Az Isten szörnyetege

Vatai László munkájának jelentősége és korabeli fogadtatása 

A 100 éve elhunyt Ady Endrére emlékezünk.

Az Ady-irodalom margójára

Ady Endre halála óta eltelt száz esztendő alatt megszámlálhatatlan mennyiségű visszaemlékezést, tanulmányt, könyvet és monográfiát írtak a költő életéről és költészetéről. Adyt a magyar irodalom egyik legeredetibb költőjeként tartjuk számon. Költeményeiben a saját szimbólum-rendszerén keresztül bonyolult lelki, szellemi és történelmi folyamatokat sűrít összetett képekben. Szimbólumainak „megfejtése”, jelképrendszerének megértése bonyolult irodalomtörténeti és pszichológiai folyamat eredménye. Többen vállalkoztak erre, ám igen keveseknek sikerült komolyabb eredményt felmutatni.

Földessy Gyula[1] Ady poéta adminisztrátora volt, aki elsők között ismerte fel költészetének kivételes értékét és harcolt annak elismertetéséért. Ady baráti köréhez tartozott, és számos kötetét rendezte sajtó alá. A Horthy-korszakban is vállalta Ady szellemének ápolását. A költőhöz való hűségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy tüntetően Móricznak ajánlotta alapvetően fontos Ady-könyvét, amikor az író, a ’19-es szereplése miatt letartóztatásban ült. Sorra láttak napvilágot a költő költészetével foglakozó munkái, amelyek közül az egyik legjelentősebb az 1949-ben megjelent Ady minden titkai című kommentárgyűjtemény. Mindezt azért emelendő ki a szakirodalom gyűjtemény tengeréből, mert Ady elismerése és ismerése ma természetes, életműve érettségi tétel és az egyetemek bölcsészettudományi karain szigorlati téma, azonban Földessy idejében, a század elején ez nem így volt, hiszen akkor még Ady költészetének nem volt értékelő irodalma. Földessy jelentősége abban rejlik, hogy önmaga ismerte fel Ady nagyságát és teremtette meg az Ady-filológiát[2]. Adyról nagyjából ma is az a kép él, amelyet Földessy és még néhány kortársa – művein keresztül – elénk állított. Amíg Adyt olvassák, addig Földessy Gyula is élni fog, mert úgy összetartoznak ők, mint Goethe és Eckermann.

Elgondolkodtató és érdekes, hogy a jeles Ady-kutatók mellett jelentős lelkész-teológusok is kidolgozták rendszerüket Ady költészetéről. Az egyik, akit meg kell említenünk, Makkai Sándor, hiszen korai munkájára hivatkozik a legtöbb Ady-kutató. A költő halála után nyolc évvel foglalta kötetbe[3] egyéni Ady-fölfogását. A másik nagy elemzés Hegedűs Loránt nevéhez kötődik, aki élete végén több – Ady költészetét elemző – kötetbe[4] sűrítette létösszegző munkásságát. Mindketten kiemelten foglalkoztak a költő „istenes verseivel”, s ezek alapján a költészetében fellelhető Isten-élményével. Ehhez társul a szintén lelkész Vatai László munkája, amely először, kis példányszámban, 1963-ban jelent meg, majd a második kiadás 1977-ben, Ady születésének századik évfordulójára látott napvilágot. Mindkét kiadás Csicsery-Rónay István kiadójánál, az Occidental Pressnél, Washingtonban került megjelentetésre. A második kiadás előszavában meghatározza a Szerző saját munkájának a helyét és szerepét: „Valami módon sorsa van a könyvnek. Az egyik divatossá lesz, a másik elszürkül, a harmadik láthatatlan funkciót végez és nélkülözhetetlenné válik. Könyvemnek félreérthetetlenül a kovász és a só szerepe jutott”[5]. Kétség nélkül ez így van, ám az első és második kiadás óta majdnem fél évszázad telt el.

