Van-e Jézus Krisztusnak szava a kenyér kérdésre?

 Van. Összesen hatszor olvasunk arról a négy evangéliumban, hogy Jézus enni adott az ötezer és négyezer fős sokaságnak. Többször megtette a csodát, hogy vele és általa emberek jóllaktak biológiai és lelki-szellemi értelemben. A keresztyénséget sokszor érte az a vád, hogy csak lelkizik, és az élet anyagi szükségeivel nem törődik. Lehet, hogy az egyház gyakran elnézett a magas mennyekbe az emberi nyomorúság és éhség fölött, de Jézus nem. Ő is testben élt, éhes és szomjas volt, tudta, hogy korgó gyomorral nem lehet Isten Igéjére figyelni. Nem elvont dogmákat hagyományozott követőire, amikkel az egyházak elfoglalják magukat. Ő azért jött, hogy a kenyerünk legyen. Néha úgy, hogy ő ad, máskor úgy, hogy minket indít testvéri osztozásra.

1. Jézus magatartása világos. A tanítványoké is. Az övék és legtöbbször a miénk is ez: „Bocsásd el a sokaságot!” Mindig ez a legegyszerűbb: menjenek és oldják meg a maguk problémáját! Szerezzenek, vegyenek maguknak! Lehetett ugyan talán valamennyi náluk, de aligha elég a tizenkettőnek is. A szinoptikus evangéliumok szerint Jézus a tanítványait szólítja fel: „Ti adjatok nekik enni!” János evangéliumában pedig kérdéssel hívja fel a figyelmüket a gondra: „Honnan vegyünk kenyeret?” Nem a tanácstalanság tűnődése ez, hanem provokáló kérdés: Ti mit gondoltok? Mi a megoldás? Tudtok róla, egyáltalán érdekel ez titeket?

Hogyan kerültek milliók éhínségbe és nincstelenségbe? Több oka lehet. Külső körülmények (időjárás, természeti viszonyok, túl sok vagy túl kevés csapadék), és emberi felelőtlenség (könnyelműség, lustaság, tékozlás, kizsákmányolás, igazságtalan elosztás, vezetők bűne). Márk leír egy esetet, amikor a tanítványok elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Ki tudja? Jézus nem kérdezi. Akármi oka van - valamit tenni kell. A kérdés, a gond mindenkié.

Egy kutatás szerint a Földön a tizenhét év alatti népesség körülbelül 20 %-a, vagyis több mint 380 millió gyerek és fiatalkorú szélsőségen szegény körülmények között nő fel (MTI 2019). A vizsgálat az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közös projektje volt. Meghatározásuk szerint azok tartoznak a szélsőségesen szegény kategóriába, akik naponta kevesebb, mint 1,66 euróból kénytelenek megélni. Fülöp a problémát racionálisan pénzértékre fordítja: az ötezernek 200 dénár sem lenne elég (200 napszám, 200 ember napi munkabére). De annyi nekünk nincs. András talál egy fiút, akinél van öt kenyér és két hal, pesszimista ő is, de legalább odaviszi Jézushoz.

[[paginate]]

2. Jézus nem fölülről nézi a helyzetet, hanem ember közelből és cselekszik. Nem a semmiből teremt, nem is a köveket változtatja kenyérré, hanem a meglévőre kér áldást és azt osztja el, ami van. A mi szívünket és a mi készletünket kéri, azt veszi kezébe, emeli föl és áldja meg. Ez a mozdulat isteni hatalmával új(já) teremtés, új helyzet, megoldás a ma éhezőinek és túltápláltjainak a gondjára. Mi a sok, mi a kevés, mennyi lenne elég? A tanítványok tehetetlenek. Az emberek telhetetlenek. Lehetetlen ötezer éhes szájjal szembenézni... ötmillió, ötszázmillió éhező gondját megoldani. Ma 7, 6 milliárd ember él a világon. Ha Jézus kezébe tennénk azt, amink van, és rábíznánk az osztozást, vajon elég lenne a bolygó élelmiszer készlete mindenkinek? Igen, de ő nem helyettünk cselekszik. Nekünk pedig az a szorongató dilemma: ha odaadjuk a keveset, nem leszünk szegényekből koldusok magunk is? A kenyér valóságos étel és mély szimbólumokkal átitatott fogalom: élet, megélhetés, munka, fizetés, Ige, Jézus maga. Dolgozni és imádkozni is kell érte: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.

