Taoista kereszténység

Miklóssy Endre tanulmánya.

Taoista kereszténység[1]

„A kő, amelyet az építők megvetettek, zárókővé[2] lett. 
Az Úrtól van ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.” 
(Zsoltár 118, 22-23)

1.

Az ősegyház felépítésének az alapja a tradíció-átadás folyamatossága. A gyülekezetek között az ehhez szükséges kapcsolatokat küldöttek, levelek, zsinatok biztosították. A gyülekezetek és vezetőik között pedig tekintély-elv érvényesült. „Küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bizatott”[3] – mondja például Júdás apostol. Így az „apostoli egyházak” szava számított legtöbbet, amelyek közvetlenül Jézus szemtanúira és apostolaira vezették vissza az eredetüket: Róma (Péter, mint primus inter pares), Alexandria (Márk, Péter tanítványa), Antiochia (az első keresztény gyülekezet), és Jeruzsálem. Később, 381-től Bizánc is ide számít, de ez már politika.

Némileg hasonló az összefüggések alapja a keleti egyházban is, amely a Római Birodalom határain kívül szerveződött – az indiai tomaristák például Tamás apostolra vezetik vissza a hagyományukat (ami ugyan valószínűleg apokrif, ámbár maga az egyház kétségkívül igen régi). Itt a perzsa főváros, Ktesiphon patriarchátusa a legfontosabb, az anyaegyház szerepét játssza a keleti térítésben. A párthusok, szemben a római császárokkal, mindig jóindulatúak voltak, itt nem volt keresztényüldözés.[4] A nagy távolságok miatt azonban egyetemes zsinatot nem tarthattak soha, a kapcsolatokat küldött-látogatások biztosították.

Nyugaton, azaz a római birodalomban, 313-ban megszűnt az üldözés, 379 óta pedig államvallás lett a kereszténység. Ez egyszersmind hatalmi pozíciókat is jelentett a klérus számára, illetőleg egy bonyolult, változó viszonyt a mindenkori világi hatalmasságokkal. Az egyház szervezetileg egységesen kiépült, a püspökségek lefedték a birodalom egész területét, hasonlóképpen terjeszkedetek a szerzetesrendek is. A kapcsolatrendszerek megszerveződtek, állandósultak. A hittételek egységesítésére a különböző gyülekezetek között az egyetemes zsinatok szolgáltak.

A keleti egyházak helyzete egészen másféle volt. Politikai hatalmat sehol sem szereztek, szellemi tekintélynek pedig mindig a missziós anyaegyház számított, a hitelvek-szertartások közvetítésével, a perzsiai patriarchátus legfőbb, de csak elvi tekintélye mellett. A nagy távolságok és a politikai-hatalmi különbségek miatt nehéz volt mindig a kapcsolattartás, a helyi egyházak ezért szellemileg igen önállóak voltak, és erősen beágyazódtak a helyi tradíciókba.

A nyugati egyházzal a kapcsolatok mindig is lazák voltak,[5] azután pedig hitviták és politikai problémák miatt teljességgel meg is szűntek. A 431-es ephesosi és a 451-es kalchedoni zsinaton elszakadtak a koptok, monofiziták, nesztoriánusok, 489-ben Honorius császár és a szasszanidák közti viszony megromlásával Kelet végképpen elszakadt, 680-ban pedig, már az iszlám hódítás után, a szíriai maronita egyház is.

[[ paginate ]]

2.

Lényegesek a spirituális formák különbségei is a keleti és a nyugati egyházak között. Maga az Újszövetség görög nyelvű ugyan,[6] de a gondolkodásmódja a jóval egyszerűbb, a metafizikát jórészt nélkülöző, viszont képekben gazdag, „anyagszerű” ószövetségi zsidó hagyományra épül. A mi nyugati kereszténységünk azonban a továbbiakban a görög kultúra világszemléletébe tagozódott be. Hamvas Béla úgy jellemezte például Origenészt, mint aki „megkeresztelte az értelmet”, azaz a görög filozófiát, és ezen az alapon épült fel aztán az egyházatyák tanítása. Mindvégig maradtak azonban elvarratlan szálak a tradíciók találkozásában. Metafizikaiak, amiről Mereskovszkij beszélt Athén és Jeruzsálem címmel, vagy egzisztenciálisak, ahogyan Karácsony Sándor írta a Nyugati világnézetünk felemás igában című tanulmányában.