[[paginate]]

Vatai Ady horizontja

Az Isten szörnyetege című kötet egy nagy esszéfolyamként készült el, mint Schöpflin irodalomtörténete[6]. Jegyzetapparátusra nem volt szükség, ugyanis minden megfogalmazás anélkül is egyértelmű és precíz. A forrásalapul szolgáló verscímeket a szövegben szerepelteti. A könnyebb kereshetőség kedvéért, a kötet végén az idézett költemények címeit betűrendes versmutatóba rendezte. A Szerző az Élete és műve című fejezetben ismerteteti Ady versesköteteinek a jelentőségét, majd bemutatja Ady lelki elődeit Szenczi Molnár Alberttől Arany Jánosig, azt a szellemi folyamatot vezeti le, ahogyan a legősibb ritmusú és szellemiségű magyar nyelv Ady költészetében kiteljesedett. Itt jegyzi meg, hogy „Ady politikailag Petőfiért és Kossuthért szállt síkra, lényegileg azonban Vörösmarty és Széchenyi utóda”[7]. Már a bevezető fejezetben megállapítja, hogy Ady „a szó legigazibb értelmében zseni volt”[8]. A Szerző összefoglaló jellegűen Ady köz- és magánéletének legjellemzőbb momentumait emeli ki, korszakolva végig elemzi versesköteteinek keletkezéstörténetét. Az adatok és körülmények szakmai rögzítése után a költői világának mélysége és titkokkal terheltsége jelenik meg. Mindez olyan természetességgel, hiszen Ady „csak magáról beszél, magáról viszont mindent elmond, még az elmondhatatlannak látszót, a mélytudat titkait is”[9]. Vatai egyik alapvető hozzáállása a költőhöz a zseni megközelítésmód[10] mellett, hogy alig van az irodalmunkban olyan alkotónk, aki Adyhoz hasonló őszinteséggel, „tartózkodást nem ismerő nyíltsággal vallani tud élete minden ügyéről”[11]. Petőfi óta nem volt magyar költő, aki ennyire meg tudott mozgatni tömegeket, „és senki sem vált ennyire nemzet- és életformáló tényezővé”[12] – olvashatjuk.

Az Álmom: az Isten című vers nyitja meg Ady istenes-verseinek sorát. „Mikor vitalitása csökkent – írja Vatai László –, önmaga és a világ elől riadtan menekült hozzá. A vereség és a halál, fenyegető réme előtt állva újra és újra látta csődbejutott életét, s ismételten az Istenhez fordult.”[13]

Nem bírom már harcom vitézül,
megtelek isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül
 

Vatai, aki Ady isteni kegyelemben való részesedését külön kifejti, egy helyen meglehetős kizárólagossággal fogalmaz: „Megtérésének indokait megrázó erővel mondja el több versében. Senkinek sincs joga kételkedni megtérésének őszinteségében.”[14] Ezt nem is tehetjük, ám mégis a folytatás kissé elgondolkodtató: „Különben is oly erővel tesz róla bizonyságot, hogy csak a lelki vakok és süketek kételkednek benne”[15]. Ez a megállapítás kategorikusra sikeredett, ám megfogalmazásában sem túl tudományos (nyílván nem is kívánt az lenni), ám mondanivalójában eléggé kinyilatkoztatóvá vált.

Nagyon érzékletes rész a kötetben az a történelmi kitekintés, amely az első világháborút helyezi középpontba az Emlékezés egy nyár-éjszakára című költeményben, amelyben bejelenti a háborút. Isten-várón áll és emlékezik arra a különös nyár-éjszakára. A háború kitörése után már egyedül csak fajtájának, a magyarság sorsának alakulása érdekli. Magként él a hó alatt, így biztatva mindenkit, hogy az élet él és élni akar, a háború után majd mindent folytatni vagy újrakezdeni lehet és kell is. A háború végére már végképp eltűnt Ady optimista hangja – Vatai úgy fogalmaz: „mindenkinél tisztábban érzékelte, hogy idegenek lettünk az európai együttesben”[16], ahogyan a Két kuruc beszélget című versében írta: „Minket, még ha győzünk, úgyis kisemmiznek”. Vatai tovább viszi a gondolatot: „Szeretett volna hinni, együtt menni a lelkesedő tömegekkel, de nem tudta becsapni sem önmagát, sem a népét. »Vállalom az én magyar gyászom / S azt a vétket, / Hogy eljövendő bánásokat / Előre élek / S jajgatok, hogy ti bíztok. « (Több bizalom vágya)”. Előre megírta a jövőt, és az akkori jelen aggódásait is kiemeli Vatai: „Ő a bárhol is élő magyar népért könyörög:

