Indul a föld

Ez a szakadt sátor, a testem.
Ez a toldott-foldott sátor
megérett már a kidobásra.
Napsütésben és viharban védett
kötelességek rúdjai tartották
szép volt, ahogy
megfeszült a térben.
Őrizte, ami megőrizni való.
De rúdjai mára roskadoznak,
egerek-rágta vászna
új foltot nem érdemel.
Semmi se tart örökké.
Árnyék se, fény se.

Lassan indulni kell.
De Te, ugye, nem hagysz el engem?
Bekerít engem hivalkodások háza.
Semmi zaj, semmi lobogás
csak a föld sistereg
az indul el.
szférák zenéje
perzsel a felhők mögött.

Keljen föl napom
világosodjék hajnalom
ragyogjon reggel, este
szertelenkedjék szívemre.
Állok életem tetején
tudom az élet nem enyém
csak kölcsön kaptam egyre másra
legyen elég egy búcsúzásra.

Öröktől fogva járó szerkezet
rám bízott lelkiismeret
tisztesség dolga hogy lehet
őrizni ezredéveket.

Virágvasárnap illata
amikor harmat hull a kőre
amikor vársz a jobb időre
mikor a napfény kicsordul.
Mikor elér a virradat
vörös verbéna virít
feléd fordítja ágait
föléd borul a boltozat.

  Az utcasarkon ácsorog
  kakukktojás gólyalábakon
  remél hogy várja oltalom
  várja varázslat.