Természettudományos szemmel a teremtésről

A keresztyén hit megtisztításán fáradozó reformátorok felismerték, hogy a keresztyén világkép a középkorra kidolgozott formájában nem tisztán bibliai eredetű. Sokan gondolták úgy, hogy a görög filozófusok tanai, vagy más, pogány vallásokból származó elemek „megrontották” az eredeti hitet. Kálvin (a Róm 1,20 alapján) azt vallotta, hogy a teremtett világ tudományos megismerése Isten jobb megértését segíti.1[1] Úgy gondolta, hogy a tudományos megfigyelések segíthetnek megtisztítani az anyagi világról alkotott keresztyén képet az évszázadok során rárakódott torzításoktól. A reformáció terjedése ezért világszerte és Magyarországon is összekapcsolódott a tudományos iskolákkal, az igehirdetők gyakran maguk is természettudósok voltak.

A protestáns szemlélet hosszú ideig nem talált kivetnivalót abban, hogy a tudósok a megfigyeléseiket általános érvényű matematikai formulákban (fizikai törvényekben) foglalták össze, és az új tudományos eredményeket a protestáns világ elfogadta. Ebben az is segített, hogy a tudósok maguk is hívő keresztyének voltak. Newton például felismerte, hogy mechanika törvényeinek általánosításából a világ önszabályozására, időbeli és térbeli végtelenségére lehet következtetni, ezért megpróbálta fizikai eredményeit teológiailag is értelmezni.[2] Később a tudományos kutatások és az eredmények teológiai értelmezései egyértelműen különváltak, a teológia, ha az elutasításon túlmenően foglalkozott is az új gondolatokkal, azt nagy késéssel tette. Ez különösen érzékenyen jelentkezett a biológiában a darwini evolúció tanaival, majd később a genetikai meghatározottság molekuláris biológiai alapjainak felismerésével.

[[paginate]]

A keresztyén teológia lassú válasza a tudományos felismerésekre nem maradt nyom nélkül a gondolkozó emberek körében. A keresztyén kultúrkörben a körülöttünk lévő anyagi világ, a földi élővilág, és benne az ember létrejöttének hosszú időn keresztül egyetlen magyarázata volt, az isteni teremtés. Most filozófiai szinten is felmerültek más lehetőségek, amelyek ráadásul a tudomány következtetéseire hivatkoztak. A tudománnyal kapcsolatos feldolgozatlan kérdések, a protestáns felekezetek teológiai tanai között amúgy is fennálló különbségeken túl, az egyes felekezeteken belül is éles vitákat váltottak ki. A nézeteket, leegyszerűsítve, három irány köré lehet csoportosítani; az elutasítás, a kitérés és az elfogadás.

  • Az „elutasítás” jellegzetes példája a protestáns fundamentalizmus, amely szerint minden olyan tudományos eredmény hamis és elfogadhatatlan, amelyik ellentétes a Biblia Teremtés Könyvének szó szerinti értelmezésével.[3]
  • A „kitérés” a Karl Barth nevével fémjelzett irányzathoz kapcsolható, amely szerint a keresztyén teológiának első renden Isten kijelentésével kell foglalkoznia, s bár nyitott maradhat a természettudományos ismeretek iránt is, azok jelentősége csak másodlagos.[4]
  • Az „elfogadás” legfontosabb képviselői a hívő természettudósok és a természettudományos és teológus kettős képzettségű gondolkodók. A hívő természettudósok szemléletét az jellemzi, hogy elfogadják felekezetük tanításait, csak azokat az anyagi világról nyert tapasztalataikkal szeretnék összekapcsolni. Ez a történelmi protestáns felekezeteknél megy könnyebben, de korunk legjelentősebb tudós – teológus gondolkozói az Anglikán Egyház tagjai voltak.[5] Az anyagi világ fejlődésével és az élettel kapcsolatos álláspontjaik a „teista evolúció” és az „értelmes tervezettség” modelljei köré csoportosíthatók.[6]

A 20. század elejétől, a tudományos kutatások robbanásszerűen fejlődésével, olyan felismerések sora követte egymást, amelyek a fizika korábbi évszázadok alatt elért eredményeit csak az anyagi valóság egy határesetévé tették. Ezek a teremtés kérdéskörében is új szempontokat jelentettek. A tudomány gyors fejlődése azért jelent kihívást a hívő természettudósoknak, mert a vallásos világkép a korábbi, „klasszikus” fizikai és biológiai eredmények jelentős részét sem fogadta még be, pedig azok olyan megfigyeléseken alapultak, amik kötődtek a koruk technikai színvonalán álló mindennapi gondolkozáshoz, csak az általánosítás és az értelmezés volt újdonság. Mára a tudomány egyre inkább olyan matematikai alapon álló elméleti megfontolásokból indul ki, amelyeknek a természetes környezetünkben nincs megfigyelhető bizonyítéka, kifinomult berendezések tervezése és felépítése szükséges az elmélet igazolásához. Az eredményeket pedig nehéz az átlagos képzettségű emberek számára is érthetően megfogalmazni. Ha valaki kizárólag a tradicionális hittételeken orientálódik, akkor különösen nehéz őt meggyőzni arról, hogy a tudományos eredmények megbízhatók, és az anyagi világ egyre alaposabb leírását adják. A teológiai állításokkal ellentétes tudományos eredmények nem a Biblia igazságát és kinyilatkoztatásban fogant eredetét kérdőjelezik meg, hanem arra utalnak, hogy emberi tudásunk és értelmünk szintje sokáig nem volt alkalmas az isteni gondolatok mögött álló objektív igazságok felismerésére. Rajtunk, gondolkozó hívőkön múlik, hogy a tudományos eredményeket felhasználjuk-e teológiai világképünkben, elutasítjuk azokat, vagy nem veszünk tudomást róluk. Hangsúlyozni szeretném, hogy a racionálisan gondolkozó természettudósok nem a maguk gondolatai alapján akarják megváltoztatni felekezetük tanait. Mikor rámutatnak arra, hogy tudományos eredményeik és a keresztyén hit alapvető állításai nem ellentétesek egymással, a hívők közösségét segíthetik, ha azok maguk szeretnék a tanok megújítását az anyagi világ tudományos megismerése alapján.

Tanulmányom célja az, hogy a hívó természettudós szemszögéből fogalmazzam meg a vallásos és tudományos világkép kapcsolódását a tudományos ismeretek mai szintjén. A tárgyalás során abból indulok ki, hogy Isten létezése valóság, és ez az Isten a mindenható teremtő. Ugyanakkor hiszem, hogy az anyagi világ megismerhető, az anyagi világgal kapcsolatos természettudományos eredmények megbízhatók, és azokat a keresztyén hit megfogalmazásakor is figyelembe kell venni, mégpedig a lehető legtöbb ismeret együttes figyelembevételével. A teremtés tárgyalásakor használt eszköz – folyamat – cél és eredmény felbontást az indokolja, hogy ezekben erősen különbözik a tudományos megismerés lehetőségének és a csak a kinyilatkoztatás útján megszerezhető tudásnak az aránya.

