„Mert közülünk senki sem él önmagának” (Róm 14,7) – ez a páli idézet Paládi Zsolt könyve egyik fejezetének alcíme, ami találóan foglalja össze az egész könyv mondanivalóját. A Szerző 2012-ben egy európai ösztöndíj segítségével mintegy négy hónapot tölthetett el a dániai Nordfyns Népfőiskolán, az ott átélt és megélt tapasztalatait tárja a magyar olvasók elé a könyvben. „Olyan összefoglalót szerettem volna készíteni, amely a dán nem-formális oktatási rendszer ezen intézményét minél pontosabban bemutatja, s egyben élményszerűen adja át az átélt tapasztalatokat” (5. o.) – fogalmazza meg célját Paládi Zsolt az előszóban.

A könyv első részének címe: „Dánia: egy kis nép sikerre ítélve”. Miközben nagyon képiesen és élményszerűen olvashatunk a Dániába való kiutazás körülményeiről, aközben szinte láthatatlanul is, de bevezet bennünket a Szerző Dánia népének történelmébe és a dán társadalom felépítésébe, ami szoros összefüggésben van a dán népfőiskolák létrejöttével. Óhatatlanul is összehasonlítja a dán népet a magyar néppel, és mindjárt a legelején megállapítja, hogy a magyarok „az összetartozás hiánya” miatt sokkal pesszimistábbak a dánoknál. Ez nem azt jelenti, hogy a magyarok nem tudnák alkalmanként, egy-egy ünnepen kifejezni összetartozásukat, hiszen „akkor kivonulunk, nagy beszédeket tartunk és hallgatunk, kicsit büszkék is vagyunk, némelyek még fogadkoznak is, hogy most aztán… aztán holnapra elfelejtjük” (8. o.).

„A népfőiskolai mozgalom Dániában jól kifejezi a nép szellemét, mindenekelőtt a dán nép – számunkra szokatlan – demokrácia iránti vonzalmát” (12. o.). Ezt próbálják meg megélni mind a társadalomban, mind pedig a politikában is. Nem hivalkodnak, kerülik a luxust, ellenben megkövetelik az átláthatóságot és törekednek a klasszikus skandináv egyszerűségre. A dán modell, de alapvetően a skandináv modell alapja az, hogy mindenki kapja meg azokat az esélyeket, amelyek a felzárkózást segítik. A szolidaritást úgy gyakorolják, hogy nem különítik el a fogyatékkal élőket a többiektől, hanem együtt foglalkoztatják őket, ahogyan ezt maga a Szerző is megtapasztalhatta az általa látogatott főiskolán. „A népfőiskolákon többnyire helyet kapnak azok a hallgatók is, akik még nem töltötték be 18. életévüket, de az állami oktatásban valamilyen okból nem tudnak részt venni, mondjuk, mert viselkedésükkel zavarják a többieket, vagy nem tudnak beilleszkedni az osztályközösségbe. Ezeket nem zárják ki az oktatásból, mivel az törvényellenes lenne, hanem a népfőiskolán segítik a társadalomba való beilleszkedéshez személyre szabott, nem formális oktatási módszerekkel” (22. o.).

[[paginate]]

A másik érdekesség a dánok éneklés iránti szenvedélye: „A népfőiskolák programjában is kiemelt szerepet kap, mindennap van egy gyűlés az ebéd előtt, amikor a dán népdalgyűjteményből, a »Sangbog«-ból elénekelnek egy-két dalt” (25. o.). Mindezeken túl pedig külön említendő, hogy a dán nép igazán művészetkedvelő és pártoló. Szinte nincs olyan kisváros, amelyben ne találnánk néhány művészeti galériát.

A könyv második részének címe: „Népfőiskolai elvek”, amely bemutatja a dán népfőiskolák eredetét, ami elválaszthatatlan a protestáns kulturális hagyományoktól. A dán népfőiskola atyja Nikolaj Grundtvig (1783-1872) dán miniszter, evangélikus lelkész, szociálpolitikus és költő. Grundtvig elítélte a klasszikus latin műveltségen és lexikális ismereteken alapuló iskolát, ehelyett „az életet szolgáló iskolát kívánta megteremteni”. „Iskolai szemlélete a szabadságra és a tanulási kedvre irányult” (39. o.). Az alapító atya dolgozta ki a népfőiskolák programját, de eszméinek megvalósításában barátja és segítője, Christen Kold (1816-1870) segített. „Grundtvig iskolájának elsőrendű törekvése az volt, hogy az ország hagyományait, nyelvét és szellemiségét továbbadják és fejlesszék, és tudatosan igyekezzenek megőrizni kultúrájukat” (39. o.). Főleg anyanyelvápolást, dán néprajzot, dán történelmet, egyháztörténelmet, illetve költészetet, értő olvasást, írást és kézművességet tanulhattak a népfőiskolai hallgatók.

Az első dán népfőiskola 1844-ben Rødding városában nyitotta meg kapuit. A népfőiskolák további terjedéséhez egy tragikus történelmi esemény is kapcsolódik. „1864-ben a Dybbol Banke-i csatában a dán hadsereg vereséget szenvedett Poroszországtól. A poroszok hamarosan létrehozták Németországot, a dánok pedig elvesztették Schleswig-Holsteint” (52. o.). Dánia területe még kisebb lett, ezt az eseményt a dán nép úgy élte meg, mint saját „Trianonját”. Azonban ebből a vesztesnek tűnő állapotból is előnyt kovácsolt Grundtvig, ugyanis 1864-től folyamatosan nyíltak meg a népfőiskolák, 1920-ra közel száz népfőiskolában folyt a képzés.

