Arany János és a kálvinizmus

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából a 2017-es évet a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévvé nyilvánította. Ez alkalomból a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Magyarországi Református Egyház (MRE) közösen nem csak bensőséges és tartalmas, hanem nagyszabású és országos, sőt határon túli hatósugarú programsorozatot kíván megvalósítani.

Ennek első állomásaként került megrendezésre az Arany János változó időkben című konferencia 2017. április 8-án. A bicentenáriumi konferencia helyszíne a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalnak Díszterme (Budapest, IX. ker. Ráday u. 28.) volt.

Dr. Szabó István püspök, a MRE Zsinata lelkészi elnöke megnyitója után 14 előadás hangzott el, három szekcióban az egésznapos tanácskozáson, amelyet a Rendezők által adott esti fogadás zárt.

Az alábbiakban Imre László, az MTA rendes tagja előadásának szerkesztett változata közreadásával tisztelgünk a nagy magyar költő emléke előtt.

(A Szerkesztőség)

Arany János – önéletrajzában – maga is meghatározónak vélte a szülői ház vallásos légkörét, kálvinista puritánságát: „Én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza; szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán átragadt; az ének és a Szentírás vonzóbb helyei lettek első tápjai gyönge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott.” A komolyan vett családi és hazafiúi kötelességek, az erkölcsi szennytől való irtózás, a szerénység parancsa nemcsak életvitelét határozta meg, hanem hősei önértékelésének, az elbizakodástól megóvó tisztességének is alapjává vált már a Toldi első részének végén (Miklós mondja, amikor a cseh bajnok legyőzésével fényes pálya lehetősége nyílik meg előtte, gyilkossággal vádolt üldözöttből a király kegyeltje lesz):

De nem köszönöm azt a magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.

 

Ez érvényesült aztán Arany döntéseiben, abban például, hogy eszébe sem jutott bárói címért folyamodni, holott az 1867-ben kapott Szent István rend ezt lehetővé tette volna számára. Ezzel összhangban idegenkedett a társadalmat felforgató, erőszakos világmegváltó eszméktől is, s inkább bízott az erény, az érdem megjutalmazásaként elnyert felemelkedésben.

Többféle támadást, vagy legalábbis idegenkedést váltott ki ezzel a XIX.-XX. század fordulóján és később is. A XX. század végére csődbe jutó, Rousseau-tól Leninig ívelő,
eszménynek Petőfit tekintő radikális, baloldali „világmegváltás” kisszerű konzervativizmust látott ebben. Ma már aligha vonható kétségbe, hogy éppen ez a puritán, nem utópiákra építő, hanem szellemi, gazdasági, erkölcsi emelkedést célul kitűző evolucionizmus volt az, amely az újkori Európa (Hollandia, Svájc, Anglia, Skandinávia) felvirágzásának a motorjává vált. És hogy az aktualitásából semmit nem veszített, arra bizonyíték: a XXI. század elején semmi nem hiányzik Magyarország sikeréhez, felemelkedéséhez annyira, mint éppen a megbízhatóan takarékos, legjobb értelemben vett polgári tisztesség a gazdaságban is, a szellemi életben is.


Barabás Miklós litográfiája, 1856

[[paginate]]

A protestantizmus történetében ez a fajta, nálunk nagy mértékben Debrecenhez kötődő, erkölcs centrikus kálvinizmus az, amit Ravasz László szerint „Kant óta valami komoly, száraz, de ragyogó moralizmus egészített ki. Eszerint az emberi léleknek kívánsága, öröksége, nemeslevele az, hogy megismerheti Istent, mint bölcs gondviselőt, s józan eszének, szívébe plántált nemes ösztöneinek sugalmazására magát szakadatlanul fejlesztve, az erény útján olyan erkölcsi tekintélyre tehet szert, amely idelenn boldoggá teszi, az emberi nemet előbbre viszi, és a halál után az örök életet biztosítja.”[1] A felvilágosodás nyomán kevés ebben a transzcendens elem, a csoda hit, inkább az üdvösség reményét el nem veszítve az evilági életben eligazító morális parancs uralja.

Ady majd perlekedik, vitatkozik az Úrral, hol dacol, hol könyörög (pedig későbbi, de egyazon kultúrkör neveltjei), Aranynál ezzel szemben majdnem hiányzik a személyes elem. Leginkább az ember értékrendjéből következő keresztyén hit az, ami egy logikai, sőt matematikai képlet egyértelműségével vezet le viselkedési mintát:

Majd ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.