[[paginate]]

A teremtés eszközei

A zsidó-keresztyén hit alapvető teremtési dogmája szerint (1Móz 1) Isten puszta akaratával a semmiből, a „legyen” szó kimondásával alkotta meg a világegyetemet.[7] A semmiből teremtés képe ellentmond az anyagmegmaradás törvényének, aminek felfedezése óta a tudományos gondolkodás kritikusan kezelte ezt a tant. Időközben az is nyilvánvalóvá lett, hogy a creatio ex nihilo gondolata inkább a dogmatika tradíció része, mint bibliai mondanivaló. Napjainkra az ellentmondás az 1Móz 1 értelmezése és a tudományos világkép között két korszakalkotó felismeréssel oldódott fel. Az első, Einstein anyag – energia ekvivalencia elmélete volt, amely szerint az anyagmegmaradás törvényét az anyag és energia megmaradás együttese váltja fel. A második, az ősrobbanás modell kidolgozása volt. Az ősrobbanás előtti „semmit” a tudomány a háromdimenziós képben kiterjedés nélküli állapotnak (szingularitás) írja le.[8]

A teremtett világ fenntartásában a teremtés eleve tökéletességét és az anyagi világ legkisebb részleteinek ismeretében történő állandó, gondoskodó isteni beavatkozást a keresztyén gondolkodás egyidejűleg feltételezte, úgy hogy vagy az egyik, vagy a másik jelentőségét hangsúlyozták. A világ működésében fennálló harmónia felismerése, és a nem várt események bekövetkezése alapozta meg a kettős elképzelést.

A természettudósokat mindig érdekelte, hogy a teremtett világban milyen hajtóerők vannak, amelyek az egységes működését, összhangját hosszú távon biztosítják. A tudomány több évszázados fejlődése során először a determinisztikus törvényeket fedezték fel, amelyeknél egy folyamat eredményét a kezdeti állapot és a fizikai törvények egyértelműen meghatározták.[9] A világegyetem létrejöttének és fejlődésének magyarázatára kidolgozott modellek hosszú időn át nem is vettek figyelembe más típusú összefüggéseket. A statisztikus törvényeket (termodinamika, gáztörvények) úgy kerülték ki, hogy elvileg megvan a lehetőség minden részecske pontos kiindulási helyzetének és mozgásának kiszámítására, csak a mérés és a számítás lenne rendkívül hosszú. Ugyanakkor statisztikus törvényeket, mint az entrópia növekedés elvét, felhasználták a folyamatok irányának meghatározására, akár a világegyetem szintjén.[10]

A determinisztikus fizikai törvények maradéktalan érvényesülésénél fel kell tételezni, hogy közben nincsenek külső hatások. Ha ezek nem zárhatók ki, az esemény bekövetkezésében apró bizonytalanságok lépnek fel,[11] amelyek hosszú idő után a rendszer hatalmas változásait eredményezhetik („pillangóhatás” modell). Hogy a bizonytalanság a mikrofizika alapvető tulajdonsága, az csak a kvantummechanika kidolgozásával vált egyértelművé (Heisenberg). A 20. század gyors tudományos fejlődése során egyre több olyan jelenséget ismertek fel, amelyeket leíró törvényekben bizonytalansági tényezők vannak. Ilyenek például a nemlineáris folyamatok, amelyek egy részének hatása földi természeti körülmények között elhanyagolható, mások a biológiai folyamatokban, az emberi gondolkozásban és cselekedetekben igen jelentősek.[12] Ennek következménye, hogy a tudományos kutatásokban az egyensúlyi állapotok leírására kidolgozott anyagi törvények további fejlesztése mellett egyre inkább a stabil és instabil egyensúlyok szerepének feltárására törekednek.[13]

Az „elfogadást” képviselő, keresztyén hithez ragaszkodó természettudósok viszonylag könnyen beillesztették teológiai világképükbe a determinisztikus természeti törvényeket és azok eredményeit. Ez akkor is igaz, ha őket a hitük és tudományos szemléletük egymástól eltérő teológiai gondolatok megfogalmazására ösztönözte.[14] Ugyanakkor alig volt olyan, aki a valószínűségi és nemlineáris törvényekkel leírható nyílt végű anyagi folyamatok teológiai következményeivel tudott mit kezdeni [pl.5b]. Ezek a folyamatok is a teremtés részei, még akkor is, ha a folyamat eredménye bizonytalan. Az események biztos kimenetelét felváltja a várható kimenetel, a részletek nem lesznek előre megismerhetők, de a lényeges végeredmény igen. A hagyományos természettudományos műveltségű gondolkozóban felmerül a kérdés, hogy Isten miért alkotott és használt bizonytalan kimenetelt eredményező törvényeket a teremtésben? Jelenlegi tudásunk az anyagi világról erre nem ad megbízható választ. Feltételezhetjük, hogy a nyílt végű rendszerek szabadsági foka az alapja a fejlődési folyamat hatékonyságának.

A keresztyén hitet valló természettudósokban felmerült a kérdés, hogy az isteni teremtés szempontjából minek tekintsék anyagi világ törvényeit és a hozzájuk tartozó anyagi állandókat.14 Hozzám az a gondolat áll a legközelebb, hogy ezek a „teremtés eszközei”, amiket Isten létrehozott és felhasznált, és amik a világegyetem fejlődésének adott szintjén biztosították az élet, majd az ember létének alapjait a Földön. Az a megközelítés, hogy Isten az anyagi törvényeket és állandókat eszközként használta a teremtésben, megkönnyítheti a természettudományos eredmények teológiai értékelését. Az új felfedezéseket lehet úgy kezelni, mint a teremtés egy korábban nem ismert eszközét. Ez az egyszerűsítés persze nem vonatkozik azokra az eredményekre, amelyek hitünk alapkérdéseit is érintik [5b].

Az emberi gondolkozás a kezdetektől fogva önmaga helyzetének megértésével foglalkozott az anyagi világban. Az ember az öntudata, gondolkozási képessége alapján a teremtés általunk ismert legfejlettebb entitása. A Földön végzett tevékenységünk a bolygót olyan mértékben megváltoztatta, hogy értelmezni kell szerepünket a teremtésben. Működésünk során számos olyan „szerkezetet” állítottunk elő, amely korábban nem létezett. Ezek némelyike, mint például az integrált áramköröket tartalmazó számítógép, olyan bonyolultságú, hogy azt a természetben csak az élő szervezetek haladják meg. Az önálló gondolkodás és alkotás képességével felruházott ember ilyen módon a teremtés különleges eszközének is tekinthető.

