A debreceniek: Kiss Tamás, Tóth Endre és Szabó Magda

Részlet a Szerző „Évtizedek múltán” c. emlékiratából

Albert Zsuzsa költő, a Magyar Rádió volt szerkesztője, a Confessio Szerkesztőbizottsága tagja Évtizedek múltán címmel írta meg rádiós visszaemlékezéseit. A 2016. július 16-án lezárt 166 oldalas gépirat alcíme: Volt egyszer a magyar kultúrának egy nagyszerű műhelye, a Magyar Rádió. Én is munkatársa lehettem. Hatvan év műsorkészítői és -szerkesztői munkáját sűrítette memoárjába. A munkája során személyesen vagy levélben találkozott írókról, költőkről, művészekről, szerkesztőkről írja le benyomásait, véleményét, akik közül némelyekkel kapcsolata barátsággá mélyült. Visszaemlékezését alaposan dokumentálja, jórészt publikálatlan levelekkel, versekkel. (A gépirat végén rövid életrajzát adja – abc rendben – az Emlékiratban szereplő személyeknek.)

A Confessio rendelkezésére bocsátott gépiratból a Kiss Tamásra (1912-2003), Tóth Endrére (1914-2011) és Szabó Magdára (1917-2007) vonatkozó rész szerkesztett változatát adjuk közre.

(A Szerkesztőség)

A debreceniek. Kiss Tamás, meg Tóth Endre. (És félig-meddig Szabó Magda.) Oda utazni kellett, vonattal, addig készülni is lehetett. Természetesen örültek nekem, örömhírt vittem, mint egy angyal, és igyekeztek megfelelni a Rádió elvárásának. Ami csak annyi volt, s nem esett nehezükre, hogy kedvesen, okosan, jól beszéljenek életükről, munkásságukról. Ők pedig tudták, hogy én a vágásokkal nem fogom elrontani, vagy meghamisítani.

 

KISS TAMÁS

Kiss Tamás felvételén legutóbb ott volt gyönyörű felesége, akit Lillának hívtak és segített, mert Tamás akkor már erősen nagyot hallott. Hihetetlen volt, hogy nem sokkal a költő halála után próbáltam a feleségének telefonálni, de sosem vette fel a kagylót. Kobzos Kiss Tamástól kérdeztem, mi van az édesanyjával, s megtudtam, hogy akkor már ő is meghalt. Kiss Tamásról sokat mesélt Papp Tibor, aki a tanítványa volt a debreceni Fazekas Mihály gyakorló gimnáziumban, a párizsi Magyar Műhely ezért ismerte és vendégül látta a debreceni költőt. Furcsa, csupa ránc arca volt, lassan, édes hanglejtéssel beszélt. Papos nyájassága eleinte zavart, de mikor megszoktam, örömmel éreztem megbecsülésének értékét. Most, újraolvasva leveleit, akár Tamási Áronnál, vagy Jékely Zoltánnál, szembetűnő, hogyan válik egyre bizalmasabbá kapcsolatunk.

Leveleskönyvéből is lehet látni, milyen jó ember és tanár volt, hogyan védte az üldözött Ratkó Józsefet, ahogy a Fazekas gimnázium kollégistáit, köztük Papp Tibort nagy szeretettel és figyelemmel nevelte. Én egyre jobban szeretem a verseit. A divatok elmúlnak, sok minden függ a kortól, amikor a befogadás történik, meg az olvasó korától is. Kiss Tamás munkája maradandó.


Debrecen, 1973. dec. 2.
Kedves Zsuzsa!
Két hétig a Mátrában voltam; most jöttem haza. Kérését gyorsan teljesítendő, küldöm ezt a hét új verset. Előadásra persze felhasználhatók a
Holdkikötő könyvem darabjai is – de ebből a választást jó tetszésére bízom.
Jó lenne, ha nem valamiféle „debreceni költészet” lenne a találkozó pandantja. Köszönöm, hogy olyan hosszú hallgatás után rám gondolt. Én mindig örömmel Magára!
Szerető üdvözlettel: Kiss Tamás

 

Debrecen, 1982. szeptember 15.
Kedves Albert Zsuzsa!
Köszönöm levelét. Örülünk, hogy lejön Kiss Tamás-estünkre. Az irodalmi ünnepség 1982. szeptember 27-én, hétfőn, 18 órakor kezdődik a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban.
A várható időtartama kb. 90 perc. Részvételüket, szolgálatukat előre is köszönjük.
Dr. Nagy János TIT megyei titkár

 

Debrecen, ’82. szept. 16.
Kedves Zsuzsa – a gyors intézkedés miatt nézze el, ha lapon válaszolok. (Bár talán közben kapott választ.)
Szerzői estem 27-én du. 6 órakor kezdődik a Megyei Művelődési Központ Színház-termében, Hunyadi u.1/9. Ez a kollégium és a Déri Múzeum szomszédságában van.
Ha korábban érkezik – e monstrum épület szomszédságában, saját otthonunkban örömmel látjuk: Garai u. 26. sz.
Kezét csókolja: Kiss Tamás

 

Debrecen, 1982. nov. 30.
Kedves Zsuzsa,
bocsásson meg, hogy zavarom érdeklődésemmel a debreceni szeptemberi felvétel sikerességéről; illetve, ha ez már ismeretes: műsorra tűzése időpontjáról.
Nap mint nap emlékezünk kedves jelenlétükre. Én ma is fájlalom, hogy épp abban a pár percben voltam távol otthonról. Talán még meg is ismételhető más alkalommal?
Kedves férjét, a két Kiss Tamás barátját ölelem, Magának kézcsókomat küldöm.
Szeretettel: Kiss Tamás

 

Debrecen, 1982. dec. 23.
Kedves Zsuzsa,
szívből köszönöm kedves értesítését a rádióközvetítésről. Egy interjút természetesen szívesen vállalok; különösen, ha egy kicsit előbb tudom, hogy milyen tárgy- vagy eszmekörben mozog.
Fogadja szívből jövő jókívánatunkat: kellemes ünnepeket és boldog Újévet kívánunk Magának és kedves Mindnyájuknak.
Szeretettel: Kiss Tamás

[[paginate]]

