„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket” (Zsid 13,7).

Amikor temetésen az elhunyt felett emlékezünk, valami különös katarzis suhan át a szívünkön, mintha egy dráma szemlélésének a végére értünk volna. S valóban, útjának végső állomása pecsétként foglalja össze az eltávozottnak egész életét, értelmet kap pályaíve, sőt közeli vagy rendkívüli személy esetén életprogramjának példaértékű, felemelő drámáját éljük át. Így volt ez dr. Szűcs Ferenc teológiaprofesszor temetésén is a november végi halovány napsütésben. Látva a nevét az egyszerű tölgyfakoporsó oldalán, az a gondolat ragadott magával, hogy az ő élete is ilyen szálfaegyenes, egyszerű, kemény magyar tölgyből ácsolt istenes életpálya volt, amely mindig hű és szilárd maradt a kísértések és a próbatételek közepette. Amint a Teremtő hideg pecséttel lezárta életének ezt a küldetéses végét, azonnal érezhetővé vált a fekvő deszkalapok felett, miként állít fel és emel magasba ennek az életnek magával ragadó példája.

^{Forrás: Parókia portál}

Aki ismerte őt, tudja jól, hogy nem a nekrológban kötelező papos dicséretsorok ezek, méltatlan is lenne az ő szigorúan szerény személyéhez. Ebben az esetben nincs is helye nekrológnak. Sokkal inkább annak az eleven jézusi szónak, amelyről maga Szűcs Ferenc tanúskodott egy riportban: „Több az élet…A Biblia Istent nevezi az élet forrásának, s Jézus magát nevezi az életnek. Az élet számomra ez a mindig több. Több mint a genetikai állományom, sőt, mint ez az idői, véges földi létem”.

Mit is mondhatnánk erre, ha össze szeretnénk foglalni ezt az életpályát, mint azt, hogy úgy jelenik meg számunkra életének ez a többlete, mint eleven hitvallás.

1) Credo in Deum, Patrem omnipotentem, creatorem caeli et terra

Közhely, de igaz: a gyermekkor alaptapasztalata határozza meg későbbi életünket. Szűcs Ferencre is vonatkoztatható ez, aki olyan családban nőtt fel, ahol felmenői mindkét ágon hívő református gazdálkodók voltak. 1942. szeptember 29-én született Őrszentmiklóson, akkor még szigetként álló, de lángoktól ölelt kis országban. Édesapja katonaként a háború utolsó napjaiban esett el, így javarészt özvegyasszonyok nevelték. Aki pedig asszonyok között nő fel, sokkal érzékenyebb lesz az őrzőangyalok szárnysuhogásaira. Két meghatározó férfitekintélyre is volt módja felnézni: presbiter nagyapjára, valamint szülőfaluja felejthetetlen lelkipásztorára, Nehézy Károlyra, akinek életéről könyvet is írt („…Mint a tyúk a kiscsirkéit.” Nehézy Károly élete és szolgálata, 2012). Miután már hetedikes korában teológiai kérdések kezdték érdekelni, lelkipásztora Kálvin János két vaskos kötetét adta kezébe. Ő pedig annak rendje és módja szerint, mint tudásvágytól hajtott szorgalmas diák, kis füzetekbe kijegyzetelte az 1559-es Institutio tartalmát. Később Isten humoraként emlegette azt, hogy az ötvenes évek ezen füzeteinek borítóin, amelyek mögött Kálvin-jegyzeteit rótta, a következő jelmondat volt olvasható: „A tudás fegyver az imperialisták elleni harcban”. Egyébként attól fogva nemcsak Kálvin állandó olvasójának tekintette magát, hanem megtapasztalta korán, hogy sohasem az egyén, hanem az egyént magába foglaló és meghatározó közösség, a család, az egyház és a nemzet volt az elsődleges számára. Családjától a bibliai gondolkodást, lelkészétől pedig a teológiai szemléletet már készen kapta, következésképpen „a korporatív identitás meg kell hogy előzze az egyén azonosságtudatát” – hangsúlyozta sokszor. Nem meglepő tehát, hogy korunk bántóan önző individualizmusát éppen a fordított rangsorból, az ember és azon belül is az egyén központba állításából eredeztette.

Credo… – apropó latin. Jól tudott latinul, magával hozta a váci Sztáron Sándor középiskolából, az államosított piarista gimnáziumból, ahol még tanítottak régi szerzetbeli tudós tanárok. A latin mellett az új kötelező modern nyelvet, az oroszt is jól elsajátította, sokszor idézte hosszan hallgatóinak és kollégáinak Tatjána levelét Anyeginhez. Alapos iskola volt, mert a magyar irodalmi memoritereknek köszönhetően Szűcs professzor hol Arany-balladákkal, hol Madách-sorokkal szerette illusztrálni a teológiai állításokat felejthetetlen előadásaiban. Még egy meghatározó élménye kötődik gimnáziumához, amelyet talán kevesen ismernek. Bizonyítéka ez annak, mennyire tisztában voltak az akkori diákok az ’56-os forradalom utáni megtorlások kegyetlenségeivel. 1958-ban már ismert volt, hogy dr. Brusznyai Árpád tudós tanárt ártatlanul kivégezték a kommunisták. Özvegye Vácon maradt élelmezésvezetői állásban, s így 1958 kora tavaszán megjelent abban az osztályteremben is, ahol a diák Szűcs Ferenc is tartózkodott. Ahogy egyszerű öltözetében Brusznyainé belépett, senki nem mert pisszeni sem, de minden felszólítás nélkül az egész osztály egyszerre csak vigyázzállásba vágta magát. Ilona asszony megijedt ettől a néma kiállástól, ugyanakkor mélyen meghatódva, könnyezve fordult ki az ajtón. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Szűcs professzor ebben a miliőben érettségizett.

