A valóság másolatai

T. Ágoston László: Hazatért liliomok.
Sonoris Art&Media, 2017


 



 

A világ természetes rendje szerint való, hogy a művek, így a szépirodalmi művek is túlélik alkotójukat. A tassi születésű, református vallású író, T. Ágoston László elhunyta után negyedévvel, 75. születésnapjáról megemlékezve – hagyatékgondozó gesztusként ‒ családja szorgalmazta válogatott novelláinak kiadását. A Hazatért liliomok című, 224 oldalas, ízléses kivitelű, kemény táblás könyvben a különböző köteteiből és folyóiratokból származó prózai művek szemelvényeit olvashatjuk. Posztumusz kiadott kötete reprezentatív válogatás, az életében megjelent korábbi kötetei eszenciáját nyújtja át az olvasóknak.

Elöljáróban idézem a magyar könyvbarátok Könyvhét című lapjában (2010 május – 240. p.), Változó viszonyok – belső tükörben címmel publikált, az akkoriban megjelent novelláskötetét, az Eltékozolt évek-et ismertető cikkemből: „T. Ágoston László novelláiban a szépírói és zsurnaliszta elem, a dráma és a humor, a hétköznapi szürkeség kúszása és a filozofikus magasröptüség bölcsessége elegyedik. Nyelvezetében zömmel a hétköznapokban megszokott kifejezések uralkodnak, ám kitetszik itt-ott valami nagyon is kiemelkedő csengésű-pengésű lelemény. A kilátástalanság tanácstalansága fokozódik a társadalmi szakadék partfalai között, akár az életben. De valljuk be, szépirodalmunk virágzása és hervadása közepette tehet-e mást az író, mint hogy figyelmet irányít, hangulatot kezel, s nem tesz egyebet, mint pusztán felmutatja, amit látott-észlelt, s szívében igyekezett fertőtleníteni. T. Ágoston novellisztikájának sokgyökerű eredete (például Mikszáth látásmódja, Karinthy Frigyes epés humora), tematikájának Fejes és Vészi Endre-i vonulata (előbbi Rozsdatemetője, utóbbi Gyerekkel a karján című kisregénye jut ezembe itt), valamint realisztikus ténytára sajátos művet eredményezett. Nem akar több lenni, mint önvallomás és tükör. Vajon megijed vagy elneveti magát, aki belenéz? Ugyanis a nem hiába való az nem hiábavaló, mert az újabb lépéshez gondolkodni sem árt.” Nos, a duplikált késztetés – vagyis ami az alkotó részéről az írásra, ábrázolásra, sugallatra irányul, az olvasó részéről pedig befogadásra, önvizsgálatra – értelmes eredménye éppen a gondolkodás, az érzelmek kiváltása, jó irányba terelése, fésült gondozása.

A szerző felesége, Ágostonné Takács Erzsébet által összeállított posztumusz kötet első ciklusának mottója rögtön rávilágít arra a lelki kötődésre, ami belülről vezérelte T. Ágoston alkotói módszerét és hitvallását, az apjától kapott útravalót végig alkalmazva pályáján: „…mielőtt leírnék egy mondatot, gondolatban megkérdezem apámtól: »Papa, elhiszed-e?«, s ha rábólint, nyugodtan írhatom tovább.” A Hol lakik az Isten? című első kötetében publikált novelláinak jelentős része a tassi gyermekkorból eredő témákat őriz. E történetek szerepe több a naplóbeli közlésnél. Olyan fontos érzelmek jelenlétére vagy olykor éppen hiányára utalnak, mint a szeretet, a hűség, Isten bizalmas becsülése, a rossz körülmények között is fenntartandó jóság áhítata. Az Üzenet születendő gyermekemnek című írásában generációs korszakokat hasonlít össze, megidézi az álmok megvalósulásának milyeténségét, s kijelenti a humanista realizmus tételét: „Nem földöntúli csodákban hiszek én, nem magas trónusú istenekben, hanem Benned, Bennetek, az Ember fiaiban. Hiszem, hogy bennetek felnő majd az értelem, s megteremtitek azt a békét, jogot, boldogabb világot, melyről hajdan az én nagyapám álmodott.” Egyéb írásaiból kiderül, hogy T. Ágoston az ember szívében lakó Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett hívője volt, aki a Földön tébláboló, olykor megtévedt emberekről és azok lelki tévelyedéseiről, zsörtölődéséről, boldogságáról mesélt megélt történeteket.

