jelen volt Vásárhelyi Dániel jezsuita szerzetes is,[21] aki az asztalnál Medgyesi Pál mellett ült. Az ebéd alatt többek között szóba kerültek az angyalok, melyből heves vita keveredett, ami egészen estig eltartott. A vita tárgya az 1Móz 32, 24–30-ban, Jákóbnak, és a 2Móz 3,2-ben, Mózesnek, megjelenő angyal körül forgott, akit Vásárhelyi teremtett lénynek tartott, ezzel igazolva a szentek tiszteletét és a templomi képek készítését. Medgyesi szerint azonban az ott megjelenő angyal teremtetlen lényként Krisztusnak Mária előtti megjelenései.[22]

A vita után három nappal a jezsuita pap a témával kapcsolatban kis jegyzetet küldött a fejedelemasszonynak, amit Lorántffy megosztott, és megbeszélt Medgyesivel. Ezt az udvari pap jegyzetekkel látta el, melyet a fejedelemasszony elküldött Vásárhelyinek. Erre válaszként Vásárhelyi immáron egy tételes jegyzéket küldött, melyben ismét azt szerette volna alátámasztani, hogy a fent nevezett történetekben az angyal teremtett személy volt. A jegyzékkel együtt Lorántffy Zsuzsannának küldött levélben a páter utal a fejedelemasszony egy „jegyzésére”, ezért Medgyesi ezt is közli művében. Ebben a fejedelemasszony Krisztus egyedüli közbenjáró voltát igazoló bibliai helyeket gyűjtött össze.[23]

A fejedelemasszony vitakészségéről és „jegyzéséről” még a jezsuita Vásárhelyi Dániel is elismeréssel[24] írt 1639. január 29-én keltezett levelében:  

„Én bizony nagy almelkodással hallom, és rész szerént látom-is Kegyelmes Aszszonyom, hogy Nagod illy fejedelmi méltoságban levén, az Isten Törvényében való elmelkidesit, és az Isten könyvének idvességes tudományát, minden világi mulatsagnál nagyubra lattatik betsülleni. Ez Kegyelmes Aszonyom a’ mi mennyei Királyunknak e’ világon-való kentses tárháza, a’ melybe oly gyemantok vadnak, kikhez képest tcsak kovatskövek avagy pozdorják, minden világi Királyok tárházában rekeztetett gyöngyök. Nagy kegyelmét, atyai jó akarattyát mutatta Isten Nagodhoz, mikor, az Nagod elméjét és szivét, ezeknek szeretetire és értelmére gerjesztette.”[25]

Medgyesi Pál művében említést tesz arról, hogy a fejedelemasszonynak van egy gyűjteménye, melyben szentírási szakaszokat gyűjtött egybe. Valószínűleg ez a mű jelent meg 1641-ben Moses es az Prophetak címen.

A fejedelemasszony munkáját elismeréssel és örömmel fogadták különösen is az erdélyi udvar református tagjai, azonban egészen más volt a fogadtatása a nyugati országrészben, ahol a római katolikusok erősen támadták a kiadványt, és hamarosan viták kereszttüzébe került.[26] Egy röpiratot is nyomtattak ki ellene Bécsben vagy Pozsonyban Nova Transylvanica címmel, melynek szerzője[27] nem fedte fel kilétét.[28] A röpiratot író kíméletlen támadást indított nem csupán a fejedelemasszony, hanem az egész Rákóczi-ház ellen is. A műben egészen alantas hangok szólalnak meg, és a durva szójátékoktól sem riadtak vissza. A Lorántffy név kezdő szótagját (ló) a fejedelemasszonyra vonatkoztatták, és hozzákapcsolták a fejedelem gúnynevéhez, a „kocsis”-hoz, melyet korábban Homonnai használt rá.^[29] A gúnyirat címlapján egy ábrázolás is megjelent, amin az ószövetségi frigyláda szekere elé befogott tehén képében festették le Lorántffy Zsuzsannát.[30] Egy gúnyvers is született, mely a következőképpen szól:

„Hajdan frigyládáját borjas tehén vitte,
míg ígíret földin megtelepítette.
Terhe alatt bőgve csendesen léptete,
amely úton Isten angyala vezette.
Már a hit szekerit egy kanczaLó RÁNTja,
a konty alatt nagy haj s rövid elme hajtja.
Viszi, de nem tudja, gyeplőt asszony tartja,
szedjétek lőcseit, szegét – porrá rontja.”^[31]

A vers keletkezéséről nem tudunk pontos adatokat. Elképzelhető, hogy benne volt a gúnyiratban, de minden valószínűség szerint annak hatása alatt keletkezett.

