A 90 éves Albert Zsuzsát köszöntjük fiatalkori, publikálatlan levelekkel

A Confessio Szerkesztőbizottsága tagja, majdnem negyed évszázada. A barátunk. Református hittestvérünk. A szerzőnk.
Költő, finom hangú lírikus. Lírai énje, költői érzékenysége ragyog át több mint féltucat verseskötetén. Szerkesztő. 1954-től 50 évet meghaladóan a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának szerkesztője, munkatársa. Mikor elkezdte, nem volt még 24 éves. „76 évesen fejeztem be – írja 2016-ban –, akkor sem teljesen, mert műsoraim leírását és publikálását máig folytatom”. Szerény állhatatossága, s az állampárti elvárások közepette is eltökélten erkölcsös, tisztességes szerkesztői magatartása igazi példa volt százezreknek.
Közel félezer emberrel beszélgetett. Riportjait 10 kötetben adták ki Irodalmi legendák, legendás irodalom címmel. Nemcsak az általa megszólított művészek, írók, költők, tudósok és életművük vált legendává, hanem Ő maga is az elmúlt század rádiózásának legendás alakjává emelkedett.
Több kitüntetés birtokosa: József Attila-díj (2013), Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012), Magyar Örökség-díj (2016). Az idei születésnapján pedig megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét (polgári tagozat).
Fáradhatatlanul dolgozik: 2016-ban Évtizedek múltán c. visszaemlékezéseit zárta le ideiglenesen. Ebben a monográfiában leírja benyomásait munkatársairól és riportalanyairól. A velük kapcsolatos sok publikálatlan dokumentumot, levelet és verset is beszerkesztette munkájába.
Az utóbbi időben pedig kötetre valót válogatott néhai férje, Albert Gábor (1929-2017) író, műfordító, szerkesztő leveleiből: Az elveszett nemzedék címmel, amelyet 2022. július 5-én zárt le. A levelezés az 1950-2003 közötti időt öleli fel, 459 oldalnyi gépiraton. Zsuzsa névmutatót készített és utószót is írt hozzá (munkája boldog feltámadása – azaz: kiadása – reményében). „Gábor a sok évtizedes levelezését időrendbe sorolva használható formába tette, összefűzte évenként vastag cérnával és állítható dobozokba helyezte, melyek gerincére írta a levelek legfontosabb információit” – tájékoztat az Utószóban.
Ez a gyűjtemény nem megszokott irodalmi levelezés, családi leveleket és egyebeket is tartalmaz. Zsuzsa 63 évig (1954 – 2017) volt Albert Gábor felesége, társa – férje haláláig.
Az alábbiakban öt – eddig még publikálatlan – levelet közlünk a gépiratból. Három Gábor levele Zsuzsának, még a házasságkötésük előtti időből (1953-1954), kettőt Gábor édesanyja írt az ifjú házaspárnak, a „Drága Gyerekeink”-nek (1955-1956).
Az embert próbáló időkben írt, de szép élményeket is felidéző dokumentumokkal köszöntjük Albert Zsuzsát. Hálát adunk Istennek életéért, munkásságáért, szülői, nagyszülői és dédszülői szolgálatáért. Meg hogy a Confessiot választotta egyik szellemi útitársául. (T. S.)

[[paginate]]

Pécs, 1953. dec. 26.

Kedves Zsuzsa!                                                                                                          

