Nem szokványos munkával, hanem valóságos igazgyönggyel gazdagodott a magyar népi irodalom. Igaz ugyan, hogy az egykori számadó juhász fia, Kádár Lajos A doni halálbánya című hadifogoly naplója 1936-ban jelent meg először, de nem sokkal az után a szerzőt és munkáját szigorú csendre ítélte a sors, közelebbről a körülmények hatalma. Sem Kádár Lajosról, sem munkásságáról - néhány szakmabelit leszámítva - nem hallhatott a világ. Műveit közel hetven évig tilos volt kiadni, szintúgy őt magát emlegetni. A népi íróvá avanzsált juhászbojtár „az irodalomból sokáig kirekesztett író, hadifogoly naplója pedig nagyon sokáig tiltott volt ”. Elhallgatásának hihetően ideológiai, politikai okai voltak.

A húszas években a magyar irodalomban és a közgondolkozásban egy sajátos polarizáció indult el: a baloldali urbánus és a jobboldali népi mozgalom ez idő tájt kezdett táborrá szerveződni. Ebben a szellemi irányulásban igen fontos szerepet töltött be az irodalom. Az urbánusok a nemzetet, a hazát valamiért szűknek érezvén, azon túl tekintő, azon felülemelkedő világpolgár szemléletet tanúsítottak. Úgy vélték, hogy a „modern korproblémák, irodalmi és művészi törekvések” helyes értelmezése az ő illetékességük és feladatuk. A népiek táborába tartozók viszont azt vallották, hogy ők képviselik a nemzeti gondolatot, a magyar történelmi hagyományokat.

Ebben az időszakban lépett színre a parasztköltők és -írók csoportja, akik a harmincas években főleg szociográfiai művekkel hívták fel magukra a figyelmet. Féja Géza, Erdélyi József, Sinka István, Gulyás Pál, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Szabó Pál, Tamási Áron neve kívánkozik ide hirtelen. No, és Móricz Zsigmondé és Szabó Dezsőé, akik a parasztság sorsára, Fülep Lajos pedig a falusi egykézésre hívták fel a figyelmet. Döntően a magyarság súlyosbodó helyzetéről, pusztulásáról írtak.

[[paginate]]

A két világháború között kibontakozó népi mozgalom „45 után is eleven radikális eszmei és irodalmi áramlat” volt (Új Magyar Irodalmi Lexikon). Amit a parasztság anyagi és szellemi nyomora, a nemzetlét fenyegetettsége idézett elő. Tágabb gondolati összefüggésben kapcsolatba hozható ez akár a francia forradalom kései hullámverésével, a kommunizmus immár megtapasztalt embertelenségeivel, a súlyos nyomorba taszító társadalmi elmaradottsággal, nemkülönben annak az igazságnak a felismerésével, hogy az egymásnak feszülő érdekcsoportok a maguk sajátszerű értékrendszeréből eredően eltérő módon élték meg és reagálták le a radikálisan és viszonylag gyorsan megváltozott élethelyzeteket. És mivel mindezek valós tények, meg- és átélt jelenségek voltak, írói ábrázolásuk szociografikus jelleget, ízet öltött. (Itt említhetjük meg beszédes példaként Nyirő József szociológiai tényeken alapuló Néma küzdelem című alkotását, a Mezőség elrománosításáról szóló nagyszerű regényét.) Másképpen látta és ítélte meg a paraszti életet és a nemzet sorsát a később fellépőknek példaképül és ihletforrásul szolgáló népiek, mint az urbánus táborba tartozó alkotók.

Ez a szembenállás, problémátlannak aligha nevezhető egymásra figyelés máig érezhető a népiek és az urbánusok világa között. Márpedig az író feladata, alkotói-emberi kötelessége a megfontolatlan minősítgetések, olykori agyagba döngölések helyett - az objektivitás talaján állva – keresni és felmutatni az élet igazságait. Ha valamiről adott körülmények között nem beszélhet sem a szakma, sem a széles közönség „nem tudhat róla”, még nem jelenti azt, hogy nincs, nem is létezik. A valódi értékek természetében pedig benne rejlik, hogy a túlhatalom parancsszava által elnémított igazságok előbb-utóbb felszínre törnek.  Mint esetünkben is.

Noha az első világháború orosz fogságának szívszorító körülményeit ecsetelő mű, a meghasonlott Oroszország zűrzavaros viszonyainak őszinte ábrázolása a pokol bugyraiba vezeti az olvasót, Kádár Lajos hadifogolynaplója mindvégig éberen tartja az olvasó figyelmét, izgalmas olvasmány.

[[paginate]]

Medvigy Endre lényegre törő utószavában tömören így fogalmaz: A juhászbojtár harctéri naplója unikum, hasonló munkát alig találunk a magyar népi irodalomban. A mű kivételes erényeit, irodalmi becsét dokumentumértékén túl nyelvezetének keresetlensége, tiszta magyarsága is emeli. Tatay Sándor a Kelet Népé-ben 1937-ben írt recenziójában a fogolynapló „szokatlanul tiszta magyarságát” dicséri.