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar. (Üdvözlet a győzőnek)”[17]
 

[[paginate]]

Költészetének felparcellázása

Ady költészetének folyamatos politikai átértelmezése a két világháború közötti Horthy-rendszerben kezdődött el és l945 után folytatódott. A marxista magyarázók (Révai József, Lukács György, Király István, Vezér Erzsébet stb.) a forradalmi verseket állították középpontba. Kiemelték a magyarság verseit, amelyeket eszközként használtak föl a régi Magyarország szidalmazására, a magyar történelem egy részének a kigúnyolására. A marxista művelődéspolitika fölépített egy gondolatrendszert, amely a századforduló időszakát kizárólag Adyn keresztül kívánta láttatni az iskolai oktatásban. Ez alapján minden elmaradott és primitív volt, Magyarország pedig – Ady szimbólumaival – a „Lelkek temetője” és „halál-tó”. A mai napig – már nemzeti oldalon is – azzal vádolják Adyt, hogy nem nemzeti, sőt magyarellenes, amiben az az abszurd, hogy éppen ő töltötte meg szellemi tartalommal a történelmi Magyarország kereteit. Vatai azt a képletet erősíti, hogy Ady magyarságképe jeleníti meg az igazi magyar erők felszabadítását: a paraszt, a munkás és az értelmiség összefogását. Ady nem torpant meg a kiváltságos osztályok előtt. Ő lett a harmadik út kialakítója, aki elkezdte építeni ezt a magyar utat, amelyen aztán Szabó Dezső kezdett el sétálni és szélesítette is, hogy járható lehessen utána – a következő nemzedék tagjai számára – Gombos Gyulának, Kovács Imrének és Vatainak is meg a többieknek, s minél többen rá tudjanak lépni. Vatai érintőlegesen ír erről: „Kísérlete eleve halálra volt ítélve … csuhajos, bokrétás álmagyarok – Rákosi Jenőék – közt úgyse tudott volna megmaradni. A felszín és a mélymagyarság[18] nem férhetett meg együtt. Nem volt harmadik oldal, magyar oldal, ahol igazán otthon lehetett volna”[19].

Ady hazai, mesterségesen kialakított, 1945 utáni szocialista költészeti képe még mindig jelen van az irodalomoktatásban. Az irodalomtankönyvek kizárólag egy kiégett, lump, a földi harcokban (betegségben, magánéleti problémákban, anyagi függőségben) belefáradt ember képét mutatják be. Ebben a szemléletváltásban nyújt újat Vatai könyve, aki Ady vallásos költészetének értelmezését harcként állítja be – a még jelenlévő – egykori hivatalos marxizmus és materialista ateizmus ellen. Mire véget ért a Kádár-rendszer, addigra a rendszerváltás után egy olyan közeg választódott ki a neokommunista, szdsz-es liberális kulturkampf ideológusai közül, akik az első Nemzeti Alaptantervet azonnal meghekkelték, ugyanis például az istenes bűnbánó, magyarságban gondolkodó Ady nem illett a képükbe, mint ahogyan ma sem találják az oktatáspolitikusok ennek a népben gondolkodó és magyarság oldalán álló szemléletmódnak a helyét.

A diktatúra éveiben nemcsak hogy egyformán kellett gondolkozni Adyval kapcsolatban, hanem kötelező is volt elfogadni a Király Istvánnak és marxista társainak Adyról szóló írásaik tartalmát, amely beívódott a köztudatba és iskolai anyagként szerepelt a tankönyvekben. Ez a propaganda olyannyira „tökéletesen” működött, hogy mind a mai napig jelen van a szellemi és lelki hatása. Még ma is olyan félreértelmezett Ady-kép van a köztudatban, hogy nem szerette a hazáját, sőt ellene fordult[20], holott éppen az ő költészetében születik meg a magyarság öntudata. Holtáig harcban állt a hivatalos politikával, ám munkásságában átfogó nemzetképet mutat. Ő tudta, hogy „Élet s Halál peremén jártunk”, s végtelen távlatot ad a magyar létnek – ahogy Vatai emeli ki[21] – „Mi másoknál messzebbről jöttünk / És örök, amit akarunk” (Intés szegény legényeknek). A különböző Ady-kötetek kiadása alapján az utolsó verse az Üdvözlet a győzőnek című, amelyről Vatai azt írta: „a magyar nép legtisztábban látó váteszének a beteljesedett végzetben való könyörgése a magyarságért”[22] ez a költemény. Ilyen vátesz előtte csak Petőfi volt, ám ő a saját sorsát jövendölte meg, viszont Ady a fajtája, a magyarság sorsát látta előre. Vatai azzal fejezi be gondolatsorát, hogy Ady nagyságát abban kell meglátnunk, „nem az Istenben oldódott fel élete feszültsége és tragikuma, hanem fajtájában, a magyarságban. A végtelennek indult életből a magyarság legnagyobb költője lett. De csak azért lehetett, mert meglátta és élte is a magyarságon túli végtelent”[23].