Már két teljes napja készülődöm a levélírásra. Nem mintha nem lenne témám, sőt! Annyi mindent szeretnék mondani, hogy le sem tudom írni. Kitelnék belőle egy hosszú délután, vagy még több is. Még a tollam is dadogni kezd.
    Az első karácsony volt, mikor sajnáltam otthagyni Pestet – vagy talán nem is Pestet. Nem így akartam eljönni és nem ilyen levelet akartam írni.
    Gyönyörű ünnep ez a karácsony! Finom karácsonyfa illat, gyertyák, csillagszóró és a fa körül a család, nagy család – majdnem elérzékenyültem Szentestén és a Te karácsonyodra gondoltam. Szerettelek volna látni, amint komoly arccal mélyeket pislantasz. Amikor elindult a 31-es, már szerettem volna utána szaladni – ki akartalak kísérni hazáig.
    Olyan kedves itthon mindenki. Így Zsuzsa, úgy Zsuzsa –mesélnem kell Rólad – Mari (nem mondta, de látszik rajta) örül, hogy ő magasabb nálad. – Mosolyogj ezen, mert tudod, mit állapított meg Áron! (Szép vagy, inkább szebb, ha mosolyogsz.)*
    Szinte betűnként rajzolom a szavakat. Azért is ilyen kusza, zavaros, érthetetlen. De talán Te megérted. Mindig azt hittem, és még most is azt hiszem, tudok levelet írni, szép levelet, de valahogyan most nem megy.
    Szebb családi életet nem láttam, mint a szüleimé. De mi Albertek nagyon kemény emberek vagyunk, egy kicsit a kelleténél keményebbek is. Már annyira, hogy sokszor teher. Édesapám édesanyámnak sohase mondta azt, hogy szeretlek. – Szeretnék hűtlen lenni a tradícióhoz, de én is csak más szavaiba betakarózva tudok hasonlót még csak leírni is. Pedig ennek a levélnek is csak ez lenne egyetlen témája, amit már fenn Pesten szerettem volna, ha nem is megmondani, de megéreztetni. „Je n’ai point de theme: Excepté que je t’aime.”
    Már nem is tudom folytatni, pedig négy ilyen nagy ívoldalt akartam írni mindjárt az első nap. De majd legközelebb. Mert csak 5-én este érkezem vissza Pestre, és addig is szeretnék Veled beszélgetni, ha látni nem is láthatlak.
    Így utólagosan is kellemes, boldog ünnepeket kívánok, Édesanyád kezét csókoltatom, Téged pedig…Téged…. (Írjál? – (ez nem kérdő, hanem kérőjel)

                                                                                             Gábor
Ne haragudj, hogy ilyen összegyűrt levelet küldök, de csak ilyen kis borítékot tudtam szerezni, s már előzőleg megírtam a levelet. Áron kezedet csókoltatja, mindenki csókol, üdvözöl, már ahogy szokás, Gábor

*Áron és Mari feljött Pestre, Gábor bemutatott a testvérének. (A. Zs.)

[[paginate]]

1953. XII. 31.

Kedves Zsuzsa!