 

A vallási meggyőződés, s az ebből következő életelv garanciája a földöntúli abszolútum, amely azonban  a gyakorlatban, a mindennapokban az élet elviselhetőségét biztosítja:

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát;
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ.  (Fiamnak)

 

A XIX. század derekán a legkülönb (nem mellesleg protestáns) szellemek jártak be hasonló utat, sztoikus rezignációval, illetve humorban hangot kapó szkepszissel. Kierkegaardnál, például, „a hithez vezető legmagasabb szintű formállogikai gondolkodás utolsó fázisa egyfelől az emberi céloknak a társadalomban való megvalósíthatatlanságát kifejező rezignáció, másfelől az etikai szféra kudarcát tudatosító humor.”[2] (Irtózva a megalapozatlan analógiáktól, ám mégis lehetetlen nem utalni arra, hogy az 1813-ban született, tehát Arany-kortárs Kierkegaardra is roppant hatást gyakorolt – apjában megtestesülve – a paraszti, patriarchális, protestáns biblikusság.) S hogy ez nem belemagyarázás Arany esetében, arról Gondolatok a békekongresszus felől című verse győz meg, melyben nyomatékkal helyezi összeurópai távlatba a puritán kálvinizmusa jegyében elutasított „új világ”-ot:

Midőn a gazdag megkövül
És a szegény elfásul…
Egyszóval a polgárodás
Fordul reánk csapásul:

 

Ugyanakkor a kantiánus etika, s a távolabbról ihlető sztoicizmus nem egyszer egészen „közelre néző” konklúziókkal kénytelen beérni: „Vigasztalásul, annyi szenved, / és szenved nálam annyi jobb” (Évek, ti még jövendő évek) Az én stabilitását ilyenkor a tűrésre és reményre intő hit garantálja, de megint csak logikai úton (s nem irracionális, különösen nem misztikus istenélmény segítségével), amely megóv ugyan cinizmustól, zülléstől, de mindenfajta numinózitást mellőzve. Aranynak ezt a kálvinista racionalizmusát hosszú időn keresztül nem is interpretálták közelebbről, egyedül Podmaniczkyné Vargha Ilona merte világosan megfogalmazni, hogy ennek az erkölcsi alapjaiban tagadhatatlanul a Biblián nyugvó életelvnek fogyatékossága az, hogy hiányzik belőle Krisztus, és általánosságban is az evangélium diadalmas üzenete.[3]

[[paginate]]

A bűn és a halál legyőzése (amelyet, persze, egy percre sem vont kétségbe költőnk) egyáltalán nem adja meg számára a bizonyosság nyugalmát. Sőt – bizonyítja Vargha Ilona – hősei sem ismerik a Megváltás felszabadult boldogságát. Idézni lehet (ez már nem Vargha Ilona érvelése) a Toldi estéjé-ből a maga ásta sírja mellett térdeplő öreg Toldi jelenetét:

Imádkozik ottan csendesen és mélán,
Néha egy könny csillan szeme alsó héján,
Néha, de csak ritkán, megmoccan az ajka,
Ám egy hang, mi nem sok, annyi sincsen rajta.
Feje fölött átment a zimankós élet,
Tele most hideg, de csendes tiszta tél lett,
Három éve már, hogy nem az udvart lesi,
Hanem a megígért jobb hazát keresi.

 

A „győztes üdvözülés” boldogító mámorának hiánya magyarázható, természetesen, Arany depressziós alkatával is. Ebből következően abban sincs semmi meglepő, hogy az Új Testamentum-ból is legközvetlenebbül az etikai alapú állásfoglalásokkal tud azonosulni. Például nagy vallomásverse, a Szózat-ot újrafogalmazó Rendületlenül Jézus és a kufárok jelenetét idézi:

Van fájdalom kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma,
Rátok az ostor pattogása vár!

 

Lehet tehát igazság abban, hogy a derűs és diadalmas evangéliumi megváltás-ujjongás kevéssé kap hangot nála. Ugyanakkor van rá eset, hogy a szűkebben értett racionalitást meghaladó kérdésekben, a lélek halhatatlanságára vonatkozóan sem őrizkedik a nyílt állásfoglalástól. Honnan és hová? című nagy, kései gondolati versében egyértelműen szembehelyezkedik a materializmussal, amely tagadja a lélek halhatatlanságát, sőt a szellemet magát tagadja, mely „Semmi más”, csupán anyag, csak „agyvelő, vér és ideg”.

