Átröpülök hosszában hazámon…

Petőfi 200 – mozgó buszos kiállítás

A költő szenvedélyes verssorával jegyzi a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) azt a mozgó kiállítást, a Petőfi-buszt, amely terv szerint egy év alatt 60 településen 200 helyszínt keres föl a Kárpát-medencében. Bár Petőfi Sándor 1823. január 1-én született, a Petőfi bicentenáriumi év már 2022. szeptember 1-én megkezdődött, amikor a Petőfi-busz útjának első állomására, a költő szülőhelyére, Kiskőrösre érkezett. Itt, a 2022/23-as tanév országos megnyitóján kezdődött meg az egy évig tartó – mondhatjuk – vándorlás, amely hűen igazodva a költő nagy utazási kedvéhez, olyan helyszíneken is időz, ahol maga Petőfi Sándor is megfordult – bár, tegyük hozzá, ő legfeljebb szekéren utazott. A busz viszi a virtuális Petőfi relikviákat, verseket, hangulatot, hogy minél többen részesüljenek a költőre emlékezés örömében. A szervezők azt sem zárják ki, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a kiállítási anyag utaztatását meg is hosszabbíthatják majd, 2023 augusztusa után.

Az autóbusz már kívülről is felkelti a figyelmet azzal, hogy mindkét oldalán Petőfi ábrázolások, és a költő kézírása is látható. A busz hátulján az egyetlen dagerrotípia Petőfiről, jobb-  és baloldalán pedig Barabás Miklós egy-egy fölnagyított litográfiája. Még a lila színnek is – amely hangsúlyos a busz dekorációján – megvan a maga oka, története. A szervezők megtudták ugyanis, hogy Petőfi, színész éveiben egy lila frakkot is viselt a színpadon, de gyakran járt benne az utcán is. Így kapott hangsúlyt a lila szín a Petőfi-busz oldalán.

[[paginate]]

A kiállítási anyag sajátos értelmezést nyer, a korabeli kéziratok, tárgyak, relikviák mellett a legmodernebb virtuális eszközök is megjelennek. Itt szinte minden nyitható, forgatható, kiegészíthető, megfejthető – tehát interaktív. Nem időrendi a sorrend, nem életrajz, hanem egy-egy karakteres tárgy köré építették föl a rendezők a sorsfordító eseményeket, azokat egy-egy verssel és hanganyaggal is illusztrálva. Tíz, többnyire személyes tárgy, ún. installációs elem köré rendezték a kiállítást, miközben mindez egy képzeletbeli utazásra is elviszi a nézőt.

Apja, Petrovics István mészárosbárdja mellett olvasható például az Egy estém otthon c. verse. Látható Petőfi pipája, azon kevés tárgyak egyike, amely föltehetően az övé volt. Századosi kardja, amelyre 1848 telén elcserélte a díszkardját. Egy kicsi habán fajansztálka, 1757-es jelzéssel, amelyről tudni vélhetjük, hogy a gyermek Sándorka ebben eszegette a szomszédban „kedves kocsonyáját”, amikor átment és neki is föltálalták, mert megkívánta. Személyes érték az a biedermeier kecskebőr pénztárca, amelyet gyöngyökkel hímzett ki dúsan a költőnek, felesége Szendrey Júlia, a Nemzeti dal fölötti örömében. Szeptember végén… olvassuk itt szerelmi költészete jeles darabját. Petőfi jó rajzkészséggel is rendelkezett, erről bizonyíték az az Arany Jánost ábrázoló ceruzarajz portré, amelyet a költőtársnál tett első látogatásakor Nagyszalontán rajzolt. Pilvax kávéházi emlék az a biliárd-dákó, amellyel szívesen és gyakran biliárdozott a forradalmi ifjúság törzshelyén, és ahol a hagyomány szerint a biliárdasztalra állva szavalta el először a Nemzeti dal-t. Petőfi kicsi sakk-készlete is látható kinyitva, felállítva, dobozkája fából, a figurák csontból faragva – immár hiányosan. Úgy tartják, hogy Bem apóval is gyakran leült sakkozni. Egy gondolat bánt engemet… – hangzik a vers.

[[paginate]]

Az utolsó relikvia pedig egy verseskötet. 1847-es összes versének első kiadása, bár ekkor még nem volt lezárva a teljes életút. És mellette a vers: Dalaim … „Elmerengek gondolkodva gyakran / S nem tudom, hogy mi gondolatom van, / Átröpülök hosszában hazámon, / Át a földön, az egész világon…”

A buszos Petőfi kiállítás célja természetesen az, hogy a költőről tanultakat, a Kárpát-medence magyarságának róla szerzett ismereteit bővítse, mélyítse, akik nehezen jutnak el nagyobb múzeumokba, azok is együtt ünnepelhessenek, megcsodálhassák ezt a gondosan összeállított anyagot. Van azonban egy másik, mélyebb célja is. Petőfi Sándor korában a felvilágosodás olyan nagyszerű magyar irodalmárokat, költőket, írókat adott a nemzetnek és a világnak, akik megérezték az idők szelét, és a magyar anyanyelvi kultúrát képesek voltak elmélyíteni és szélesebb rétegekhez eljuttatni. Arany János, Jókai Mór, Vajda János, vagy Vörösmarty Mihály, Madách Imre jelentették akkor a magyar nyelvű irodalmi életet és ebből a termékeny talajból mint egy messzire világító üstökös támadt Petőfi Sándor, aki fájdalmasan rövid életében is teljes életművet alkotott és hagyott hátra. A magyar lélekben.

Illyés Gyula Haza a magasban című versének sora tökéletesen kifejezi azt, hogy mit jelent a magyar népléleknek Petőfi Sándor a költő: „Dörmögj testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik”. A gondolat, a vers, a költői szándék, a tehetség – hatalom, varázslat. Most egy egész nemzet hajthat fejet a kétszáz éve született költő emléke előtt. 2023 januárjában a Petőfi Irodalmi Múzeum megnyitotta új, állandó Petőfi kiállítását is. A Petőfi-busz kiállítását eddig az időpontig több mint húszezren látogatták meg.

A Petőfi-busz tehát járja a Kárpát-medencét. A szervezők elmondták, hogy a PIM honlapját folyamatosan frissítik, ott követhetők a helyszínek. Csoportokat, egyéni látogatókat is szeretettel várnak az „Átröpülök hosszában hazámon” kiállításra.

Gimesi Zsuzsa

Hasonló anyagaink