Debrecen, 1984. ápril. 9.
Kedves Zsuzsa,
Megkaptam jóleső sorait. Vártam és biztosra is vettem érkezésüket. Örömöm nagy, hogy tetszett, és a Rádióba is válogat a
Hang és visszhangból. Eddig jó a visszhangja. Írja, hogy a Rádióba kritikát is készül írni. Nos, most kaptam a Confessiotól egy nyájas levelet, amelyben arra kér az új szerkesztő (Tenke Sándor), hogy javasoljak nékik valakit a könyv ismertetésére – avatott ismerőmet. Én úgy gondolom, hogy ha úgyis foglalkozik vele, írjon róla Maga. Emlékezetem szerint kapcsolata is van a Confessioval, de ezt nem tenném a Maga igen-je nélkül. Örülünk debreceni jövetelének, szívesen várom a tervezett rádióriportra. Én kötetlen vagyok, s úgy gondolom, hogy május 28 - júni 3-ig hetében megtörténhetnék. Ha ez alkalmas Magának is, maradjunk ebben.
Régi makkegészségemmel nem dicsekedhetem. Hadiállapotban vagyok (azt mondják, az öregség nem betegség), de olykor hallom az ágyúszót, az erek, idegek, vezetékek nem jól működnek. Az időjárásnak vagyok kiszolgáltatva. Régi levelezésem forgatom. Számos rádióértesítésem van 1937-től, felkérések stb. Cs. Szabótól, Örley Pistától. Majd megmutatom.
Persze, hogy örömmel várjuk Lillával együtt, és szép tavaszi húsvétot kívánva
szeretettel köszöntjük: Kiss Tamásék

 

Debrecen, 1985. május 4.
Édes Zsuzsa,
A
Vonzódások nekem nagyon tetszett. Másoknak is. Több visszajelzést kaptam. Pl. Pestről Szabolcsi M.-tól, Szilágyi Ferenctől. A váz, a szerkezet – ami meglepett – igen szellemes, és sok anyagból válogatva, igen karakteres volt. Emelkedett, nem egy városba ragadt, hanem igenis magyar, itt-ott európai magaslatokba emelkedő. Dicsérem, s csókolom szerkesztő kezét.
Most jelent meg itt
Kedv, remények, Lillák címen Csokonai esszéregényem, a Tanács gondozásában. Elküldettem magának is, és a Rádió irodalmi osztálynak egy-egy példányt. Fogadja baráti vonzódással, s ha érdemesnek bizonyul, az Osztály ismertesse a Kritikusok Fórumában.
Sok szeretettel gondolunk Magára, Kedves Mindnyájukra és kézcsókját, csókját küldi:
Kiss Tamás és Lilla

 

Debrecen, 1986. január 30.
[egy levél vége leszakítva]
Úgy értesültem, hogy a Hang és visszhangról írott szép könyvismertetése most a következő Confessio-ban jön. Liptay Katalinnak Tamás fiammal, címére a portán leadattam egy Kedv, remények, Lillák könyvemet. Kérdezze meg tőle, kézhez kapta-e? Tavaly nyáron?!
Kezét csókolja és baráti szívvel köszönti Kiss Tamás

 

Debrecen, 1992. június 23.
Kedves Zsuzsa Hugom,
köszönöm szépen kedves levelét, amelyben arról értesít, hogy a Magyar Rádió is megemlékezni szeretne születésnapomon – bizonyára a Maga többször is tapasztalt figyelmességéből. Hát „ily jó időt érvén Isten kegyelméből” jól is esik, immár harmadmagammal élvén a Nyugat harmadik nemzedékéből – Így talán illendő is. Erre nézve volna egy javaslatom: engem ebbe ne vonjon be a Rádió. Nyilatkozásokkal, miegymásokkal, amik ósdiak és süket fülekre találnak. Szeptember 5-én születtem. Beszéljenek az írásaim, verseim rólam. Kis kommentárral esetleg.
Erre nézve én ajánlanám Bata Imre megkérését. Imre szeret engem, és ismer. Ha elvállalná, számomra ez lenne a megtiszteltetés. De jó lenne, ha erről se tudnék. Szerintem van még egy kis szemérem a világon. Ugye érti, édes Zsuzsa?
Még egyszer szívből köszönöm – engem érzékenyen érintő figyelmességét. Szeretettel kezét csókolom, Gábort baráti szívvel ölelem: Kiss Tamás

 

Debrecen, ’95. V. 28.
Kedves Zsuzsa,
Az öt válogatást postára adtam címére. Tudatom még, hogy júni. 9-19-ig nem leszek Debrecenben. Ha lehet, addig jöjjön.
Kézcsókkal: Kiss Tamás

 

Meghívó
Szeretettel meghívjuk a Kiss Tamás költő emléktáblájának koszorúzására 2007. december 28-án 17 órára a Gambrinus-közbe. A koszorúzás után szeretettel várjuk a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Koppányi István termébe Vitéz Ferenc főiskolai docens előadására és baráti beszélgetésre. Közreműködik Kobzos Kiss Tamás.
Kiss Tamás családja
A rendezvényt támogatja a Debrecen MJV Önkormányzata

 

Szerettem Kobzos Kiss Tamást, azt is, amit előadott, a 16-17. sz. magyar énekeit, a mi barátságunkban az ő fiúi szeretete is szerepet játszott. Az én kapcsolatom a szüleivel. Mióta Gábor meg ő is akadémikus lett, gyakrabban találkoztunk. Aztán hallottam, hogy beteg, gyorsan megőszült, de több irodalmi, zenei alkalommal láttam, például a Deák téren, váltottunk is néhány szót, s azt gondoltam, meggyógyult. Hát nem. Most 2016. január 2. van, pár hónapja elment. Nagyon sajnálom, hiányzik.

 

Kiss Tamás

HOSSZÚ UTAKON

 

Hosszú utakon menni, menni,
szabad szerettem volna lenni,
 

de alig készültem, rámlestél
elcsatangoltam, megkerestél.
 

Mikor futni küldtél, megálltam,
csendre intettél: kiabáltam.
 

Bölcselkedtem, ahogy te szoktad,
ellenedre volt, szám befogtad.
 

Végül is futásnak eredtem
a te végtelen tenyeredben.