Nyugatot egészében ez a görög-keresztény tradíció formálta ki, mert maga a Birodalom szellemileg mindig is üres volt, a népeinek az őskultúrája pedig formátlan, primitív, kivéve némileg a keltákat, akiknek a hagyományai ezért részben tovább is éltek a keresztény középkorban, a Grál-legendakör formájában. A bizánci kereszténység pedig voltaképpen a neoplatonizmus szellemébe ágyazódott.

Döntő szerepet játszott az egyház további életében a görög polemizáló hajlam, a világnak a teles egészében értelmi úton történő felfogása, „szót szóval magyarázni”, amint Jézus mondta, nem éppen helyeslőleg. Valami olyasmi van ennek a mélyén, hogy a tiszta értelem egymagában garancia a helyes életvitelre.[7] Azonban: kié az igazság? És mit kezdjünk a másféle értelmezéssel, ami eszerint önmagában is a helytelen életvitelt jelenti?

A probléma alapját már Pál apostol is tapasztalhatta az areiopagoszi beszédében. „Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem voltak foglalatosak, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.”[8] A vitapartnerek közül külön említésre kerülnek az epikureusok és a sztoikusok. Ez a probléma aztán a kereszténység elterjedésével, még csak fokozódott. „Mindenhol, kunyhókban, utcákon, piacokon és keresztutakon nyüzsögnek az emberek, akik megfoghatatlan dolgokról beszélnek. Ha azt kérdem, hány obulust kell fizetnem, a megszületettről és a nem-születettről szóló bölcselkedéssel felelnek. Ha azt akarom tudni, mennyibe kerül egy kenyér, azt kapom feleletül: az atya nagyobb, mint a fiú. Most azt kérdem, készen van-e már a fürdő és a felelet így hangzik: a fiút a semmiből teremették” – ironizál Nyssai Szent Gergely e helyzeten.[9] Felismerhető a neoplatonikus törekvés az anyagtól való megszabadulásra, ami az ortodox kereszténység egyik fő szellemi beállítódása, de ami bizonytalanná tesz magában az életvitel alapjaiban.

Ezzel szemben viszont a szíriai Nisibisi Ephrem így vélekedik, hogy „a négyarcú szörny[10] gyűlöletes látványát a hitvitáknak köszönhetjük. Az átkozott vitákat, lappangó férgeket a görögöknek.”[11] Hozzáteszi a gyöngykagyló monológját: „a tenger lánya vagyok, a végeláthatatlan tengeré. A tengerből jöttem, onnan hoztam fel rejtélyes titkaimat. Kutasd át a tengert, de ne fürkésszed a tenger urát.” Felhívom itt a figyelmet az ókori kínai bölcsre, Csuang Csére is, aki a maga keleti gondolkodásmódjával ezt írja: „A bölcs ember keblében hordozza az igazságot, a tömeg emberei azonban vitatkoznak rajta, hogy egymásnak mutogathassák. Ezért mondom azt, hogy aki vitatkozik, az nem lát.”

De hát ez a helyzet. Mit lehet tenni? Erre szolgál a dogmatika, vagyis a hitelvek racionális, logikai összefüggésbe állított rendszere, amely arra hivatott, hogy a parttalan vitákat a józan belátásra alapozva kiküszöbölje és az egyházi tanítást ekképpen egységesítse. Ennek a mesterműve a Nagy szent Athanasius által a 325-ös első niceai egyetemes zsinaton összeállított egyetemes hitvallás, amelyet az egész kereszténység elfogadott, és amely lezárni kívánta az előző évszázadok skizmáinak a sorát. „Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak teremtőjében” Ez a kezdet mindjárt elhatárolódik a manicheizmustól, amely a világot egy gonosz demiurgosz művének tekinti. Hasonlóképpen határolódik el az arianizmustól, a monofizitáktől és a többi vitatott szellemi mozgalomtól is.[12]