Nem is tudom, mit írjak. De nem így képzeltem el. Vagy Te értettél félre? Nem volt talán jogom megírni azt a másik levelet és alaptalan a várakozás, a várás. Mert vártam azt, amit sajnos hiába vártam. De miért? Túlságosan merész voltam, vagy a konvenciók korlátait nem tartottam kellőképp tiszteletben, vagy „mindennek eljön a maga ideje” és ennek még nem jött el? Nem értem, de nem is akarom érteni.
    Sokszor a tettnél többet ér a nem tevés. Vagy talán a papír türelmes, sokat elbír? Hát nem igaz! – Vagy nem hiszel benne, hogy a jelen egy-egy mozdulata a múltba is tud távlatokat nyitni? Más értelmezést tud adni három elhibázott év minden pillanatának. Én így éreztem és most is így szeretném érezni és így értelmeztem ezt az utolsó hónapot is; három év tudat alá szorított érzelmei lobogtak fel benne. – Miért is kell nekem ezt leírni. Abban az utolsó esti kézszorításban ezt éreztem, ezt, hisz nem kell magyaráznom és igazolnom magam. – Három haszontalan év értelmét találtam meg. – És ha ezek után megbotránkoztál levelemen, ha nem tartottad „stíl-szerűnek” – nem, ez nem lehet! El nem tudod képzelni, hogy vártam azt a pár halott sort, amit így levélben lehet írni. – Levélolvasás! A halott szavak lassanként pihegni kezdenek, kiformálódik lassanként az írójuk, látom az arc kifejezését s szinte érzem jelenvalóságát – s hidd el, szerettelek volna látni. Nem kedvelem a fényképeket, hűbb az a kép, amit így alakítok ki magamnak, amit így a szavak, a leírt szavak indukálnak bennem.
    Szeretném a posta számlájára írni leveled elmaradását. Vagy az enyém, vagy a Tiéd biztosan elveszett, vagy nagyon késve érkezett meg. De ma már 31- e van! Annyira nem lehetsz elfoglalva, hogy ne érnél rá 10 percre.
    De milyen jogon is írom ezt? Hogy kérhetek én számon Tőled valamit is? Hát semmi jogcímem nincs!
    Szeretnék közömbös dolgokról írni, de bűvös körömből nincsen mód kitörni. Szeretnék mindennapos semmiségekről csevegni, de valahogyan mindég vissza-visszajutok oda, ahonnan elindultam… Nincs más témám, de ebben benne van minden, a tudományoktól a művészetekig minden! Talán még mérhetetlen ambícióim is feloldódnak benne.
    Zsuzsa, Zsuzsó! Olyan jól esik ezeket a meleg Zsé-ket morzsolni. Már majdnem szentimentális vagyok.
    Biztos voltam, hogy ma beszélhetek Veled, hogy ma látlak – és nem. Haragszom Rád – ismered ezt a játékot? Még igazán haragudni sem tudnék.
    Ma éjjel, mint nálunk ez bevett szokás, mulatni fogok, azaz inkább csak mulatóban leszek a családdal és táncolunk. Gondolok Rád – bár azt szilveszter nélkül is megtettem.
    Ilyenkor mindig egy kis lelkiismeret-furdalásom van. Neked is itt kellene lenned vagy legalább is jobb lenne Veled együtt lenni. (Már persze ezt csak én mondhatom, illetve csak azt mondhatom: nekem jobb lenne.)
    Ne haragudj, hogy ilyen borítékban, és ilyen papíron írok. Sürgősen kellett (muszáj volt) írnom. El akartam mondani, amit elmondtam.
    Nem hiszel nekem? Vagy nem „illik” hinni a fiatal lányoknak? Azt hiszed, hogy ez a levél, és ez a levél is csak olyan… magam sem tudom, milyen valami, amit leírnak, de senki sem hiszi el? Hát jogod van Neked ezt hinni?
    Nem is tudom, mit kellene írnom! Undorodom a banalitásoktól – de Te megértesz talán azok nélkül is. – Alapjaiban, a mélyben romantikus minden lélek. Én is lángolni szeretnék – csak attól félek, hogy ez a gyúlékony papír szétporlik.
    Úgy akartam, hogy ez a levél válasz legyen, sajnos, nem így történt. De Te még válaszolhatsz! Válaszolj!?!
    Újra megírom: január 5-én este érkezem fel Pestre. Hatodikán szeretnék Veled találkozni. Nem mintha sok mondanivalóm lenne, de még tanulni is jobb Veled, vagy melletted, vagy ha előzőleg…
    Ha írsz, írd meg, hol leszel. Én valószínűleg a nyelv. tud. intézetben tanulok. Címem: A. G. Pécs, Zombor u. 10.
    Kellemes, jó szünetet, jobbat, mint az enyém!
                                                                                               Gábor

Beteg voltam, nem tudtam feladni a levelem. (A. Zs.)

[[paginate]]

1954. VI. 3.

Kedves Zsuzsám!