[[paginate]]

Hazai fogadtatás, marxista kritika

Vezér Erzsébet[24] 1965-ben írt kritikát[25] Vatai könyvéről, amelyben úgy fogalmaz, hogy a Szerzőt nem azért nem érdekli az Adyról szóló szakirodalom, mert a befolyásuktól mentesen kívánta kialakítani a véleményét: „hanem inkább azért, mert az egész Ady irodalmat lenézi, megveti”[26]. Nem derül ki sem a bevezetőből, sem a szövegből, hogy miből juthatott Vezér erre a következtetésre, de már a kritika elején láthatóvá vált Vezér hozzáállása, illetve az is, milyen mélységes rosszindulattal közelíti meg a művet és a szerzőjét. A személyeskedő hang nem végig marad meg. Azt állítja a marxista irodalmárnő, hogy Vatai azért választotta ki önkényesen az elemzése tárgyát képező Ady-verseket, mert csak ezeket „tudta a vérszegény filozófiai »rendszerébe« belegyömöszölni. Csak így válik lehetővé számára, hogy korának egyik legeredetibb és legegyetemesebb, de mindig elsősorban gyakorlati gondolkozóját elvont filozófus-epigonná satnyítsa”[27]. Majd Vezér szemlátomást úgy határozott, hogy stílust vált és Vatai módszerét kezdi ki többes szám első személyben: „nagyszabású vállalkozásának sikertelensége véleményünk szerint elsősorban világnézeti elfogultságaiból és az ebből folyó módszerbeli fogyatékosságokból adódnak”[28]. Majd olyan dologra vetemedik, ami megdöbbentő még mai szemmel is: „világnézete ebben a tekintetben éppen nem sok új vonást tartalmaz. Jól ismert tételei ezek a szociális demagógiával ködösített hungarista ideológiának”[29]. Vagyis nem kevesebb történt Vezér Erzsébet részéről, mint az, hogy jóformán lefasisztázta a könyv szerzőjét, Vatai Lászlót. Vezér nagyképűen azzal érvel, hogy fölösleges mindezt bizonyítani azoknak, akik középiskolás szintű ismeretekkel rendelkeznek Ady költészetéről. Vezér ezután hirtelen "felkiált": „ahhoz, hogy a tényeket a saját világnézeti elfogultságai szerint ferdítse el, és ezzel Adyt meghamisítsa, ahhoz már senkinek sincs joga”[30]. – Vezérből itt az egykori rákosista propagandista[31] szólalt meg, aki már a PIM[32] osztályvezetői székéből ítél eleveneket és holtakat, ám ekkor még nem tudhatta maga mögött a saját Ady-monográfiáját, amelyet csak öt év múlva tudott elkészíteni. Ezen a ponton lett elege abból Vezérnek, hogy Vatai könyvét tovább elemezze, ezért ugrik egy hatalmasat és egyszer csak, minden átmenet nélkül odaveti: „nincs terünk Vatai minden ferdítésére, hamisítására kitérni, csak találomra írjuk ide még néhány légből kapott állítását”[33]. Szóval, már kifáradt a tévedhetetlen pártszócső, a nagy Ady-kutató Vezér Erzsébet, ám mégis folytatja a kritikát, mert írnia kell (?) az Irodalomtörténeti Közleményekbe, ugyanis lehet, ez egy komoly pártfeladat, vagy egyéni vállalás, hogy bebizonyítsa az alkalmasságát a friss osztályvezetői kinevezéséhez, esetleg előre bizonyítson leendő kandidátusságához. Nem tudhatjuk! Csak azt tudjuk, mert látjuk, hogy a módszer nem változott. Vezér folytatja: „Ady kora ifjúságától kezdve a legprogresszívebb erőnek tartotta a marxi szocializmust”[34]. Jól teljesített ahhoz, hogy 1969-ben sikeresen meglehessen a kandidatúrája, s két évtizeddel később megkoronázva saját életművét, elkészülhessen a már nagybeteg Lukács Györggyel az életút-interjú kötet[35].