[[paginate]]

Regényeiben, novelláiban, elbeszéléseiben, ifjúsági történeteiben lépten-nyomon ott bujkál az igazság és a szeretet igenlése. Ezek és a szépség fegyelmező ereje tartja egyben a józan világot. Hiszen akinek fontos a barátság, a szerelem, a szeretet, a hozzátétel az Isten-i teremtéshez, az tudatában van annak, hogy küzdeni kell mindazon létező erőkkel szemben, amelyek a pozitiv emberi vívmányokat rongálják, gyengítik, vagy egyszerűen megsemmisítésükre törekszenek.

Mennyire fájó tud lenni, amikor elhagyott szülők elhanyagolt környezetéről értesülünk, vagy a szerelemben, barátságban elkövetett hűtlenségről, a kapzsiság, az önteltség, az irigység bűneiről. Amikor a T. Ágoston-novellákban – a valóság másolataiban ‒ felemlítődik mindez, az is ott áll a sorok mögötti háttérben, hogy a jó – kimondva vagy kimondatlanul ‒ ellenszegül a rossznak. Minden alkotás lényege nemcsak az ábrázolás, hanem a helyes, szalonképes, nemes eredetű erkölcs sugallata. A minőség fokmérője a művek érlelésében-erjedésében, az értékes bor kiforrásához hasonló folyamatban.

Legendás híre keletkezett T. Ágoston állatszeretetének, természetimádatának. Gyakran felbukkan írásaiban a falusi gazdálkodás, a kertművelés háttere, a bodza, a csipkebogyó, a hársfalevél, s egyéb gyógynövények gyűjtése, meg a horgászat élménye. Rajongásig szeretett macskájának, Durcinak külön könyvet szentelt. A hétköznapok környezeti történéseit emelte az irodalomba; gyakran a banális dolgokban látta meg témáját, s azokból a történet gombolyítása során jellemeket rendszerezett. Dialógusaiból folyamatosan kikövetkeztethető a kimondott szavak, mondatok, gondolatok minőségét alakító ember szándéka, indulata, jelleme. Hiszen, ahogy Vasadi Péter verséből, a Belső világosság-ból kitűnik az intés: „lehet kívül akár sötétség / melyben az ember is sötét / bent mégis fénylik, ha szerelme / eltölti hányatott szívét [...] egy sort se írhatsz le anélkül / hogy ne akarná szellemed / előbb a szívnek kell nevetni / a száj csak azután nevet”. S valóban, T. Ágoston a sok műfaj között humoreszkkel is próbálkozott, írásainak gyakori jellemzője a tréfa, az irónia, az epés odamondogatás.

Emlékező típusú írónak szintén titulálható, amiről például A két Lenkey című történelmi regénye gazdagon tanúskodik. Mostani kötetében jelen van a hálás emlék. Kopré Józsefé  (író, középiskolai tanár, Móricz Zsigmond egykori mindenese), ahogy pályakezdésében biztatta, s akivel a Krúdy Kör alapításában is együttműködtek. Egyik időszakában bibliai történeteket azonosított be napjaink történéseivel, vagyis több elbeszélése első részében megidézte a Bibliát, második részében pedig napjainkban előfordult megfelelőjét dolgozta fel. Az egyik ilyen írásában az emberi szolidaritás mintájára példa  a befejező mondat: „…ha azon az éjszakán nem szólít meg Jézus, soha nem adtam volna neked a véremet.” Az Akkor, ötvenhétben…, az Ügynöklista című írásai politika által kavart élethelyzeteket mutatnak be abból a korszakból, amelyikben a szovjet tankok bevonulásakor majdnem elsült a kézben tartott, célzott kapanyél.

A címadó novella hazatért liliomhagymái a továbbélést jelképezik, az ember szépségbe vetett bizalmát. A tógazda képében a cselekvő Istent jeleníti meg. E kötetnek és feltehetőleg T. Ágoston rövidprózai életművének is legrokonszenvesebb darabja a Menedék című novella. Ebben a gondoskodó szeretet legmagasabb fokát kelti életre, amikor a főhős a munkanélküliség áldatlan helyeztébe kerülve pánikbeteggé vált. Az orvosok beletörődtek állapota megváltoztathatatlanságába. Végül felesége odaadó ragaszkodása mentette ki a betegségéből. „Csak ő maradt, az édes társ, az aggódó reménység. Csak ő hordta a mosolyát a kórházi ágyhoz, s magába fojtotta a rossz híreket. Az orvos a vállát rándította: köznapi eset. A szív néha kihagy, a tüdő kopott, a pánik meg újkori divat. Mit tehetünk, túl az ötvenen? »Gyógyítsa meg!” – így az asszony. Mire az orvos: „Rokkantnyugdíjas így is lehet…”«.  Magam is közelről ismerem a menthetetlenség stádiumának lelki érzékelését. Egy alkalommal kórházi ágyon fekve éreztem a szomszédos ágyra érkező, üszkösödő lábujjú beteg kísérőin a fakuló remény belülről feszítő izgalmát, felesége kilátástalanságba rémülő tekintetét. A remény legvékonyabb sugarának őrzése is írói feladat, felkínálni a szavak vigaszát.