A Teremtés Könyvében (1Móz 1) Isten az embert felhatalmazza az állatok feletti uralomra, és megbízza a föld művelésével (Az 1Móz 2-ben az Édenkert gondozásával). Az ember tehát meghatározott feladatot kapott a teremtés folyamatában. Amikor Isten először a zsidó néppel, majd Jézus Krisztusban az egész emberiséggel szövetséget kötött, a teremtésben elfoglalt helyzetünk megváltozott. Számos teológus vallja azt, hogy a Szövetséget hittel elfogadókat és tevékenységüket az Ószövetség és az Újszövetség törvényeinek megfelelően végzőket Isten társainak fogadta a teremtésben.

[[paginate]]

A teremtés folyamata

Egy folyamaton általában az események időbeli egymás utániságát értjük.[15] Abban, hogy a teremtés egy időbeli folyamat, a keresztyén vallás minden jelentős teológusa egyetértett. Az anyagi világ fokozatos megismerésével a keresztyén gondolkodás kétfelé szakadt, a teremtés hat földi napját szó szerint értelmezőkre, és azokra, akik az események egymás utániságát nagyobb időkeretben képzelik el. A hívő természettudósok döntő többsége a világegyetem évmilliárdokat átfogó fejlődését fogadja el. Ez nem jelenti az isteni teremtés tagadását, és azt sem, hogy a Biblia teremtés leírását hamisnak tekintik. Csak azt tartják problémának, hogy a Bibliában leírtak értelmezése megrekedt a történelmi ókor természettudományos gondolkodási szintjén. Ezeket a gondolatokat meg kell különböztetni azoktól a történelemtudományi és nyelvtudományi Biblia kritikáktól, ahol a teremtés történetét mondaként értelmezik.[16]

A keresztyén gondolkodást sokszor egyoldalúan befolyásolta az 1Móz 1 mondanivalója, ahol a teremtés folyamata a hatodik napon lezárult. Ez után Isten csak gondviselőként avatkozik be a kész teremtésbe, azért, hogy a bűnössé vált ember cselekedeteinek ártalmas hatását elhárítsa, szerető kegyelmével az embereket segítse, megmentse, esetleg büntetésekkel tanítsa, vagy igazságot szolgáltasson. A hat nap alatt befejezett teremtésnek nemcsak a természettudományos megfigyelések mondanak ellent, hanem az 1Móz.2. is, ahol a teremtés további eseményei szerepelnek.[17] A keresztyének akár a hat nap alatt befejezett, akár a folyamatos teremtést (creatio continua) képviselik, egyetértenek abban, hogy a világegyetem fejlődésének kizárólag Isten szuverén döntése az oka, Isten az anyagi világot ilyennek teremtette.

Amikor folyamatról beszélünk, akkor meg kell fogalmaznunk annak irányát. Ha egy folyamatot fejlődésnek tekintünk, meg kell adnunk azokat a paramétereket, amikkel a fejlődés jellemezhető. A világegyetem természettudományos fejlődési modelljében jól használható mérőszám a létrejött anyagi szerkezetek összetettsége.[18] Mikor a világegyetem az ősrobbanás után elegendő mértékben lehűlt, azt szétszórt gázfelhőkben eloszlott atomok jellemezték (főleg hidrogén és hélium). A gázok sűrűségének inhomogenitása, a gravitáció hatására csillagokat és galaxisokat hozott létre. A csillagokban atommag reakciókkal magasabb rendszámú elemek jöttek létre, amelyek szupernóva jellegű robbanásokkal elterjedtek a világűr más részeibe, megteremtve a feltételt a Föld típusú, szilárd bolygók kialakulásához. A bolygóvá fejlődés már magában foglalt kémiai kölcsönhatásokat, vegyületek, kristályok, kőzetek képződését, tengerek és összetett légkör kialakulását, amit már rendkívül összetett anyagi szerkezetek jellemeztek.

A modell számítások rámutattak arra, hogy a fizikai törvényekben szereplő fontos állandók (pl. a gravitáció, az erős és gyenge magerők, az elektromágneses kölcsönhatás állandóinak) kis eltérése esetén sem jöhettek volna létre a szilárd felszínű, lakható bolygókat is tartalmazó naprendszerek. Az állandók más értékeinél vagy egymástól távolodó, szétszórt gázfelhőkből állna a világegyetem, vagy összeroppant volna. Vagy csak hidrogénből állna az univerzum, vagy döntően héliumból, az élethez szükséges magasabb rendszámú elemek (szén, oxigén, nitrogén, foszfor, alkáli fémek, vas stb.) nem jöhettek volna létre. Ez a gondolatsor úgy került át a köztudatba, mint a világegyetem „finomhangolása” vagy mint az anyagi világnak a földi élet megjelenését célzó „antropomorf” fejlődése.[19] A fejlődésnek az az iránya, hogy az élet létrejöttére és fenntartására alkalmas bolygó jöjjön létre inkább különleges, mint általános. A világegyetem tehát egy olyan összetett rendszer, amelyben az egyensúly és a fejlődés teljes összhangban van. Ennek megfelelően élettartama elég hosszú idejű ahhoz, hogy az élet létrejöjjön és eljusson az önálló gondolkozás és az istenkeresés szintjéig.

[[paginate]]

Felmerül a kérdés, hogy mi a hajtóereje annak, hogy a világegyetemben az élethez alkalmas csillag-bolygó rendszer, és azon az élet létrejöjjön. A materialista természettudósok szerint ez a véletlen műve, és összességében az anyag önfejlődése szükségszerű.[20] Ha csak a determinisztikus anyagi törvényeket tekintjük, az irány pont fordított lenne; vagy az anyag teljes (szerkezet nélküli) szétszóródása, vagy az összeomlása. A 20. század második felétől a káosz és az önszerveződés kutatásával olyan folyamatokat és törvényeket ismertünk meg, amelyek megnövelik a bonyolult anyagi szerkezetek létrejöttének valószínűségét.13 Az anyag spontán önszerveződő képessége még így sem zárja ki egy tervező Teremtő munkáját, amire a hívő természettudósok számos érvet mutatnak be [pl. 8,21. jegyzet].[21] Én úgy tekintem, hogy az önszerveződés is csak a teremtés egyik eszköze, ami a többi törvénnyel (és anyagi állandóval) egységben érheti el a kívánt hatást.

A teológia oldaláról a világegyetem fejlődésének egyik legérdekesebb megközelítése Teilhard de Chardin munkája.[22] Ő is úgy tekintette a fejlődést a teremtésben, mint az egyre bonyolultabb struktúrák létrejöttét, és érveléseiben felhasználta a teológusok között páratlan természettudományos műveltségét. Számos gondolata korát megelőző volt, de több nézete még ma is vitatott, különösen az, hogy az anyagi szerkezetek minden szintjén (a szervetlen anyagoknál is) feltételez valamilyen tudatos törekvést a bonyolultság felé haladásra. Ez rokonságban áll a panteista világképpel, amely szerint a teremtett világ Isten magában foglalt része, így minden entitásnak van valamilyen szinten közös tudata.

