1940–2025
A Károli Gáspár Református Egyetem és a Zürichi Egyetem díszdoktora, a Genfi Egyetem tiszteletbeli tanára, egyházunk régi barátja, több magyar református lelkész tanítómestere hagyott itt bennünket. A veszteség fájó, mégis hálával emlékezünk rá, s a tőle tanultakat emlékével együtt megőrizzük.
Albert de Pury apai ágon egy neuchâteli nemesi család leszármazottja volt, anyai ágon viszont baseli illetőségű: középiskolai tanulmányait németül Baselban végezte; már itt érdeklődéssel fordult a régi korok felé. Görög tanára Johannes Baumgartner volt (a híres hebraista W. Baumgartner fia), héberül pedig Ernst Jenni volt a tanára. Saját elbeszélése szerint a francia nyelvi tudatosság vitte őt mégis Neuchâtelbe teológiát tanulni, ahol mesterei között említette Paul Humbert-t, ill. Roger Martin-Achard-t. E neves francia-svájci tudósok minden elismerése mellett jegyezzük meg: A. de Pury túltett rajtuk! Monumentális doktori disszertációja 1975-ben jelent meg két kötetben: Promesse divine et légende cultuelle dans le cycle de Jacob – e mű fordulatot jelentett a Pentateuchos-kutatásban, de a héber tradíció jellegének kiértékelésében is, hiszen sikerült kimutatnia, hogy az ígéret teológiája nem késői kiegészítés, hanem az eredeti mondák integráns része, amit a későbbi hagyományozás csak kiemelt, kidomborított. Ezt követően német területen is egyre sorakoztak a kutatást átértékelő tanulmányok (R. Rendtorff, M. Rose, R. Smend).
[[paginate]]
A. de Pury életművére jellemző, hogy nagyon finom különbségekre is felfigyel a bibliai elbeszélésekben. Az ősatyák témakörben persze felvetődik a kérdés: miért van szükség nem egy, hanem három, sőt négy ősatyára is? Budapesten, díszdoktori székfoglalójában is elmondta: nem mindegy, hogy milyen értelemben hivatkozunk valamely ősünkre. Jákóbra genealogikus értelemben, hiszen tőle származik a tizenkét törzs feje. A hit kérdésében mindazáltal Ábrahám az ősatya, míg az egyiptomi szabadítás bevezetéséhez elengedhetetlen József személye. Későbbi tanulmányában kifejtette, hogy a Hós 12 egy olyan korai stádiumot őrzött meg számunkra, ahol Jákób mint ősatya szemben áll az egyiptomi szabadítással, ill. annak vezetőjével, Mózessel; a Pentateuchosban már ez az ellentét fel van oldva a kronológia által. De Pury valamennyi kutatása ilyen finom megfigyeléseken alapul!
1984-ig a Neuchâteli Egyetem professzora volt A. de Pury, de ezután elfogadta a Genfi Egyetem meghívását, ahol nyugdíjba vonulásáig tanított. Időközben egy zürichi meghívást is kapott, de – ahogy személyesen mondta – a francia nyelvű ószövetségi tudomány művelése fontosabb volt számára, Genfben pedig több lehetősége volt a tudományszervezésre, mint Neuchâtelben. Ennek gyümölcseit láthatta is a nemzetközi kutatás! Először a Pentateuchos-kutatás átértékelésére szervezett szimpoziont (a Le Pentateuque en question c. kötet először 1990-ben, 3. kiadásban 2000-ben jelent meg), majd a történeti könyvek kutatására hívott egybe tudós konferenciát (Israël construit son histoire, 1996, angolul is).
[[paginate]]
Az erőfeszítések nem voltak hiába: a fordulatot szépen jelzi a tanítványaival együtt kiadott bevezetéstan: Introduction à l’Ancien Testament, 2004, németül is. Tanári munkájának sikerét jelzi, hogy tanítványai nem csak jelentős részt vállaltak ebben a munkában, hanem folytatják is kutatását: Jean-Daniel Macchi Genfben utóda lett, Thomas Römer pedig Lausanne-ban és Párizsban tevékenykedik.
Albert de Pury rendkívül széles képzettségű és érdeklődésű tudós volt. Klasszikus értelemben vett bibliatudós, exegéta, de a klasszikus (görög-római) kultúra kutatója, régész és ókortudós, valamint a kortárs sémi kultúra ismerője is volt. Ezért van az, hogy írásai (nem csak a nagy művek, de kisebb cikkei is) mindig új meglátásokkal gazdagítottak bennünket. Szüleitől művészeti tehetséget is örökölt, s több könyvet jelentetett meg szellemes rajzaiból, amik mind szellemdús képzelőerőről tanúskodnak. Magyarországon értelemszerűen többször megfordult, ahol nyári kurzust tartott, előadásokkal gazdagított bennünket, cikkeket jelentetett meg, valamint két kisebb könyvének kiadását is lehetővé tette (A teremtés dala, 1993, ill. A Pentateuchos-kutatás rövid története, T. Römerrel együtt, 1994). Ha valaki volt olyan szerencsés, hogy személyesen is találkozhatott vele, akkor biztosan egy életre szívébe zárta őt: finom empátiával, csendes hangon, rövid, frappáns válaszaival mindig a jövő útját tudta nekünk megmutatni úgy, hogy közben ötvözte a svájci alaposságot és a francia szellemességet. Bár személye nagyon hiányzik, bizonnyal sokan tanultak tőle, s Isten iránti hálával emlékeznek rá.
Karasszon István