Ámde hiába, újabb vitapontok keletkeztek, és ezért abból a racionalista feltételezésből kiindulva, hogy a problémák alapja a még nem kellően tisztázott kérdésekben van, megkísérelték mindezeket összefoglalni a 40 pontból álló „Quicumque” elnevezésű hitvallásban, amit 589-ben kanonizáltak, a legnagyobb dogmatikus, Athanasius nevére és tekintélyére hivatkozva. Ez már így kezdődik: „1. Aki üdvözülni akar, annak mindenek előtt az egyetemes keresztény hitet kell megtartania. 2. Mert aki ezt nem őrzi meg teljesen és sértetlenül, az kétségtelenül örökre elkárhozik.” Eléggé messze kerültünk itt az Evangélium egyszerű megfogalmazású hitétől. Ez egy isteni pozíciót igényelő kinyilatkoztatás, amelynek az alapja tehát az a meggyőződés, hogy a helyes hit önmagában garanciája – vagy tán egyenesen helyettesítője – a helyes életvitelnek. Nyitva hagyja másrészt azt a kérdést, hogy mi legyen a helyzet a másféle meggyőződésűekkel, akik a maguk hitében éppoly szilárdak. Ebből született meg a nyugati kereszténység végtelen sok hitvitája, amely nem egyszer a másféle hitűek eretnekké nyilvánításában és üldözésében nyilvánult meg. „Ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.”[13] És itt csak Bibó Istvánt idézhetjük: „Csak egyetlen eretnekség van, és ez az erőszak.”

A polemikus görög szellemben rejlő probléma tehát megoldatlan maradt. Ez a szellem pedig, miután felépítette az európai kultúra óriási építményét, végezetül hozzá kezdett annak lebontásához is, mégpedig az oly igen vitatott metafizikai alap felszámolásával. amit a „pozitív ismeretekkel” kívánt helyettesíteni.

[[ paginate ]]

3.

A keleti egyház ugyanazon evangéliumi alapokból kiindulva másfelé tartott. Ősforrásként elsősorban nem az evangéliumokat használták, hanem Jusztinosz Apologéta tanítványának, Tatianosznak az „Apostolok tanítása” (Diatessarion) című, 170 körül írt könyvének a szír fordítását. Ez afféle hittankönyv, tartalomhű összefoglalója a négy evangéliumban foglaltaknak, latin nyelvű változatát nyugaton is használták a 8. századig.

A kereszténység görög formájától lényegesen különbözik a keleti. Nem polemizál, hanem interiorizál – így aztán nincsen eretneksége sem. Kifejlett szellemi formájú, ősi tradíciójú kultúrákban helyezkedik el. Azt átformálni nem kívánja, nem is tehetné. Krisztus pedig mint a „saját tradíciónak” a beteljesítője szerepel, az egyszerű evangéliumi forma továbbépítésével – amit különben a nyugati kereszténység is megtett a görög tradícióba ágyazódva.

[[ paginate ]]

4.

A kínai legrégebbi jósfeliratok a legfőbb isten (Ti, vagy Sang-Ti) felsőbbségét mutatják. „Ti parancsol a kozmikus ritmusoknak és a természeti jelenségeknek, ő segíti győzelemre a királyt és biztosítja a termés bőségét. Ámde egyre távolibbnak tűnik és kevésbé hatékony, mint a királyi nemzetség ősei.” Ezekkel pedig egyedül a király képes kapcsolatot teremteni, tekintélyét ősei segítségével teremti meg.[14] A mennyei Isten ember alakú és személyes Isten képét mutatja. A megállapodások szövegei őrá hivatkoznak. Másrészt viszont elterjedt a khtonikus istenek kultusza is, a kínai világszemlélet kettőssége – taoizmus és konfucianizmus – ebben gyökerezik.