 

[[paginate]]

TÓTH ENDRE

Tóth Endrétől nagyon sok levelem van, Takáts Gyula és Csorba Győző levél-mennyiségével vetekszik. Neki szüksége volt a Rádióra, mikor az Alföld szerkesztőségéből kiesett, s egyáltalán perifériára szorult. Én pedig szívesen segítettem éppen úgy, mint az Újholdasok csapatát, holott egészen más irányzatot képviselt. A debreceni református szegény embereket. De Jékely Zoltánhoz is tartozott.

Hozzá is utazni kellett, második felesége tanár volt és verseket írt, az elsőtől régen elvált, őt, Tóth Éva költő édesanyját sajnos, nem ismertem. A debreceni viszonyokat sem, tudtam, hogy nem olyan fenyegetően balos, mint Szeged, a népi baloldal egyik szárnya. Nálunk otthon mítosza élt a „kálvinista Rómának” a Kollégium számos nagy magyar író kirepítő fészke, de számomra a múltat jelentette. Nem kívántam többet tudni róla. Kár, Kiss Anna történetei jók, én a belső körökbe nem jutottam el. A szegény Debrecenről Tóth Endre verseiből azonban sok mindent megtudtam, becsültem hűségét, hitét és hitelét, tudtam, hogy éppen ez a tartalmi és formai hűség milyen hátrányos neki. Az én anyám arról a tájról származott, szegényektől, Tóth Endrében őket láttam. Apró volt, mint mi, nem fejezhette be a gimnáziumot, pedig okos volt, és tudásra szomjas, amit kemény munkával aztán meg is szerzett. Mindketten munkatársai voltunk a református folyóiratnak, a Confessionak.

 

Debrecen, 1972. július 1.
Kedves Zsuzsa!

Gondolom, most kellett visszaérkeznie szabadságáról, s csak most tudom elküldeni a tanulmányomat, amiről beszélgettünk itt járásakor, az Oláh Gábor Párizsban-t. Úgyse késtem vele. Arra kérem, ha elolvassa: közölje velem, milyen formában tudja műsorra tűzni. Ha rövidíteni vagy változtatni kellene: kívánságaikkal együtt küldje vissza, hogy magam végezzem el az öncsonkítást. S akkor is okvetlenül kérem vissza, ha egyáltalán nem tudná használni. Az Irodalomtörténet még nem értesített a közlés időpontjáról.
Boda Pistát zaklatom, hogy küldje ő is a
Lírai önéletrajz számára a verseket, bevezetőt.
Nagyon szívesen emlékszem vissza debreceni látogatására. Jöjjön megint, mielőbb. S írjon, üzenjen.
Ottani barátaimat köszöntöm. Magának kézcsók, üdvözlet Tóth Banditól

 

Visegrád, 1974. ápr. 17.
Kedves Zsuzsa!
Egy hete itt vagyok Visegrádon, elsősorban pihenés miatt. De elhoztam magammal a Maga kötetét is, amit otthon ugyan már egyszer, de nem elég nyugodt körülmények közt, végigolvastam.
Azzal kellett volna kezdenem, hogy igazán köszönöm szíves figyelmét, köszönöm a könyvét.
És ne haragudjon, hogy ilyen későn köszönöm meg, de Isten bizony azért halogattam a választ, hogy többet mondhassak a megszokott néhány udvarias szólamnál, aminek az ember úgyse sok hasznát veszi. Persze, amit mondok, az is a kötet olvasása közben bennem felmerült meditációk, kérdések inkább, ne is tekintse többnek, mint egy öregedő barátja morfondírozását.
1. A kötet láttán – az öröm mellett – az is megfogalmazódott bennem, hogy ennek a kötetnek a Maga első könyvének is régebben meg kellett volna jelennie. Hogy ennek a Maga szerénysége, vagy kiadói packázás volt az oka, nem tudhatom. De akárhogyan is, fő, hogy végre együtt van, lehet róla vitatkozni, beszélni – s talán Magának is jelent némi elégtételt.
2. Miért nem írt 1963 és 68 között? A ciklusok datálásából az derül ki, hogy csak előtte s utána keletkezett versei vannak a kötetben. Ez ismét egy újabb rejtély, amit ismerek magamnál, s tudom, mi okozta a hallgatást, de Magánál nem tudom. Nagy kérdőjel ez számomra, s talán – ha teheti – megírhatná nekem.
3. Ami ismét meglepett: az Anyám c. hosszabb poémájából kiderül, hogy a látszólag gyökértelen magatartás felszíne alatt egy nagyon mély népi származás – és tudatréteg táplálja a maga líráját. És ebből derül ki, hagy Maga félig-meddig velem egy-földi. Ne értsen félre, ismerhet annyira, hogy nem vagyok elfogult lokálpatrióta (mint például Balogh Laci barátunk). Nos, de az eddigiek csak felszíni inspirációk. Ha azt vizsgálom, a Maga versei összességükben hogyan hatottak rám, azt felelném: a látszólagos megkomponálatlanságukkal a csillogást kerülő szürkeségükkel, a hangosságot kerülő fojtottságukkal csupa impresszió, csupa improvizáció a maga lírája, semmi kiszámítottság, semmi póz. Ez dicséret részemről. Hadd mondjam meg mindjárt itt azt is, hogy érzésem szerint néha nem ártott volna mondanivalóit zártabb formai kordába szorítani. Nincs hozzá türelme? Aki annyi szép műsort szerkesztett – más költők műveiből, aki a
Miért szép? sorozat szerkesztője, annak fölösleges magyaráznom a forma fegyelme nélkül mondanivalónk parttalan, összefoghatatlan lesz.
Amit még el kell mondanom: a Maga versei olvasása közben akkor kaptam fel a fejem, vagy ahogy Weöres Sanyika mondaná, akkor futott végig a hideg rajtam, amikor az
anyaság tiszta, bensőséges hangjaival találkoztam. A maga hamleti problémáit az anyaság tudata, érzése oldotta fel – s oldotta meg. Meggyőződésem, hogy enélkül tovább vergődne a privát lét – és privát líra – fojtogató közegében. Én is benne voltam (s még vagyok) is az utóbbiban. De az apaság nem old fel ilyen katarzist. Az a 19., 42., 44. és 74. vers mind oly finom, rövidségükben olyan tömörek, hogy még az én elkopott szerkesztői szívem-szemem is fölérzett rájuk. Szerintem ezek jelentik kötete csúcsait s értékeit, holott a többiek is megkapnak őszinteségükkel, belső kohéziójukkal.
Kedves Zsuzsa, ha megszorítanának, többet is tudnék mondani verseiről, de nem akarom untatni. Örülök, hogy rokonszenves egyéniségét versein keresztül még inkább megismerhettem és megszerethettem. Sajnálom, hogy az Alföldnél már csak féllábbal vagyok (nevemet is levették a lapról), s így oda nem írhatok recenziót. De lehet, hogy máshová írok.
Nagyon sok szeretettel köszöntöm kedves családjával együtt, a legjobbakat kívánva: Tóth Endre.

