A valóság másolatai

T. Ágoston László: Hazatért liliomok.
Sonoris Art&Media, 2017


 



 

A világ természetes rendje szerint való, hogy a művek, így a szépirodalmi művek is túlélik alkotójukat. A tassi születésű, református vallású író, T. Ágoston László elhunyta után negyedévvel, 75. születésnapjáról megemlékezve – hagyatékgondozó gesztusként ‒ családja szorgalmazta válogatott novelláinak kiadását. A Hazatért liliomok című, 224 oldalas, ízléses kivitelű, kemény táblás könyvben a különböző köteteiből és folyóiratokból származó prózai művek szemelvényeit olvashatjuk. Posztumusz kiadott kötete reprezentatív válogatás, az életében megjelent korábbi kötetei eszenciáját nyújtja át az olvasóknak.

Elöljáróban idézem a magyar könyvbarátok Könyvhét című lapjában (2010 május – 240. p.), Változó viszonyok – belső tükörben címmel publikált, az akkoriban megjelent novelláskötetét, az Eltékozolt évek-et ismertető cikkemből: „T. Ágoston László novelláiban a szépírói és zsurnaliszta elem, a dráma és a humor, a hétköznapi szürkeség kúszása és a filozofikus magasröptüség bölcsessége elegyedik. Nyelvezetében zömmel a hétköznapokban megszokott kifejezések uralkodnak, ám kitetszik itt-ott valami nagyon is kiemelkedő csengésű-pengésű lelemény. A kilátástalanság tanácstalansága fokozódik a társadalmi szakadék partfalai között, akár az életben. De valljuk be, szépirodalmunk virágzása és hervadása közepette tehet-e mást az író, mint hogy figyelmet irányít, hangulatot kezel, s nem tesz egyebet, mint pusztán felmutatja, amit látott-észlelt, s szívében igyekezett fertőtleníteni. T. Ágoston novellisztikájának sokgyökerű eredete (például Mikszáth látásmódja, Karinthy Frigyes epés humora), tematikájának Fejes és Vészi Endre-i vonulata (előbbi Rozsdatemetője, utóbbi Gyerekkel a karján című kisregénye jut ezembe itt), valamint realisztikus ténytára sajátos művet eredményezett. Nem akar több lenni, mint önvallomás és tükör. Vajon megijed vagy elneveti magát, aki belenéz? Ugyanis a nem hiába való az nem hiábavaló, mert az újabb lépéshez gondolkodni sem árt.” Nos, a duplikált késztetés – vagyis ami az alkotó részéről az írásra, ábrázolásra, sugallatra irányul, az olvasó részéről pedig befogadásra, önvizsgálatra – értelmes eredménye éppen a gondolkodás, az érzelmek kiváltása, jó irányba terelése, fésült gondozása.

A szerző felesége, Ágostonné Takács Erzsébet által összeállított posztumusz kötet első ciklusának mottója rögtön rávilágít arra a lelki kötődésre, ami belülről vezérelte T. Ágoston alkotói módszerét és hitvallását, az apjától kapott útravalót végig alkalmazva pályáján: „…mielőtt leírnék egy mondatot, gondolatban megkérdezem apámtól: »Papa, elhiszed-e?«, s ha rábólint, nyugodtan írhatom tovább.” A Hol lakik az Isten? című első kötetében publikált novelláinak jelentős része a tassi gyermekkorból eredő témákat őriz. E történetek szerepe több a naplóbeli közlésnél. Olyan fontos érzelmek jelenlétére vagy olykor éppen hiányára utalnak, mint a szeretet, a hűség, Isten bizalmas becsülése, a rossz körülmények között is fenntartandó jóság áhítata. Az Üzenet születendő gyermekemnek című írásában generációs korszakokat hasonlít össze, megidézi az álmok megvalósulásának milyeténségét, s kijelenti a humanista realizmus tételét: „Nem földöntúli csodákban hiszek én, nem magas trónusú istenekben, hanem Benned, Bennetek, az Ember fiaiban. Hiszem, hogy bennetek felnő majd az értelem, s megteremtitek azt a békét, jogot, boldogabb világot, melyről hajdan az én nagyapám álmodott.” Egyéb írásaiból kiderül, hogy T. Ágoston az ember szívében lakó Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett hívője volt, aki a Földön tébláboló, olykor megtévedt emberekről és azok lelki tévelyedéseiről, zsörtölődéséről, boldogságáról mesélt megélt történeteket.