Közös azonban mindkettőben egy, az evilági létre irányuló gyakorlatiasság. A kínai kultúrában a vallásra nincs is szó, annyira egybe olvadt fogalmilag a „helyes emberi magatartással”. Mindazonáltal tévedés azt hinni, hogy ekképpen teljesen kiküszöbölődött belőle a transzcendencia.  Wang Csong, az 1. századból való gondolkodó szerint Isten nem antropomorf, de mégis valamiképpen „test-szerű”, amelybe halála után a hozzá hasonló emberi szellem feloldódik. Az „Isten-képzet” eredeti értelme tehát a megmenekülés a halálból egy boldog birodalomba.[15]  Teljességgel hiányzik viszont belőle az eszkatológia.[16]

Kínában hosszú politikai zűrzavar után 618-ban hatalomra került a Tang dinasztia, és az ősi taoizmust hivatalos államvallássá nyilvánította, maga a császár Lao Cse leszármazottjának tekintette magát. Az északnyugaton fekvő Csangant tette fővárosává, ami azidőtájt, milliónál több lakójával, valószínűleg a világ legnagyobb városa volt. Ide érkezett 635-ben az ősi Selyemúton Aluben püspök Perzsiából, a keleti kereszténység missziós bázisának a központjából. Nyilvánvalóan voltak már régibb kapcsolatok is, mert a püspököt fejedelemnek kijáró tisztelettel fogadták, ünnepélyes misét celebrált a fővárosban a császár előtt. A kereszténységet úgy nevezték el, hogy „Ta Csin”, „a nyugatról jött fény vallása”. A császár úgy tűnik, szintetizálni akarta a taoizmussal, és ezért helyt adott neki a taoizmus Lou Kuan Taj őskolostorában.[17]

Ennek az ősi kínai kereszténységnek az emlékei nagyrészt elvesztek, de fennmaradt azért egy sor alapvető dokumentum az 1005-ben befalazott, majd a 20. században feltárt Dun Huangi barlangtemplomban, és fennmaradt egy, a legfontosabb történelmi tényeket és tanításokat rögzítő kő-sztélé is, amit 781-ben állítottak fel. E sztélé szerint így szólt a császár parancsa: „Az útnak nincs közönséges neve és a szent nem ölt közönséges formát. Hirdessétek mindenütt a tanításokat az emberek üdvözülésére. Aluben, a ta-csini birodalom nagy erényű férfiúja, messze földről érkezett a fővárosunkba, és elhozta vallásának tanításait és képeit. Üzenete rejtélyes és meghaladja értelmünket.”

Könnyű felismernünk a Tao Te King első versét: „Az a tao, amelyet szavakkal kifejezhetünk, nem az örök tao. A név, amelyet az ember ki akar mondani, nem az örök név.” Valamint azt a keleti mentalitást, amely egyszerűen bele törődik abba, hogy a tanítás az értelmét meghaladja, vagyis fölösleges azt tovább bogozni.

A kapcsolatok lehetőségéről René Guénon egész általánosságban a következőt állapítja meg. „A létezők között a kapcsolatnak, hogy reálissá válhasson, egy olyan dolgot kell kifejeznie, amely egyszerre az egyik és a másik természetéhez is tartozik. Így amikor azt a hatást tekintjük, amelyet az egyik létező kívülről kap egy másikról, úgy azt látjuk, hogy az nem más, mint magának a létező természetében rejlő lehetőségnek a környezetére vonatkozó egyfajta lefordítása.”[18] Tertullianus megállapítása szerint „anima naturaliter christiana”. A kereszténység elterjedése a különböző kultúrák közt ennek megfelelően lehetséges.  Meg kell viszont vizsgálnunk azt, hogyan kapja meg az adott kultúrának megfelelő formát. Ne gondoljuk, hogy a kereszténység egyedül lehetséges megvalósulása a mi görög alapon kialakult formánk.