[[paginate]]

Debrecen, 1974. jún. 11.
Drága Zsuzsa!
Mégis megírtam kötetéről a recenziót – a helybeli napilapba. Itt küldök belőle egy példányt. Ne szidjon érte nagyon. Előbb az Alföldre gondoltam, de itt, ki tudja, mikor kerülhetett volna sorra. A Napló, amely 50 ezer példányban jelenik meg, két hétre leközölte.
Ha egyszer ráér: írjon valamit nekem is. Mikor látom? Jó egészséget az egész családnak, kézcsókkal, üdvözlettel: Tóth Bandi

 

Debrecen, 1975. január 16.
Kedves Zsuzsám!
Köszönöm, hogy értesített. Így aztán sikerült családostul meghallgatnom a Maga rólam szóló előadását, felvették magnóra is.
Zsuzsa, nem szeretek nagy szavakat használni, de annyit el kell mondanom, hogy ilyen rövid időben ilyen sokat, találót, érdemit s talán túl szépet is mondott rólam. De nem árt ellensúlyozni a sok értetlenséget, amit más oldalról kaptam s kapok. Köszönöm Magának. Hadd mondjam el, ami engem is meglepett, hogy bár az előadás a Petőfin hangzott el, s nem is volt cím szerint feltüntetve a műsorban, itt igen sokan hallgatták. Utána feleségemnek s nekem is legalább 10-12-en gratuláltak. Azt mondják, ezt 100-zal kell szorozni…
Örülnék, ha elküldené ígérete szerint az előadás szövegét. Ha szükséges: átmásolása után visszaküldöm Magának.
Annak pedig, hogy a Csokonaim végre mégis felvételre került, különösen örülök, s türelmesen várom a műsorra tűzést.
Zsuzsa, megkérdem, jutott-e Magának az általam szerkesztett Mata János-verseskötetből? Ugyanis a kiadó-nyomdával küldettem a Rádió Irod. Osztályának 2 v. 3 példányt, már nem emlékszem rá pontosan fejből, de ha Magának nem jutott, írja meg legközelebbi levelében, s küldök Magának a magam példányaiból.
Még egyszer köszönöm a jó híreit, a velem való törődését.
Legjobb kívánságaimat, kézcsókomat küldöm: Tóth Bandi

 

Debrecen, 1977. május 30.
Kedves Zsuzsa!
Őszinte szeretettel üdvözlöm.
Igen sok ideje, hogy sem írásban, sem személyesen nem váltottunk szót. Most egy kéréssel zavarnám, ha nem veszi rossz néven.
Még a múlt év okt. 11-én elküldtem öt újabb versemet a Manger Gabriella címére. Azóta semmi hír róluk. Csak mostanában tudtam meg, hogy ő időközben nyugdíjba ment.  Vajon hová lettek a verseim? Átadta-e Manger az utódjának, aki jelenleg a verseket kezeli? Azt se tudom, ki az utóbbi. Bár Maga lenne. Arra kérem hát, tudja meg, kinél vannak a versek, vagy megvannak-e egyáltalán? S ha nem maga, ki a vers-szerkesztő? Köszönöm fáradozását.
Minden jót kíván Magának és kézcsókját küldi: Tóth Endre

 

Debrecen, 1979. VI. 23.
Kedves Zsuzsa!
Ismét küldök újabb verseimből – később műsorra tűzés céljából, mivel úgyis sok idő telik el addig. Kérem, juttassa el a versek szerkesztőségéhez.
A Kortársat tegnap kaptam meg, benne a Maguknak felajánlott Móricz-írásommal, a Délibáb Debrecennel. – Várom legutóbbi levelében jelzett újabb értesítésüket, hogy mikor s milyen terjedelemben küldjem.
Nagyon örültem a hírnek, hogy ősszel Debrecenbe jön, s velem is felvételt akar csinálni a Találkozásaim sorozatban. Szívesen állok rendelkezésére. Sőt, a feleségem határozott kívánsága, hogy meghívjam hozzánk Magát abban az esetben is, ha a felvételt másutt készítenék. Örömmel várjuk. Szívesen látom
Confessio-beli versét.
Kézcsókkal, szeretettel: Tóth Bandi

 

1982. ápr. 5.
Kedves Zsuzsa!
Két hete, hogy kiengedtek a Psychiátriai Klinikáról, de mivel az Érsebészeti Klinikán (Városmajor u.46., a Moszkva térről a 28. busz megy 3 megállót), nem tudtak rögtön ágyat adni, előjegyeztek s táviratilag felhívnak. Azóta itthon vagyok, s intézem bokros teendőimet. Azt hiszem, már csak húsvét után kell felmennem, bár ez nem biztos. Mindenesetre készenlétben állok s várok.
Az a bizonyos
szerzői estem, új kötetem, az Életnagyságban megjelenése apropóján mégis meglesz május 17-én hétfőn este 7 órai kezdettel a Déri Múzeum dísztermében, de az egészet a Kölcsey művelődési Központ rendezi, finanszírozza. A program kb. ilyen lesz:
Megnyitó: A Műv. Közp. igazgatóhelyettese kb. 5 p.
                        Szabó Magda bevezetője       20 p.
                        Egy színész (Csíkos Gábor?)
                        és egy amatőr előadó (nő)
                        szaval verseimből, együtt, felváltva   kb. 20 p.
                        zenei szám      10 p.
Ezeket én csak előzetesként, tájékoztatásul közlöm Magával, a Művelődési Központ egyébként hamarosan hivatalos értesítést is küld a Maga címére. Gondolom, ez arra is jó lesz, hogy kiküldetést is kaphasson. A Szabó Magda részvétele biztos, személyesen megbeszéltem vele. S egy korrektúra példányt kap a kötetből, hogy felkészüljön. A kötet május 1-re kész lesz, ezt ígérte az Alföldi Nyomda igazgatója. Előadás előtt v. szünetben dedikálás is lesz.
Végül arra kérem, ha lehet, ünnep után utalja ki a versimért járó tiszteletdíjat, most már szükségem lenne arra is. (Sokba kerül a betegség!)
Kívánok Magának és kedves Férjének, az egész családnak kellemesen eltöltött húsvéti ünnepeket. Kézcsókkal: Tóth Bandi