Mindig elsietem a levélírást. A csomagot 30-án édesanyám levelét elsején, az enyémet 2-án kaptuk meg. Mindjárt akartam délután írni, de valahogyan itthon csak a reggeli órákban vagyok képes dolgozni.
    Nem is tudom, hogy mit írjak, de érzem, hogy írnom kell. Nem az illem diktálja, hanem a… De kezdjük a legelején. Hogyne gondoltam volna Rád a vizsga közben. Sokszor emlegetünk, hogy most vizsgázol, most várjátok az eredmény kihirdetését, stb. Örülök, hogy sikerült. Jó jegy a jó, – különösen ennyi tanulás után. Nekem se megy – naponkint 25 lapot tudok elolvasni a Kairov könyvből. Csak tétlenkedem naphosszat. Még olvasni sem tudok – s ha még gondolkoznék, de csak úgy üresen jár a gép az agyban– és néha rettenetesen üresnek érzem magam. Édesanyámnak írt leveledet nem olvastam, csak egyetlen szót belőle, amit Édesanyám nem tudott elolvasni (amit Marinak üzentél). Talán már múltkori levelemben is írtam, hogy édesanyámat egészen meghatottad. Irigykedem is Rád ezért, de azért nem túlságosan nagyon.
„Vajon vagy te, és én vagyok?”- Ilyen formában azt hiszem, senki sem írta le. Ady írt hasonlót a Magyar jakobinus dalá-ban: „Vajon vagy-e, és mink vagyunk?”- Erre gondoltál? Csak egy kicsit átalakítottad saját ízlésed szerint. (Jó apró betűkkel írok, hogy minél több ráférjen erre a kis papírra.)
    Biztosan emlékszel arra a bibliai jelenetre, mikor valaki így szólítja meg Jézust: „Jó mester” és Jézus azt mondja: „Miért mondasz engem jónak. Senki nem jó, csak az én mennyei Atyám.” Tudod, miért írom ezt? Sokáig azt hittem, hogy én igazán rászolgálok erre a jelzőre, megérdemlem. De most, hogy leírva látom, érzem, hogy milyen nagy és nehéz szó ez. Pedig milyen jó volna makulátlanul jónak lenni. És talán azóta, mióta igazán annak kellene lennem, azóta nem vagyok jó. Legyél hideg vagy meleg, a langyosat kiköpöm a számból” – mondja valahol Isten. Hát én is vagy kegyetlenül rossz, vagy épp olyan kegyetlenül jó akarok lenni.  Higyj is bennem, mert aki hisz, és akiben hisznek az sokra képes. És én szeretlek – Te akarj velem együtt és olyan jó leszek, mint Te. Mert nagyon nagy erő kell a jósághoz és sokszor már úgy érzem, hogy képtelen is vagyok rá – pedig akarom, akarom, csak te is segíts. És ne gondold, hogy olyan jó lennék, mint ahogyan látszom. Nem színészkedem, de a rejtett mélységek, rossz undokságok csak néha törnek elő az emberből. Még talán magam sem ismerem magamat. S ilyenkor félek magamtól is. De ha Te is segítesz mederbe terelni kiömlő magamat, parton leszel, akkor talán nem fogok eliszaposodni. Nem szolgaság az, amit Tőled kérek, csak azt szeretném, ha fogódzóm lennél továbbra is. Volt már olyan, hogy annyira megkapaszkodtam Beléd, hogy nehezebben tudtam fellépni a következő fokra, de ha nem lettél volna, lehet, hogy lezuhanok. Erő és gyengeség. Paradoxon, de erőm gyengeségem, s gyengeségemben van az erőm, s tudunk mi együtt lépni s Neked is könnyebb az én könnyebbségem, s ha Te biztosabban jársz én is szorosabban tudlak tartani.
    Hatodikán este indulok Pécsről, s amint már írtam, ½ 1-kor találkozunk a menza előtt vagy az intézetben. Valószínűleg még 8.-án este haza fogok jönni. Ha később indulok, akkor már nem érdemes 14.-ig hazajönni. Bár lehet, hogy később jövök majd, még megbeszéljük fenn. Tanulj többet, mint én. Én nem sokat fogok tudni pedagógiából. Valahogy majd át fogok menni.
    Édesanyám csókoltat, és üzeni, hogy majd a jövő héten fog írni. Annyi minden dolga van most, (befőzés, határidős kézimunka) így nem ér rá.
    Mindenki csókoltat és üdvözöltet. Sári nagyon szeret, (még eddig azt a kifogást se hallottam, hogy jó lenne, ha Te egy kicsit magasabb lennél, vagy én lennék egy kicsit alacsonyabb.)
    Még egyszer mindenki csókol (vendégem van, Kovalcsikék jöttek meglátogatni pécsi rokonaikat, eljöttek hozzám is.) Édesanyád kezét csókoltatom, Téged meg majd…találkozunk 7-én délben.
                                                                                                                                       Gábor