Amint már röviden volt szó róla, ez a kiadvány is nagy felháborodást keltett. A fejedelem hallva a mocskolódásról, azonnal Bécsbe küldte követét, Bogádi Andrást, hogy szerezzen számára egy példányt a gúnyiratból, és tudja meg, hogy ki a szerzője mindennek. A megszerzett mű még a hírét is túlszárnyalta. Bogádi a következő levelet írta a fejedelemnek 1641. április 12-én: „Hánon sem tett közel is oly gyalázatot Dávid legatusán, minemő ez nagyságtokon […]”[32] Szintén aznap küldött második levelében a következőket fogalmazza meg:

„Igen elterjedett itt is kegyelmes uram az rosz mocskos irás, csaknem minden szegletben emlegetik és discuralnak felőle, prophetalnak is sokan, s az olyanok bizony igen búsulnak is rajta s szidják az autort, kennyő azt kikeresni csak akarjuk, igen igen méltán requiralja ő felségét nagyságod érette, bőn is volna elhallgatni, bizony szántalan gonosz is jönne ki belőle.”.[33]

A fejedelem sikeresen mindent megtett annak érdekében, hogy a gúnyirat ne kerüljön a felesége kezébe, sőt még tudomást se szerezzen róla. Azt azonban már nem tudta megakadályozni, hogy néhány példány Erdélybe beszivárogjon, és eljusson a Rákóczi ifjakhoz, valamint azok nevelőjéhez, Keresztúri Pálhoz. Az udvari prédikátor hirtelen haragjában, a fejedelemasszonyt ért sérelem megtorlása érdekében, rögtön egy, az előzővel hasonló stílusú, becsmérlő ellenröpiratot szerkesztett a fejedelem tudta nélkül Talio[34] címmel.[35]

A fejedelem, miután tudomást szerzett Keresztúri válaszáról, azt a munkát is elítélte, mert felfogása szerint a mocskolódásra nem méltó válasz a mocskolódás. Ennek megfelelően úgy rendelkezett, hogy mind a kettő röpirat minden példányát Erdély és az uralma alatt lévő részeken gyűjtsék össze, és minden példányát égessék el. I. Rákóczi György utasítását valószínűleg maradéktalanul hajtották végre, mert ezeknek a röpiratoknak egyetlen példánya sem maradt fent, sem Erdélyben, sem a magyarországi részen, sem külföldön, létükről egyedül I. Rákóczi György levelezéséből, valamint Bod Pétertől tudunk.[36] Ő a korabeli, valamint a saját korára is hatással lévő eseményekről a Magyar Athenasban a Lorántffy Zsuzsannáról írt szócikkében a következőképpen emlékezik:

„Ki költenek ez ellen a’ könyv ellen valami mocskos versekkel M. országban, azok az emberek, a’ kik neheztellik hogy az Aszszonyok olvassák az Isten beszédét; olly nehezen szenvedte azt a’ Fejedelem; mivel az írás is ílletlen vólt, hogy a’ Királyra-is reá írt, hogy kerestesse ki és büntesse-meg a’ Páskvillistát. (a) Könnyű az a’ féle emberekre reá találni, a’ kik nem szeretik azt hogy az Aszszonyok Bibliát olvassanak. Panaszolt nem régen-is egy Erdélyi író azon, hogy a’ mi Földünk sok ollyan Aszszonyokat nevel, a’ kik félre tévén az orsót, gusalyat, a Sz. írás olvasásán töltik az időt; melyet szájokban forgatván bátron meg-támadják még a’ Theologiában tudós embereket is. (a) Más pedig ezt a’ verset írta a’ Bibliás Aszszonyokról: Nunc Paulina tonant madidis Oracula mappis, / Ante focum nutrix potaque mussat anus. / Quid mirum, fi fit nobis Ecclesia discors? / Dant passim bibula, Biblia voce sonos.[37]” [38]

Nem csupán Bod Péter emlékezett meg Lorántffy Zsuzsanna művéről és a kialakult viszályról a későbbi időkben, hanem rajta kívül még nagyon sokan foglalkoztak a témával, és a legtöbben a fejedelemasszonyt méltatva szólnak erről a tevékenységéről. Kivételt jelent Illéssy János, aki a következőképpen fogalmaz: 

„Idősb Rákóczy, mint ember és fejedelem, sok jeles tulajdonokkal dicsekedett […] Két gyöngéje azonban nagyon kihívta maga ellen a kritikát. Egyik a vagyongyűjtési szenvedélye, másik a hit dolgaiba való aprólékos beavatkozása. Mindkettőben osztozott vele hű felesége, Lorántffy Zsuzsánna, sőt utóbbiban felül is múlta. Köztudomású e korszak jellegzetes betegsége: a hitvitázás […] Történeti emlékeinkből láthatjuk, hogy az ilyetén vitatkozások az udvari ebédeknek elmaradhatatlan fűszerét képezték […] Ilyen körben könnyen magyarázható, hogy a különben is túlbuzgó fejedelmi asszonyon szintén erőt vett az irodalmi dicsőség utáni vágy és <<Moses és az Prophéták…>> címmel anthologia félét bocsátott közre […] mely voltaképpen kibővítése azon bibliai idézeteknek, melyeket Vásárhelyi Dániel jezsuitával való disputatiói alkalmával az örök életről összeszedegetett, s udvari papjának, Medgyesinek Szent Atyák Öröme czímű munkájában közzétett. Az udvari emberek örömujjongással fogadták urnőjök művét, s harsány hangon hívták fel az ellenpártot annak megcáfolására. Ilyes hízelkedésekkel valósággal elkábították a fejedelemasszonyt. Lorántffy Zsuzsánna mindenesetre eszélyesebben cselekszik, ha a felekezeti torzsalkodásoktól távol tartja magát. A következmények megmutatták, mennyit ártott fejedelmi méltóságának és nőiességének ez irodalmi kísérlete.”[39] 

