Reformáció 500 – országos reformáció kiállítás

A bőség zavara

Az „Ige-idők. A reformáció 500 éve” című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2017. április 27 – november 5.

Nagyszabású évfordulóhoz nagyszabású kiállítás szándékának adott helyt a Nemzeti Múzeum. Az ezeregyszáz esztendős magyar nemzeti történelem és kultúra felét átölelni kívánó vállalkozás már önmagában is ambiciózus. Mintha arra vállalkozna, hogy az épp helyet biztosító múzeum „Magyarország Története” kétrészes anyagának felét mutassa be öt közepes, de inkább kisebb méretűnek mondható teremben. Ráadásul a kiállított tárgyak mennyisége, történelmi értéke és művészi minősége lenyűgöző. Látszik, hogy a kiállítás evangélikus és református munkatársai mindent elkövettek azért, hogy egyháztörténetükből valamennyi jelentős emlék szerepeljen. Megpróbálták a lehetetlent: öt helyiségbe szorították öt évszázad tárgyi emlékeinek valamennyi műfaját: festményeket, grafikákat, okleveleket, könyveket, textíliákat, ötvöstárgyakat, templomi- és iskolai berendezéseket, műszereket. Fortuna bőségszarujában megőrződött értékek sűrűsége zavarba ejti a látogatót, persze nem a kiállított anyag mennyisége és minősége van rá döbbenetes hatással, hanem azok elhelyezésének raktárjellege.

Felvillanásképpen emeljünk ki néhány érdekességet a kiállítás anyagából. Az I. helyiségben a reformáció előzményeinek képviseletében olyan két búcsúcédulával találkozhatunk, amelyek egyébként ritkán láthatók. Az egyik keresztre feszítést ábrázoló színezett fametszetes német nyelvű ősnyomtatvány a 15. századból, a másik Kapy Menyhért és családjának adományozott esztergomi búcsúengedély 1502-ből. Örömmel szembesülhetünk a magyar elő-reformáció szellemiségét képviselő Temesvári Pelbárt Pomerium de sanctis című Augsburgban készült kötetével 1502-ből, valamint Rotterdami Erasmus görög-latin nyelvű 1516-os bázeli kiadású Új Testamentumával, amelynek textus receptusa később a reformátorok eredeti forrásra támaszkodó bibliatanulmányozásának alapját képezte. A kiállított 15-16. századi szárnyasoltárok valószínű a korszak vallásosságának miliőjét lettek volna hivatottak illusztrálni, azonban túl sok értékes helyet foglalnak el az amúgy is szűk kiállítási térből. Ezekhez hasonlóan ki lehetett volna hagyni az igen nagy falfelületet elfoglaló római Szent Péter bazilikát ábrázoló metszeteket is, mert ezek az alkotások nem annyira szolgálják a reformátori emlékek jobb megértését.


Az ún. Sztárai-kehely. Buda, 1510-1520. Aranyozott ezüst, vésett, ékköves. Nagydorogi Református Egyházközség. Ráday Múzeum, 87.73.1.ltsz.

Úrasztali terítő. Magyar, 17. sz. vége. Patyolatvászon, színes selyemfonalak. Tiszakécskei Református Egyházközség. Ráday Múzeum, 82.49.1. ltsz.
A török alapanyagból és motívumokkal készült terítőn korabeli fonallal hímzett felirat: „NN: TJ: MAAR SUSANNA N:N: B:K”

[[paginate]]

A II. teremben a kiállítás anyagai között jó ötletként négy darab fehér obeliszk-szerű transzparens fogadja a látogatót, amelyeken egyen-egyenként piros betűs latin felirattal a reformátori megigazulás tan négy szolizmusa olvasható. A sola fide, sola gratia, sola Scriptura és a solus Christus obeliszkjei az ókori amfiteátrumok metá-ira, s a versenypályán történő megforduláson keresztül a vallásos megtérésre emlékeztetnek. A nyolcszögletű vitrines asztalon magyar nyelvű Bibliák, többek között Heltai Gáspár kolozsvári Bibliájának első része 1551-ből, a Károli fordítású Vizsolyi Biblia egy példánya 1590-ből, a Hannoveri Bibliakiadás 1608-ból. A kakukkfiókák azonban zavarba ejtők. A 16. század anyagai közt mit keres Torkos András Új Testamentuma 1736-ból, vagy a magyar nyelvű fordítások közt Vermigli Petrus Martyri munkája? Jobb lett volna az idegen nyelvű anyagot a magyar fordításoktól elválasztva kiállítani. Egyébként is ebben a vitrinben, ahogy a többiben is, olyan nagy a zsúfoltság, hogy a könyvészeti remekművek kioltják egymás tipográfiai értékét. Nem beszélve arról, hogy valamennyi címlapjánál kinyitott csodálatos kötetet gusztustalan celluloid takar, a néző szemébe zavaróan visszaverve a spotlámpák fókuszált fényeit.

