Luther, az evangelikalizmus és a modern művészet

Modern és kortárs festészet: e kettő áll kultúrteológiám középpontjában. Ez a kulturális gyakorlat nem olyasmi, ami gyakran részesül támogató figyelemben azoktól az evangelikál kultúrteológusoktól és kritikusoktól, akik számára a művészet a legjobb esetben irreleváns, a legrosszabb esetben káros. Pedig a festészet sokkal több, mint amivel a szemünk találkozik, ahogyan azt az egyházon belül az ikonfestészet tradíciója, az egyházon kívül pedig a modern művészet története is tanúsítja. De az a kultúrteológia, amely a gyakorlatban nem képes pozitív viszonyt kialakítani a művészetekkel, végeredményben süket a kegyelemnek a világban hallható sokféle és váratlan hangjai meghallására.

A kilencvenes évek közepén doktori disszertációm befejezésén dolgoztam és modern művészetet tanítottam egy állami egyetemen, amikor elolvastam Francis Schaeffer Művészet és Biblia[1], valamint H. R. Rookmaaker Modern Art and the Death of a Culture[2] című könyveit. Lesújtottan álltam. Következtetéseik a modern művészettel kapcsolatban semmilyen hasonlóságot nem mutattak azzal, amire éveket szántam az életemből: hogy ne csak kívülállóként értelmezzem a modern művészet történetét és fejlődését.

Schaefferre és Rookmaakerre válaszul elkezdtem a modern és kortárs művészeti iránti érdeklődésemhez teológiai értelmezést készíteni. A munkám nem a szemináriumi teremben kezdődött, hanem ott, ahol nap mint nap művészetkritikusként és kurátorként élek és dolgozom: szemtől szemben a műalkotással egy múzeum, egy galéria vagy egy műterem falai között. Célom nem az volt, hogy „művészeti teológiát” hozzak létre, ami azután sütőformaként alkalmazható meghatározott műalkotásokra vagy absztrakt módon lebeg az éterben, hanem az, hogy teológiai fogalomrendszert építsek fel az engem érdeklő, általam kedvelt, egyébként jellemzően elutasított és félreértett kulturális gyakorlat műalkotásainak, amelyeket hívő evangelikálként elhívásomnak éreztem szolgálni. E munka egyik eredménye a God in the Gallery[3]  című könyvem volt, amelyben kiléptem a működő reformált világkép – általam túl korlátozónak tartott – kereteiből a hit római katolikus és keleti ortodox hagyományai felé, annak érdekében, hogy sokkal erősebb esztétikai, szentségi és liturgiai gondolkodást hozzak be a modern és a kortárs művészetbe.

Esztétikai evangelikalista megújító törekvésem[4] kerékkötője Luther volt, akit a protestáns hagyományban egyszerűen „pre-kálvinistaként” és „poszt-katolikusként” állítottam be a katolikus és református interpretáció és az olyan művészettörténészek, mint Joseph Leo Koerner[5] előítéleteitől vezetve, akik a kisajátított, relativizált és kiábrándult protestáns hit miatt a reformátort hibáztatták. A dolgok azonban megváltoztak, amikor a családom és jómagam is a hitvalló lutheránus egyház (LCMS)[6] tagjaivá váltunk 2004-ben, és a hirdetett Ige és Szentség heti gyakorlatán keresztül felfedeztem, hogy Philip Carynek igaza van: Luther nem egészen protestáns.[7] És hogy gazdagítsuk az evangelikalista kulturális gondolkodást, ez bizony nagyon jó dolog, amint azt még a református történész, Mark Noll is megfigyelte „The Lutheran Difference”[8] című, 1992-ben a First Things felületén publikált klasszikus esszéjében. Sajnálatos módon azonban, amint azt Kevin DeYoung is elismerte az elmúlt nyáron[9] Luther és a lutheri hagyomány gyakorlatilag ismeretlen marad a konferencia-hálózatos evangelikalizmusban.