A hosszúra sikerült kritikában egy fordulat következik be, Vezér nagyvonalúvá válik, ám az aljassága megmarad: „Nem szívesen foglalkoztunk ilyen hosszan Vatai politikai elfogultságából eredő hamisításaival, hiszen a cáfolatukra felhozott érvek már közhelyszámba mennek. Viszont ezek adják a kulcsot azokhoz a filozófiai nézetekhez, melyeknek jegyében Vatai Ady ’gondolatrendszerét’ kifejti. Vatai filozófiai fejtegetései fárasztóak és zavarosak. Verselemzései pedig … felületesek, … teljesen hamisak”.[36] A marxista Vezér nem ért egyet a bűn fogalmában Vataival: „az a kantiánus ismeretelmélet pedig, melyet Vatai megemlít, puszta agyrém, a szerző egyik legönkényesebb konstrukciója” – írta tiltakozó jellegűen Vezér[37]. Vezér nem ír tényszerűen, kapkod, beleköt a kötet címébe is, abba a verselemzésbe, amelyből Vatai kiemelte. Szinte minden egyes betűbe beleköt, de semmit sem tud kifejteni és értelmesen kifejezni, mert csak az ideologikus düh hangján képes megszólalni, mint ahogyan a vége felé is teszi: „Folytathatnánk a hamis versértelmezések sorát, de nem szeretnénk Vatai terjengős és unalmas verselemzéseit fárasztó ellenmagyarázatokkal tetézni”[38]. Felsorol nyolc verscímet, amelyek „Vatai önkényes filozófiai konstrukciójának estek áldozatul”[39]. A már-már tanulmány méretűvé duzzadt, túlírt kritika legvégén kibújt a szög a zsákból, s ismét többes szám első személyre vált, ilyenkor nem a szakma, hanem a Párt nevében szólal meg, amelyen megszólalhatna a folyóirat szerkesztője, a szintén Ady-kutató irodalomtörténész, Király István[40] is: „Félreértés ne essék – fogalmaz Vezér Erzsébet –, nem akarjuk Ady szimbolikus nyelvét minden esetben közvetlenül és durván társadalmi jelentésre lefordítani. Tudjuk jól, hogy a helyzet nála, különösen az istenes verseknél, sokkal bonyolultabb volt”[41]. Nos, istenes-versek tekintetében ezt még a pártszócső Vezér is elismerte; végezetül azért odaszúrt még egy utolsót: „van Vatai könyvének még egy általános tanulsága is: sürgősen jó és igaz Ady-monográfiák kellenek”[42].

Négy és fél évtized múltával van egy – több is! – nem általános, hanem konkrét tanulság, például az, hogy Vatai könyve megkerülhetetlen, a hazai fogadtatása is az, ugyanis bepillantást enged Vezér Erzsébet kritikán aluli kritikája abba korba, amikor Az Isten szörnyetege megjelent. Ezzel függ össze a másik tanulság is, ugyanis olvasva a Vezér-féle írást az Irodalomtörténeti Közleményekben, egyértelművé válik, hogy miért csak emigrációban készülhetett el és jelenhetett meg Vatai munkája. Az már csak egy utólagos költői kérdés marad – ismerve Vezér Erzsébet monográfiáját –, hogy mit érthetett meg Ady magyarság- és istenes verseiből ez a gonosz és torz elme.

[[paginate]]

A kötet fogadtatása párizsi magyar körben

Vatai Lászlónak nem kellett ahhoz magyarországi kritikát kézbe vennie, hogy meggyőződhessen munkája erkölcsi sikeréről, hiszen a párizsi székhelyű Magyar Műhely 1963. évi nyári száma röviden, de hasonlóképpen vélekedett, mint a fentiekben ismertetett párt-orákulum.