Saját hitének kezdetéről éppúgy nem beszélt, mint ahogy teológiai szempontból sem tulajdonított jelentőséget a misztikusok és a pietisták ebbéli tapasztalatainak. Ugyanis neki a hit – mint biztos ismeret és mint szívbéli bizodalom – már kicsi gyermekkorában elválaszthatatlan egységben ajándékoztatott. Szinte észrevétlenül kapta az istentiszteletek látogatása során az énekeskönyvből kibetűzött mondatokkal együtt. Ennek következtében egész pályafutása alatt mindig óva intett a kijelentés enthuziasztikus megközelítésétől, ugyanakkor képes volt meghajolni az isteni titkok közelében. A misztérium előtt levett sarukkal állt meg, s nagyon helytelenítette a mindent megmagyarázó racionális okoskodást. Pál apostollal vallotta, hogy az igehirdetés is Isten titkáról szól, amit ugyan hirdetnünk kell, de attól még titok marad. Ha isteni titkok közelébe ért, ő is inkább a doxológia, az Istendicsőítés felé emelkedett, mint a legnagyobbak, a zsoltáros Dávid király vagy az imádkozó Augustinus. Ezért volt különösen érzékeny az énekek, a költészet és a művészetek iránt. Nem véletlenül lett később a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságában az énekeskönyv előkészítésének fő munkatársa.

A falusi kert, melyben felnőtt, illusztrációja volt a teremtett világ teológiai értelmezésének. Gyönyörködött az Újszövetség azon alapvető gondolatában, miszerint a teremtésben a teremtő Atya, a teremtett világ és az örökkévaló Fiú kapcsolata fejeződik ki. „Az evangélium kezdetétől fogva úgy beszél a teremtett világról, mint amely arra a személyes szeretetkapcsolatra épült, amellyel az Atya szereti a Fiút” – nyilatkozta egy tematikus interjúban. A természeti teológia (theologia naturalis) helyett szorgalmazta a természet teológiájának művelését, amely figyelembe veszi azt, hogy a teremtett világ magán viseli a Teremtő keze-nyomát. Ezért gyakran emlegette Assisi Szent Ferenc áhítatos viszonyát a természethez, ami protestáns szempontból a természetért és a természettel együtt-szenvedő, közbenjáró szolidaritást jelent.

2) Et in Jesum Christum, Filium eius unicum, Dominum nostrum

Korai teológiai érdeklődése egyértelműen a Budapesti Református Teológiai Akadémián jelölte ki a helyét az 1960 és 1965 közötti években, ahol II. lelkészképesítő vizsgáját kitűnő eredménnyel fejezte be. Ebben az intézményben legmeghatározóbb tanára Czeglédy István volt, akinél az újszövetség tudománya kezdte érdekelni, valamint Bucsay Mihály, akinek elmélyült, ugyanakkor széles tudományos ismerete megkedveltette vele az egyház- és szellemtörténetet, valamint az egyházatyák tiszteletét és tanulmányozását. Késői és igen rövid találkozása volt Vályi Nagy Ervinnel, aki ugyan nagyon különbözött tőle neveltetésénél és habitusánál fogva, de annak nyugati és főleg német teológiai műveltségét, pontosságát próbálta elsajátítani a maga számára. Nem véletlen, hogy 1985-ben Vályi Nagy Ervinnél doktorált summa cum laude minősítéssel, s az sem véletlen, hogy antropológia volt a témája (Az imago Dei értelmezése a Barth-i és a Barth utáni teológiában. Kézirat, 1985). Az antropológia ugyanis nemcsak a teológia és az etika kapcsolódópontját képezi, hanem a társadalom- és természettudományokkal együtt a teológia megkerülhetetlen közös területe. A Barth-i antropológia, mely nem a teremtés, hanem elsősorban a megváltás felől értelmezi az embert, később megóvta Szűcs Ferencet a humanizmus és az abból fakadó individuális torzulásoktól. Azt hangoztatta, hogy „Isten emberré lett. Az emberlét méltóságáról teológiai értelemben ennél nagyobbat mondani nem lehet”.

Első tekintetre olybá tűnik, mintha teljesen átvette volna az akkori református egyház Kolozsvártól Debrecenen és Sárospatakon át egész Budapestig hódító barthiánus szemléletét, sőt egyenesen barthiánus lett volna, de már a doktori értekezésében is elmozdul más teológusok irányába. Teológiai etikája sok ponton Emil Brunner antropológiai tanításához kapcsolódik, miszerint az ellentmondásos ember felelőssége az őt személyesen megszólító Istennek adott feleletében ragadható meg. E felismerés mögött két hangsúlyos gondolat húzódik. Egyrészt a Martin Bubertől származó Én-Te kapcsolaton alapuló perszonalizmus, amelyre egyébként Emil Brunner is építkezett, és amelyet Szűcs professzor az Isten – ember – világ hármas szeretetkapcsolatára alkalmazott. Másrészt az a gondviselési rend, amely értelmében Isten számára minden egyes ember olyan érték, akinek megmentéséért semmilyen áldozat sem drága.

A gondviselésről jut eszünkbe egy kedves epizód, amelyet itt meg kell említenünk, nehogy feledésbe merüljön később. Egyik rendszeres teológiai szigorlaton a hallgatónak a Heidelbergi Káté első kérdésfeleletének gondviselésről szóló szakaszát kellett volna pontosan visszaadni. A teológa nem egészen szószerinti válasza a következő volt: Isten megőriz, és nem engedi, hogy egy hajszál is leessen a fejünkről. A professzor úr miután végigsimította tar koponyáját, csendesen megjegyezte: Azt talán megengedi.