Az anyagi világ fejlődésének döntő pontjai az élet megjelenése, majd a tudattal és szabad akarattal rendelkező, gondolkozó ember létrejötte, aminek anyagi eredetű vagy transzcendens okát az évszázadok során sok teológus, filozófus és természettudós próbálta megtalálni. A kérdést csak a modern materialista filozófusok tekintik megoldottnak (pl. Dawkins, ld. 20. jegyzet), a biológiával, humánbiológiával foglalkozó szakemberek nem.[23]

Az anyagi világ legizgalmasabb és legvitatottabb kérdése az élővilág fejlődése. Nemcsak azért, mert a darwini evolúciós modellt sok teológus ellenezte, s eredeti formájában ma már senki sem vallja, hanem azért is, mert bizonytalan kimenetelű folyamatok köthetők hozzá. Hiába kezeljük az evolúciós szabályozást úgy, mint egyet Isten eszközei közül, ez túlmutat a szigorúan meghatározottnak tartott teremtési képünktől. Az okot itt is a fejlődés hatékonyságában kereshetjük. Ismereteink szerint egyedül a törékenynek tűnő biológiai életforma rendelkezik a stabilitás, változás és megújulás szükséges egyensúlyával. A szilárd szervetlen testekben (mint a számítógép félvezető elemei) a stabilitás túl nagy lenne, a gáz és folyadék halmazállapotban elképzelhető struktúráknál pedig túl kicsi. El kell fogadnunk, hogy a DNS-ben kódolt információ és annak kismértékű, folytatólagos változása az élővilág fejlődésének szükségszerű feltétele. A materialista „önző DNS” képét [ld. 20. jegyzet] azzal oldhatjuk fel, hogy az élő szervezetekben a DNS információi az Istentől az anyagi világ felé történő információáramlás különleges esetei [ld. 5b jegyzet].

A teremtésben külön fejezet az emberiség fejlődése. A szabad akaratú, gondolkozó emberek történelmi - társadalmi közössége a teremtés során egyszerre lett a fejlődés eszköze és eredménye. A fejlődés nyilvánvaló a civilizáció technikai kérdéseiben, de a hívő tudósoknak arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a fejlődés korábban elképzelhetetlen mértékben felgyorsult. Ez könnyen felboríthatja a teremtett világ stabilitásának és fejlődésének egyensúlyát, ami összeomláshoz vezethet. Már nem csak a tömegpusztító fegyverek háborús bevetésétől, a környezetszennyezéstől, a túlnépesedéstől kell félnünk. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az egyén egyre nehezebben tud alkalmazkodni a gyors technológiai fejlődéshez, és ennek kezelésére elképzelésünk sincs.

Külön társadalmi veszélyt jelent, hogy a fejlődés nem egyértelmű az ember morális fejlődésében. Létrejött a társadalmi gondoskodás rendszere, fejlődtek az emberi szabadságjogok és a globális szintű munkamegosztás. Az egyént azonban még mindig a gazdagság és a hatalom vágya vezérli, és az egyre újabb élvezetek kitalálása. Ennek során megmaradtak a mások kihasználása irányuló törekvések és a felelőtlenség más emberek és az élővilág irányában.  Sokak szerint az emberi fejlődés egyetlen ismérve a bűntől való fokozatos eltávolodás lenne, de ez a történelem folyamán akkor is a várakozás alatt maradt, ha csak a keresztyén kultúrkört vesszük figyelembe.

A szabad akaratú ember megjelenésével a teremtés folyamatának bizonytalansága ugrásszerűen megnőtt (különleges visszacsatolás). Ugyanakkor a gondolkozó és cselekvő ember egy új, közvetett beavatkozási lehetőséget is biztosít Isten számára a teremtésben a fejlődésre. Isten nem csak közvetlenül, hanem rajtunk keresztül is beavatkozhat (Peacocke szóhasználatával „ágensek révén” (ld. 5b jegyzet)

[[paginate]]

Célok és eredmények

Sem a hit, sem az emberi gondolkozás mintái alapján nem képzelhető el, hogy Istennek ne lett volna végső célja a teremtéssel. Ez a cél természettudományos vizsgálati módszerekkel nem ismerhető meg. A tudomány egyre alaposabban feltárja az anyagi világ minden részletét, a fellelhető nyomokból megismerheti a múltat, követheti a fejlődés irányát, a teremtés technikai részleteit, és korlátozott mértékben megjósolhatja a további fejlődést, de a teremtés céljához csak Isten kijelentéseiből közelíthetünk. Megközelítéseink a jövőről tehát kettéválnak egy korlátozott tudományos jövőképre és a kinyilatkozásokból levezetett, mozaikos hitbeli jövőképre.

A teremtés céljaiban az emberi gondolkozásunk szerint több szintet különböztethetünk meg, így a teremtés folyamatát a végcélra irányuló lépések sorozatának tekinthetjük. Ez a teológiai gondolkodásban is eltérő megközelítésekhez vezetett. Más következtetéseket fogalmaz meg az, aki szerint a teremtés végcélja az ember megteremtése volt,[24] mást, aki szerint a teremtés Jézus Krisztusra mutat, és mást, aki a végcélt továbbra is Isten titkának tekinti. Mindhárom elképzeléshez lehet bibliai idézeteket találni, és a felekezetek megoszlásának egyik szempontja, hogy ezekből milyen következtetésekre jutottak. Az elképzeléseket célszerű hármas tagolásban áttekinteni; mi az, ami a teremtés folyamata során már megvalósult, mi az, amire a jövőt illetően vannak elképzeléseink, és mi az, amit titoknak kell tekintenünk.

A Teremtés Könyvéből és a tudományos ismereteinkből is az látszik, hogy ami a teremtés folyamatából eddig megvalósult, az egyértelműen az emberi élettér létrehozására irányult, antropomorf volt. A hatnapos teremtést szó szerint értelmezők egy része azt a következtetést vonta le, hogy a teremtés az ember megteremtésével célját elérve befejeződött. Az ember engedetlenségével megrontotta a teremtést, és a vallástörténelem annak bemutatása, hogy Isten eddig milyen lépéseket tett az eredeti rend helyreállítására. A teológiai vita abban élesedett ki, hogy Isten az ember engedetlenségét, az ember szabad akaratának megteremtésével, betervezte-e a teremtésbe. Ha igen, akkor ennek a végcél elérésében meghatározott szerepe van, és akkor a teremtés még nem zárult le. Ha nem, akkor megkérdőjelezzük Isten mindenhatóságát azzal, hogy a teremtés bármelyik pillanatában kicsúszhatott az ellenőrzése alól.