A Magyar Műhely szerzője 'M. L.'[43] monogram alatt jegyezte azt a rövid könyvismertetést, amelyet Vatai kötetéről közölt[44] a saját szerkesztésű lapjában. Megjegyzendő, hogy Moldova György Az idegen bajnok című regényéről három oldalas írás készült, Illyés Gyulának tizenegy oldalnyi helyet biztosítottak ugyanebben a lapszámban, míg Vatai munkája csak tizenöt félhasábos sort kaphatott. Tőlük ennyit érdemelt, ráadásul milyen tizenöt sort! Idézem mind az öt mondatot, mert a Magyar Műhely első évfolyama már (szerencsére!) csak korlátozottan hozzáférhető:

„Alcíméből következtetve ez a könyv bizonyos Ady Endre lírájáról szólna. Számunkra azonban csak Prof. Cs. Szabó tételét igazolja, mely szerint az emigráns sajtótermékek külcsíne a belbecshez fordítva aránylik. Vatai László Ady líráját főleg két szó fokozásával véli megközelíteni. Ilyetén: nagy, nagyobb, legnagyobb… magyar, magyarabb, legmagyarabb. Érdeklődéssel várjuk a csukcs és a bantu Vatai hasonló jellegű értekezését. Csukcs, csukcsabb, legcsukcsabb, bantu, bantubb, legbantubb…”.

Az első mondat feltételes módban lett megfogalmazva, a „bizonyos” szóval, amely ott teljesen értelmezhetetlen. Márton László a második mondatban, mint hivatkozási alapból professzort csinált Cs. Szabóból. A többi csukcsolás és a bantuzás nem jellemezhető szavakkal, annyira primitív, viszont úgy lett Márton által – homályosan – megfogalmazva mintha Cs. Szabó véleményét tolmácsolnák, vagyis ő üzenné.

Nem különleges vagy kirívó a Magyar Műhely szellemi és emberi hozzáállása, ugyanis a szerkesztői nyíltan és teljes mértékig baloldali érzelműek, szocialisták voltak[45], akiket túlzott együttműködéssel vádoltak az emigrációban, amiért a hivatalos magyarországi politikai szervekkel kiemelt együttműködést alakítottak ki[46].

Vatai László nagy munkája példát mutat, hogyan lehet arra a mindmáig megfejthetetlen, titkokat rejtegető költőzseniről tárgyilagosan, olvasmányosan, lélekemelő stílusban írni, anélkül, hogy a túlfűtött lelkendezés vagy éppen a deheroizálás csapdájába esnénk.

Arday Géza

 

 

 

 

[1] Földessy Gyula (1874-1964) Kossuth-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

[2] Földessy Gyula önálló kötetei, amelyek Adyval foglalkoznak: Ady Endre (1919); Ady-tanulmányok (1921); Újabb Ady-tanulmányok (1927); Ady-problémák (1929); Az ismeretlen Ady (1941); Ady, az ember és a költő (1943); Ady minden titkai, Ady-kommentárok (1949, 1962). Általa szerkesztett kötetek: Ady Endre, Az utolsó hajók (1923); A fekete lobogó, Ady harca a klerikális reakció ellen (Király Istvánnal együtt, 1950, 1952); Ady Endre válogatott cikkei és tanulmányai (1954); Ady Endre összes versei, I–II (1955, 1958).

[3] Makkai Sándor, Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete. Soli Deo Gloria Szövetség, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1927.

[4] Hegedűs Loránt, A költő-vátesz, Ady, I-IV. köt., Bp., Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, 2008. (A köteteknek az alapvetése már két évtizeddel korábban elkészült: A szintézis-teremtő Ady. Nyitás a végtelenre. Bp., 1989, 9-43.)

[5] Előszó a második kiadáshoz, Torontó, 1977. július

[6] Schöpflin Aladár, A magyar irodalom története a XX. században. Bp., Grill Károly Könyvkiadó, 1937. (Schöpflin is írt a költőről: Ady, Bp., Nyugat Kiadó, 1945.)