 

Debrecen, 1987. júl. 4.
Kedves Zsuzsa!
Sok szeretettel köszöntöm. Nagyon régen nem találkoztunk, sőt levelet se váltottunk. Kissé visszavonultam, s úgy látom, Maga is főként a régebbi magyar irodalommal foglalkozik. Ebben viszont roppant fontos missziót teljesít.
Most csak azért írok: ne érje meglepetésként, ha a
Confessio szerkesztője felkéri, hogy a Kortársaink, barátaink c. kis könyvemről szóló kritikáját küldje el nekik közlés céljából. – Én is arra kérem, juttassa el a recenzió kéziratát. Örülnék, ha írásban is megmaradna a Rádióban elhangzott, értő és megértő kritikája.
Fájdalmasan tapasztalom, hogy amióta nem maga ápolja kézirataimat a Rádiónál, nagyon elhanyagolnak. Beküldött írásaimat éveken át elfektetik…
Nagyon jó egészséget és minden más jót, örömöt kívánok Magának és Gábornak
                                               a régi barátsággal, kézcsókkal: Tóth Bandi

 

Debrecen, 1988. aug. 14.
Kedves Zsuzsa!
Mostanában csak a nevével és írásaival találkozom a Rádióban s a lapokban. Már sose jön Debrecenbe? Én is ritkán járok Pestre. A Rádiónál nem tudom, mi a helyzet, mindenki szerkeszt, de sok bába közt elvész a – kézirat. Legalább is az enyém. Másfél éve elfogadott verseim még nem kerültek műsorra. De ennél nagyobb bajaim vannak. Egészség, az kellene.
Gábort üdvözlöm, Magának kézcsók
Tóth Endre

 

Debrecen, 1989. aug. 30.
Kedves Zsuzsa!
Szeretettel üdvözlöm Jutkával együtt, Gábort és a család többi tagját úgyszintén. Azt hiszem, még nyaralni vannak, mert tegnap és ma is hiába hívtam a lakást telefonon.
Kérésem igen sürgős, s a következő:
Mivel ősszel – sajnos – betöltöm a 75. évemet, ebből az alkalomból a Debreceni Kollégiumi Diákszövetség Budapesti Baráti Köre november 25-én szombaton du. 4 órakor a HNF székházban, XI. Bartók Béla út 61. ünnepélyt rendez.
Ennek az ünnepélynek a bevezető előadására, vagyis az én írói munkásságomat bemutató kb. 20-22 perces előadásra Magát kérem fel, illetve Magát javasoltam a Baráti Kör titkárának. Utána én olvasok fel verseimből stb. Nagyon kérem, vállalja el. Maga jól ismer engem, írásaimat is, többször beszélt, írt már rólam. Nemsokára a Körtől is kap felkérő levelet. Kb. 70-80 fős közönségre lehet számítani, főleg volt debreceni diákokra, akik mind protestánsok.
Bár az előadás csak novemberben lesz, azért sürgős a műsor és a szereplők rögzítése, mert ők az őszi programjukról (szept.-okt.-nov.) egyetlen, közös műsoros meghívót küldenek szét.
Még egyszer kérem, legyen szíves, vállalja el a kedvemért ezt a feladatot.
Más. A nálunk felvett műsoraink közül nemrég az utolsó is elhangzott. Jutka már régebben megkapta a tiszteletdíjat, várja, hogy mikor kerül műsorra.
Sok szeretettel és kézcsókkal üdvözlöm: Tóth Bandi
Ui. A Baráti Kör titkára: Bodnár Papp György mérnök, 1113 Daróczi út 28.

[[paginate]]

Debrecen, 1991. júl. 6.
Kedves Zsuzsa!
Tegnapelőtt megkaptam a
Confessio friss számát, benne a Maga rólam szóló opusával. Mi tagadás, jólesett újra olvasnom az általam már ismert, hallott, de kissé elfeledett sorokat.
És tegnap megjött a második gratuláció is. (Az első ti. telefonon érkezett, helyből, Révész Imre volt ref. püspök lányától, Zsófiától és férjétől.) A másik, levélben érkezett Koczogh Ákos barátom özvegyétől. Nem állhatom meg, hogy néhány sorát ne idézzem, hiszen úgyis Magát illeti nagyrészt… „Bandikám, ma a sok szomorúság között nagy öröm ért s ez a
Confessioban megjelent Albert Zsuzsa-tanulmány. Végre, hogy igaz valód ilyen szépen megírta valaki. Az őszinte szeretet, verseid igaz átélése, egész valód bemutatása – s ezeken keresztül érezni Albert Zsuzsa hozzáértő értékelést… nagyon örültünk az írásnak és barátainknak büszkeséggel mutatjuk, olvastatjuk…” Eddig a Magáról szóló passzus.
Mindenképpen idejében jött a maga írása is meg a levél is, legalább felrázott kissé abból az apátiából. miben már elég régen leledzem.
Magamról, magunkról nem sok örvendetest írhatok. Ápr. második felében: 3 hétig klinikán, érszűkületi s egyéb bajokkal. Májusban egyedül Szigligeten 3 hétig. Sajnos ilyen rossz időt és érdektelen társaságot még sosem fogtam ki, mint most. De már az is szép, hogy egyáltalán eljutottam, s gyalogoltam sokat, s még most sem teltem be a táj szépségével. Írni alig írtam valamit, két kisebb közleményt a helyi harsona számára.
Debrecenben, a Ref. Értelmiségi találkozón Gáborral is összefutottam. Magát is hiányoltam, s üdvözöltem, hátha átadta Gábor, akivel szerettem volna szót váltani a lapjáról is, de idő se volt rá, s nem akartam abba a látszatba kerülni, hogy az új főszerkesztőnél – akarom (nem lévő) írásaimat elhelyezni.
Sokszor üdvözlöm Magát, Gábort: Tóth Endre