Illéssy véleményét, miszerint Lorántffy Zsuzsanna irodalmi kísérlete „ártott fejedelmi méltóságának és nőiességének”, az utókor egyáltalán nem igazolta, hiszen rengeteg iskola és egyesület viseli mind a mai napig büszkén a fejedelemasszony nevét. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a műve, sajnos, sokkal kevésbé van a köztudatban, mint egyéb áldásos tevékenységei.

A Moses es az Prophetak tartalmi felépítése

Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a Szentírásnak a Szenci Molnár Albert által javított kiadását olvasta, melynek tanulmányozása közben jegyzeteket készített, amiket, többek között a Vásárhelyivel is folytatott hitviták alkalmával ki is próbált. Ezeket a jegyzeteket rendszerbe szedte a református vallás 45 hitágazata szerint, „mint győzhetetlen bizonyságtételeket”. Medgyesi mindezeket kiegészítette még néhány bibliai locussal, és ennek az eredményeként állt össze a bibliai antológia.[40]

Szükséges itt megjegyezni, hogy Lorántffy munkája feltűnően hasonlít Keresztúri Pál Csecsemö keresztyen[41] című művére, mely mintegy három évvel korábban, 1638-ban, Gyulafehérváron jelent meg. Pénzes Tiborc Szabolcs tanulmányában[42] a két könyv tartalmi szerkezetét összehasonlítva arra a következtetésre jutott, hogy a Csecsemö keresztyen második része Az Vallas Dolgaban Valo Vetelkedö Kerdesek cím alatt közölt 44 református hittétel kétharmad részben megegyezik a Moses es az Prophetak 45 hittételével.[43] Amíg azonban az egyes hittételeket Keresztúri kérdés-felelet formában fogalmazza meg, majd részletesen kifejti szentírási igehelyekkel is alátámasztva azokat, addig a fejedelemasszony által kiadott műben „csupán” bibliai locusokkal vannak igazolva a hitigazságok, de azoknak száma többszöröse a Keresztúri munkájában találhatókhoz képest.[44]

A Moses es az Prophetakban a negyvenöt hitágazatot a könyv első oldalain az alábbi felirat alatt találjuk: „Ez könyvben levő és Szent Irásból megbizonyosodott tudománynak rendi”. A fejezetcímek[45] a következők:

Eme felsorolás mintegy tartalomjegyzék szerepel a könyv elején.

Ezek után az előzőnél bővebb tartalomjegyzéket találunk, ahol már az egyes fejezetek rövid vázlata is fel van tüntetve. Az első fejezet ennek alapján a következőképpen szerepel:

AZ SZENT ÍRÁSRÓL
- Szükséges, hogy minden ember olvassa az Szent Írást
- Az Szent Írásnak értelme világos az üdvözülendő embereknek
- Az Szent Írásban mindenek megh vannak mellyek az üdvösségre szükségesek
- Az Szent Írásnak magyarázattya nem függ egy kiválképpen való embertül
- Az Ecclesiában értelmes nyelven kell ki szolgáltatni a Szent dolgokat
- Az Apocryphus könyveket ez okért nem vesszük bé

A gyűjtemény tehát a következőképpen épül fel: A fő fejezetek minden esetben alfejezetekre vannak osztva, amelyek után az oda illő igeszakaszok bizonyítják a hitigazságokat. Több esetben az alfejezetek is további részekre vannak osztva, amiket szintén igeszakaszokkal bizonyít a szerző, azonban ezek a legkisebb egységek már nem szerepelnek a tartalomjegyzékben. Ilyen többek között a Szentlélekről szóló fejezet, mely így épül fel:

AZ SZENT LÉLEK ISTENSÉGÉRŐL

A Szent Lélek igaz Isten
- Az Szent Lélekről is szoll
- Az Szent Lélekről is mondatik
- Az Szent Lélekről értetik
- Örökké való
- Teremtő
- Mindenütt vagyon
- Megh kente az Christust
- Egyaránt tisztelik az Atyával és Fiúval
- Mindenttudó
- Véghetetlen
- Bűnt bocsát
- Mindenható
- Áldást egyaránt áld az Atyával

Az Szent Lélek az Fiútól is származik
- Az Fiú küldi az Atyával
- Az Fiú is ád Szent Lelket

Az Szent Lélek személy
- Az Szent Lélekről is szoll

Az Szent Lélek meghkülönböztetett személy az Atyátul és a Fiútul

A mű végén található egy „Toldalékok” címmel megjelölt rész, mely az egyes fejezetekből kimaradt hitigazságokkal és igékkel egészíti ki a gyűjteményt.[46] A gyűjteményben több helyen is éles támadás található a római katolikus tanok ellen a különböző fő- és alfejezetcímek megfogalmazásaiban. Ezek közé sorolhatjuk az alábbi példákat:

AZ CHRISTUSNAK POKOLRA VALÓ SZÁLLÁSÁRÓL
- Az Crhristus lelke halála után sem Purgatoriumba sem Limbusba nem ment
- Az ő testamentumában híveknek lelkek nem voltanak sem az Purgatoriumban sem az Limbusban

AZ KÖZBENJÁRÓRÓL
- Csak egy közbenjáró vagyon az Isten között és az emberek között

AZ MEGIGAZULÁSRÓL
- Csak az hit által vagyon az megh igazulás.