3) Qui conceptus est de Spiritu Sancto

Szűcs Ferenc első segédlelkészi helyét Fóton töltötte öt éven át. Ott elsődleges feladatának a hitoktatást tekintette ifjúsági körök megszervezésével. Meggyőződése volt, hogy az ifjúsági munka a katekézissel kezdődik, viszont az ő teológiai évei alatt erre nem kapott semmilyen képzést. Úgy tudott segítséghez, egyáltalán pedagógiai szakirodalomhoz jutni, hogy a tudományegyetem bölcsészettudományi karán végzett barátja látta el azokkal. Szűcs Ferenc segédlelkészi éveiben Fóton (1965-70), Érdligeten (1970-1973) annyira képezte magát mind az elméleti, mind a gyakorlati teológiában, hogy tanításának, prédikációinak híre ment – egészen az Alma Materig. Teológushallgatók keresték fel őt pomázi szolgálati helyén (1973-1984), nemcsak a gyakorlati teológia vagy a katekézis megismerése céljából, hanem hogy halljanak valamit a XX. század nagy rendszeres teológusai, például Paul Tillich, Emil Brunner vagy Dietrich Bonhoeffer tanításáról is.

Már fiatal lelkész korától kezdve vérbeli tanár volt, alaposan felkészült teológus, mert gyülekezet vezetőjeként a tudós lelkipásztor eszményét tűzte maga elé. Ezt a képességét volt módja fejleszteni az Egyházak Világtanácsa ösztöndíjának támogatásával az Edinburghi Egyetem Teológiai Fakultásán1969-1970 között. Ekkor nyílt ki számára a világ. Felejthetetlen mentora, a skót Barth-tanítvány, Thomas F. Torrance hódította el a rendszeres teológia számára, miközben megismertette vele a XX. századi tudományos ismeretelmélet jelentőségével, a természettudósok és különösen Polányi Mihály azon tanulmányaival, amelyekkel a teológia dialektikája is hasznosulhat. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy látjuk, hogy éppen Torrance professzor ültette el magyar vendéghallgatójában nemcsak a Szentháromság-tanban való elmélyülését, hanem mind a római katolikusokkal, mind pedig a zsidó vallással való ökumenikus párbeszéd készségét is. A beszélt angol nyelv elsajátítása és nyitottsága a nemzetközi teológiai munkára mind-mind a skót ösztöndíj hozadéka volt Szűcs Ferenc későbbi tevékenységeiben.

Hitből hitbe, Lélekből lélekbe, mert „a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt” – írja Pál apostol. 1979-ben nem véletlenül hívták meg a teológiai hallgatók spirituálisának a Ráday Kollégiumba, mert Szűcs Ferenc személyében a tudós egyben lelkipásztor is volt. Az együtt eltöltött öt évnek ez a szellemi, lelki és erkölcsi élménye az akkori hallgatók egész sorának emlékeiben él, és az ő elbeszéléseik éltetik tovább. Közben a már tizenöt éves korában kiszemelt kisasszonyt, Nagy Zsuzsannát öt éven át tartó udvarlás után 1967-ben elvette feleségül, s a szegényes parókiák felújítgatásai közepette élték fiatal, boldog házaséletüket. Sorban születtek gyermekeik is: Zsuzsi (1968), Tamás (1970), Gergely (1971) és Ferenc (1981), aki a kollégiumban lakó teológusokkal együtt nőve fel Kölcsiként lett ismert, miután a család 1987-ben a Ráday Kollégium szolgálati lakásába költözött.

Gyermekeivel való játék közben jött rá arra, hogy a legnehezebb dogmatikai kérdéseket mindig a gyermekek teszik föl. Ezért szorgalmazta pályája során a hittantanár- és vallástanár-hallgatók alapos felkészültségét, mert a szószéki beszéd közben nem kérdeznek rá oly gyakran teológiai problémákra, mint a hittanórai alkalmakon. Amikor kislányának elpusztult kedves, dédelgetett házinyula, a sok bibliai bölcsességet hallott papgyermek rákérdezett apukájára, hogy vajon feltámad-e a mi kis nyuszink is? Szűcs Ferenc teológus személyében az apukának pedig alapos meggondolás után végül is azt a bibliailag és teológiailag megalapozott választ kellett adnia, hogy igen, a mi kis nyuszink is feltámad – ahogy a többi állat –, hiszen az Úr Krisztus újjáteremti nemcsak az eget, de a földet is. Márpedig a Földet csak növényekkel, állatokkal és emberekkel benépesülve lehet Földnek nevezni. Ettől a választól fogva nemcsak a családban, de a teológushallgatók körében is elterjedt a „Szűcs nyuszi” kifejezés, mint eszkhatológiai kategória.

4) Natus ex Maria Virgine

Szűcs Ferenc volt az első hosszú idő után újra, aki komoly témává tette az Apostoli Hitvallásnak ezt a passzusát: Maria Virgine. Sőt, ha a II. Helvét Hitvallás szövegét olvassuk: Maria semper virgo. Ennek első értelmezése a teológiában nem különleges, ha krisztológiai vagy szentháromságtani szempontból közelítjük meg. Ugyanis ez a tétel valójában nem Szűz Máriáról, hanem Jézus Krisztusról szól, aki nem földi férfitől, hanem a mennyei Atyától nemzetett, akivel isteni lényegét tekintve egy, ugyanakkor Szűz Máriától megszületve a történelemben valóságos ember is. Szűz Mária személyét illetően viszont a női princípiumnak református értelmezését kereste, s ebben is megmutatkozott elmélyülésének és rendszeres gondolkodásának igényessége, amely sohasem alkudott meg leegyszerűsített konfesszionális sémákkal. „Római katolikusok között érzem igazán, hogy mennyire megnyugtató, hogy református vagyok” – szokta emlegetni olykor.