Leutaztam a pedagógiai vizsga előtt Gáborral Pécsre, hogy bemutasson a szüleinek. (A. Zs.)

[[paginate]]

Pécs, 1955. márc. 19.

Drága Gyerekeink!

Már tegnap válaszoltam volna a nekünk oly drága levélre, de vendégeink voltak este, és írni csak ilyenkor lehet, mikor csend van, és senki nem zavarja az embert. Leírni azt úgyse lehet, hogy milyen boldogok vagyunk Édesapátokkal együtt, no és persze Sárika is, aki még mellette annak is örül, hogy „végre keresztmama lehetek, mert ugye engem hívnak Édesanyám?” Drága kicsi Zsuzsikám, édes kislányom, de jó volna most ölembe venni és úgy dédelgetni Tégedet most külön ezért, hogy Te adod nekünk az első unokát, s hogy most már igazán érdemes élni, mert lesz az életünknek folytatása. Bizony, mindketten sírva olvastuk a leveleteket, sírva és nagyon boldogan. Csak nagyon vigyázz magadra Zsuzsikám, mert ő, a kis ismeretlen is fontos mindannyiunk életében, de Te még annál is fontosabb vagy az egész családnak, de főleg Gabinak az életében.
    Mikor a levél érkezett, Édesapa vette ki a ládából, s én még ágyaztam be, ugyanis Édesapátok a sok pihenés miatt csak délben kel fel, és Ő hozza a levelet, s azt mondta, nem adja addig oda, míg kész nem leszek. Én majdnem sírtam, s mondtam: „Pedig ebben a levélben írják, hogy lesz kis unokánk, s nem olvashatom azonnal”. Éreztem, gondoltam, s minden kis érzésemmel nagyon vártam ezt a hírt, ami olyan nagyon boldog s megnyugtató érzéssel tölt el. (Rossz a papír) Azért nagyon féltelek, s aggódom Érted, drága csöpp kis asszonyka, sok, nagyon sok kellemetlenséggel jár ez a várakozási idő egyeseknek, sajnos, én is ezek között voltam. Leszámítva a négy és fél hónapig tartó émelygést, és hányásokat, sokat idegeskedtem, s egyik percben sírtam, a másikban örültem minden ok nélkül, s igen érzékeny voltam, de aztán ez is elmúlott pár hónap múlva. Téged azért is féltelek, amiért mindig utazgatni kell, s ott a tömegben vagy a le-fel lépésnél valami baj történhet!... Ugye, mért történne éppen Veled, ez csak olyan túlzásba vitt aggodalom, de azért mégis nagyon vigyázzál Magadra és a mi kincsünkre is. De jó, hogy most ott van Édesanyád Zsuzsikám, Ő ellát minden jó tanáccsal, s mindenben segítségedre lesz.
    Nagy szomorúságom, hogy én oly távol vagyok, de ugye elhozzátok, s engeditek nagyon szeretni nekünk is? Hogy horgolok-e Neki kis cipőt? Igen, s Neki mindene meglesz s minden ruhácskája gyönyörű lesz. Sokat, nagyon sokat imádkozom Értetek Zsuzsikám!
    Most édes Gabikám, Neked gratulálok a névnapodra. Kérem a jó Istent, éltessen hosszú ideig, legyetek együtt hárman nagyon boldogok s teljesüljön minden vágyad és álmod, egyszóval legyél boldog és megelégedett ember. Nagyon kérlek drágám, most Zsuzsádnak nézzed el, ha kissé ideges, szeszélyes, legyél hozzá nagyon türelmes, mert ha Ő megérkezik, ismét a régi Zsuzsa lesz, ha néha most más is lenne. Ó Gabikám, nagyon boldogok vagyunk, vigyázz rájuk és szeressetek minket továbbra is. Ezen, amit küldök, vegyél magadnak könyvet, vagy amit akarsz, így jobbnak láttam, mintha valamit küldenék, Ti tudjátok, mi kell.
    Ha másképp tervezitek a nyári szünetet, azért ebben mi is benne legyünk ám, mert alig várom, hogy lássalak Benneteket. Aztán nem tudom, Sárikával is mi lesz a Jóska kombinációval. Sárika nagyon szereti, s Jóska állandóan minden szabad idejét itt tölti szinte már sok az éjszakázás, mert minden este éjfél körül fekszünk le. A reverzálist egyik se meri érinteni, félnek, hogy akkor vége lesz mindennek, én meg nem hozhatom elő. Így áll az ügy, s nem tudom, mi lesz belőle. Sárika boldog, mindig danol, ha itthon van.
    Mink megvagyunk jól-rosszul, boldogok vagyunk, hogy Ti boldogok vagytok. Azt mondja Édesapád, „mit csinálsz, regényt írsz?” Igaz, Ő jobban van már, 5 percig szabad kint sétálnia. Isten Veletek, drága gyerekeim, írjatok sokszor jó sokat, Róla is, akit olyan jó lesz ismerni majd. Magatokról, s arról, hogy boldogok vagytok. Szeressétek nagyon egymást, s minket is.