Bár immár nyolc éve gyakoroltam a keresztyén hitet a lutheránus tradíciót követve, addig nem találkoztam Lutherrel igazán, amíg a presbiteriánus egyház egy, a gondolatait megzabolázó hitvalló hagyomány alól szabadult tagja, valamint olyan érzékeny olvasmányok, mint a Hamann-specialista Oswald Bayer, Steve Paulson, Gerhard Ebeling és Gerhard Forde művei elevenné nem tették számomra, olyan Luthert mutatva, akit nem ismertem korábban. És akire az evangelikalizmusnak égető szüksége van.

Akit felfedeztem, nem más, mint az a Luther, akinek a gondolatai termékeny talajt biztosíthatnak a művészet és a kultúra evangelikalista megközelítése elengedhetetlenül szükséges újraértékeléséhez – kezdve Luthernek a betű és a szellem, a törvény és az evangélium, a kereszt teológiája és a dicsőség teológiája, Isten királysága és a világi királyság, az egyszerre bűnös és szent ember, a rejtőzködő és a megmutatkozó Isten, a természet és a kegyelem közötti különbségtétel értelmezéseitől. Ráadásul az elhivatásra, a radikálisan kényszerű akaratra és a hirdetett Ige szent természetére vonatkozó forradalmi elképzelésében Luther teret nyit a modern művészetről való szabad és kreatív gondolkodásnak, nem állítva elvárásokat annak, hogy a művészetnek miként kellene kinéznie. Luther szerint nem az számít, amit látunk a festményekből, hanem amit hallunk belőlük, amint megéljük és érezzük az élet és a felebarátainkkal való feszült kapcsolatok szorítását. A festményekkel így szembesülünk: nem a szemináriumi teremben, hanem a lövészárkokban.

Luther így válik jó szívvel fogadott, segítő társammá a múzeumokat és a kiállítótermeket bejárva, amikor olyan művekkel kerülök szembe, amelyek másképp néznek ki, amelyek feszélyeznek és megzavarnak idegenségükkel. Luther arra tanít, hogy hittel várjak és szeretettel figyeljek.

Daniel A. Siedell

(Körösvölgyi Zoltán fordítása, 2017. A szöveg a Patheos oldalán jelent meg 2012. szeptember 25-én. Forrás: http://www.patheos.com/blogs/cultivare/2012/09/luther-evangelicals-and-modern-art/, hozzáférés: 2017. május 3.)

 

 

JEGYZETEK

[1] Francis Schaeffer, Művészet és Biblia (Budapest, Harmat, 1999)

[2] Hendrik Roelof Rookmaaker, Modern Art and the Death of a Culture (Crossway, 1994)

[3] Daniel A. Siedell, God in the Gallery (Baker Academic, 2008)

[4] Eredetiben: resourcement (A ford. megjegyzése)

[5] Joseph Leo Koerner, The Reformation of the Image (University of Chicago Press, 2004)

[6] The Lutheran Church – Missouri Synod (www.lcms.org) (A ford. kiegészítése)

[7] Philip Cary, Why Luther is Not Quite Protestant: The Logic of Faith in a Sacramental Promise, Pro Ecclesia 14/4 (Fall 2005), 447-486 (https://www.academia.edu/185285/Why_Luther_is_not_Quite_Protestant_The_Logic_of_Faith_in_a_Sacramental_Promise)

[8] Mark A. Noll, The Lutheran Difference, First Things, 1992. február (https://www.firstthings.com/article/1992/02/004-the-lutheran-difference)

[9] Kevin DeYoung, What’s Up With Lutherans? The Gospel Coalition, 2011. június 23. (https://blogs.thegospelcoalition.org/kevindeyoung/2011/06/23/whats-up-with-lutherans/)

Hasonló anyagaink

A Confessio Szerkesztősége köszönti a Virrasztókat

1935 februárjában, 80 éve jelent meg a Vigilia első száma. A magyar neokatolikus mozgalom kiemelkedő képviselői alapították, a latin „vigilia” szót választották lapjuk címéül: virrasztók akartak lenni, a magyar szellemi élet őrállói.

Confessio 2018/1

Negyvenkettedik évfolyam, első szám Minden kedves Olvasónknak áldott pünkösdi ünnepeket kíván a Confessio Szerkesztősége