[7] Vatai, i.m. 12.

[8] Vatai, i. m. 15.

[9] Vatai, i. m. 19.

[10] Éppen ebből következik az, hogy egy zsenit nem lehet racionális érvekkel bírálni vagy értelmezni. Ez történt az utóbbi esztendőkben megjelent Raffay Ernő által jegyzett Ady hátterét magyarázó vaskos munkákban: Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesség I-II, 2014; Ady Endre és a Nyugat, 2017.

[11] Uo.

[12] Vatai, i. m. 30.

[13] Vatai, i.m. 199.

[14] Uo.

[15] Uo.

[16] Vatai, i. m. 50.

[17] Vatai, i. m. 51.

[18] Eredetileg Németh László kifejezése, a Kisebbségben (1939) című tanulmánya foglalja össze a magyar irodalom karakteréről és fejlődéséről szóló gondolatait. Németh "mélymagyar" és "hígmagyar" ellentétpárja az értékteremtő értelmiség kontraszelekciójára vonatkozott.

[19] Vatai, i. m. 39.

[20] Ld. Raffay Ernő Ady személyéről és munkásságáról írt önálló köteteit és tanulmányait, nyilatkozatait.

[21] Vatai, i. m. 51.

[22] Uo.

[23] Vatai, i. m. 52-53.

[24] Vezér Erzsébet (1915-2003) magyar irodalomtörténész, tanár, kommunista propagandista, az Akadémiai Kiadó lektora (1954-1957), MTA Irodalomtudományok Intézet tudományos munkatársa (1957-1963), PIM osztályvezetője (1963–1972). Fő kutatási témája Ady Endre volt. Nagyobbrészt elvégezte Ady Endre publicisztikájának összegyűjtését és kritikai feldolgozását. Adyról szóló önálló munkái: Ady Endre alkotásai és vallomásai tükrében (1968); Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (1969); Ady Endre élete és pályája (monográfia, 1969).

[25] Vezér Erzsébet, Vatai László: Az Isten szörnyetege, Irodalomtörténeti Közlemények, 1965, 3. sz., 383-387.

[26] Vezér, i. m. 383.

[27] Uo.

[28] Uo.

[29] Vezér, i. m. 384.

[30] Uo.

[31] Vezér Erzsébet 1946 és 1948 között a Nehézipari Központ, majd 1948 és 1950 között pedig a Nehézipari Külkereskedelmi Központ propagandistája volt.

[32] Petőfi Irodalmi Múzeum – Ekkor Horváth Márton (1906-1987) volt a PIM főigazgatója, Vezér Erzsébet főnöke. Horváth rettegett rákosista kommunista vezető volt, az MKP Politikai Bizottságának tagja, majd az MDP Központi Vezetősége agitációs és propaganda osztályának lett a vezetője.

[33] Vezér, i. m. 384.

[34] Uo.

[35] Megélt gondolkodás címmel a Magvető Kiadónál, 1989-ben jelent meg Lukács Györggyel készített interjúinak gyűjteménye, amelyet Eörsi Istvánnal közösen szerkesztett.

[36] Vezér, i. m. 384.

[37] Többek között Pauler Tivadar, Böhm Károly, Bartók György, Ravasz László és Hegedűs Lóránt a vallásfilozófiai képviselői a kantiánus értékteológiának, amely jelentős magyar tudományos irányzatnak tekinthető, s mindmáig hatást gyakorol.

[38] Vezér, i. m. 387.

[39] Uo.

[40] A két kötetes Ady-monográfiáját ő is csak később, 1970-ben jelentette meg.

[41] Vezér, i. m. 387.

[42] Uo.

[43] Márton László a folyóirat szerkesztőbizottságának volt a tagja.

[44] Magyar Műhely, 1963, 5. sz.,

[45] Hivatkozás Nagy Pál Várkonyi Nándornak írt levelére (1965. ápr. 5.), PIM Kézirattár, V. 6000/69.

[46] Sulyok Bernadett, A párizsi Magyar Műhely mint a Kádár-kori Magyarországon tűrt/tiltott alkotók megnyilatkozási terepe. Magyar Műhely, 2018, 183. sz., 19-27.

 

Hasonló anyagaink

Holdpor

Részlet Pap Éva regényéből.