AZ JÓ CSELEKEDETEKRŐL
- Az jó cselekedetek által nem igazulhat meg az ember.

AZ FOGADÁS TÉTELRŐL
- Senkinek nem kell magát az szegénységre és koldúlásra fogadás tétellel köteleznie

AZ SZENTEKRŐL
- Az Szenteket nem kell segitségül hini

AZ SZENTEK EREKLYÉJÉRŐL
- Az Szentek ereklyéjeket nem kell tisztelni
- Elrejtötte Isten az Moses testét, hogy azt az Sidók ne imádnák

AZ PURGATÓRIUMRÓL
- Nincs purgatórium

AZ FOGADÁS TÉTELRŐL
- Nem kell az embernek, az kinek maga megh tartoztatásának ajándéka nincsen, fogadás tétellel magát arra köteleznie, hogy szüzességben megh marad

AZ PÁPÁRÓL
- Az Pápa megh itéltethetik mástul
- Az Pápának nincsen hatalma az Királyokon és Fejedelmeken

AZ MISÉRŐL
- Az misében nincsen áldozat

AZ KERESZTRŐL
- Az kereszt, mellyet az ujjokkal formálnak az Pápisták, nem űzi el a Sátánt

Az említett példákból is látható, hogy Lorántffy Zsuzsanna a Moses es az Propheták című műve negyvenöt fejezetében „az igaz keresztyéni vallás”, vagyis a kálvini tanítás hittételeit akarta alátámasztani, valamint ez a gyűjtemény bizonyíték arra is, hogy átlag feletti bibliaismerettel rendelkezett a fejedelemasszony. A címlapon lévő szöveg,[47] hogy a mű a fejedelemasszony szerkesztése, ami a gyakori bibliaolvasásának a gyümölcse, melyet azért nyomtattatott ki, hogy mások is gyarapodhassanak általa.

Volt-e saját megfogalmazása a fejedelemasszonynak a műben?
A Lorántffy Zsuzsannának tulajdonítható szövegrészek

A témával foglalkozók közül többen megfogalmazták azt, hogy Lorántffy Zsuzsanna műve egy bibliai antológia, vagyis egy idézetgyűjtemény, szöveggyűjtemény. Maga Szilágyi Sándor így ír a műről: „Egy szó, egy betű nincs ebben mit maga a fejedelemasszony írt volna – még előszó, bevezetés sincs. Az semmi más, mint anthologia, mely éppen nem adott jogot, hogy az összeállító az írónők, a >>kékharisnyák<< közé soroztassék.[48] Fehér Erzsébet neveléstörténész a következőképpen fogalmazott a könyv szerkesztésével kapcsolatban: „A kötetben nem található a fejedelemasszonytól származó saját szöveg, viszont a gyűjtés, s a gyűjtött szövegek szakszerű elrendezése az ő munkája.”[49]

Ahogy már korábban volt szó róla, Keresztúri Pál Csecsemö keresztyen[50] című munkájával való összehasonlításból látható, hogy a két mű fejezeteinek címei nagymértékben megegyeznek egymással. Ennek alapján Fehér Erzsébet azon állítása, hogy „a gyűjtés, s a gyűjtött szövegek szakszerű elrendezése” a fejedelemasszony munkája, részben igaz, még akkor is, ha tudjuk azt, hogy a munkája során nagyban támaszkodott Keresztúri művére, mert az igeszakaszokkal ő maga bővítette ki. A fenti állításoknak azonban az a része, hogy a Moses es a Prophetakban[51] nem találunk a fejedelemasszonytól származó saját megfogalmazást, megkérdőjelezhető.

A kiadványnak a Kecskeméti Református Egyházközség könyvtárában,[52] valamint a budapesti Ráday Gyűjtemény könyvtárában[53] lévő példányait alaposabban áttekintve – melyek teljes mértékben megegyeznek –, azt kell látnunk azonban, hogy vannak olyan részek, amelyeket nem vettek figyelembe a kutatók. Több helyen is rövidebb megjegyzéseket találunk – minden esetben dőlt betűvel szedve –, amelyek nem szentírási idézetek. Ezen külön megfogalmazások is szerves részét képezik a műnek, és mindegyiknek az a célja, hogy a megfogalmazott hittételeket – a szentírási szakaszokhoz hasonlóan – alátámassza. Ezen részeket – összevetve azokat Keresztúri munkájával is –, három csoportba lehet sorolni. 1) Szó szerint, vagy szinte szó szerint megegyeznek a CsK-ben talált magyarázatokkal. 2) Tartalmukban megegyeznek a CsK-ben talált magyarázatokkal. 3) Nem található hasonló megfogalmazás a CsK-ben. Az alábbiakban ezekből láthatunk néhány példát.