1983-1985 között már megbízott tanár a Vallástörténeti és Bibliai Teológiai Tanszéken, s 1986-tól pedig tanszékvezető teológiai professzorrá nevezték ki Vályi Nagy Ervin utódjaként a Rendszeres Teológiai Tanszékre. Ez az az időszak volt, amikor Tóth Károly püspök meghívására lelkészekből lett tanárok frissítették fel a budapesti Református Akadémia tanári karát. Így került a teológia intézményébe többek között Molnár Miklós, Bolyki János, Boross Géza, Ladányi Sándor kollégákkal együtt Szűcs Ferenc is. Ez az 1985-től 2008-ig terjedő életszakasza egyben professzori küldetésének kiteljesedett, legszebb, legeredményesebb huszonhárom éve.

Natus est – igen, sok minden született meg akkor. A Budapesti Református Teológiai Akadémián rendszeres teológiai tárgyakat adta elő immár hiánytalanul, magát a tanszéket is ráncba szedve. Persze, ez még az a szegényes korszak volt, amikor egy tanszék egy, vagy legfeljebb két tanárból állott. Szűcs Ferenc is tanszékvezetőként területének minden tárgyát tanította, később tanársegédként Kern Mária került melléje. Az órákra rendszerint magával hozta az épp aktuális témák alapvető köteteit, egy-egy izgalmas szerző művét, amellyel kedvet csinált a szorgalmas hallgatóknak e könyvek könyvtári kikölcsönzéséhez. Hitvallásismeret-, dogmatika-, dogmatörténet- és etika-előadásait szabadon tartotta, de minden esetben füzetébe kézzel leírt, részletes tanulmányát használva és lapozgatva. Ezekből az írásokból születtek aztán azok a kötetek, amelyeket hallgatói a vizsgákra való készüléshez használhattak. Elsőként publikált könyve a Dogmatikai prolegomena (1991) és az azt követő Hitvallásismeret (1996) több kiadást ért meg, nemcsak a hallgatói igények, hanem népszerűségük okán is, hiszen ez a két kötet együtt Szűcs Ferenc új és kiegyensúlyozott látásmódot képviselő „kis dogmatikájának” is felfogható.

1986 és 1988 között dékáni feladatokat látott el, majd utána a Tóth Károly püspök által bevezetett teológiai tanárok szombatfélévének biztosítása révén kutatói ösztöndíjat nyert el a Princeton Theological Seminary-ban, amelynek gyümölcse az etikai oktatásban ma is használatos kötete (Teológiai etika, 1993). Újabb kiadását a szerző ahhoz a feltételhez kötötte, ha a szöveget átdolgozva és kibővítve tudja a kiadó felé biztosítani. Azonban sajnos a későbbiekben erre már nem volt energiája. Princetonban a szolgálatkész és önzetlen gyülekezeti tagok vendégszeretetét élvezve növekedett benne az amúgy is erős Amerika-szimpátiája, amihez talán az a különleges tény is hozzájárult, hogy édesanyja az Egyesült Államokban született.

Az apológia fontos területének a budapesti egyetemekkel való kapcsolat létrehozását tekintette. A kezdeményezésére alakult Budapesti Református Egyetemi Gyülekezet istentiszteleteiben önfeláldozó munkát végzett nemcsak ő maga, hanem tanárkollégái, tanársegédei, sőt az akkor zeneakadémista lánya is. Az 1990-es években a balatonszárszói református értelmiségi konferenciák újraindításán munkálkodott az egyetemisták gyülekezetével, hogy a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség szervezte ama emlékezetes 1942-1943-as találkozót olyan hagyománnyá fejlessze, amely közéleti és kulturális fórumot biztosít a református értelmiség körében. Pezsgő párbeszédek alkalmainak ígérkezett ez a rendezvénysorozat évről évre éppen a rendszerváltoztatás, a kommunizmusból a demokratikus jogállamba történő fordulat feszültségektől sem mentes időszakában. Ezeknek az alkalmaknak őszinte beszélgetéseit a református egyetemi ifjúság és a Református Értelmiségi Konferenciák szervezői kezdeményezték a régi Szárszó öregjeivel.

Az egypártrendszer után elsőként szabadon megválasztott polgári kormányzat, az Antall-kormány rendszerváltoztató időszakában kezdte el működését az egyházon belüli megújulás igényével Hegedűs Loránt püspök. 1993-ban megalapította a Teológiai Akadémiára épülő Károli Gáspár Református Egyetemet, annak ellenére, hogy ennek a rendkívüli vállalkozásnak számos ellenzői akadtak a református értelmiségen belül is. Amikor purifikáló szándékában elszigetelve érezte magát, sajnálatos módon rossz tanácsadói hatására hibás döntést hozott: egy politikai párt hangos képviseletére próbált támaszkodni. Szűcs Ferenc békére törekvő, kiegyensúlyozó józansága, a szóphroszüné szellemében nem a változtatások szándékával, hanem annak bibliailag értelmezett tartalmával volt igen óvatos.