 

Debrecen, 1994. febr. 28.
Kedves Zsuzsa!
Szeretettel üdvözlöm!
Régóta nem adtam életjelet magamról. Jót nem írhattam, a rosszal pedig nem akartam Magát terhelni.
Most már valamivel jobban érzem magam. Február elején hozzá kezdtem válogatni és kimásolni a verses és prózai szemelvényeket az én majdani heti műsoromhoz, amelynek az a címe:
Debrecen vonzásában.
Sokat olvastam hozzá, igen gazdag és szép válogatást gyűjtöttem össze: Ady, Móricz, Szabó Dezső, Oláh Gábor, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kodolányi, Szabó Lőrinc, Németh László, Gulyás Pál, Pákozdy Ferenc, Szabó Magda, Mata János és Gellért Sándor munkáiból. E században rajtuk kívül is sokan írtak Debrecenről, de valahol meg kellett húznia határt az idő miatt. A kiválasztott anyagot magam gépeltem le, ezzel a rossz szememmel.
Most már csak a rövid összekötő, illetve kommentáló szövegeket kell megírnom, s azzal – kb. egy héten belül – készen leszek.
Azt kérdem Magától: a kész anyagot hová küldjem postán: a Rádióba, vagy a Maga lakására. Nekem az utóbbi időben annyira erőtlen lett a hangom, hogy nem szívesen vállalkozom felolvasásra. Így is örülök, hogy – a Maga felhívására, ha sokára is – mégis elkészítettem ezt a műsort. Talán nem vallunk vele szégyent. Lehet, hogy ez lesz az én utolsó ilyen nagyobb igényű feladatom…
Várom szíves válaszát. A Rádióújságból örömmel értesülök, hogy a Maga szerkesztői tevékenysége nem csökkent. Nagyon fontos és szép műsorokat szerkeszt.
Sok szeretettel üdvözlöm Jutkával együtt, Gábort úgyszintén. Sok jó kívánsággal és kézcsókkal: Tóth Endre

 

Debrecen, 1998. aug. 17.
Kedves Zsuzsa!
Szeretettel üdvözlöm!

Néhány napja kaptuk meg a Confessio 2.számát, benne a Maga könyvemről szóló méltatásával. Ezt aláhúzom: igazi méltatás ez a terjedelmes és alapos írás, s nem szigorú kritika. Benne van ebben minden, amit tudni kell rólam, lírámról.
A Maga – immár régi és többszöri mellettem való kiállása – igen jólesett. Én már nem írok verseket, nem is igénylik. Már kiöregedtem a lírából s az életből is.
Talán jövőre még megjelenik egy prózai kötetem, ha élve megérem. Ez a kötet az önéletrajzomat tartalmazza, 13-14 éves koromig s a témához kapcsolódó elbeszéléseket. A címe is:
Gyermekkorom krónikája. Ha tényleg kiadják, majd küldök magának is belőle. Ha elolvassa, láthatja: milyen sanyarú gyerekkorom volt. A Maga kritikája jogosan emeli ki a szegényekhez való tartozásomat mindhalálig.
Még egyszer köszönöm Magának ezt az írást. Gáborral s családja többi tagjával együtt sok szeretettel köszönti: Tóth Bandi

 

Debrecen, 2000. jan. 9-én
Kedves Zsuzsa!
Megkaptam, köszönöm kedves levelét. Igazán szép Magától, hogy nem felejtett el s még 85. szül. napomra is ilyen műsort készített. De sajnos, magam nem hallottam a műsort. Viszont a helyi Naplóban Boda István barátom, aki szemlézi a Rádió műsorát, szép glosszát írt ebből az alkalomból. Magát is megdicsérte, s én ebből tudtam meg az egészet. Így is jól esett, köszönöm.
Most olvasgatom az Írószövetség bulletinjét, s abból értesülök, hogy Albert Zsuzsának új verseskötete jelen(t)ik meg. Ehhez is látatlanban gratulálok. Írjanak, Gáborral együtt, amíg lehet, s amíg kiadják az írásaikat. Gábornak is minden jót kívánok születésnapjára. Adja át neki. Még egyszer köszönöm az értem tett fáradozásait és a régi szeretettel üdvözlöm.
Üdvözöljük. Tóth Bandi
Ui. Legközelebb írja meg a lakása címét is.

 

Debrecen, 2004. dec. 14.
Kedves Zsuzsa!
Nagyon köszönöm a három szép műsort, s hogy nem felejtette el öreg barátját. Igen jólesett. Fogadja szeretettel legújabb verseskönyvem, mely a 90. születésnapomra jelent meg.
Kívánok mindannyiójuknak szép ünnepeket, és boldog, békés, eredményes új esztendőt erőben, egészségben.
A régi szeretettel üdvözlöm: Tóth Bandi

 

Tóth Endre

VALAKI VÉD

 

Valaki véd mindig engem,
mióta csak megszülettem.
 

Köröttem jár láthatatlan,
újra más és más alakban.
 

Vigyázott rám ezer bajban,
pedig néha majd meghaltam.
 

Ha üldöztek, jól elrejtett,
s jelezte a csapdát, vermet.
 

Mikor álltam bírák előtt,
ő adott szavamnak erőt.
 

Ha nehéz volt munkám, dolgom,
ő segített ezer módon,
 

s nem engedte semmiképpen,
hogy gyalázat, szégyen érjen.
 

Valaki véd, szeret engem,
pedig talán nem érdemlem.
 