    Csókollak Benneteket, sok szeretettel: Édesanyátok

[[paginate]]

1956. jún. 10.

Drága Gyerekeink!

Tegnap kapott leveletek bizony nagyon lesújtott és megdöbbentett mindnyájunkat , persze nem azért, hogy egy percig is kételkednénk a gyógyulásban, csak ez bizony hosszú időt vesz igénybe, s sok lemondásba kerül mindkét részről, de ez már nem baj, fő, hogy Gabi, édes drága fiam újra egészséges legyen, és a jövőben jobban tudjon magára vigyázni. Most persze sürgősen látni akarom, s Isten segítségével a héten elmegyek pár napra, ha Ti is akarnátok. Olyan vágyódás van bennem Utánatok, hogy most, mikor baj van ott, nem lehetne visszatartani, s nem is akar senki. Hála legyen Istennek, már talán el tudok menni, elég jól járok már, ha kicsit nehéz is. Dolgozni is tudok keveset, s mosom a kis gyerek ruhácskáit, pelenkáit örömmel, ha nem is olyan gyors mozgással, mint eddig, de fog menni. Kérlek, írjatok azonnal, hogy mikor megy Gabi a szanatóriumba, mert még pár napig nem mehetek, csak a hét vége felé. Szeretnék nagyon Gabival otthon lenni, sokat beszélni Veletek, dajkálni a Kicsit, hisz oly rég láttalak Benneteket! Várni Zsuzsát haza, és ott tenni, venni. Vége úgyis a szép nyári tervnek! No de jön majd egy új nyár, egészségesen. Boldog vagyok, hogy le tudtál mondani a cigarettáról, ha árt! Bár Áron se szína annyit, hisz állandóan köhög. Sokat imádkozom Értetek, biztosan meggyógyulsz édes fiam, hamarosan, csak nagyon akarjál, és vigyázz magadra! Várom a lapotokat, s én táviratozom, mikor érkezem. Félek bizony az egyedül „odatalálásra” az állomástól, de ezzel ne törődjetek, csak nem kallódom el, s odatalálok Hozzátok. Alig várom már, hogy lássalak Benneteket!
    Isten áldjon mindnyájatokat, nem írok többet, majd beszélgetünk sokat, majd hallgatni is jó lesz Veletek! Mindnyájan sok szeretettel csókolunk

                                                                                        Édesanyátok

Hasonló anyagaink