A keresztyén természettudósok többsége azt az elképzelést képviseli, hogy a teremtés folyamata ma is zajlik, és az emberiség létrejötte ennek csak egy lépcsőfoka. Az emberiség eddigi szellemi, technikai, társadalmi fejlődése a teremtés történetét a mi történelmünkkel kapcsolja össze, ami a végső cél elérésének fontos része. Csak az önálló gondolkodással rendelkező ember lehet tudatában annak, hogy ő is az isteni terv része, tevékenysége elősegíti annak megvalósulását. Isten kiválasztott és elhívott társaiként tudjuk, hogy az elénk kitűzött cél akkor is meg fog valósulni, ha azt a korlátozott jövőképünk miatt nem vagy nem megfelelően támogatjuk.

Az emberi gondolkozás minden történelmi emléke azt mutatja, hogy az embert mindig érdekelte a jövő. Ha ez vallási képhez kapcsolódott, akkor az volt a kérdés, hogy mi Isten szándéka az emberekkel. Az ószövetségi elképzelésben egyértelműen megfogalmazták, hogy a jövő Isten szuverén akaratától függ, aminek csak kinyilatkoztatott része ismerhető meg. A mózesi törvények tiltották a jövendőmondást, amit csak a személyes kinyilatkoztatásra hivatkozó próféciáknál fogadtak el. A keresztyénség jövőképében a központi helyet Jézus Krisztus megígért visszatérése foglalja el.

A keresztyén gondolkozásban a bibliai kijelentések, különösen a próféciák alapján kialakult egy olyan nézet, hogy az eljövendő mennyek országa jellemzőit tekintve azonos a bűn előtti Édennel. A korai keresztyénségben a hívő emberek számára a civilizációs technikai eredmények csak a megélhetést biztosító küzdelem részei egy megromlott világban, amiktől (és magától a munkától) meg lehet szabadulni, ha a paradicsomi állapotok Isten akaratából újra megvalósulnak. A mai emberek számára inkább zavaró, mint megnyugtató az a nézet, hogy öröklétünkben biztonságos, de „primitív” körülmények között, a szórakoztatásunk technikai eszközei nélkül fogunk élni, az új Földön, az új Jeruzsálemben, vagy a Mennyben.

A teológusok egy része, és a hívők nagy része gondolja úgy, hogy az örökkévalóság a feltámadás után a mennyben és nem az újrateremtett Földön valósul meg. Ehhez is változatos képzetek tartoznak, a Jézus Krisztussal és a többi feltámadottal harmonikus kapcsolatban álló közösségtől, amelyben megőrizzük egyéniségünket, a személytelen, az önálló gondolkozásukat háttérbe szorító, csak Isten imádatával foglalkozó szentek gyülekezetéig.

[[paginate]]

A keresztyén természettudósok általában úgy gondolják, hogy az eredeti állapotba való visszatérés, az emberiség létszámát és a fejlődés eddigi társadalmi és civilizációs irányát tekintve a földi körülmények között nem lehetséges. Ez ellentétes lenne a megfigyelt történelmi fejlődéssel. Az ószövetségi próféciák egy része mellett az ApCsel 3,21 és a Jelenések Könyve is a megsemmisülésről és az újra teremtésről beszél, nem a visszaállításról. A visszaállítás gondolatkörében a teológusok és a hívő természettudósok egyetértenek abban, hogy a megromlott Isten - ember kapcsolatnak, Isten kegyelméből helyre kell állnia. Ez megkezdődött az Ószövetségben, a kiválasztott néppel kötött szerződéssel, folytatódott Jézus Krisztus földi életével, tanításaival, megváltó kereszthalálával, feltámadásával, az Újszövetséggel, és majd az Ő megígért visszatérésével fog beteljesedni.

A keresztyén emberek gondolkodásának központjában mindig az egyéni üdvözülés kérdése állt. A korai keresztyénség az ószövetségi jövő- és üdvözülésképet először Jézus tanításaival egészítette ki, a mennyek országáról és az oda bejutás feltételeiről a hit és az emberi magatartás kérdéseiben.[25] A jövő súlyponti kérdése Jézus megígért visszatérte, a teljes világ feletti uralma, a jók jutalmazása, a bűnösök büntetése. A Jelenések Könyve csodálatos víziót vetít előre ennek részleteiről. Hatása olyan nagy volt, hogy arra a középkori egyház, mint Krisztus újra eljövetelének pontos leírására tekintett, és felhasználta a menny és pokol részletekbe menő meghatározására, valamint a szentek, mint Isten és ember közti közvetítők fogalmának bevezetéséhez. A Jelenések Könyvéből vett részletek napjainkig az egyetemes emberi kultúrtörténet részei. A nem csökkenő érdeklődésre jellemző, hogy Elaine Pagels teológus (Princeton) „Revelations” c. könyve 2013-ban a New York Times „bestseller” könyve lett.[26]

A jövőre vonatkozó tudományos prognózisok természet- és társadalomtudományi kérdéseket együttesen vesznek figyelembe, módszerük az extrapoláció a múlt feltárt fejlődési lépcsőiből. A felvilágosodás korától kezdve makacsul tartja magát az az elképzelés, hogy a fejlődés eredménye egy biztonságban fennmaradó, világméretű jóléti társadalom lesz, amely megoldja az emberiség olyan problémáit, mint a betegségek, a nélkülözések, és a társadalmi egyenlőtlenségek. Ez a valóságban mindig megbukott az emberek egyéni és csoportszintű önzésén. A hatalmon lévők a javak bármilyen szintjét magukra nézve elégtelennek tartották. A tipikus megközelítés a történelem során mindig az volt, hogy az erősek és gazdagok (egyén, csoport vagy ország szintjén) igyekeztek a szegényebbektől és gyengébbektől elvenni azt, a keveset is, ami még volt nekik. Minden hódító célú háború a vártnál több szenvedést és halált eredményezett még a győzteseknél is. A következő világháború nagy valószínűséggel az emberiség teljes kipusztulásához vezet. A társadalomtudományi előjelzések tehát két tökéletesen ellentmondó jóslat között ugrálnak, egy földi paradicsom képe, és egy katasztrofális világvég képe között. A nézetek skáláján sok az „utópia”, a biztos alapokat nélkülöző spekuláció, amik a technikai fejlődés várható eredményeit a társadalmi hatásokkal együtt tárgyalják. Ezekre külön elnevezés is született; a „science fiction”. A keresztyén gondolkodásunkat ez a műfaj nem zavarja, ha megmarad a szórakoztatás keretei között, és nem tekinti magát új vallási világképnek.[27]