Fontos az, hogy a történet nem igényekről, hanem szükségletekről szól. Nem a tömeg kezdi követelni az ellátást, hanem Jézus gondol rá, hogy a vele levőknek kenyérre is szükségük van. A szeretet figyel mások szükségleteire, de nem a kívánságokat szolgálja ki. Jó, ha meg tudjuk különböztetni a kettőt. Jézus nem fényes lakomát rendez luxus körülmények között, hanem a szükségletet elégíti meg. Részletkérdésnek tűnik, pedig fontos az is, hogy rendezi a soraikat. Leülteti a sokaságot a fűbe, hogy ne legyen tolongás, káosz, lökdösődés, vita, kétszeri sorban állás, de legyenek csoportok, „asztalközösségek”, akik egymást kínálgatják a sajátjukból. Mert lehetetlen, hogy akik több napra útra keltek, ne vigyenek magukkal egy-egy kosár eledelt. Lehetett még náluk valamennyi. Elővenni, csöndesen föláldozni tartalékaikat, odaadni önként - ez is a csodához tartozott. Senki nem parancsolja, de Jézus közelében lehetetlen önzőnek maradni, titkon felhalmozni és birtokolni. Amikor konfirmandusokkal kirándulunk, mindig sokkal több ételt és édességet, rágcsálnivalót hoznak magukkal, mint amennyit el tudnak fogyasztani, de tartalékolják még a hazafelé úton is. Önmaguk legyőzését jelenti, hogy a nap végén egymást is kezdik kínálni.

[[paginate]]

3. A fogyasztói kultúra másként nyúl kenyérhez. Vesz, markol, neki esik mohón, válogat, eszi, amíg jól esik, azután elhajítja a szemétbe. Aki nem Istentől kapja az életet és a kenyeret, az nem ad hálát egyikért sem, és nem is érez felelősséget érte. - Kifizettem - mondta egy férfi felháborodva, amikor őszinte döbbenetemet fejeztem ki neki, mivel az ebédje felét a kukába dobta. Megfigyeltem, hogy nemcsak egyszer történt meg, ő így szokta. „Ha megvettem, az enyém, azt csinálok vele, amit akarok.” Mindent felélünk, elhasználunk, fogyasztjuk, utánunk az ételmaradék, a műanyag csomagolás és a szeméttenger... Ez a fogyasztás kora - nehéz kultúrának nevezni.

Miután mind ettek - a végén kiderül, hogy nem lehet allegorizálva értelmezni a történetet, mert - nemcsak jóllaktak, hanem hagytak is. A maradékot össze kell szedni! Jézus figyelmeztet erre. Az ő szemlélete ma még hangsúlyosabb, mint valaha: ne ítéljünk feleslegesnek, szemétnek semmit a jólét és jóllakottság állapotában! Az ünnepi élményből visszavezet a hétköznapok feladataiba: gondoljunk másokra, a jövőre, az utánunk jövőkre! Ne pazaroljunk, mi is ajándékba kaptuk!

Mára akadémiai tudománnyá fejlődött a szemét és a hulladék vizsgálata: a garbology (az angol garbage, szemét szóból származik). Az 1970-es években az arizonai egyetemen kezdtek ezzel kapcsolatos kutatásba. Van mit tanulmányozni. A világ élelmiszer termelésének 38%-át nem fogyasztjuk el, a szemétbe kerül. Az Európai Unióban évente 89 millió tonna élelmet dobnak a kukába, Magyarországon fejenként 40 kg-ot. A legtöbbet a háztartások pazarolnak, azt követi a vendéglátás és a kereskedelem (MTI 2011).

Roger Scruton angol író a környezeti problémák felismerését és megoldásukat azzal kapcsolja össze, hogy az emberek mennyire kötődnek az otthonukhoz. Az otthon nemcsak egy lakóhely, annál több, a szeretteink élettere, hely, amit megosztunk másokkal, amelyet megvédünk, ha kell. Egy új fogalmat alkalmaz erre a kötődésre a család, családi birtok, ház, táj, a felebaráti szeretet szavak alapján görögül: „oikophilia” (ökofília). Akinek fontos a család, lakóhely és nemzet közössége, az szereti és óvja azt (Zöld filozófia Akadémiai Kiadó, 2018).

Szegények vagyunk, vannak éhezők az országban, mégis mindenütt tele a szeméttárolónk ételmaradékkal. És sok minden mást is hagyunk kárba veszni. Tékozoljuk javainkat. Mi lett a tizenkét kosár maradékkal? Nyilván elosztották azt is útravalónak.

Istennek fontos minden teremtménye, hogy egy se vesszen el, egyszülött Fiát adta érte. Jézus, az Élet kenyere, önmagával táplálja övéit, azért jött, hogy életünk legyen és bőségben éljünk (Jn 10, 10). Mert „mégis egy gazdag Úrnak a vendégei” vagyunk a Földön. Jézusnak tehát van válasza a kenyér kérdésre. Az a kérdés, hogy nekünk van-e? – Legyen! Ámen.

Karsay Eszter