Albert Zsuzsa verse

HOGY MEGMARADJON

Albert Gábor emlékezete

Nyolcszögletű kis asztal,
hozományod.
A lexikon északnémet
reneszánsznak írja a hasonlót.
Három, elliptikus
gömbsorrá esztergályozott
lábon áll, ki tudja, mióta.
Szüleid küldték első otthonunkba,
Te szétdúlt első otthonod
maradékát.
Előtte,
két szétálló lába között
kis hordó, tán ötliteres
A csap fölött faragás,
szőlőlevél, meg fürtöcske
fölötte felírás: HIDAS,2010.05.16.
Mert Hidason élnek űzött székelyek
már emelt fővel, akiknek sorsát
hűséggel megírtad.
Maguk építette tágas templomuk
jelkép a megmaradásra.
A kis hordó Boruss Mária református lelkész
gyülekezetének ajándéka Neked.
Széthullott már egyszer, most
töltöm bele a vizet, megmaradjon.
 

Hűséged jelképe mellette a
szökröny, koporsó alakú láda,
rajta vörös és fekete,
körzővel vésett körök,
körcikkek, napok és kígyók
ezen a nyelven üzen elődök
hosszú sora, Ormánság
pusztuló magyarjai.
Mert az Ormánságban éltetek
szüleid, nagyszüleid ereje tartott
téged is, annak, aki lettél.
 

Felette ablak, s ahogy
fordul a fal, a sarokban
festett meg rajzolt képek,
Fekete Géza, Veres Pali,
Herczeg János, Ősze András.
Óbudai házak, Sikoltó sas,
Szakadt gyökér, Ülő nő szoborterve.
Az Ülő nő tőlem,
a többi mind Tőled való.
 

Aztán szemben az óra alatt
két ablak között a keskeny falon
három színes kazetta egy hosszú
deszkalapon, egymás alatt.
Te festetted, amikor éppen
festeni támadt kedved,
emlékezve kazettás mennyezetű
tiszai templomokra.
Alatta rézmetszet másolat
a Lánchídról:
„Az új híd Pest és Buda között
Die neue Bonche zwischen
Pesth und Often”.
Szerettél képek alá
ezt-azt függeszteni,
ide a szennai templom
törékeny cserép plakettjét,
fokozásképpen még alá
vászon zászlócska, rajta
rézből domborított koronás címer,
középen kígyóval bekerítve
egy gyenge kismadár.
 

Még a korábbi falon
az ablak bal oldalán
Kurz János atyai barátunk
szürkés, nonfiguratív
grafikája.
Mindez három keskeny
ablak keretében.
A többi könyv meg könyv.
Biztonság, nyugalom, állandóság.
Körülvesz engem, átölel.
Mert itt maradt a lényeged,
bennem és körülöttem.
Ahogy odakint az árnyékos
szőlőlugas, növendék ciprusok
s kedvenceid a fehér és kék meg piros
virággal pompás hibiszkuszok.
 

*

Már kívül ebből a világból
a TV ablakán keresztül
néztük politikusok bajkeverését
hallgattunk élő zenét
láttuk halandó mestereit
a nagyvilág nagy zenekarainak,
fiatalon és öregen, ahogy
megőrizték őket filmszalagok.
Már nem műveltük a sportot,
csak néztük, fáradó izmokkal
vívtunk, eveztünk, úsztunk,
teniszeztünk,
láttuk a snooker csöndes mestereit
győzelmük jelvényét felmutatni.
 

Minket pedig nézett
szüleid faliórája, mindig
ugyanazt az időt mutatta,
némán, mert régen megállt,
ahogy aztán megálltál Te is.
Nézett Arany János
szekrénye. Az Akadémia
udvarán ázott, már nem kellett
nekik, pár szegfűért neked adták.
Tizenkilencedik századból üzen
a klasszikus arányú
kemény fa, oszlopaival,
rovátkáival, szögleteivel,
helyet ad könyveknek,
poharaknak, tetőtől talpig
tele.
 