Ami a falon lévő festett portrékat illeti, a magyar reformáció szempontjából fontosabb lett volna méltó módon kiemelni Habsburg Mária királyné képét a hiányzó II. Lajos királyunk és a protestáns Brandenburgi György portréival egyetemben – a szász választófejedelmek képei helyett. A továbbiakban, ahol a terem kitágul, jobbra az evangélikus, balra pedig a református liturgikus tér emlékei kaptak helyt. Sajnálhatjuk, hogy az ötvöstárgyak nem a legkvalitásosabb példányaikkal szerepelnek a vitrinekben. Hiányoznak az úgynevezett híres „lelkes” és „hólyagos” poharak, vagy az „oszlopos” kannák színe-java. Be kell látni, lehetetlen e helyszűkében bemutatni ezeket. Viszont a fal menti polcokon oly zsúfoltságban vannak beszorítva kisebb kelyhek és edények, hogy igazán nem tudják felhívni magukra a látogatók figyelmét.

A III. terem a 17. századé. Ebben a helyiségben inkább a politika kapott szerepet Thurzó György nádor, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek portréival és néhány személyes oklevéllel, hatalmi jelvénnyel képviselve. Hiányoznak viszont e kor protestáns szellemi életének termékei: a könyvek, nyomtatott röplapok, valamint – a kiállított két gyönyörű írású fermán ellenére – a török megszállás hangsúlyozása, a hódoltsági területek református vallásosságának kiemelése. Erre utaló tárgyak egy részét az előző termekből át lehetett volna hozni, hogy ha már az adott évszázadok képezik a termek berendezésének elvét.


A kecskeméti református templom építéseinek körülményeit és építtetőit megörökítő tábla 1684-ből. Puhafa, festett, aranyozott. M: 300 x 200 cm. Kecskeméti Református Egyházközség, kecskeméti református templom, lelkészi bejáró felett.

Úrasztali bortartó kanna. Kecskemét, 1642, Tar Illés. Részben aranyozott ezüst, vésett. Kecskeméti Református Egyházközség. Ráday Múzeum, 87.63.1. ltsz.

[[paginate]]

A IV. teremben a 18. századi magyar felvilágosodás emlékeivel találkozhat a látogató. Dicsérendő megközelítés, hogy a kiállítás szervezői megpróbálták összefüggésbe hozni a természettudományok művelését a protestáns szellemiséggel. Talán nagyobb jelentőséget kaphatott volna mindezek között a 18. századi magyar protestáns filozófiai gondolkodás és szépirodalom. Ebben a teremben éppúgy, ahogy a többiben is nagyon hiányoznak a kiállított tárgyakkal összefüggő történeti térképek a protestantizmusnak a történelmi Magyarországon való elterjedésének, peregrinus útvonalainak, különböző műhelyeinek, nyomdáinak, egyetemeinek és iskoláinak épp aktuális megjelölésével. Viszont fölöslegesnek hat e 18. századi terem falán függő néhány 17. századi olajfestmény, amelyek a többi tárgy között beszorítva nem tudják jelentőségéhez képest reprezentálni a holland festészet aranykorát. Fájó szívvel, de Pieter Claesz, de Witte és a Rembrandt-iskola képeit is ki lehetett volna hagyni. Nemrég amúgy is volt e témából egy nagyvonalú és felejthetetlen kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

Az V. folyosóterem nagyon összecsapottnak tűnik. Gyakorlatilag jelentős tárgyi emléket nem tartalmaz, csak a 19-20. század protestáns nagyjainak apró fotóiból összeállított papírtablóknak ad helyt, valljuk be, általános- és középiskolák folyosóinak a színvonalán. Komoly tárgyi emlékekkel ezt a helyiséget is tartalommal lehetett volna megtölteni, egyúttal az előző termeket szellősebbé segítve. Az utolsó terem úgy idézi futólag a legutóbbi két évszázadot, mintha az ötszáz év utolsó harmadában a reformáció ereje kifulladt volna. Valójában a kiállítók ereje és ötlete merült ki a végére. Apropó egyetem! Mért is hiányzik az utolsó teremből a Károli Gáspár Református Egyetem, Európa ma már egyetlen református egyeteme?

