A lélek erejének jelenléte

 

Aniszi Kálmán: Felemás idill.
Elbeszélések, esszénovellák.

 

Magyar Napló, Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2018

Meglehetősen vegyes műfaji elemek keverednek a könyv lapjain. Elbeszélések, esszénovellák alcím igyekszik kordában tartani e tekintetben az olvasó figyelmét, aki viszont meggyőződésem szerint nem a beszűrődő publicisztikára, történelmi tanulmányra, politikai elemzésre hasonlító darabokra összpontosít, hanem elsősorban ‒ a szépirodalmi megformálás-gondolatfűzés nyújtotta katarzisra vágyva ‒ a lelkébe sugárzó, annak erejét fokozó emóciókra.

Nehogy feladja ebbéli reményét, hiszen a bevezető írásokat követően, néhány kivételtől eltekintve megtalálja, amit keres! E sorok fogalmazójával is így történt. A sorrendben harmadik, Az én hegedűsöm című írás ugyan még mindig a jegyzet fogalmát mintázva indul, ám a végére átvált a napilapos tárcanovelláktól elvárt, meglepő fordulatba… „Mert mit látunk először is, mélyebben belegondolva? Nem azért nyüzsgünk-e, hogy mindenki a maga hasznát keresse, hajkurássza? Többnyire mások kárára. Merthogy amazok is ezt teszik az ő rovására. Aki gyorsabb, hamarabb lecsap a koncra, az lesz a szerencsés nyertes. Hol vannak manapság a másokért egyedül holtukig küzdő Teréz anyák? És hol a Karol Vojtylák? Aki nem csak pápának volt óriás, hanem pápaként a legjobb ember is. Ne fáradjatok keresni őket, mert a fehér hollók századonként csak egyszer szoktak felbukkanni… A mi világunkban bizony mindent az érdek mozgat. A haszon reménye nélkül ma senki sem mozdítja meg még a kisujját sem érted. Adok, ha (többet) adsz – ez a mai világ életfilozófiája…” Ezek a gondolatok eddig ugyebár bármelyik napilap előnyére válnának, ha akár címoldalon közölné őket. Élő gondolatok, kétségtelen, de a leírás tudósításánál hatásosabban érvényesül, amikor az aluljáróban alamizsnáért muzsikáló vak hegedűs története a magyarázó párbeszéd következtében hepienddel végződik. Miként? Egy arra tévedő újságíró a hegedűs nyakában lógó, „Kérem, segítsenek!” feliratú táblát megfordítja, és ennyit ír rá: „TAVASZ VAN, ÉS ÉN NEM LÁTHATOM!”  Ettől a mondattól nyílik meg az emberek adakozókedve és pénztárcája.

[[paginate]]

Aniszi Kálmánról – írásaival gyakran találkozunk például folyóiratunk hasábjain – tudható, hogy magyarságát ízig-vérig természetesen igazoló ember és író. Filozófia szakos nyugalmazott egyetemi oktató, pályája során művészpalántákat nevelt a filozófia, esztétika és etika témaköreiben. Dolgozott újságíróként, szerkesztőként is. Ezek a „civil” foglalkozások remek tapasztalatokat adnak a szépirodalmi készség kifejlesztéséhez, ami – mint tudjuk – az eredendő képesség hiányában tanulhatatlan vállalkozás. Aniszi a most bemutatott kötetével is bizonyítja, hogy rendelkezik a megkövetelt képességgel. Alkotói fegyelme indulatainak Istentől eredő rendjéből táplálkozik. Mint az írók általában, szintén az őt környező világból meríti, s esztétikai-lelki vérmérséklettel formálja meg témáit.