[[paginate]]

Regényeiben, novelláiban, elbeszéléseiben, ifjúsági történeteiben lépten-nyomon ott bujkál az igazság és a szeretet igenlése. Ezek és a szépség fegyelmező ereje tartja egyben a józan világot. Hiszen akinek fontos a barátság, a szerelem, a szeretet, a hozzátétel az Isten-i teremtéshez, az tudatában van annak, hogy küzdeni kell mindazon létező erőkkel szemben, amelyek a pozitiv emberi vívmányokat rongálják, gyengítik, vagy egyszerűen megsemmisítésükre törekszenek.

Mennyire fájó tud lenni, amikor elhagyott szülők elhanyagolt környezetéről értesülünk, vagy a szerelemben, barátságban elkövetett hűtlenségről, a kapzsiság, az önteltség, az irigység bűneiről. Amikor a T. Ágoston-novellákban – a valóság másolataiban ‒ felemlítődik mindez, az is ott áll a sorok mögötti háttérben, hogy a jó – kimondva vagy kimondatlanul ‒ ellenszegül a rossznak. Minden alkotás lényege nemcsak az ábrázolás, hanem a helyes, szalonképes, nemes eredetű erkölcs sugallata. A minőség fokmérője a művek érlelésében-erjedésében, az értékes bor kiforrásához hasonló folyamatban.

Legendás híre keletkezett T. Ágoston állatszeretetének, természetimádatának. Gyakran felbukkan írásaiban a falusi gazdálkodás, a kertművelés háttere, a bodza, a csipkebogyó, a hársfalevél, s egyéb gyógynövények gyűjtése, meg a horgászat élménye. Rajongásig szeretett macskájának, Durcinak külön könyvet szentelt. A hétköznapok környezeti történéseit emelte az irodalomba; gyakran a banális dolgokban látta meg témáját, s azokból a történet gombolyítása során jellemeket rendszerezett. Dialógusaiból folyamatosan kikövetkeztethető a kimondott szavak, mondatok, gondolatok minőségét alakító ember szándéka, indulata, jelleme. Hiszen, ahogy Vasadi Péter verséből, a Belső világosság-ból kitűnik az intés: „lehet kívül akár sötétség / melyben az ember is sötét / bent mégis fénylik, ha szerelme / eltölti hányatott szívét [...] egy sort se írhatsz le anélkül / hogy ne akarná szellemed / előbb a szívnek kell nevetni / a száj csak azután nevet”. S valóban, T. Ágoston a sok műfaj között humoreszkkel is próbálkozott, írásainak gyakori jellemzője a tréfa, az irónia, az epés odamondogatás.

Emlékező típusú írónak szintén titulálható, amiről például A két Lenkey című történelmi regénye gazdagon tanúskodik. Mostani kötetében jelen van a hálás emlék. Kopré Józsefé  (író, középiskolai tanár, Móricz Zsigmond egykori mindenese), ahogy pályakezdésében biztatta, s akivel a Krúdy Kör alapításában is együttműködtek. Egyik időszakában bibliai történeteket azonosított be napjaink történéseivel, vagyis több elbeszélése első részében megidézte a Bibliát, második részében pedig napjainkban előfordult megfelelőjét dolgozta fel. Az egyik ilyen írásában az emberi szolidaritás mintájára példa  a befejező mondat: „…ha azon az éjszakán nem szólít meg Jézus, soha nem adtam volna neked a véremet.” Az Akkor, ötvenhétben…, az Ügynöklista című írásai politika által kavart élethelyzeteket mutatnak be abból a korszakból, amelyikben a szovjet tankok bevonulásakor majdnem elsült a kézben tartott, célzott kapanyél.

A címadó novella hazatért liliomhagymái a továbbélést jelképezik, az ember szépségbe vetett bizalmát. A tógazda képében a cselekvő Istent jeleníti meg. E kötetnek és feltehetőleg T. Ágoston rövidprózai életművének is legrokonszenvesebb darabja a Menedék című novella. Ebben a gondoskodó szeretet legmagasabb fokát kelti életre, amikor a főhős a munkanélküliség áldatlan helyeztébe kerülve pánikbeteggé vált. Az orvosok beletörődtek állapota megváltoztathatatlanságába. Végül felesége odaadó ragaszkodása mentette ki a betegségéből. „Csak ő maradt, az édes társ, az aggódó reménység. Csak ő hordta a mosolyát a kórházi ágyhoz, s magába fojtotta a rossz híreket. Az orvos a vállát rándította: köznapi eset. A szív néha kihagy, a tüdő kopott, a pánik meg újkori divat. Mit tehetünk, túl az ötvenen? »Gyógyítsa meg!” – így az asszony. Mire az orvos: „Rokkantnyugdíjas így is lehet…”«.  Magam is közelről ismerem a menthetetlenség stádiumának lelki érzékelését. Egy alkalommal kórházi ágyon fekve éreztem a szomszédos ágyra érkező, üszkösödő lábujjú beteg kísérőin a fakuló remény belülről feszítő izgalmát, felesége kilátástalanságba rémülő tekintetét. A remény legvékonyabb sugarának őrzése is írói feladat, felkínálni a szavak vigaszát.