Hegedűs Loránttal kapcsolatos kritikáját főleg a THÉMA egyesület konferenciáin fejtette ki. Szűcs professzor nem Hegedűs teológiáját, hanem az egyházi közgondolkodást alakító gyakorlati alkalmazását féltette attól a veszélytől, hogy – saját szavaival – a kultusz és a kultúra összefonódásával kulturális gettósodás, illetve nacionalista gőg ütheti fel a fejét. Téves felismerésnek tartotta az elmúlt kommunista időszak egyházára a negyven éves pusztai vándorlás analógiájaként tekinteni, hiszen az egyház 1990 után sem az ígéret földjére érkezett, inkább a bűnbánat elmaradása és a régi reflexek folytatódása a jellemző rá. Úgy látta, hogy a misszió helyett a múlt felé tartó zarándoklattal inkább a nosztalgia kapott hangsúlyt. Egyházszervezet szempontjából Szűcs Ferenc a későbbiekben is kifogásolta, hogy a centralizált egyházmodell továbbra is megmaradt. Véleménye szerint a nyilvánosság előtt az akkori népgyűlések erődemonstrációi nem pótolhatták az „Isten és emberek előtti kedvességet”. Fájlalta azt is, hogy az egységesen uniformizált teológiai gondolkodás nem ad helyet az igazi párbeszédnek a különböző csoportok között.

Ez az érem egyik oldala. Másrészről viszont a liberalizálódó teológiai szemlélettel szemben állította, hogy a teremtési rend szerint a népek és nemzetek a maguk sokféleségében tudnak eleget tenni a Föld betöltésére, valamint népek és nemzetek világához messiási üdvígéretek is tartoznak. Isten kijelölte az emberek lakozásának helyét és határait, és ezek a határok az identitás meghatározói. Ahogy vezetéknevünk a családunkra utal, amely előtt a nemzet áll, s amelynek hazája is van, amazon pedig atyáinak földje, akiknek tisztelete tesz bennünket nyitottá a jövő irányába.  Következésképpen a Galata 3,26 meghaladó értelmében „amint férfi vagy női mivoltunk nem szűnik meg Krisztusban, ugyanúgy népi, nemzeti identitásunk sem”. A gondviselési rend értelmében nem mindentől független individuum szellemeiként, hanem csak a nyelv, a történelem és a kultúra identitásában lehetünk keresztyének. Dietrich Bonhoefferrel hangsúlyozta azt a feledésre ítélt történelmi tényt, hogy „Nyugaton nemzeti történelem csak a Krisztussal való találkozás óta létezik”. Sokszor felvetette a Károli Gáspár Két könyve vagy akár Kölcsey Himnusza történelemszemléletében megfogalmazott zsidó-magyar sorspárhuzamot, amely épp abban látja a történelem lényegét, hogy a kijelentés történeti útjában konkrét eseményekhez kötődve ítéltetik vagy tartatik meg Isten népe. És ezen a ponton sem volt gondolkodása ellentétes Hegedűs Loránt teológiájával. Konferenciáin elhangzott e témájú előadásait kötetbe gyűjtve a THÉMA egyesület adta ki (Tükör által. Válogatott írások és tanulmányok, 2004).

Az egyháztörténet jövendő kutatóinak igen tanulságos témája lehet majd annak a mélyben húzódó konspirációnak és posztkommunista, liberális háttérhatalomnak feltárása, amely különösen a rendszerváltoztatás idején nemcsak meggátolta az igazi párbeszédet, de a református egyháznak ezt a két rendkívüli rendszeres teológusát, Hegedűs Lorántot és Szűcs Ferencet ellentétes politikai szekértáborba kényszerítette és mindkettőjüket elidegeníteni próbálta egymástól. Azonban az ő nagyságukat jellemzi az, hogy teológiájukban mindvégig megmaradtak bibliai alapon, személyükben és kvalitásukban pedig kölcsönösen becsülték egymást.

Natus est – 1992 és 1996 között, valamint 2003-tól Szűcs Ferenc a Zsinat Tanulmányi és Teológiai Bizottságának vezetője lett. Az ezredforduló környékén az etika tantárgy bevezetését segítette szakértőként, ennek pedagógiai megvalósulása és példája a 12. osztályos tankönyve (Etika tanári kézikönyv és feladatlapok, 1997). Ennek hátterében az állt, hogy amikor felmerült az állami középiskolákban a hittan és az erkölcstan választhatóságon alapuló oktatása, sok lelkész szívesen átadta volna az etika oktatását úgymond az „ateistáknak”, azt gondolva tévesen, hogy az úgysem a hitről szól. Ezzel szemben Szűcs Ferenc nem akart lemondani erről a jelentős apologetikus területről, amelyen keresztül éppen a református keresztyén erkölcsi gondolkodást és életvitelt lehetne megismertetni a diákokkal. Régóta sürgette az akkor várhatóan bevezetésre kerülő etikai oktatás alapanyagainak előkészítését, az illetékesek késedelmeskedése azonban nagyon megkeserítette ez irányú munkáját.