Úgy történt egyszer csak, hogy hazája, Erdély Romániába távozott. Nem önként, hanem trianoni utasításra küldték. „Tudják-e, hogy fabatkát sem ér a tetemes anyagi haszon nyújtotta »jólét«, ha közben jöttment idegenként bolyong az ember a közönyösség, a részvétlenség senkiföldjén? Harsoghatnak bármit is a politikusok, én változatlanul hiszem, hogy csakis az »egyazon szellemi égbolt« alatt élők között érezhetjük igazán otthon magunkat. Még akkor is, ha kalács helyett csupán félbarnára futja” – vallja meg a Honvágy ez, vagy mi a csoda? című levélváltásban, ami Bódog és István között zajlik a zimankós évekről. A nyelvek különbözőségének, az egymást beáruló magyarok feljelentősdijének leküzdendő akadályai mellett több rendkívüli hétköznapi eset említődik ebben a levélváltásban. Aniszi témáinak lényeges jellemzői a történelmi visszapillantások. Rokonszenves, hogy irodalmi idézetek gyámoszlopait alkalmazza a cselekmények megerősítéseként. Témák sora következik a tanári hivatásból fakadóan, s a világlátás formálóiként töltik be szerepüket: Vörösmarty, avagy az árulás „bére”; Kutyaszorító, A pakulárok meg az ősi templom, Bosszú, és sorolhatnám. Felvetődik persze a félelem is, hiszen voltak korok, amikor ez kísértette legélénkebben az emberi életet, s nem lehet elhallgatni… Legfőbb érdeme itt és szinte valamennyi munkájában nem az ábrázolás mikéntjében rejlik, hanem sokkal inkább a korokon belüli létmódok szembesítésében. Például a nagymamák finom lángosát majszoló gyermekek örömét veti össze a mobiltelefont nyomkodó másik nemzedék létérzésével, mintegy a fizikálisan is cselekvő ember létének önazonosságértékét a számítógépeket bámulók érzelmi kiüresedésével.

Ahogy Kellér Dezső hangoztatta: „A téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte”. Ám az fáradságos tevékenység. Aniszi Kálmán nem rest lehajolni az utcán heverő témákért. Fürkész, akár a vadász. Válogat, mint szép almák keresője a piacon, s azt tartja érdemesnek írásaiba csomagolni, aminek erkölcsi hasznát mások is élvezhetik. A gonosz helyzeteket jóvá varázsolja, a torzult jellemeket igyekszik a jóság szelleméből tekintve megítélni, s az önteltség helyébe az önzetlenséget emelvényre állítani. Hogy a fodrászokat szőrszobrászoknak nevezi egy helyütt s hasonló kifejezésekkel másutt is él?  Művészi lelemény. A kifejezés szokványostól eltérő volta is felemeli a művet, döntően mégis a mondanivaló etikai-esztétikai formálása hat. Az Önzetlenség címűben egy lány végig azt gondolja, hogy a vele utazó fiatalember szemtelen serénységgel veszi ki a süteményeket a sajátjának vélt tasakból, zokon veszi ezt, majd később jön rá, hogy a fiatalember végig nem a lány, hanem a saját süteményét kínálta. A humor lényegi eleme a fonákság, fel-felbukkan a Felemás idill című kötet oldalain, mintegy feszültségoldásként, akár a lépcsőházi pihenők. Engem az alvás éltet című humortelt novellájában a tanár a filozófia életünkre ható vetületét magyarázza tanítványának, s szeretteti meg e tárgyat a szinte folyton alvó művészhallgatójával. A tanítvány által suttyomban róla készített karikatúrát a tanár később, mástól kapja ajándékba. Három évtized múlva tudja meg, hogy e tanítványa fiatalon meghalt tüdőbajban. E hír döbbenti rá, hogy feltételezhetően e betegsége miatt aludt olyan sokat az órákon.

[[paginate]]

Egyáltalán nem kívánom lelőni az összes poént, egy rövid ismertető keretében nem is lenne elég terjedelem hozzá, ám itt most engedtessék meg a bíráló önzése: számomra A taxis meg az öregasszony a legkedvesebb novella ebből a könyvből. A kétszereplős írás nemcsak a hospice-házba tartó nénike megszokott környezetétől való búcsúzását jeleníti meg, hanem a taxis megértően udvarias jellemének kitűnő ábrázolása is. A nemzeti polgári irodalom eredendő küldetése: felmutatni a jót a rossz ellenében, bármely körülmények között. 