Tartalmi szempontból kifogásolható, hogy a reformáció után érdeklődő látogató nem kap világos képet öt évszázad fő vonulatának jelentős egyházújító és társadalomformáló mozgalmairól, mint az ortodoxia, a puritanizmus, a pietizmus, a racionalizmus, a liberalizmus, a vallásos szocializmus, a 20. századi belmisszió, illetve a falukutatás területein. Ezek markáns megkülönböztetésére alkalmat kellett volna biztosítani.

Sajnos a tárgyak kiállításának technikai módja is kifogásolni valót hagy maga után. A vitrinekben kiállított könyvek és tárgyak alig látszanak a gyenge spotlámpák fényében, s elhelyezésük nem segíti a könyvek címlapjainak kényelmes megtekintését, netán érdeklődő olvasását, a tipográfiában való gyönyörködését kitekeredett nyak, vagy a látogatók homlokának üvegfalba ütközése nélkül. Jelentős szakmai hiba, hogy a vitrinek üvegfelületére került fekete felirat egyrészt olvashatatlan, másrészt nem kapcsolható a reá vonatkozó tárggyal. Sok helyütt pedig maga ez a tájékoztató felirat hiányzik. Az az érzése a szemlélőnek, hogy a rendezők számára csak magának a tárgyaknak leltári ottléte volt a lényeg, és nem az élményszerű befogadás lehetőségének megteremtése. Joggal kérdezhetjük, hogy a kiállításra ellátogató jövő generációjára, a gyermekekre és iskolásokra mennyire lesznek hatással az önmagukban egyébként csodálatos tárgyak ebben a raktári zsúfoltságban, eldugottságban és nyomasztó sötétségben?

Annak ellenére, hogy a rendezők óriási munkát végeztek, a kiállítás túl sokat kívánt markolni, és keveset fogott. Lehetetlen ugyanis öt kis teremben bemutatni külföldi anyagokkal együtt a magyar protestantizmus ötszáz éves történetét valamennyi műfaj beválogatásával. Ezért olyan határozott rendezőelvre és rostáló döntésre lett volna szükség, amely bátran vállalja azt, hogy csak a magyar reformációnak csak egy, különösen mának szóló elképzelés mentén kiválasztott – és persze ezzel együtt másokat kihagyó – jelentős szeletét mutatja be. A reformáció ötszáz évének bemutatása kimondottan izgalmas lenne: csak a könyvészet anyagából, ha már „ige-idők” a kiállítás címe; vagy csak a nyomtatott grafika, röplapok, portrék, vagy sajtó anyagából; vagy csak a teljes hazai ötvösművészet, vagy csak a kerámiaművészet remek darabjaiból; vagy csak a textíliák és úrasztali terítők legjavából; vagy csak a protestáns portréművészetből, hiszen ehhez rendelkezésre áll még a Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnoka, valamint Fényképtára is. Természetesen lehetne tovább sorolni azokat a műfaji egységeket, amelyeken belül, mint cseppben a tenger, a reformáció ötszáz éve sokkal közvetlenebbül és korunk számára hatásosabban megragadható. Sajnálatos, hogy maga a kiállítás felfogásában nem vett tudomást a korszerű muzeológia és kiállítás-kultúra igényes és látogatóbarát követelményeiről. Ennek következtében a reformáció ötszáz évéből visszacsúszott százötven évet, és akarata ellenére azt bizonyítja, hogy mindaz, amiről szólni kíván, ma már csak az elfeledett múltnak poros múzeumi gyűjteménye.

Békési Sándor

Hasonló anyagaink

A Biblia a 20. századi magyar képzőművészetben

A Biblia Múzeum (1092 Budapest, Ráday utca 28) legújabb időszakos kiállítását a Szentírás előtti tiszteletadás jegyében rendezte meg. A 2017. június 3-ig látható anyag „Most töredékes az ismeretünk” címmel azt mutatja be, hogy a Bibl...

100 éve született Szíj Rezső

Fogarasi Zsuzsa, a Ráday Múzeum igazgatója a centenárium alkalmából rendezett kiállítást megnyitó beszéde. Elhangzott 2015. szeptember 18-án, az Újkollégiumban.