Kádár Lajos hadifogolynaplójának kétségtelen különössége, hogy a háborús feljegyzéseket, naplókat eladdig csak „tisztek, önkéntesek vagy szellemi foglalkozású közlegények írták. /…/ Hiányzott az orosz hadifogságba került nyolcszázezer magyar paraszt írott, epikus emlékezése ezekről az időkről, erről a nagy tragédiáról...” (Zilahy Lajos: Előszó).

A paraszti világot oly jól ismerő Móricz Zsigmond sem fukarkodott lélekemelő szavakkal méltatni a művet: „Ennek a könyvnek megbecsülhetetlen érdeme, ahogy Zilahy Lajos előszavában megállapítja, hogy a tömérdek szellemi foglalkozású ember vallomása után megjelenik itt a tősgyökeres paraszt baka arcképe. Nyolcszázezer földműves magyar szenvedett a hadifogságban, ez az egy fiú, egymaga közli a típust” (Pesti Napló, 1936. december 6.).

Ha lassan, ha döcögve, hogyha nem éppen akadálymentesen is, de csak gazdagodik a népi irodalom köre. Ami azért is örvendetes, mert - a magyar irodalom szerves részének tekintve a népit is -, így teljesebb és hitelesebb képet kapunk a múltunkról, elődeink és a maiak életéről, a különböző indíttatású törekvésekről és a ránk leselkedő veszélyekről, melyek mind körmönfontabb formákat öltenek.

A doni halálbánya megmutatja „milyen is a történelem alulnézetből”, jelenti ki a lényegre tapintva Medvigy Endre irodalomkutató, a könyv szerkesztője. Ugyanakkor ez a könyv nemcsak társadalomtudományi (szociológiai) szempontból fontos, „hanem mint irodalom is elsőrangú”.

[[paginate]]

Kádár Lajos könyvének eseményzuhatagát képtelenség és fölösleges is lenne részletekbe menően felsorolni, hisz az olvasó a könyvvel való ismerkedéskor élményszerűen szerez tudomást róluk. Hiteles képet kap a korabeli orosz valóság kuszaságairól, ellentmondásosságáról: az alant élők elképesztő nyomorúságáról, a fogolyélet halált hozó megpróbáltatásairól, az egyéni haszonkeresésen és csoportérdekeken nyugvó undok önzésekről, a hatalmukat fitogtató percemberkék immoralitásairól, elképesztő önkényeskedéseikről, a vörösök és a fehérek táborába hitegetve kecsegtető besorolásokról, ahonnan az első alkalommal megszöktek, a tömegesen özvegyen maradt orosz menyecskék mosolygerjesztő szirénhangú férfi-csalogatásaikról, szerelmi kapcsolataikról, a bányavilág halálszagú pokláról. És ami mindennél fontosabb: a sokszor és sokféleképpen megkísérelt szökésekről. A borzalmak között is felemelő látni, tudni, érezni, hogy a magyar hadifogoly bakák szökési kísérletei mindig egy irányba mutattak: Magyarország felé. Szívükben csillapíthatatlanul élt a szabadság vágya, az otthon békéje, a lélek nyugalma, még a bizonytalan holnap, a nélkülözésekkel teli szűkös mindennapok ellenére is.

Nem tehetjük meg, hogy ne szóljunk néhány szót a magyar foglyok erényességét, lelki tisztaságukat érzékeltető karakteréről: bátorságuk, jellemességük, identitásuk mindenekfölött álló erejéről: „A római példák között sem lelni szebb eseteket, amik itt folyton előbukkannak. Három baka, akiket félholtra vernek a magyarságukért s minden következő, ahelyett, hogy megijedne, egyre vadabbul és hősiesebben vallja magát magyarnak. Egyetlen vallásuk a magyarságuk”.  Kell-e ennél erősebb bizonyíték bátorságukra, jellemességükre?

Idézzük befejezésül Móricz Zsigmond elismerő szavait Kádár Lajos: A doni halálbánya című fogolynaplójáról: „A könyv elragadó varázzsal  beszél, meg lehet részegedni tőle, be lehet rúgni a mámortól, amely itt lobog: de az egész mégis csak annyi, hogy ellenállhatatlan vonzerő röpíti haza [Kádár Lajost – A.K.] az egyetlen szülőföld felé. Haza, haza, még csak be nem következik a megváltó óra. S mikor hazaér, mindenért kárpótol az édesanya komikus ölelése, a hideg másfél ujj vastag jó piros zsírba fagyott borjúpörkölt íze, az elmaradt kis falu szalmafedeles hajlékai, a reménytelen jövő és a sivár jelen. De otthon van…” A hiteles irodalmi, művészeti alkotás az igazság jegyében fogan, keletkezik, él és hat. Ez a könyv „a magyar lélekről, a magyar életről” szól.

Aniszi Kálmán