[[paginate]]

SZABÓ MAGDA

Szabó Magdát másnak képzeltem, ahhoz képest túlságosan nőies volt, ahogy akkor magát jellemezte, „félszázados fennállásának” idején. Tehát 1967-ben. Korábban olvastam a Freskót, tetszett. Mikor a Múzeum kávéházban találkoztunk, világoskék franciás ruhát viselt, egy prózaíró nőt puritánabbnak képzeltem.  Megbeszéltük, milyen felosztásban adjam, talán a Pilátust, folytatásokban. Azt nem szerettem, hogy ő maga akarta megírni a visszautaló bevezetéseket, lekicsinylésnek tartottam, az is volt, persze, ő nyilván pontosabban tudta, mit akar, milyen hangsúllyal elmondani. Ezt a műsort nem én választottam, nyilván harmadrendű feladat, olyan főnöktől, aki nem az én emberem, adminisztrálni egy regényt, egyetlen értelmes dolog lett volna a bevezetések megírása. El is akartam akkoriban menni a Rádióból, de ez akkor is lehetetlen volt, mikor volt rá lehetőség. Viszont sokallottam diáklányos kedvességét, mikor újszülött lányomnak levelet írt, és egy kis bizsut küldött. Az utóbbi azért is zavart, mert nem tudtam biztosan, miből van, visszaküldeni nem mertem, mikor megharagudtam Magdára, ki is dobtam. Ez Gábor 1986-os írószövetségi szereplése után volt, akkor az Újholdasok tartottak egy estet a Kassák Klubban.

Minket Vargha Kálmán meghívott. Nagyon kevesen voltak, a ruhatáros azt mondta Nemes Nagy Ágnesnek: „Borzasztó idők, bezzeg évekkel ezelőtt mennyien voltak!” Ez arra a korszakra vonatkozott, mikor még élt Nagy László, meg Martin György, nagy néptáncos, népdalos esték zajlottak, s az Újholdasok már régen perifériára szorultak. Láttam, ahogy Ágnes belesápadt. Szabó Magda viszont kifelé menet azt mondta nekem: Albert Gábor az Írószövetségben úgy beszélt, mint egy protestáns prédikátor! És ezt ellenszenvvel mondta. Minket Lengyel Balázsék vittek haza kocsival, Vargha Kálmán aztán elmondta, hogy Magda megkérdezte, hogy kerültek ide Alberték! – Én hívtam őket – mondta Kálmán. Akkor dobtam ki a kis bizsut. Mint egy csalódott szerelmes. Persze, ma már értem, hogy a félelem dolgozott Magdában, hiszen Gábor vörös posztó volt a hatalom szemében. Sokkal később, a Legenda sorozatban a főnökök Szobotkáról is akartak műsort. (Lehet, hogy ő szólt nekik.) Ez furcsa volt, mindig én és csapatom döntöttük el, kiről fogunk beszélgetni. Akkor már régen nem dolgoztam Magdával, most kénytelen voltam felkérni, elmentem hozzá, felvettük az emlékezését, láttam, milyen szűk kis lakásban van összezsúfolódva. Szobotkával egy házban, de külön lakásban laktak, meghalt, nyilván az ő bútoraiból is jutott ide. Már hallottam hírét, és most láttam, annyira fél egyedül, hogy fizetett testőr van ott állandóan. Akinek azt mondta, szólítson engem művésznőnek. Nem kellett sehogyan sem szólítania, ezt én nevetségesnek tartottam. Persze, lehet, hogy ez volt mégis a legegyszerűbb.

Akkor már anyám kilencven felé járt, de még otthon volt egyedül, állandóan rohantam hozzá Erzsébetre. Most pedig Magda azt mondja nekem: Nincs barátnőm, te mégis megértesz engem, a te férjed is író, az enyém is, nem tudnál eljönni hozzám néha beszélgetni? Elállt a lélegzetem, én ezt nem megtiszteltetésnek éreztem, hanem megalázónak, már a mégis szó miatt is, meg élénken emlékeztem, mit mondott a Kassák Klubban, arról nem beszélve, hogy milyen kutyaszorítóban voltam a munka, család, unokák, anyám között. Mondtam neki, ne haragudj, nem érek rá. Anyám stb. Aztán Vathy Zsuzsa elvállalta. Most utólag úgy érzem, megtiszteltetés, és hasznos lett volna. de csakugyan nem volt rá időm.

Később az Evangélium Színház bemutatta az ő Csokonairól szóló darabját, akkor már beteg volt, nem lakott otthon. Mögötte ültem, láttam, milyen feszült, néha megigazította a haját, fel-felnyomta hátul, ahogy régen szokták, hogy lazább legyen, de ez mást fejezett ki. Az izgalmát, szorongását. Gábor a Színház vezetéséhez tartozott, a bemutatók után mindig ott voltunk a koccintáson, most is. Magda rám nézett, kérdő tekintettel, én bólintottam. És megbocsájtottam, mert ez a tekintet azt jelentette, hogy számít neki a véleményem. Ez pedig megtisztelő volt, mert minden kifogásom ellenére tiszteltem őt, s épp ezért haragudtam a hibáira. Sajnáltam, hogy egy olyan tehetséges írónak, mint Szabó Magda, azt kellett hinnie, hogy megalkudnia kell, ha élni akar. Híre volt a Rádióban, hogy mikor a Pártközpontban egy fiatalember egy drámáját megbírálta, Magda akkora patáliát csapott Aczélnál, hogy az illetőt kirúgták. Vagy igaz, vagy sem, de jellemző a beteg korra. Holott kezdetben ő is Újholdas volt, a többi hallgatott és megmaradt. Ő pedig írta egymás után a regényeket, talán kettő van igazán jó. A Régimódi történet és az Ajtók. Persze, ettől még Kaffka Margit után ő a legjobb magyar prózaíró nő. S két kitűnő regény a 20. században jó teljesítmény. Egyébként a tanulmányai nagyon jók. Mikor műsor ügyek során találkoztunk, beszélgettünk is, két bölcs megjegyzésére emlékszem. Az egyik, hogy a férfiak a gyengébb nem. Ezt nem szabad elfelejteni. Hasonló megjegyzése volt egyszer Keresztury Dezsőnek: Hogy van a harmadik gyereke? Vigyázzon rá. Ezt a férjemre értette. Mikor a lányom megszületett, Magda azt mondta: most már biztos az örökéleted. Egyik tanulmányában olvastam, hogy mikor diák korában elküldték hosszabb időre Bécsbe, hogy tökéletesítse német tudását, az édesapja arra figyelmeztette, ő ott nem református, alkalmazkodni kell. Okos volt és szép. Debrecen üdvöskéje, haló porait megfeleztette, egyik felét Debrecennek adta, a másikat Szobotka mellé tették. Egy Tóth Endre esten Debrecenben nagyon szép bevezető beszédet mondott. A másikon én igyekeztem a nyomába lépni.