Neked adták, mert szerettek,
okos nők különösen, mert
sugárzott a kiválasztottak
fénye belőled, mert
szép volt szálas termeted,
tekinteted, beszéded dallama,
orgonahangod.
Jelenéseid és eltűnéseid
garabonciás ifjúságod.
 

Meg a történelem.
Nagyanyád rokokó asztalkája
őrizte rettenetes
albérleteken át a diákot
nagypapa, dédapa, ükapa
prédikátor lelke kísért
egy életen át.
Épített hajót, faházat
teljes életet
határtalan indulattal
a határtalan.
 

*

Nem akarom keretbe zárni
arcodat a falon. Mindenütt látom,
mellettem ül, vagy jár eleven tested
ha úgy akarom, akadálytalanul a lélek,
terjed a végtelen világban.
Lélek és test? Az ihlet és a munka.
Körülnéz a lélek, számbaveszi
mi dolga van a földön, s nekilát.
Nézi az embert, az életet
vesékbe lát, méri tüdejét, tetteit,
és felmutatja.
 

Festő barátok képei a falakon,
a lakitelki sátor darabján
Csete Ildikó emblematikus tulipánja.
Telefonkönyved porladó papírján
nevek és címek ötven év távolából
megférnek egymás mellett máig.
S túl azon is, hűséggel, pontosan,
rendben.
Ilyen volt, akit szerettem,
holta után is, halálig.
 

Az egyetemi nagy hatos teremben
lehetett látni, amikor elkéstek
a könyvtárosok, berepült
a zöld lódenkabátban.
Hallani lehetett sokat köhög
egyszer előttem ült véletlenül
mert mindig hátul ült, én meg elől.
Néztem a vékony nyakát.
 

*

Mikor találkoztunk
a Boráros téren, nem igen
hozzám valónak tetszettél
nagyot kellett hajolnod
mikor megöleltél.
Hosszúkás körmöd és hosszú ujjú kezed-
nél jobban szerettem a kerek körmöket,
arcod meg barbár, busa szemöldököd
a bőröd régi sebhelyekkel.
 

A különös beszéd, zárt és nyílt e-k
távolságot ígér, titkokat.
Tágasságot, völgyet és hegyet.
Halálos veszedelmet.
De megbabonáztál haragos hangoddal
futó lépteiddel, kimondatlan szóval
mert körülöleltek láthatatlan lények
benned találkoztak egyenes ösvények
lengyel szép Zsuzsannát
kik vállukra vették
éltében, holtában könnyekkel öntözték.
 

Ki hozza ide a szerelmet
mert más, mert ismeretlen
az a part, mert igen veszélyes
izgalmas kaland
a hallgatás, a végtelen beszéd
a vallomások érdekes mesék
az életről, amit átad
megőrzésre nekem.
Ez már nem játék, gyötrelem.
 

Mert már kisgyerekként
ezzel jegyeztél el Uram
ezzel az öngyilkos hőssel
ezzel a fájvirággal.
 

*

Mi szép volt korábban a hajnali ég
friss levegő, a hívő élet
tüskés ösvények tág utak.
Az okos gyors futóbajnok
olimpikon, a győztes,
ki ölében átvisz a sáron
ki fényben néz, zene melegében
és megveszi a villamosbérletem.
 

Ő pedig megszökik
velem az egyetemről
nézzük a partról a Dunát
ülünk pohár forralt bor mellett
fojtogató füstben az Egyetem
presszóban, beszél, beavat.
Az életét bízza rám.
 

Ahogy múlik az idő,
egyre magasodsz korod
fölé. Fényesedik arcod,
mert a nyílt ellenállás
boldogságát megadhattad
a mindennapos megalkuvás
mártírjainak. És lehetsz
Mindennapi kenyér és
Vasárnapi bor.

Hasonló anyagaink

Haza a magasban

Részlet Békési Sándor Rodostói nagypéntek című kéziratban lévő regényéből.