Szűcs professzor egyik központi stratégiáját a külfölddel ápolt teológiai kapcsolatok jelentették. Ennek a munkának eredménye az 1995-ben többedmagával megalapított amsterdami székhelyű, Free University-hez kapcsolódó International Reformed Theological Institute (IRTI), amelynek haláláig vezetőségi tagja, közép-kelet-európai referense maradt. Itthon nehezen tudta keresztülvinni a skót, holland, német, amerikai személyes találkozásokat, együttműködési megállapodásokat, amelyeket sokszor idegenkedés fogadott. Ezek az idegenkedések politikai, nyelvi, gondolkodásbéli okokra vezethetők vissza. Ahogy akkor a gazdaságban, úgy akadtak olyan külföldről jelentkezők, akik hazánkban a szellem és a tudomány területén is olcsó piacot szándékoztak szerezni maguknak. Nem beszélve arról, hogy a rendszeres teológia tartalmi kérdéseiben Nyugaton akkor már kezdett tért hódítani a neoliberalizmus political correctness-nek becézett, valójában cenzúrázott gondolkodása. A jó szándékú nyugati kollégák éppen ezért bíztattak arra, hogy legyen magyar nyelvű teológia, amelyet szívesen támogatnak, felismervén azt, hogy a magyar nyelv mint sajátos gondolkodás kifejezője egészen másként építkezik, mint az övék. Mindenesetre Szűcs Ferenc aktív időszakában soha nem mondott le a külfölddel való együttműködés ideájáról. Az aktív időszakhoz engedtessék meg néhány nagyobb jelentőségű adat csak felsorolás szintjén: 1992 és 1998 között Szűcs Ferenc a Doktorok Kollégiumának főtitkára, 1998-től 2003-ig alelnöke, majd 2003-tól elnöke. 1997-től négy éven át Széchenyi Professzori Ösztöndíjas, 2001-ben Károli Gáspár-díjban részesül, valamint 2003-ban a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet honoris causa doktori címét kapja meg.

2004 és 2008 között a Károli Gáspár Református Egyetem rektorának választották, arra az egyetemre, amelynek megvalósulását még ő maga is ellenezte.  Natus est – igen, szemléletének fordulatát és bátorságának felerősödését is jelentik ezek az esztendők. A megalapítás hőskorszakában résztvevő egyetemvezetők, Benda Kálmán, Újfalussy József, Tenke Sándor munkáját folytatva az ő rektorsága az igényességet és a minőséget képviselte mind tudományszervezésben, mind tanárválasztásban, mind működésében és személyes kapcsolatának intelligenciájában. Tapasztalatból igazolhatjuk, hogy a Szűcs Ferenc által képviselt szóphroszüné a Károli Egyetem kivirágzó tavaszát hozta el. Nagyszabású zöldövezetes kampusz terveket készíttetett, hogy a városban szétszóródva működő karok egy helyen legyenek, s a diákság részére természetközeli kollégiumot alakíthasson ki. E sorok írójának kezdeményezésére szívvel-lélekkel fáradozott az egyetem számára egy új, restaurátor- és művészettörténeti kar létrehozásán is, amely az esztergomi Bazilika közelében, a hajdani kanonoksoron kapott volna helyet a római katolikus hallgatókkal való ökumenikus együttműködés reményében. Azonban a láthatatlan kezeknek ez már sok volt…

5) Passus sub Pontio Pilato, cricifixus, mortuus, et sepultus: descendit ad inferos

Szűcs Ferenc életpályájának szenvedéses korszakát annak előszele hozta el, amikor ijedten súgta meg nekünk, hogy bizonyos bennfentesek közbelépése miatt az esztergomi kar álmáról le kell mondanunk. A mélység igazi fordulata azonban akkor vált nyilvánvalóvá a számára is, amikor éppen az általa becsben tartott THÉMA egyesület 2008. november 22-i konferenciájának egyik előadója erősen megrostázott ügynöklista kivetítésével többek között éppen az egyesület mentorát, Vályi Nagy Ervint és őt vádolta meg a múlt rendszerben elkövetett kollaborációval. „Vigyázzunk, mert ma még bűnösök fognak ítélkezni mások fölött” – mondta korábban Szűcs professzor, óvatosságra intve a múlt aktáiban személyes szempontok szerint válogatni vágyók buzgóságára, s lám, rajta is csattant a jóslat. A nemtelen támadást természetesen Szűcs Ferencnek az egyetemen belül előbb említett fordulata, bátor intézkedéssorozata váltotta ki, és személye az egyházpolitikai harcok áldozatává lett. Abban az időben még az egyetem léte is megkérdőjeleződött. Ne felejtsük, 2008-at írtunk, a gazdasági mélypontnak, a megszorításoknak, az eladósítások idejének éveit szenvedte az ország egy rémálomnak tűnő kormányzás alatt.  Ezt a veszélyt támasztja alá az a tény, hogy Szűcs Ferenc személyében a második ciklusára is megválasztott rektort súlyos és megalázó presszionálás hatására lemondatták. Ez még nem volt elég. A Doktorok Kollégiumának elnöki székéből is hasonló módon mozdították el, természetesen kierőszakolt lemondására hivatkozva. Az új rektori vezetés pedig jó végrehajtóként emeritus professzori díjazását nem biztosította, amit pedig előtte minden teológiatanár megkapott, noha óraadására igényt tartott; továbbá rektorságára emlékeztető festett portréját kidobatta, tervezett jubileumi Festschrift-kötetének kiadását megtagadta. Pedig ebben a kötetben terveztük doktori disszertációjának kiadását, amely egyetlen kéziratként ma a Ráday Könyvtár széjjelszállítása miatt ismeretlen raktár fenekén hányódik. Csak reménykedhetünk, hogy hiánytalanul kapjuk vissza, ha már szerzőjének személyét nem.

6) Tertia die resurrexit a mortuis; ascendit ad caelos; sedet ad dexteram Dei Patris omnipotentis: inde venturus est judicare vivos et mortuos

Azért sem titkolhatjuk az elmondottakat, mert Szűcs Ferenc életpályáján ekkor kezdődtek a betegségek. Nem véletlenül a szívét kezdték ki az igazságtalan támadássorozatok, mert a szív a személyiség érzékeny központja. Ugyan nem szenvedte a gyűlölet házát, nehezen viselte a básáni tehenek nyomorgatását – ahogy ő emlegette, úriember maradt mégis, nem panaszkodott, nem vádolt soha senkit.

