Március rügyei

Rügyekből gyöngyös méz pereg le,
szabadság ízű szél szerette
a fákat és az égi réten
benned virágzó érintésem.
 

Emléket őrző csendben állok,
apró borostyánékszer-álmok
kinyíló kelyhén vérünk foltja,
tavaszt ragyogva, fénybe oldva.
 

Imára kulcsolt menny a lélek,
amíg rügyet bont, addig élek,
s amíg dalolva vezet engem
madarak röpte tenyeremben.