1) Szó szerint, vagy szinte szó szerint megegyeznek a CsK-ben talált magyarázatokkal

MP: „Az Böjtről” szóló fejezet 4., „Az negyven napi böjtöt nem kell megh tartani” részében a következő érveket találjuk felsorolásszerűen: „Sohul nincsen parancsolat rola. Lehetetlen dologh, mert az dologhban senki nem követheti az Christust. Csak egyszer böjtölt az Christus, így Illyes és Moises-is. Az ó testamentumban Moisest és Illyest senki nem követt ez dologban. Az tanítványok közzül csak sem követt az Christust az negyven napi böjtben.”[54]

CsK: Az alfejezetcím csupán abban különbözik a fentitől, hogy az kérdésben van megfogalmazva: „Az negyven napi böjtöt meg kell-é tartani?” A „Nem.” felelet után szinte szó szerint szerepel a MP-ban látott felsorolás, csak a sorrendjükben térnek el.[55]

MP: „Szent Peterről” című fejezet 2. pontja, miszerint „Szent Peter nem volt Romában”, egészen hasonlóan van szerkesztve, mintha az is szentírási részekkel lenne alátámasztva. Itt is a lap szélén vannak feltüntetve az adott igeszakaszok, azonban azok idézése helyett dőlt betűs részeket találunk a következőképpen: „Rom. 16.             Sokakat köszönt Szent Pál az kik Romában voltanak, de Szent Peterről semmit nem emlekezik. Gal. 2, 9[56] Végzése ellen lőtt volna.”[57]

CsK: Ebben a könyvben nincs külön Szent Péterről szóló fejezet, hanem „Az Anyaszentégyháznak hatalmárol” című fejezetben találjuk meg ezt a részt. Az első, a római levélhez fűzött megjegyzés, szinte szó szerint megegyezik a fentivel, a második a CsK-ban hosszabban van kifejtve: „Ha volt volna Romában az ellen az végzés ellen cselekedet volna, az mellyet tött szent Pállal Gal. 2. mert Peternek oly végzése volt szent Pállal, hogy ö az Sidok Apostola lenne.”[58]

2) Tartalmukban megegyeznek a CsK-ben talált magyarázatokkal

MP: „Az Szent Irásról” című fejezet 6., „Az Apocryphus könyveket ez okért nem veszszük bé” alfejezetében a következő indoklást találjuk: „Mert minden Canonicus könyvek az Propheták által irattattak, de azok az könyvek nem az Propheták által írattattak. I. Mert Malachias volt az Propheták között legh utolso, de az kik azokat az könyveket írtak Malachius után éltenek. II. Mert az ó testamentumnak minden Canonicus könyvei Sido avagy Chaldeai nyelven irattattanak, de azok az könyvek Görögh nyelven irattattak. [Itt idézi: Róm 3,2 és 9,4] III. Mert sok költött, képtelen, és szent Irással ellenkező dolgok találtatnak bennek.”[59]

CsK: Keresztúri „Az Isten igéjéröl” szóló fejezetének több kérdés-feleletében is megjelennek tartalmilag a MP-ban található érvelések, különösen is azon résznél, amikor sorra veszi a nem kanonikus könyveket, azonban szó szerinti megegyezést nem találunk. Lorántffy művében néhány sorban összefoglalja azt, amivel Keresztúri oldalakon keresztül érvel.[60]

MP: „Az Ur Vacsorajarol” című fejezet 3. alfejezete és magyarázata a következőképpen szól: „Az á kenyér, mellyel Christus szerzette, kovásztalan volt. F. Az volt, mert nem volt egyéb kenyér az egész Sido nép között, sőt Istennek parancsolattya szerént nem volt szabad másféle kenyérrel élni hét napokigh, az mint megh tetszik. Mos. II. kön. 12, 15. [Idézi] Az Christus penigh az hétnek első napján szörzötte az vacsorát.”[61]

CsK: „Az Úr vacsorájáról” szóló rész a fentihez hasonló, de nem szó szerint megegyező kérdés-felelete a következő módon van megfogalmazva: „Az Christus az vacsorát kovász nélkül való kenyérrel szerzette-é? Azzal. Mert hét napigh nem volt szabad kovászos kenyérrel élni, az mint Moises mondgya: [Idézi 2Móz 12, 15] Az Christus penig az pogácsás innepeknek elsö napján szerzette az vacsorát.”[62]

3) Nem található hasonló megfogalmazás a CsK-ben

MP: „Az Gyónásról” szóló fejezet 2. része után, a szokásostól eltérően, kettőspontot találunk, és utána rögtön kezdődik egy újabb dőlt betűs rész a következőképpen: „Az Egyházi szolgák is megh bocsáttyák az bűnt: De nem magok erejéből, hanem ők csak hirdetik bűnök bocsánattyát azoknak, az kiknek Isten megh bocsáttya, és intéssel hogy megh békéllyenek Istennel. [Itt idézi: Lk 24,47 és 2Kor 5,20] Oka ez: Mert az egyházi szolga mindennek megh bocsáttya vétkeit valaki megh gyonik néki, de az Isten nem, hanem csak annak az kinek hite vagyon.”[63]

CsK: „Az Gyónásról” szóló részben Keresztúri, csak nagyon röviden, a fülbe gyónással foglalkozik, de a MP-ban található hasonló megfogalmazás sem itt, sem máshol nem lelhető fel a műben.