[[paginate]]

Tudom, hogy T. Ágoston László életútja és alkotói pályája küzdelemmel kövezett út volt. S ahogy temetési szertartása alkalmával említettem: Mégis annyi hányattatáson, mellőzésen jutott keresztül belső lelki tartalékaiból merítve erőt, hogy az Úristentől kapott küldetését a rá jellemző makacs kitartással teljesíteni tudja. A művészeti kutlúra képviselőjeként formálta és aggódó figyelemmel óvta mindazt a jót, ami a magyar nép józan lelkének érvényesüléséhez jelentősen hozzájárult.

T. Ágoston László hittel telt életének bizonyítékát már betegen, Profán ima című írásában maga vallotta meg: „Uram! Én nem csak teli tüdőből, de teljes szívből énekeltem a templomodban, hogy »Tebenned bíztunk eleitől fogva…«. Mert gazdagnak teremtettél, Uram. A sok mezítlábas hadiárva közt nekem volt apám, aki az asztalra tegye a kenyeret, és volt Atyám, aki naponta megáldotta azt. Én azt is tudtam, hogy te vagy, aki napközben vigyázod óvatlan lépteimet, s ha leszáll a nap, megóvod álmomat. […] Én akkor is hittem Benned, amikor azt mondták, nem vagy, és nem is léteztél soha. […] És szólt az Úr, ujját levéve számról: »Mit láttál, most elmondhatod«. Adott hozzá szót, ceruzát is, és maga nézte át a kéziratot. És adott hű társat, aki segít, rendelt mellém jó barátokat. Kertet, madárdalt, szép virágot, asztalomra kenyeret – no nem halomra, csak a mindennapit. Majd jött a kór, a fájdalom, testembe kín hasít. Uram, kímélj meg tőle – kértem Őt, de nem hallotta óhajom. Legyen hát meg az akarat, tégy szándékod szerint. A harcot, lásd, én feladom, kezedbe adom sorsomat, s nem kérek már mást, Uram. Csak egyet adj meg még nekem, mit senki más nem adhat: taníts meg úgy, ahogy csak Te tudsz, taníts meg, Uram, megbocsátani!”

A Hazatért lilomok című könyvének megjelenése, amit már nem a Földön ért meg, nagy boldogság lehet számára az égi kávéházban. A hátsó borítón olvasható megható mondatok Róla szólnak: „A férfi ül a kertben, szeretett macskája az ölében. Virágzik körülötte a szőlő – ő metszette. Árnyékot ad neki a kis, oldalfal nélküli faházikó – ő építette. Kiterített, száradó gyógynövényekre szállnak a méhek asztala túlvégén, de ő se nem hallja, se nem látja őket: elmélyülten ír. Egy kék tintavonal indul a szívéből, végighalad mellkasán, karján, le az ujjáig, és tolla hegyéből világokat ró a papírra. Senki sem tudja, mióta ül ott. Senki sem tudja, mióta ír már, de soha el nem fogy a tinta. Csuklóján rég megállt, elnémult az óra, és sohasem kongatnak fölötte éjfelet. Ott ül már örökké, macskával az ölében, nem zavarja már a világ zaja. Nem-múlandó, mint a tenger morjalása vagy a sós víz illata.”

A lelkiismeretes alkotóember humanista realizmus jegyében fogant művei, elért díjai jelzik, hogy alkotói pályája kiteljesedett, érdemesnek bizonyult. (Több mint ötven esztendőn keresztül publikálta prózai írásait lapokban, folyóiratokban, antológiákban, önálló könyvekben.) A lezárult életmű utólagos felébresztése méltán szolgálja a képességei és lehetőségei határain belül nyújtott írói teljesítmény szellemi hagytékának életben tartását. 

Zsirai László

Hasonló anyagaink

Nagy záporok után

Albert Gábor Nagy záporok után című elbeszéléskötete Kant híres szállóigéjének parafrázisán nyugszik.

Szociáletika – nem csak teológusoknak

A közelmúltban jelent meg Békefy Lajos és Birkás Antal könyve Protestáns szociáletika címmel. A kötet a Calvin J. Teológia Akadémián elhangzott előadások rövidített, írott változata.