A 21. században a természettudományos jövőelemzéseknek azért lett fontos szerepe, mert az emberi civilizáció olyan globális technológiai szinten áll, hogy minden téves döntésnek világméretű hatása lehet. Az elemzések fő célja tehát a visszafordíthatatlan káros következményekkel járó folyamatok időbeli leállítása. A korábban felismert jelenségek és tendenciák mellett foglalkozni kell a biotechnológia és a mesterséges intelligencia világméretű következményeivel is.[28]

Arról, hogy „mi lesz” felállíthatunk tudományos vagy teológiai alapú modelleket, de úgy tűnik, a „miért lesz” meghaladja a racionális emberi gondolkozás határait. Az Ószövetség embere ezt Isten kifürkészhetetlen akaratának tekintette, ami nem is vizsgálható. Az ókori görög filozófusok tanításainak felhasználásával a keresztyén gondolkozás arra törekedett, hogy a vallás minden kérdésre egyértelmű választ adjon. Mivel a teremtés végső céljára a Biblia nem egyetlen, egyértelmű kinyilatkozást tartalmaz, hanem többféle módon értelmezhető utalásokat, a teológiai magyarázatok sem váltak egységessé. A fejezet elején bemutatott mindhárom nézet lezáratlan, és további kérdéseket vet fel. Ha a végcél az ember teremtése volt, ez nem teljes magyarázat a miértre. Az, hogy Istennek szüksége lett volna az Őt imádók tömegére ellentétes a mindenható tökéletességére vonatkozó képünkkel. Emellett ez az anyagi világ teremtésével feleslegesen bonyolult módon valósult meg. Az, hogy Isten végtelen szeretete miatt teremtette az embert, számunkra, önmagunkra tekintő emberekre elfogadható magyarázat. Ebben a képben azonban nehéz értelmezni a bűnt, a szenvedést és a halált. A protestáns gondolkodás fő iránya szerint a teremtés célja egyidejűleg Isten saját magának megtisztelése, és a végtelen tökéletességéből faradó szeretetének kifejezése.

A végső cél másik megfogalmazásához János Evangéliumának Prológusa (Jn 1,1-3) és Pál apostol (Kol 1,16) adja a kiindulást. Minden (tehát a teremtett világ) Jézus Krisztusban, Ő általa, és Őrá nézve lett, így maga a teremtés és annak végcélja is hozzá kötött [ld. 24a jegyzet]. Kálvin úgy fogalmaz, hogy a teremtés Isten üdvözülés tervének megvalósításába torkollik.[29] A nyitott kérdés, hogy ebben mi a teremtett anyagi világ és benne az ember szerepe. Teilhard de Chardin ezt úgy képzeli el, hogy az Omega pontnak nevezett végcélban az emberiség Jézussal tökéletes közösségben egyesülve alkotja a teremtés befejezését [ld. 22. jegyzet].

Az, hogy a vallásos jövőkép egyik formája sem azonos Isten végső céljának ismeretével, mert az Isten titka, és azt a kinyilatkoztatások nem tartalmazzák, nem csak ószövetségi gondolat. Pál apostol csodálatos megfogalmazása szerint most csak tükör által homályosan látunk (1Kor 13,12). Ez nem csak a jövőre, a feltámadásra és az örök életre, hanem Isten végső céljára is vonatkozik. Isten végső céljának ismerete meghaladja emberi gondolkozásunk határait. Ha fel merjük tenni a kérdést, hogy erről miért nem kaptunk eligazító kinyilatkoztatást csak spekulációkig juthatunk. Lehetséges, hogy a végcél ismerete úgy korlátozná szabad akaratunkat, hogy a fejlődés lelassulna, vagy önző gondolataink miatt akár szembe is helyezkednénk annak elérésével.

[[paginate]]

Összefoglalás

Fantáziánk a körülöttünk lévő anyagi világ, és benne magunk, az emberek létrejöttét magyarázó modellek, filozófiák megalkotására korlátlan. A természettudósok szerint realitása csak azoknak az elképzeléseknek van, amelyek nem ellentétesek a megfigyeléseken alapuló és tudományos alapossággal bizonyítható következtetésekkel, fizikai törvényekkel. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a tér – idő – anyag – energia alapú anyagi világ részei vagyunk, ennek korlátait megfigyeléseink nem haladhatják meg. Bármilyen teremtés viszont csak az azt megelőző időben, és a mai világegyetemen kívül kezdődhetett. Mivel Isten létezése természettudományos módszerekkel nem bizonyítható, de nem is zárható ki, a teremtés kérdéséhez is csak előítélettel közelíthetünk, vagy a hit, vagy a materializmus oldaláról. Az isteni teremtés és a materialista spontán keletkezés gondolata egymást kizáró világképek.

Isten a teremtés eszközeiként a determinisztikus anyagi törvények mellett olyanokat is teremtett, amelyek kimenetele véletlenszerű. Ebből nem tételezhetjük fel, hogy a teremtés folyamatának végeredménye más lehet, mint amit a teremtés végső céljaként Ő maga határozott meg. Ezt a végső célt tudományos módszerekkel nem tárhatjuk fel, csak annyit tudhatunk róla, amennyit a kinyilatkoztatásokból kapunk.

Csak az istenhit fejlődése során válhatott világossá számunkra hogy Istennel partnerek lettünk a teremtésben. Ez Isten egyoldalú választása, amely csak akkor válhatott számunkra tudatossá, amikor ezt velünk, az idők során több lépésben közölte (ószövetségi és újszövetségi szintek). Mi ezt a partnerséget elfogadhatjuk, és akkor ehhez méltóan kell élnünk és gondolkodnunk. Isten, a szabad gondolkodás biztosításával lehetővé tette, hogy az ember ne éljen a partnerség lehetőségeivel és kötelezettségeivel, de ennek következményeit viselnie kell most és az örökkévalóságban is. A történelem során a technológiai fejlődésben jelentős eredményeket értünk el. Ugyanakkor sorozatos tévedéseinknek tragikus következményei voltak és vannak ma is, nemcsak az emberekre, de a teljes földi élővilágra. A globalizáció következményeként egyetlen hibás döntésünk is világméretű katasztrófákat eredményezhet, mivel az információáramlás jelenlegi sebessége mellett a folyamatokat felerősítő visszacsatolás különösen hatékony.

A tudomány tehát a teremtés folyamatában egyrészt a fejlődésben kapott szerepet, másrészt a teremtett világ hatékony megőrzésében. A keresztyén tudósnak ezért minden lépésben ellenőriznie kell eredményeit, hogy azok következményeikben is megfeleljenek a fenntartható fejlődés követelményeinek. Ezt nem tehetjük az Isten által meghatározott erkölcsi és etikai normák megsértésével. Csak így állíthatjuk, hogy mindent megteszünk abban a feladatkörben, amit Isten a teremtésben ránk bízott. Ehhez folyamatosan vizsgálnunk kell, hogy a kinyilatkoztatásokat az anyagi világra vonatkozó megfigyeléseinkkel összhangban értelmezzük, ami a keresztyén felekezetek és a természettudósok közös feladata.