[[paginate]]

Tudom, hogy T. Ágoston László életútja és alkotói pályája küzdelemmel kövezett út volt. S ahogy temetési szertartása alkalmával említettem: Mégis annyi hányattatáson, mellőzésen jutott keresztül belső lelki tartalékaiból merítve erőt, hogy az Úristentől kapott küldetését a rá jellemző makacs kitartással teljesíteni tudja. A művészeti kutlúra képviselőjeként formálta és aggódó figyelemmel óvta mindazt a jót, ami a magyar nép józan lelkének érvényesüléséhez jelentősen hozzájárult.

T. Ágoston László hittel telt életének bizonyítékát már betegen, Profán ima című írásában maga vallotta meg: „Uram! Én nem csak teli tüdőből, de teljes szívből énekeltem a templomodban, hogy »Tebenned bíztunk eleitől fogva…«. Mert gazdagnak teremtettél, Uram. A sok mezítlábas hadiárva közt nekem volt apám, aki az asztalra tegye a kenyeret, és volt Atyám, aki naponta megáldotta azt. Én azt is tudtam, hogy te vagy, aki napközben vigyázod óvatlan lépteimet, s ha leszáll a nap, megóvod álmomat. […] Én akkor is hittem Benned, amikor azt mondták, nem vagy, és nem is léteztél soha. […] És szólt az Úr, ujját levéve számról: »Mit láttál, most elmondhatod«. Adott hozzá szót, ceruzát is, és maga nézte át a kéziratot. És adott hű társat, aki segít, rendelt mellém jó barátokat. Kertet, madárdalt, szép virágot, asztalomra kenyeret – no nem halomra, csak a mindennapit. Majd jött a kór, a fájdalom, testembe kín hasít. Uram, kímélj meg tőle – kértem Őt, de nem hallotta óhajom. Legyen hát meg az akarat, tégy szándékod szerint. A harcot, lásd, én feladom, kezedbe adom sorsomat, s nem kérek már mást, Uram. Csak egyet adj meg még nekem, mit senki más nem adhat: taníts meg úgy, ahogy csak Te tudsz, taníts meg, Uram, megbocsátani!”

A Hazatért lilomok című könyvének megjelenése, amit már nem a Földön ért meg, nagy boldogság lehet számára az égi kávéházban. A hátsó borítón olvasható megható mondatok Róla szólnak: „A férfi ül a kertben, szeretett macskája az ölében. Virágzik körülötte a szőlő – ő metszette. Árnyékot ad neki a kis, oldalfal nélküli faházikó – ő építette. Kiterített, száradó gyógynövényekre szállnak a méhek asztala túlvégén, de ő se nem hallja, se nem látja őket: elmélyülten ír. Egy kék tintavonal indul a szívéből, végighalad mellkasán, karján, le az ujjáig, és tolla hegyéből világokat ró a papírra. Senki sem tudja, mióta ül ott. Senki sem tudja, mióta ír már, de soha el nem fogy a tinta. Csuklóján rég megállt, elnémult az óra, és sohasem kongatnak fölötte éjfelet. Ott ül már örökké, macskával az ölében, nem zavarja már a világ zaja. Nem-múlandó, mint a tenger morjalása vagy a sós víz illata.”

A lelkiismeretes alkotóember humanista realizmus jegyében fogant művei, elért díjai jelzik, hogy alkotói pályája kiteljesedett, érdemesnek bizonyult. (Több mint ötven esztendőn keresztül publikálta prózai írásait lapokban, folyóiratokban, antológiákban, önálló könyvekben.) A lezárult életmű utólagos felébresztése méltán szolgálja a képességei és lehetőségei határain belül nyújtott írói teljesítmény szellemi hagytékának életben tartását. 

Zsirai László

Hasonló anyagaink

A Kálvin Kiadó ajánlója

A Kálvin Kiadó ajánlásai: Újszövetség – Zsoltárok könyve Szűcs Ferenc: Egyetemes és református

Aniszi Kálmán: Kényszerű társbérlet

Aniszi Kálmán Kényszerű társbérlet című kötetének alcíme: politikum és etnikum. Hogy férnek meg egymással? Mi közük egymáshoz és hozzánk? Somosi Béla írása.

Számadással Istennek tartozom

Az első magyar Kálvin-regény Tóth-Máthé Miklós: Számadással Istennek tartozom Regény Kálvin Jánosról Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 2017