Jelenleg 78 népfőiskola hálózza be Dániát. Az intézmények rövid kurzusoktól, amelyek 2-3 hétig tartanak, egészen a hosszú, három és tíz hónapig tartó kurzusokig folytatnak képzéseket. Számos népfőiskola állami támogatásban részesül, de vannak olyanok is, amelyek teljesen önfenntartóak.

A könyv harmadik része „A dán példa ereje, avagy a magyar kezdeményezések” címmel mutatja be, hogy a dán népfőiskolák miképpen fejtették ki hatásukat a magyar népfőiskolák alakulására és képzésére. „Magyarországon meglehetősen korán, már Trianon után, az 1930-as években hoztak létre népfőiskolákat, először a (történelmi) egyházak segítségével” (59. o.). Tudomásunk szerint azonban az első népfőiskolát 1925-ben Szandán Sréter Ferenc alapította, amely kezdetben mezőgazdasági, közismereti és testnevelési tárgyakat tanított hallgatóinak. Abban azonban igaza van, hogy a történelmi egyházaknak nagy szerepük volt a népfőiskolák létrejöttében és elterjedésében, hiszen az első református népfőiskola létrejöttét a sárospataki főiskola tanári kara határozta el 1935-ben, ám tervük csak 1936-ban valósult meg. A népfőiskolák magyarországi kezdeteiről és történetéről nemrégiben jelent meg Horváth Erzsébet egyháztörténész színvonalas monográfiája „A magyarországi protestáns népfőiskolák. Megalakulás, működés, újraindulás” címmel (Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára, Budapest, 2017.).

[[paginate]]

Ahogyan Dániában Grundtvig, úgy nálunk Magyarországon is úgy gondolták a népfőiskolák alapítói, hogy a szakmai-tudományos tájékozódás mellett elsősorban istenfélő és hagyományszerető embereket kell nevelni. Ez a pedagógiai alapelv különösen erős volt hazánkban az 1930-as években, amit többek között emblematikusan Karácsony Sándor személyével és munkásságával hozhatunk összefüggésbe.

A könyv negyedik részében Paládi Zsolt olyan nagy témákat fejt ki, mint pl. demokrácia, és kultúra, amit a dániai népfőiskolai oktatás szempontjából mutat be. A dán népfőiskolai oktatás tekintettel van az egyénre, mindenkitől megkövetelik, hogy olyan alapvető kérdésekre keresse a választ a képzés során, mint: „Ki vagyok én?”, „Hol vagyok most?”, „Hova szeretnék eljutni?” Ez jól mutatja azt, hogy nemcsak a szellemi, hanem a lelki fejlődésre is figyelmet fordítanak. „A népfőiskola az »életre nevelés« szolgálatában áll. Nem a hasznos, hanem a fontos ismeretek megismertetésére törekszik. Irányzatokat, tevékenységeket mutat meg, anélkül hogy kötelezne rájuk, könyveket ad kezünkbe, anélkül hogy orrunkra kötné tartalmukat, elgondolkodtat megélt tapasztalatainkról, csupán azáltal, hogy felidézi, felidézteti azokat. Valahogy úgy kell elképzelnünk, mintha tapasztalataink tárháza egy ezer oldalas könyv lenne, óriási raktára a különböző tudásoknak, ismereteknek, érzelmeknek, értékeknek és viselkedési mintáknak. Alkotóerőnk életünkben gyökeredzik, meg kell tanulnunk felhasználni” (85. o.).

A könyv utolsó részében Paládi Zsolt dániai tartózkodását összegzi, és örömmel állapítja meg, hogy mindaz, amit ott tapasztalt, Magyarországon több, mint húsz éve a Lakiteleki Népfőiskolában ölt testet. A lakiteleki kezdeményezés nyomán a Kárpát-medencében közel ötven népfőiskola nyitotta meg kapuit.

A könyv utószóval zárul, amit Lázár Ervin Üldögélő – a jelző amiatt került neve után, hogy megkülönböztesse magát az azonos nevű híres írótól – jegyez, aki maga is élharcosa a népfőiskolai képzésnek. A könyv fejezetei között fényképválogatást találhatunk, ami betekintést enged az elnyert dániai ösztöndíj mindennapjaiba és hangulatába.

Paládi Zsolt könyve nagyon olvasmányosan mutatja be a dániai népfőiskolai életet, miközben mind társadalmi, mind kulturális, mind szociológiai, mind politikai téren összehasonlítja a dán és a magyar hagyományokat. Lázár Ervin Üldögélő írja: „Ne feledjétek, feleim, a dán népfőiskola dánoknak van kitalálva! És igenis lényeges eltérés van a magyar és a dán mentalitás között” (124. o.). Pál apostol írja egy helyen: „de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21), azaz sohasem szégyen másoktól tanulni, de közben nem szabad elfelejtkeznünk gyökereinkről és küldetésünkről mások irányába: „Mert közülünk senki sem él önmagának” (Róm 14,7).

Szetey Szabolcs