Ezekben az években a református teológia Kálvin születésének 500. évfordulója kapcsán a reformátor művének továbbgondolásán dolgozott. Alkalma volt tehát Szűcs professzornak is még intenzívebben azzal a teológussal foglalkoznia, akit egyébként gyermekkora óta tanítójának tekintett. Kálvin írásai felemelték a betegágyból. Ekkor születtek meg tanulmányai sorra „A kálvini teológia és a magyar sorskérdések”, „Kálvin és a humanista emberkép”, „Kálvin felfogása a hatalomról és az államról”, „Kálvin teológiájának mai olvasata” címmel, és még számos más írása. A reformátort nem a saját korában elemezte csupán, sokkal inkább – mint rendszeres teológus – a mai olvasatot kereste. Kálvin biblikus értelmezését alkalmazta aktuális helyzetünkre, hogy a reformátor felismeréseire támaszkodva továbblépjen korunk társadalmi, egyházi és létkérdései felé. Ahogy ő szokta volt mondani hallgatóinak: nekünk törpéknek megadatik, hogy az óriások vállán állva tovább láthassunk náluknál. Ezekben a tanulmányokban újra előveszi a bibliai történelemszemlélet nyomán a nemzettudat keresztyén magyarázatát, a neoliberális ideológiával szemben a szabadság és a politikai felelősség jelentőségét, a Kálvin teológiájának egészére oly jellemző Isten szuverenitása-gondolatot pedig a mai individualizmus eszményével ütközteti (Kálvin olvasása közben. Válogatott írások, 2016).

7) Credo in Spiritum Sanctum

Protestáns igehirdetőként mindig izgatta a bibliaértelmezés és az igehirdetés kapcsolata. Hogy miként lesz az igehirdetés Isten igéjévé, arra alkotta meg az úgynevezett hermeneutikai körét, amely továbbfejlesztése a Paul Tillich-nél megtalálható theological circle gondolatnak. Míg emez a teológusi lét meghatározására szolgál, Szűcs Ferenc hermeneutikai köre, amint a nevében is benne van, a keresztyén tanítás elsődleges formájának, az igehirdetésnek tartalmát írja körül saját értelmezési körén belül. Az igehirdető e hermeneutikai körön belül mozogva csak akkor lesz jó hírnök (kérüx), ha megfelelően értelmezi a kör kerületén elhelyezkedő Biblia szövegét, az egyház írásmagyarázói tradícióját és ismeri saját korának szituációját, valamint figyelembe veszi a kör középpontjában Jézus Krisztust, aki értelmezési kulcsot ad mindezekhez. Azonban az elmondandó hír eredetileg egy másik kor más kultúrájában, más nyelven hangzott el, mindezek fordításának hitelességére a dogmatika ügyel. Miután az egyház sohasem volt cultus privatus, ezt csak úgy teheti meg az igehirdető, ha az egészséges tanítás szövegkörnyezetének a mindenkori egyház hitvalló közösségét tekinti, ahol a Lélek által lesz élővé és Isten beszédévé az igehirdetése. Figyelmeztet, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat” – jézusi mondás csakis egy irányú: a Szentlélek belső bizonyságtétele (testimonium Spiritus Sancti internum) teszi a prédikációt Jézus Krisztus tanításává a hallgató szívében. Szűcs Ferenc ezzel a tanításával egyúttal mind az egyéni, mind a rajongó bibliaértelmezés és magyarázat herezisét kívánta elkerülni.

Ő maga e bibliai tanításhoz mért kiváló igehirdető volt. A Hittudományi Kar exhortációin, amikor Szűcs Ferenc lépett a szószékre, nem kellett a hallgatókat toborozni, noszogatni, mindig zsúfolásig tele volt a terem. Igehirdetéseinek üzenetei közszájon forogtak, szövegei pedig kézről kézre jártak. Prédikációinak gyűjteményes köteteit épp ezért végzett teológus hallgatói szerkesztették és adták ki (Igenek és nemek, 2010; Titkok peremén, 2017). Ami viszont ki szokott maradni a prédikációskötetekből, azok az imádságok, melyek Szűcs Ferenc igényességében külön tanulmányt érdemelnének. Szerkezetükben, teológiai jelentőségükben és pontosságukban, szép magyar nyelvezetükben, és természetesen megrendítő megszólításukban az imádkozás élményét és a liturgiában elfoglalt kitüntetett helyét erősítették a hallgatókban.

8) Sanctam ecclesiam catholicam, sanctorum communionem

Szűcs professzor a református egyház intézményéhez is élete végéig hű maradt. Büszke volt arra, hogy az ő teológiatanári kinevezését még a Zsinat egyházi közösségétől kapta. Azt tanította, hogy az egyház megítélésében elsősorban ne a tapasztalatból induljunk ki, hanem a hitünk tárgyából, ami láthatatlan. Az egyház létének lényegi és történeti valósága azonban az évezredek során folyamatos kölcsönös viszonyban van egymással. „A látható és láthatatlan egyház azt jelenti, hogy a láthatatlan a láthatónak permanens kritikája.” Legyen írásmagyarázat, hitvallás, dogmatikai vagy etikai építkezés, vagy akár a világhoz és a hatalomhoz való viszony, mindig az egyház évezredes közös ügyeként (consensus ecclesiae) fogalmazódnak meg a legnehezebb válaszok is. Az egyházi lét tehát olyan közös úton járás (communio viatorum), mely úton – Szűcs Ferenc szavaival – személyesen vállalom ennek az egyháznak szégyenét is. Az egyház ezen egysége azonban csak a Lélek egységében lehetséges, mely egység kompromisszum helyett a konszenzusból születik.