Perdöntőnek bizonyuló tény ebben a kérdésben, hogy az evilági erény, a nemzetmentő önfeláldozás erkölcsi bizonyosságának garanciája őnála mégiscsak Jézus. Igaz ugyan, hogy „a zártabb kis közösség szolgálatát és ennek ideológiáját: a puritán kálvinista morált kitágította egy nagyobb, eszmeibb közösség, a Nemzet szolgálatává”,[4] de ennek inspiráló példáját az evangéliumból veszi, méghozzá olyan nyelvi, esztétikai és erkölcsi erővel, ami egy évszázad múltán sem veszít érvényességéből. Példának okáért: állítólag – ennek írásos megörökítésével eddig nem találkoztam – amikor Bibó Istvánt először halálos ítélettel sújtották 1957-ben, a bíróság különböző utakon-módokon „megüzente” neki, kérjen kegyelmet, ők ezt támogatólag terjesztik majd tovább. (Nyilván érezték az ítélet indokolatlan szigorát, s nem tudták nem méltányolni Bibó kivételes szellemi-erkölcsi rangját.) Bibó azonban erre úgy reagált (nekem erről annak idején Bíró Lajos debreceni festőművész, Bibó fogolytársa beszélt), hogy a Szondi két apródjá-t idézte:

Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem,
Egyenest oda fog folyamodni.

 

Az irodalmi, művészi értékekről lebecsülően vélekedők számára örök példa: néhány verssor hatására az a bíróság, amelynek hatalmát több ezer tank és egy világbirodalom garantálta, egy pillanat alatt erkölcsi paránnyá zsugorodott.

Való igaz: Arany (illetve hősei) ritkán, vagy egyáltalán nem beszélnek Krisztus csodáiról, feltámadásáról, mennybe meneteléről, de a Krisztustól nyert kegyelem Szondit megölhetővé, de legyőzhetetlenné teszi. Az Arany ballada sorai pedig a vérbíróság előtt álló vádlottat teszik megölhetővé, de le nem győzhetővé. Arany kálvinizmusa tehát – meglehet – kevéssé érintett transzcendens, netán misztikus terrénumokat, de műveinek bizonyos részei, jelen esetben a Szondi két apródja a nemzetvédő hűség szilárdságát, legyőzhetetlenségét is Krisztus kegyelméből vezeti le. (Mint tudjuk, Bibó István mégiscsak kegyelmet kapott, három év múlva amnesztiával szabadult, a kommunista diktatúra pedig hamarosan – nem utolsó sorban ideológiájának erkölcsi tarthatatlansága folytán ‒ felszámolta önmagát.) Arany életművének tehát nem pusztán esztétikai-eszmei értékeit általánosságban kell számon tartani, hanem a legnehezebb helyzetekben élet- és értékmentő erejét is, amely puritán kálvinizmusának egyetemességéről tanúskodik.

Imre László

 

[1] Ravasz László: Utóhang. In: Tompa Mihály összes művei. Franklin é.n. 1482-1483.

[2] Idézi erre vonatkozóan Suki Bélát Szörényi László: A humoros elégia (Visszatekintés). In: Az el nem ért bizonyosság. (Elemzések Arany János lírájának első szakaszából). Szerk.: Németh G. Béla. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972. 239.

[3] Dr. Podmaniczky Pálné Vargha Ilona, Arany János és az evangélium. Kálvin Könyvtár, Bp. 1934. 22.

[4] Szörényi László, i.h. 206.

Hasonló anyagaink

„Eltétetett nekik az igazság koronája”

Czeglédi Péter református lelkipásztor gályarab emlékére emléktábla avatására került sor Léván, a Barsi Egyházmegye Majálisán. A 340 éve szabadult gályarab hithőseinkre emlékező ünnepi- és emléktáblaavató beszédet Prof. Dr. Gaál Botond ny. teoló...

A Kálvin Kiadó ajánlója

Fazakas Sándor (szerk.): A protestáns etika kézikönyve Kálvin Kiadó – Luther Kiadó, 2017. B/5, 460 oldal, kartonált, 3200 Ft  A reformáció az élet valamennyi területén változást...

Jog és erkölcs

Somogyi Alfréd, Az egyházjog isteni többlete Komárom: CJTA, 2016. 351. lap