Három további hosszabb fejtegetést, melyekhez hasonló nincs a CsK-ben a MP „Toldalékok” részében találunk. Az első kettőt „Az Christusnak pokolra valo szállásárol” fejezetben olvashatjuk: „Ezekböl meg tetszik, hogy az elébbeni világosságra jutot religionak uta, igasságnak és életnek uta; mely egyedül csak az szent Irásnak Isteni méltoságához támaszkodik, Christusnak imez mondása szerént: Én vagyok az út, az igasságh, és az élet, senki nem mehet az Atyához hanem én általam. Az Papista religionak uta penig hamisságnak és halálnak uta; ugymint mely egyedül csak az Papának kegyetlenkedö méltoságához támaszkodik. Ide valo Christusnak imez mondása: Az vakoknak vak vezérek: ha penig az vak vezeti az vakot, mind ketten az verembe esnek.”[64]

„Az Christus lelkének pokolban, avagy az atyák Limbusában mely szerint valo alá szállása innét semmiképpen meg nem bizonyosodik. Mert avagy azért szállott volna alá, hogy ott gyötrelmet szenvedne (mely mind képtelen dologh, s-mind ez helytelen tudománynak oltalmazoi ezt az értelmet megh vetik) avagy hogy az el kárhozott lelkeknek predikállana, avagy hogy onnét az tartoztatás alatt lévő atyákat ki szabaditaná. Ezek közzül egyik sem lehet oka az hely szerént való alá szállásnak: mert nem alázatos állapatot, hanem méltoságos felmagasztaltatást jelentenek; nem-is irtozott volna igy az Christus az ő lelkének pokolba valo tartoztatásátul, mint valami gonosz ellengező dologtul. Ennek felette soha semmi efféle Limbus nem volt, mert az ó testamentumbéli hiveknek lelkek mindgyárást az halal után az égben költöztetnek által.”[65]  

Végül az „Az Anyaszentegyházrol” című fejezet „Az Romai Papahoz ragaszkodott gyülekezet nem Christus Ecclesiája, és nem is igazán hivattatik közönségesnek” alfejezetéhez a következők vannak megfogalmazva: „Mert nem illenek ő reá azok az dolgok, mellyek az Christus Ecclesiájának szükségképpen valo tulajdonsága: ellenben penig oly dolgok illenek Ő reá, mellyek az Christus Ecclesiájához nem férhetnek. Vetessék egybe az Papisták religioja és magok viselése ez könyvben levő Sz: Irás szavaival, és meg tetszik ez dolognak igaz volta: kiválképpen ez következedőkkel: Mos. 5. kön. 6, 2”[66] [Idézi]

Feltehetően nem deríthető ki pontosan, hogy kinek a megfogalmazásai lehetnek a fentiekben idézett részek, hiszen, mint már szó volt róla, Medgyesi Pál is kiegészítette néhány igehellyel a gyűjteményt, így az sem kizárható, hogy neki is volt szerepe e megjegyzésekben.[67]  Ezt a véleményt erősíti Heltai János is, aki – Szilágyi Sándorral és Fehér Erzsébettel ellentétben – már nem állítja minden kétséget kizáróan azt, hogy a Lorántffy Zsuzsanna neve alatt megjelent műben egyetlen saját szava sincs a fejedelemasszonynak. Heltai a következőképpen fogalmazza meg a szerzőséggel kapcsolatban a meglátásait:

„Kérdés, hogy e hitvallás, amely a principissa hitbeli szilárdságát és Vásárhelyi Dániel által is dicsérőleg emlegetett hitbuzgóságát volt hivatott bizonyítani, mennyiben önálló alkotás, s mennyiben köszönheti megszületését az udvari prédikátorok, főként valószínűleg Medgyesi súgásának.”[68]

Véleményem szerint azt sem lehet azonban kizárni, hogy ezek a szövegek teljes egészében a fejedelemasszony megfogalmazásai lennének, hiszen, mint levelezései is mutatják, erre is képes lehetett. Mindezt bizonyítja az, hogy a Lorántffy Zsuzsanna által is „rendezett” hitviták alkalmával a fejedelemasszonynak többször volt alkalma arra, hogy hallja, hogy papjai hogyan érvelnek, és, mint tudjuk, ő maga is részt vett ezekben a vitákban. A tárgyalt mű kapcsán feltűnő lehet számunkra, hogy olyan témáknál találjuk az önálló megfogalmazásokat, amelyekben a legnagyobb ellentét van a reformátusok és a római katolikusok között, tehát azon részeknél, amelyekben a fejedelemasszony szóban már kipróbálhatta érvelőképességét.