Földvári István

 

[1] Kálvinnak a tudományokkal kapcsolatos véleményét Abraham Kuyper foglalja össze Lectures on Calvinism c. könyvében, W. B. Erdmans Publ. Grand Rapids, Michigan 1931, IV. fejezet (Magyarul: Kálvinizmus és modernitás, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2001). Az, hogy Isten a teremtett világból mindenki számára megismerhető több korai keresztyén filozófusnál is megtalálható (a „két könyv” teológiai elképzelés), de Kálvin korára már az egyház kizárólagos jogává vált a keresztyén tanok megfogalmazása, a laikusok Istent csak rajtuk keresztül ismerhették meg. A témában egy friss magyar munka: Viczián István: A „Néma tanító”, Kálvin a természetről, Sola Scriptura XIX/3 (2017) 47.

[2] Isaac Newton teológiai munkásságára Bolyki János hívta fel a figyelmet „Newton teológiatörténeti jelentősége” című munkájában (Történet – metafora - párbeszéd. Kálvin Kiadó, Budapest, 2009, szerk. Béres Tamás, 34. o.).

[3] A „fundamentalizmus” név a liberális teológiai gondolatokkal szembehelyezkedő, a Biblia szószerinti igazságát hirdető szervezet által a teológus hallgatók között 1910 és 1915 között terjesztett irat címéből ered. A kampány célja az volt, hogy a Teremtés Könyvében foglaltaknak ellentmondó tudományos eredményeket, elsősorban a darwinizmust, kizárják az iskolai oktatásból.

[4] Karl Barth a hit és tudomány kapcsolatára vonatkozó nézeteit Bolyki János foglalta össze „A természettudomány és a teológia Barth Károlynál” című munkájában (Történet – metafora - párbeszéd. Kálvin Kiadó, Budapest, 2009, szerk. Béres Tamás, 60 o.).

[5] Ebben a témakörben néhány jelentős munka magyar nyelven is elérhető. Itt olyan szerzőket emelek ki, akiknek jelentőségét és ismertségét Templeton díj is jellemzi:

5a. John Polkinghorne: One World – The Interaction of Science and Theology, SPCK, Holy Trinity Church, 1996 (Magyarul: A tudomány és a teológia kölcsönhatásai, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008).

5b. Arthur Peaco>

[6] A „teista evolúció” szerint az univerzum tulajdonságai a teremtés során úgy lettek kialakítva, hogy az élet a maga valószínűtlensége ellenére kialakuljon. A legprimitívebb mikroorganizmusokból azután a természetes szelekción alapuló evolúció évmilliárdok alatt hozta létre a mai élővilágot. A modellben háttérbe szorul az isteni gondviselés a folyamat során. Az „értelmes tervezettség” modellje szerint az élettelen természetben és az élő világban is teremtetten megvan a terv szerinti fejlődéséhez szükséges információ anyagi állandók, fizikai, kémiai és biológiai törvények formájában. Ezeket a megfelelő időpontokban isteni (természetfeletti) beavatkozás aktiválja. Ez a modell feltételez egy minden lehetőséget egyedi aktiválással megvalósító, közös genetikai információt minden élőlényben, aminek realitását a biológusok többsége nem fogadja el. Részletesebben kifejtve: Tóth Kálmán, Freund Tamás, Rózsa Huba: Teremtés a tudományban. Szent István Kiadó, Budapest, 2011.

[7] A keresztyén világképben elfogadott „semmiből teremtés” tanának kialakulásáról és értelmezéséről részletes elemzés található Zsengellér József: Textus és kontextus c. könyvében L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011 (A Genezis teremtéstörténete, avagy a teremtéstörténet genezise).

[8] Hugh Ross: The Fingerprint of God, (2nd edition) Promise Publishing, Orange, California, 1991.

[9] A természettudományok determinisztikus folyamatainak a teológiai és filozófiai gondolkodásban a kauzalitás felel meg, azaz minden eseménynek a múltból eredő oka van.

[10] Az entrópia növekedésének törvénye az objektumok között meglévő hőmérsékletkülönbség kiegyenlítődésének elvéből következik. A folyamat végeredménye a felhasználható energiák teljes kimerülése, a világegyetemben eddig felépült szerkezetek lebomlása, az alkotóelemek teljes lehűlése lenne. Ez az elv makacsul fennmaradt különböző filozófiákban, pedig már a kidolgozásakor rögzítették az érvényesülésének határfeltételeit (pl. zárt rendszer, a részecskék közti kölcsönhatás hiánya, elhanyagolható gravitáció), amelyek anyagi világunkban nem érvényesülnek maradéktalanul.

[11] Ezek a külső hatások általában nem hanyagolhatók el. Például a földi gravitáció érvényesülésekor a Föld forgását, a Nap és a Hold gravitációját is figyelembe kell venni (lásd a tengerek ár-apály tevékenysége). Ezért a fizikai törvények érvényesülése valamilyen szinten mindig korlátozott.

[12] A nemlineáris hatások egy része akkor lép fel, ha bizonyos fizikai értékek kritikus nagyságúak lesznek. Ilyen például a testek tömegének növekedése a fénysebességekhez közeli sebességeknél (Einstein), vagy az optikai tulajdonságok megváltozása nagy fényerősségeknél (lézerek). A nemlineáris folyamatok másik csoportja a visszacsatoláshoz kapcsolódik, amikor a folyamatot a kezdeti eredmény befolyásolja. Pozitív a visszacsatolás, ha az eredmény felgyorsítja a folyamatot, negatív, ha lassítja. A pozitív visszacsatolás során valamilyen változás nem várt mértékben felgyorsul, a negatív visszacsatolás esetében a rendszer megőrzi eredeti stabilitását a külső behatások során. Ilyen folyamatokkal értelmezhető a „káoszban” a mintázatok kialakulása, az önszervező rendszerek, az élő sejtek biológiai stabilitása, az evolúció, és számos társadalmi folyamat. Részletesebben Végh László: Természettudomány és vallás. Kálvin Kiadó, Budapest, 2002.

[13] Ennek az irányzatnak a legjelentősebb képviselője a kémiai Nobel díjas Ilya Prigogine, aki munkatársaival együtt megfogalmazta a nem egyensúlyi rendszerek és folyamatok filozófiai értelmezését is. Ilya Prigogine, Isabelle Stengers: La Novelle Alliance, (1979) Gallimard Education (Magyarul: Az új szövetség, a tudomány metamorfózisa, Akadémiai kiadó, 1995).