Tanári működésének folyamán nagy vita volt a „konstantini fordulat” egyháztörténeti szakkifejezésből ideológiai fogalommá válása körül. Az állam és az egyház egymásba kapcsolódásának fogalma ez, amelynek jó vagy rossz megítélése politikai állásfoglalásban csapódott ki a ’90-es években. Szűcs Ferenc ebben a kérdésben egyre inkább mesterével, Vályi Nagy Ervinnel vitázott: „A Corpus Christianum örökségét lehet ugyan bírálni, de negligálni már csak a történetiség okán nem lehet”. Dietrich Bonhoefferrel és Török Istvánnal vallotta, hogy a konstantini örökség Nyugaton az egyház nevelő szerepének adott teret, az egyház által képviselt keresztyén kultúra pedig képes volt Európa államalakulatának arculatát és jogrendszerét egységesen kialakítani, valamint az egyház és az állam kapcsolatában biztosította a mindenkori uralkodó korlátozását. Az egyház nem a világ vádolójaként, hanem a prófétai szó jogán a kritikai szolidaritásban nyilatkozhat meg. Ebbéli nézeteiben Szűcs professzor élete vége felé egyre jobban megerősödött, látva a Nyugat kétségbeejtő hanyatlását, az individualizmus és a neoliberális pénzügyi világhatalmak politikai ámokfutását.

9) Remissionem peccatorum

Vérbeli tanár és nagyvonalú, egyetemesen gondolkodó teológus volt. Természetesen gondolkodó, tiszta magyarsággal fogalmazó és a mezőgazdaságból élő emberek hagyományos hierarchikus szemléletmódját magával hordozó első generációs értelmiségi. Végletekig tűrt: a Vályi Nagy Ervin etikájában fontos szerepet játszó keresztyén alapállásnak, a hüpomoné-nek: az elkötelező reménységben a „türelmes kitartás”, az „alulmaradás” képességének átélője. Akik még bocsánatot sem kértek tőle, azoknak is szótlanul megbocsájtott, mintha mi sem történt volna.

Jellemző volt rá, hogy még a kánikulában is katonásan viselte a fekete öltönyt, s míg mi körülötte izzadtunk, vágytunk bármelyik pillanatban megszabadulni felöltőnktől, ő csak annyit jegyzett meg: „Nagyapám szokta volt mondani: milyen birka az, amelyik nem bírja el magán a bőrét”. Személyében a szóphroszüné, a kiegyenlítő józan gondolkodást és a törvénytisztelő, ugyanakkor megbocsájtó szeretetet tapasztalhatták mindazok, akik ismerték őt. Irtózott a moralizálástól. Sok ádáz természetű, problémás hallgató esetében bízott az isteni kegyelem hatásában, a Lélek formáló erejében. Mérhetetlen türelemmel vizsgáztatott. A készületlen hallgatókkal hosszú félórákat töltött el, pedig már az elején észlelni lehetett, hogy az illető felelete mögött nincs tudás. Erre ironikusan azt válaszolta: „Én már azonnal felismerem a vizsgázó készületlenségét, a hosszabb időre csak azért van szükség, hogy ezt végre ő is belássa”. Pedig valójában a vizsgázó érdekében húzta az időt, és kérdéseiben mindig elrejtette a választ, persze ez a segítség csak annak tűnt fel, aki valamelyest foglalkozott a vizsga tételével.

10) Carnis resurrectionem

Nyugdíjazása után vidékre költözött szülei házába, ahol könyvtárában a tudományos munkájához szükséges nyugalmat alakított ki magának. Emeritus tanárként azonban még rendszeresen bejárt előadásaira, pedig a leégett kollégium miatt az ideiglenesen Budára költözött Hittudományi Kar eléréséhez sokkal nagyobb távolságot kellett megtennie Őrbottyánból. Ráadásul külön irodája sem volt az intézményben – ahogy a körülmények okán egyik tanárnak sem –, ezért a közös helyiség közös nagy asztalán mérte a vérnyomását, szedte be gyógyszereit rendszeresen. A koronavírus járvány kezdetétől aztán nem mehetett tanítani. Így ugyan védve volt a fertőzéstől, de a hallgatókkal való személyes találkozás hiánya elapasztotta vitalitását az egyre inkább legyöngült szervezetében. Aztán a fáradtság és a melankólia kerítette hatalmába, egyre fogyott és egyre légiesebbé vált. Amikor kétoldali tüdőgyulladással kórházba szállították, úgy tűnt, már szívesebben lenne otthon, a mennyei hazában. Hiszen – hangzanak még fülünkben vallomásának felhangjai: „…több az élet, mint ez az idői, véges földi létem”.

11) Vitam aeternam. Amen.

Ha valami Szűcs Ferenc személyéhez méltót lehetne idézni az ő emlékére, akkor hadd álljon itt végül kedves és nagyon sokat idézett Himnusza a Szentháromságról Johannes Pechamus (†1292) oxfordi ferences barát tollából:

Hárman a fenség trónusán
ülnek az égi lakomán;
(mert a magányost a magány
nem vigasztalja igazán.)
 

Míg örök szelleme szemét
magára szegzi az Atya,
fényének tükörére kép
vetődik: egy új önmaga.
 

S amint a kép megszületett,
az Egy nincs többé egyedül:
a Születetlen és Szülött
egymásnak társasan örül.
 

S a Szentlélek ez az öröm,
mely összeköt Atyát s Fiút;
s a Három együvé ömöl,
egy fő-fő Jóba összefut.
 

S annak ki sohse született,
illőn, és aki született,
s a Léleknek , oltárra tett
szívvel zengjük dicséretet!
 

                                                                      (Babits Mihály fordítása)

Békési Sándor