A MP azon nem szentírási szakaszainak szerzősége kérdését tárgyalva melyeknek nincs párja a CsK-ben, feltétlenül figyelembe kell vennünk Medgyesi Pálnak is az ezzel kapcsolatos leírásait, utalásait, melyeket a következőkben fogalmazott meg:

„Edgyet nem hagyhatok-el: hogy–is feleythetném Nagodnak ama’ drága szép Virág szálait, mellyeket figyelmetes Olvasása-közben szedegetet Nagod az Sz. Léleknek idvesseg illatú gyönyörűséges Virág kertében: és imár az Hitnek-agazati szerént el-rendeltetett Nagod. Ehez való az a’ valasztott szép hitbéli Vallása-is, mellyet ezt-is önön maga, az edgy benne lakó Sz. Leleknek igazgatásábol méh modon hordott edgyben Nagod, a’ mint ez Könyvemnek 71-dik &c. pagináján, bizónyos és szükséges alkalmatossagból ki vagyon nyomtattatván.”[69]

Mindebből következtethetünk arra, hogy Lorántffy Zsuzsanna gyűjteménye már a Sz. atyak öröme, tehát az 1640-es esztendő előtt (Medgyesi 1640. január 5-én keltezte ajánlólevelét) készen lehetett, vagy legalább is sok minden meg lehetett belőle.[70]

A következőkben az itt is, valamint Vásárhelyi Dániel levelében is említett jegyzetet olvashatjuk, úgy, ahogyan ez megjelent Medgyesi Pál művében:

„Minthogy ez Level (3period) az Asszonyunk ő Naga Irása felöl-is (mellyet ő Kegyelme Jegyzésnek nevez) emlekezetet tészen: azért azt-is hogy ide jegyezzem, illendőnek itelem: a’ szerént, a’ mint ő kegyelmenek külte vólt Aszszonyunk ő Naga, ugyan az én Első Jegyzeskeimmel edgyszer-mind ugyitelem. Igy vagyon azért.
    Mond Aszszonyunk ő Naga:
    Vasarhelly Uram kegyelmed –is azt mondgya hogy edgy az út az örök életre, mi is azt mondgyuk. Mi mitsoda uton megyünk az örök életre, kegyelmednek jegyzetben küldöttük. [Idézi Jn 10,1.3-5, a 2 bizonyosan véletlenül maradt ki.]
   Mi penig egyedül ezen az aytón akarunk bémenni az Christus erdeme által tudnia-illik mert ő ez az aytóazt mondgya maga v. 9. En vagyok az aitó &c. és az ő mezején akarunk legeltetni az Sz. Irás által, az mellyet maga tanétot: [Igeszakaszok idézése.]
   Ezt esmerem én-is Pasztoromnak a’ki én erettem letőtte az ő életét, a’ mint Sz. Pál mondgya: Mert az Isten azt a’ ki bűnt nem tud vala tevé bűnné hogy mi lennénk Isten igassága ő benne.
   A’ Christus teste meg nem hal, meg nem aldoztatik. [Igeszakaszok idézése.]
   Ezt esmérem én-is Pasztoromnak, el-hivén hogy én-is esmértetem ő tőlle, és az Isten az én bűneimet (az én hű Pásztoromnak aldozattyára teketvén) meg botsáttya, és az ő érdemlett javait nékem tulajdonettya Istennek ingyen-való kegyelméből, minden jó tselekedetemnek erdeme nékül; ugy hogy én-is az Istennek sok rendbéli jó teteményiért, az én erőm és tehetségem szerént életemet az ő akarattya szerént rendellyen. [Igeszakaszok idézése.]
   NB. Ezeket az idvességes szép virágokat maga ő Naga szedegette öszve az Sz. Irásból, és az ő Naga Iró deakja által le-iratvan: maga kezével igy subscribalta: És ebben a’ hű Pasztoromban hellyheztettem minden boldogságomat, és az Sz. Pállal mondom, életemben és halálomban nyereségem az Christus. Kegyelmed azért bizonyétsa-meg, vagy hogy nem jó uton vagyunk vagy hogy nem ezen vagunk. Kegyelmed penig ne-is fáraszsza magát az Paterek Irásával, hanem az Sz. Irásból bizonyétson, mert mi a’ mi utunkat onnét mutattyuk meg: melyben a’ mint kegyelmed-is meg vallá elegséges képpen meg-magyarazta az Christus és az Apostolok a ’ mi szükséges volt az Idvességre.”[71]

Medgyesi ebben kétszer is említi, hogy a munka a fejedelemasszonyé, először az idézett szöveg elején, majd a fejedelemasszony saját kezű írása előtt. Ebből a szövegből, pedig szintén látszik, hogy nem csupán szentírási igehelyek vannak benne, hanem a saját szavaival megfogalmazott mondatok is. A legfőbb bizonyíték arra, hogy a fejedelemasszony képes lehetett az önálló gondolatok megfogalmazására a Moses es az prophetak című könyvben is, a Vásárhelyinek saját kezével írott rész.