[14] Vladimir Vukanovic: Science and Faith, Light and Life Pub. Mineapolis, Minesota, 1995 (Magyarul: Tudomány és hit, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998). Ebben a könyvben a szerző tudománytörténeti felbontásban számos hívő tudós gondolatait gyűjtötte össze.

[15] Az idő az ösztönös tapasztalataink alapján az, ami „múlik”, és ami a napszakok és évszakok által tagolt. A newtoni mechanika törvényeiben az idő egy mértékegységgel rendelkező lineáris tulajdonságú fizikai fogalom. Einstein szerint az idő nem független a tértől és csak azzal együtt értelmezhető (4 dimenziós tér-idő), és nem is mindenütt azonos lefutású. Az idő az ősrobbanással, tehát a világegyetemmel együtt keletkezett, az előtt nem értelmezhető. A nehéz gondolatmenetet követhetően foglalja össze Stephen Hawkins: The brief History of Time from the Big Bang to the Black Holes, Bantam Books, 1988 (Magyarul: Az idő rövid története, Mecenás Könyvkiadó, Budapest, 1989).

[16] Rózsa Huba: Őstörténet. Szent István kiadó, Budapest, 2008

[17] Azok, akik a Bibliai teremtés leírást a modern tudományos felismerésekkel sikeresen hozzák összhangba elsősorban az 1Móz 1-ben leírt hatnapos teremtésre koncentrálnak. Az 1Móz 1. és az 1Móz 2. ellentétei miatt (pl. a szárazság a szétválasztásra kerülő sok víz helyett, és az ember teremtése megelőzi az élővilágét) a második részben leírtakat általában független teremtési elbeszélésként értékelik [pl. 16]. Pedig az 1Móz 2-ben is vannak olyan elemek, amelyek az emberi őstörténet tudományos képével összhangba hozhatók. Az emberiség elterjedését a Földön az Afrikában kialakult száraz korszakkal értelmezzük. A földművelő kultúrák kialakulása pedig az éves csapadékingadozást kompenzáló, bővizű folyók völgyeiben kezdődött.

[18] Az anyagi szerkezetek (entitások) bonyolultságát jellemezhetjük az egységben található atomok számával, a szerkezet geometriai adataival, és sok más jellemzővel. A számszerű jellemzők között talán a legfontosabb a szerkezetek információ tartalma. Ezzel a mérőszámmal a legegyszerűbb anyagi struktúráktól a világegyetem egészének információ tartalmáig minden jellemezhető. Az ismert legnagyobb információ sűrűség (információ / térfogat) az emberi DNS-ben található, nagyobb szerkezeteket tekintve az emberi agyban. Werner Gitt: Information – Der Schlüssel zum Leben, Hanssler-Verlag, Neuhausen, 1994 (Magyarul: Kezdetben volt az információ, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1998).

[19] A 20. század végére a kozmológiával foglalkozó fizikusok 17 olyan „finomhangolási” állandót, vagy az összességre jellemző mértéket ismertek fel, amelyek értékének kis eltérése lehetetlenné tette volna a jelenlegi az univerzum kialakulását. További 20 olyan csillagászati és földtani érték van a Földdel kapcsolatban, ami szükséges volt az élet létrejöttéhez és megőrzéséhez [pl. 8]. Mindezeknek az a következménye, hogy a Föld az élet lehetősége szempontjából megkülönböztetett, akár egyetlen helye a világegyetemnek. John Gribbin: The Reason Why, the Miracle of Life on Earth, Allen Lane Publ, London 2011 (Magyarul: Egyedül vagyunk. Akkord Kiadó, 2012).

[20] Richard Dawkins: The Selfish Gene, Oxford University Press, 1989 (Magyarul: Az önző gén, Kossuth Kiadó, Budapest, 2005).

[21] Alister McGrath: Surprised by Meaning, Westminster John Knox Press, Luisville, Kentucy. 2011 (Magyarul: Meghökkentő értelem. Kálvin Kiadó, Budapest, 2016).

[22] Pierre Teilhard de Chardin: Le Phénomène Humain, Editions du Seuil, 1955 (Magyarul: Az emberi jelenség. Gondolat kiadó, Budapest, 1980).

[23] Megismertük az élő sejtek fennmaradását és szaporodását irányító biokémiai folyamatokat, tudjuk, hogy a szükséges információkat a DNS (vagy RNS) őrzi, és hogy az utasításokat végrehajtó anyag (vagy eszköz) a fehérje. Tudjuk, hogy a sejt csak a külvilágtól van sejtfallal elkülönítve, de azzal anyagcsere kapcsolatban működik. Megfigyeltük, hogy az aminosavak (a fehérjék alkotóelemei) és a nukleotidok (a DNS alkotó részei) természetes körülmények között is keletkezhetnek. Megfigyeltük, hogy a lipidek (a sejtfal összetevői) sejtméretű gömböcskéket hozhatnak létre. De azt is tudjuk, hogy egy véletlen sorrendben felépülő nukleinsav vagy fehérje nem mutatja az élet jeleit. A helyes sorrend valószínűsége egy átlagos fehérje estében: 1:10130, egy átlagos DNS esetében: 1:101500. A számok nagyságrendjéhez szemléltetésül, a világegyetem becsült összes atomja: 1082. Pl. Evva Ferenc: A földi élet keletkezésének hipotézisei. Kairosz kiadó, 2004, 74. o.

[24] Ravasz László szerint Isten célja a teremtéssel, hogy találkozzék az emberrel (Kis dogmatika. Kálvin Kiadó, Budapest 1996. 158. o.)

24a: 29. o.

[25] Varga Györgyi az Evangélikus Hittudományi Egyetem Biblikus Szabadegyeteme keretében tartott előadásában mutatott rá, hogy a túlvilágról, a holtak feltámadásáról kialakított keresztyén kép sok Biblián kívüli korai elképzelést is tartalmaz, és a hagyományok egymásra rétegződésének tekinthető (Menny és pokol – és a tévképzeteink, 2018.10.6, elérhető az Evangélikus Hittudományi Egyetem honlapján).

[26] Elaine Pagles: Revelations, Penguin Books, Religion, New York, 2013.

[27] A keresztyén teológusoknak és természettudósoknak fel kell lépnie az olyan tanok és filozófiák ellen, amelyek a keresztyén tanokra hivatkozva, de azokat kiforgatva alkotnak új teremtésképeket. A New Age és hasonló irányzatok jó kritikai összefoglalója: Dave Hunt, T.A. McMahon: The Seduction of Christianity, Harvest House, Eugene, Oregon, 1985. (Magyarul: A keresztyénség félrevezetése, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1996).

[28] Yuval N. Harari: 21 Lessons for the 21th Century, Jonathan Cape Publ. London, 2018.

[29] Válogatás Kálvin János Műveiből (Bolyki János szerk.), Kálvin Kiadó, Budapest, 1993. V. fejezet.

Hasonló anyagaink