[[paginate]]

A következő levelet írta április 29-én született kislányomnak:

 

1969. júl. 21.
Kedves Orsolya,
Lehet, hogy én írom Neked életed első levelét? Közlöm Veled, hogy mikor lett volna időm meglátogatni Téged, a nálunk örökké és minden bútordarabon található millió iromány között eltűnt, alámerült a telefonszámod és a címed. Mire beszóltam a Rádióba, és kinyomoztam megint, olyan külföldi vendégjárás indult meg, hogy egyszerűen nem jutottam semmihez. Így el kell halasztanom, hogy ilyen icipici korodban megismerjelek, – pedig tulajdonképpen ezt szerettem volna, mert én már akkor is sokat gondoltam Rád, és törtem a fejemet rajta, ugyan milyen is leszel, mikor még csak üzentél, hogy érkezni fogsz hozzánk, és már akkor is borzasztóan örültem Neked. Úgyhogy várj még pár hétig, míg előkerülök Svájcból, ahová holnap indulunk, s akkor valóban elmegyek Hozzád, és megismerkedünk személyesen is.
Addig is szeretettel gondol Rád és Anyukádra:
(Szabó) Magda néni

 

1974. IV. 30.
Kedves Zsuzsa,
Testvérem hónapok óta a halál küszöbén van, a ráknál nem lehet tudni, mikor végleges egy-egy közeledése. Nem szívesen írok erről, de nem tudom elkerülni, különben sosem érted meg, miért nem köszöntem meg azonnal részint, hogy gondoltál rám, részint, hogy elolvashattam szép kötetedet. Olvasni, éjjel, még tudok, írni se nappal, sem éjjel nem lehet azzal a rettegéssel, mikor szólal meg a telefon, s mikor kell indulnom, rohannom, hogy a bátyámat még egyszer láthassam. Töb, mint másfél éve kutyamód kullog a halál az életünk körül, ne haragudj hát, ha csak ma beszélgetek egy kicsit Veled, mikor a vasárnap úgy indult, mintha ígérne egy koncentrálásra is alkalmas negyedórát.
Szegény Zsuzsám, ismerek én egy hajdani debreceni lányt, aki kezdetben szintén nem akart költő lenni. Az is csak éppen meg akarta ismerni magát, meg énekelt a sötétben – fene sötét volt, mert folyt a második világháború. Csakhogy mindkettőtökkel ugyanaz történt, költők lettetek, írók, mert nem szándékon múlik ez, valami máson. Például, hogy valaki valami olyan abszolút magánügyről, mint az anyja vagy a gyereke, olyan hangon tudjon kiáltani. Az én és a férjem „ágára” mindenesetre fészket vert hited és ifjúságod, egész elbűvölően gazdag köteted. El ne hidd annak, aki a középső, fiatalabb arcodat mutató sorokat kifogásolja, hogy nem volt igazad, mikor beleválogattad és vállaltad saját bázisodat, saját folyód eredetét. Nekünk higgy, értünk valamit az irodalomhoz, Szobotkával. Büszke lehetsz erre a Margóra, nem fog utána csönd maradni senki szívében, aki nem süket. Szívből gratulálunk, és szeretettel ölelünk (pardon, csak én, mert Tiborral még nem találkoztál, de attól még üzeni, hogy gratulál):

Szabó Magda

 

1977. szept. 2.
Kedves Zsuzsa, mondtam neked, fel kell mérnem, mi fér bele hónapjaimba. Sajnos, a sorozat bizonyos, hogy nem. Mikor kicsit elgondolkoztam, eszembe jutott, hogy darabbal tartozom a nemzetinek, sürgősen neki kell látnom annak. Sajnálom, mert szívesen csináltam volna, ismered a mániáimat.
Szeretettel ölellek:

Szabó Magda

 

[Szabó Magda kísérő levele egy kijavított kézirathoz, dátum nélkül.]
Pardon! Pár ezredév gúláimat elásta. Egyszerűen elvesztettem. Nálunk olyan mennyiségű papír hever szerte, hogy ha belekerül valamelyik más kéziratba, – ez például az új színdarab első részében lappangott, – Maigret se leli meg. Hálistennek mellékelem. Szia!

 

[1996 okt. eleje a Szobotka legenda javításáról]
Percek múlva utaznom kell, prömierem van holnap. Köszönöm, amit ezzel az új gesztussal adtál, a saját szövegem erős amputációra szorult. Kabdebóval beszélek a megjelentetésről, igen nívós irodalmi lapja van, ő most a miskolci egyetemen a dékán. Az eredményről értesítelek, ha 9-e körül visszajövök.
Szeretettel ölel

                        a Szabó

 

Az 1923-29-es években született Újhold-nemzedékhez tartozott Szabó Magda is, de eltávolodott tőlük. Akikről már írtam: Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, s akikről még nem: Rónay György, Lakatos István, Lator László, Domokos Mátyás, Fodor András. [Az előbbi kettőről az Évtizedek múltán c. emlékirat 50-52. oldalán, az utóbbiakról a 65-68. oldalon olvashatunk. – A Szerk.] Ők a Válaszba éppen úgy írtak, mint a nagyon rövid életű Újholdba. Lator és Domokos a háború után, fogság és menekülések élményeivel terhelten, újra gimnazistaként találkoztak a makói irodalmi élettel, amit Juhász Gyula és József Attila emléke határozott meg, Fodorral az Eötvös Kollégium, még inkább eltávolításuk kapcsolta őket össze egy életre. Szerettem velük dolgozni, mert úgy viselkedtek, úgy gondolkodtak, ahogy én, kulturált, művelt (nálam műveltebb), és amiről nem tudtam, református neveltetésű írók voltak.

Albert Zsuzsa

Hasonló anyagaink

Sebestény-Jáger Orsolya verse

Nagyapám emlékére, aki szőlősgazda volt   A megrészegült felhőkön áttört a fény, rézsút, mint nyári alkonyokon s e roppant égi kehelyből szürcsöltük időnk, azon a rég volt...