Végezetül azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a már idős és tekintélyes Vásárhelyi Dániel is elismeri a fejedelemasszony tudását, nem csupán azzal, hogy ezt levelében említi, hanem már azzal is, hogy írásban a fejedelemasszonynak válaszol, és nem a képzettségében sokkal inkább hozzá jobban méltó Medgyesi Pálnak.

Mindezek fényében, véleményem szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy azon szentírási szakaszokon kívüli részek, melyeknek nincs párja a Csecsemö Keresztyenben, lehetnek a fejedelemasszony megfogalmazásai. Ha ez így van, akkor már nem „csak” úgy tekinthetünk rá, mint arra az első magyar nőre, akinek 375 esztendővel ezelőtt nyomtatásban is megjelent egy műve, ami „csupán” egy bibliai antológia, hanem úgy, mint akinek először jelentek meg nőként saját gondolatai nyomtatásban Magyarországon.

Vass Réka Adrienn

Irodalomjegyzék

Ágoston István: A nyomtatott könyvek első magyar írónője. In: Theologiai Szemle, 1993. (36. évf.) 6. sz. 358–361.

Balla Antal: Magyarország története. Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. Kiadása (CERUZÁVAL 1942.)

Bod Péter: Magyar Athenas. Nagyszeben, 1766.

Fehér Erzsébet: Az első magyar nőíró: Lorántffy Zsuzsanna. In: Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna. Tanulmányok születésének 400. évfordulójára. Szerk.: Tamási Edit, Sárospatak, 2000. 205–215.

G. Etényi Nóra: Lorántffy Zsuzsanna politikai és kulturális szerepe hazai és európai tükörben. In: Theologiai Szemle, 2002. (45. évf.) 1. sz. 19–26.

Heltai János: Medgyesi Pál és Vásárhelyi Dániel hitvitája. In: Europa: Balcanica - Danubiana - Carpathica, Annales Cultura - Historia - Philologia. 2/A. Főszerk.: Miskolczy Ambrus, Budapest 1995. 224–235.

Heltai János: Műfajok és művek. Universitas Kiadó, Budapest, 2008.

Illéssy János: Nova Transylvanica. Talio.  In: Magyar Könyvszemle 1891/3–4, 220–231.

Kazy Ferenc: Historia regni Hungariae. Tom. Secundus. Tyrnaviae, 1741.

Keresztúri Pál: Csecsemö keresztyen. Gyulafehérvár, 1638. (RMK I. 678; RMNy 1721).

Lorántffy Zsuzsanna: Moses es az Prophetak. Gyulafehérvár, 1641. (RMK I. 716; RMNy 1884).

Lukinich Imre: Gúnyvers Lorántffy Zsuzsannáról. In: Századok 1913. (47. évf.) 1. sz. 56–57.

Medgyesi Pál: Sz. atyak öröme. Gyulafehérvár, 1640. (RMNy 1826; RMK 1. 701).

Mikolai Hegedűs János: Az mennyei igazságnak tüzes oszlopa. Utrecht, 1648. (RMK I. 812; RMNy 2249). Közli: Magyar gondolkodók 17. század. (Szerk.: Tarnócz Márton) Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 530–535.

Nagy Iván: Magyarország családai. VII. köt. Ráth Mór, Pest, 1860.

Pápay Sámuel: A magyar Literatura’ esmérete. Veszprém, 1808, Számmer Klára betűivel.

Pénzes Tiborc Szabolcs: Egy lépés a Medgyesi kritikai kiadás felé – Lorántffy Zsuzsanna: Moses es az prophetak. In: In via eruditionis – Tanulmányok a 70 éves Imre Mihály tiszteletére. Szerk.: Bitskey István [et al.]. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016. 325-333.

Ravasz László: „Az emberélet útjának felén”. Kolozsvár, „Az Út”, 1924.

Reizner János: III. Ferdinánd király rendelete magyar könyvek elkobzásáról. In: Magyar Könyvszemle 1881/4–5, 222–226.

Révész Imre: Egyháztörténelem. Tenke Sándor előszavával (II. rész). Kiadja a Budapesti Református Theologiai Akadémia. Budapest, 1992.

Szalárdy János Siralmas magyar krónikája. (Szerk.: Szakály Ferenc). Magyar Helikon, 1980.

Szilágyi Sándor: A két Rákóczi György fejedelem családi levelezése. Budapest Históriaantik Könykiadó, 2010.

Szilágyi Sándor: Adatok az 1640–1642-iki irodalmi per történetéhez. In: Magyar Könyvszemle 1883/5–6, 249–257.

Szilágyi Sándor: In: Adalékok Lórántfi Zsuzsánna irodalmi életéhez. Sárospataki Füzetek 1866, 678–680.

Szilágyi Sándor: Rajzok és tanulmányok. I. kötet. Budapest, Az Atheneum tulajdona, 1875.

Tompa Mihály: Tompa Mihály összes versei. Budapest, Aczél Testvérek, 1942.

Zsilinszky Mihály: Lorántffy Zsuzsanna. Békéscsaba, 1940.

Zoványi Jenő: Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon. 3. javított és bővített kiadás. (Szerk.: Ladányi Sándor) Budapest, 1977.