„A valamivé válás folyamata döntően belülről motivált. Ha nem »esz a fene«, ha hiányzik belőled a szebbre, jobbra, nemesebbre irányuló nyugtalanság, igény, lábad elé rakhatják a világ minden kincsét – fityinget se ér. Az ökör – a maga buta nyugalmával – ökör marad az idők végezetéig, bárhogy ösztökéled is.  Hogyha nem önös célokat hajszolunk, ha arccal mások felé fordulva úgy élünk, hogy teljesülő vágyainkkal, céljainkkal ‒ a magunkéi mellett – a közösség javát is szolgáljuk, olthatatlan szomjunk a szebbre, jobbra, nemesebbre üdvözlendő, jogos és kívánatos. Mert mi más lehetne az emberibbé válás alapja és feltétele, mint pozitív képességeink folyamatos valóra váltása?” (Nyugtató anyai melegség) A Tyúkleves című munkájában felhívja a figyelmet az irigység, a gyűlölség, a viszálykodás vírusára. „Csodálkozhatunk-e azon, hogy olyan a világ, amilyen? Hogy az emberiség ott tart, ahol tart? Ha a viszály, a gyűlölség és mindenféle sötét nyavalyák bennünk fogannak-gerjednek, belőlünk sarjadnak ki, és szaporodnak el mindent ellepő undok tenyészetté?...” – teszi fel kérdéseit az író, majd így folytatja: „A bűnök valódi oka ugyanis nem a tulajdon, hanem a tulajdon mértéke: jelesül a mérték felrúgása, semmibevétele. Mert ami emitt fölösleget szül és túlhatalmat teremt, amott nyomort és kiszolgáltatottságot okoz.” Tovább értekezik: „A túlhatalom mára szinte jóvátehetlenül lerombolta az emberi méltóság bástyáját.” […] „…mindenképpen valami emberibbet kellene csinálni” – tanácsolja a helyes irányt az egyik szereplő. „Méltóságától megfosztva fabatkát sem ér az ember élete…” Örök igazság. Talán ma már nem is azt kellene kérdezni: „Hova tűnt a méltóság mostanában?”, hanem sokkal praktikusabban: Hogyan lehetne helyreállítani az ember sérült méltóságát?

Összefoglalva: Aniszi különféle műfajú írásainak esszenciális hozadéka, hogy hazaszeretetre, emberségre, egymás megbecsülésére idomító üzenetek. „De az otthon nemcsak az a hely, ahol lehajthatjuk a fejünket. Mert mit ér a puha vánkos, ha a zavartalannak tűnő csend mélyén nyugtalanság feszül, vagy félelem él a lelkek mélyén? Csak a szeretet csendjében születhet meg az igazi nyugalom csendje s békéje, ahol a vágyakozó lélek szabadon szárnyalhat, nem kell fázósan magába fordulnia, mint a beteg kutyának pállott vackán” (Vágyakozás). Matematikából tanult fontos tényező az életemben az ellenőrzés. Az Uram, mennyit ér az életem? című Aniszi-írás lényege az önvizsgálat, amikor az ember felteszi a teremtő Istennek a kérdést: „…Uram, ki vagyok én, és mennyit ér az életem?” A folyamatos önvizsgálat nem indokolatlan és nem érdemtelen óhaja közepette derül ki, mi mindenen ment keresztül. Amikor visszatekint, rádöbbenhet: „A jót gyűszűvel mérték, a rosszat dézsával öntötték.”  Ezért kell megbecsülnünk a jót. Az ember többre született annál, hogy embertelen hatalmak puszta eszköze legyen. Küldetése egyéni és egyetemes. A jóra teremtett emberiség jóságának megvédése, megőrzése önbecsülésünkből fakadó ösztönünk. Az Istent és szándékát jól ismerő és tisztelő szerző írásai vallásos gyökerű nemzeti irodalmunk figyelemre méltó tartozékai.

Zsirai László

 

Hasonló anyagaink

Nászta Katalin: Thália erdélyi napszámosai

Nem színháztörténet ez, de ha valaki (valamikor) megírja az erdélyi magyar színházak és színjátszás történetét, abba nagyon sok mindent bele kell foglalnia Nászta Katalin testes könyvéből.

Lelkészek pasztorációja

Siba Balázs, Pasztorálteológia A református lelkészi hivatás vizsgálata interjúk tükrében Budapest: KRE/L’Harmattan, 2018