Traktorral hozzák a színpadot

Tanyaszínház

Több mint negyven éve járja Újvidéket a délvidéki Tanyaszínház, a terület egyetlen vándortársulata. A kezdeti időszakban csacsi vontatta fogattal, ma már pótkocsis traktorral visznek előadásokat olyan településekre, ahová a kőszínházak nem jutnak el. Erőfeszítéseiket 2018-ban Magyar Örökség-Díjjal ismerték el.  

„Nagyon büszke vagyok erre a csapatra. Mintegy 300 tagot számlált a mi kis színházunk a 40 év alatt és körülbelül félmillió ember látta az előadásainkat. Erre a színházra szükség van, ezt a színházat szeretik, hasznos tagjai tudunk lenni a közösségünknek” – nyilatkozta Magyar Attila, a Tanyaszínház elnöke 2018-ban, a Magyar Örökség Díj átadója előtt.

Szavait a társulatról elérhető, további részletek is alátámasztják. Többek között, hogy az idén negyvenkettedik éve fennálló gárda a kezdetekben gyalog, illetve csacsifogattal indult turnékra, ma pedig már egy hét objektumból álló művészteleppel rendelkezik. Emellett évente körülbelül 15 ezer ember nézi meg előadásaikat, ráadásul mindezt javarészt önkéntesekből álló társulattal érték el. A csapat összetétele ugyanis bár folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában. Az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező nyári gyakorlatukat töltik itt. A próbák egy nyár eleji szombaton kezdődnek, a munka kezdetét követő három hétben pedig a társulattagok minden percüket együtt töltik. Ez minden évben így van, ennyi idő alatt kell színpadra állítani a darabot. Ilyen körülmények között birtokolni a legrégebb óta működő, magyar ajkú vándortársulat címet, egészen elképesztő teljesítmény.

A Tanyaszínház mindennapjairól Magyar Attila a Magyar Nemzetnek tavaly így nyilatkozott: „Tizenhét nációval élek együtt, ugyanazt a nyelvet beszélem, mint az anyaországiak, de nem ugyanúgy nőttünk fel. A balkáni emberek másképp élik az életet. Tudnak élni a mában. Én is ezt vallom: a mában kell hinnünk, és jobb, ha az ember nem tart haragot. Ezt az üzenetet adom át a fiatal társulatomnak. Azt szoktam mondani, hogy a vajdasági színházi növendékeknek a Tanyaszínház az óvodája”.

[[paginate]]

A délvidéki Tanyaszínházat 1978-ban fiatal színészek, rendezők és színinövendékek alapították. A bemutatók helyszíne a Szegedtől 75 kilométerre délre található Kavilló. Innen indulva járja a színház a Bácska és Bánát falvait, de a Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.  Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A vándorszínház megszakítás nélkül 41 éve minden nyáron játszik, még a háborús években sem maradt el előadás. Teljesítményükért 2018-ban Magyar Örökség Díjat vehettek át, 2014-ben pedig a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján az Emberi Erőforrások Minisztériuma fődíját nyerték el.

A nyaranta működő színház ráadásul 2002 óta civil nonprofit szervezetként működik, magyarországi és vajdasági támogatásokból tartja fenn magát. Az előadásokra belépődíjat nem szednek, a nézők maguk döntik el az előadás végén, hogy mennyivel segítik a társulatot.

A Tanyaszínházhoz számos ősbemutató is köthető, tavaly például Lénárd Róbert Y-elágazás című darabját mutatták be. Mint azt Magyar Attila korábban a darabról elmondta: „Azt a témát szeretnénk boncolgatni, hogy a mai huszonévesek hogyan élik meg azt a huszonegyedik századi helyzetet, amibe beleszülettek. Bízom benne, hogy azok a fiatalok, akikről a darab szól, fölismerik önmagukat benne, és hogy a produkció az idősebb generáció tagjait is megszólítja”.

A délvidéki Tanyaszínház számos előadását utólag is meg lehet nézni a Youtube közösségi videomegosztó (www.youtube.com) felületén.

Szűcs Péter

(Az összefoglaló a Magyar Nemzet, az Agroinform, a Magyar Szó, a Sokszínű Vidék, a Kultúra.hu, a Pannon RTV és a Vajdaság Ma cikkei alapján készült.)

fotó: Kónya-Kovűcs Otília

Hasonló anyagaink

Kristály: „újcirkusz-mese” az ünnepekre

Így jellemzi gyermekeknek szóló darabját Vági Bence és mozgásművészeti társulata, a Recirquel. A Kristály modern Diótörő-utánérzés, mesteri balett és akrobatamutatványok karácsonyi dallamokra komponálva, a történetet pedig mintha C. S. Lewis írt...

Jubilál az isteni ihletettségű emberiségköltemény

Madách: Az ember tragédiájának variációi Száznegyven éve mutatták be először színpadon Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját. „A gép forog, az alkotó pihen”, de a „nagy mű” azóta is megmozgat előadót és kö...