Ázsiában a buddhizmussal terjedő reinkarnációs tan olyasféle fenyegető üzenetet hordoz, mint Európában a pokol. „A gonosz útra lépők sorsa az, hogy újjá szülessenek a világra, rosszabb körülmények között.” A kereszténység kínai értelmezése, a Ta Csin ezt úgy magyarázza, hogy a gonosz lelkek tévútra csalják az embereket, akik nem tudják, hogyan találják meg az igazi központjukat. „Így olyanok, mint az állatok. Nem tudják felfogni a dolgokat, nincs ítélőképességük és belátásuk, nincs esélyük megtalálni a szabadulás útját. Így világos az, hogy az állatok miért nem értik meg az egyetlen Szentlelket. Ők nem hoznak áldozatot.”[19] (Az áldozat ősi kínai fogalma ekképpen kapja meg a keresztény értelmezést.)

„A gonosz szellemek célja, hogy eltérítsék az embert az igaz ösvényről. Beköltöznek otthonaikba, hogy örökre fogságban tartsák őket. Köztük a legrosszabbat Szan Hu-nak (sátánnak) hívják. Valamennyi gonosz lelket kiűzték a mennyországból.” Je-Szu azonban a karmától való megszabadulás ígérete, vagyis az újjászületési kényszerből való megszabadulásé. „Nem volt más mód arra, hogy megszabaduljunk a bűneinktől, mint hogy ő eljöjjön a világra.”[20]

A más testben való újjászületés lidércnyomás-szerű fenyegetése miatt mondja a Ta Csin, hogy „cselekedj jót és akkor a túlvilágon fogsz élni. Szeresd Istent tiszta szívedből és minden bűnöd megbocsáttatik.”[21] A bűn problémája az, amitől a megváltás elválaszthatatlan.  A nyugati keresztény teológia, nagyjából Szent Ágoston óta, az „eredendő bűnt” tanítja,[22] vagyis hogy az első ember bűne mintegy megrontotta az egész teremtett világot, és ez a bűn öröklődik is. Ennek értelmezése azonban nem könnyű. A hitvallások az akarat bénultságának, azaz isteni segítség nélkül jóra képtelenségének tekintik, Kierkegaard filozófiai megállapítása szerint pedig a bűnre való diszpozíciót jelenti.[23]

Kelet viszont nem tud ezzel mit kezdeni. A teremtett világ eredendően jó, hiszen minden lény megfelel a saját természetének. A rossz az eltévelyedés következménye, vagyis amikor az ember nem követi eredendő természetét, mert attól eltéríti, félre vezeti valami. A kínai Ta Csin metafizika ad erre egy csodálatosan egyszerű magyarázatot is, ami a szellemében voltaképpen megfelel a paradicsomi bűnbeesés-történetnek is. „Az igaz tudás a Szentlélek ismerete. A világ azonban nem érti ezt. Ez nem meglepő, mert mind a tudást, mind pedig a lelket a világ teremtése előtt alkották – ezek örökkévalóak, a világ pedig nem az. A tudás és a lélek olyanok most is, mint a múltban, jelen vannak és mindig is jelen lesznek”[24]

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadja be azt” – jut eszünkbe itt a János-evangélium prológusa. Az ember helyzetéről pedig Karácsony Sándor metafizikájának az esszenciája: „Az ember az Univerzumban sub specie aeternitatis létező”, vagyis részesedik a nem-változóból is.[25]

[[ paginate ]]

5.

A Szentháromság tanítása rendkívül vonzó volt a kínaiak számára. Viszont, mint mondják, „ez a tanítás nagyszerű és hatalmas, valamint rejtélyessége végtelen. Ha muszáj leírnom, úgy nevezném, hogy a három az egyben Úr műve.”[26] Nos, ha ennyire rejtélyes, akkor miképpen rendezhető az emberi elme bármi nemű racionális dogmatikai rendszerében?  E ponton el kell gondolkodnunk a mi „görög megalapozottságú” kereszténységük végességén. Karl Barth, akit a „legnagyobb teológusnak” maga XXIII. János pápa nevezett, ennek megfelelően tűnődött el azon, hogy talán egy karácsonyi gyerekdal többet jelent, mint az ő óriási főművének, a „Kirchliche Dogmatiknak” a hatalmas gondolat-építménye.

(Néhány éve egy filozófiai konferencián Canterbury Anselmus híres Istenérvét vitatták meg a modern analitikus logika segítségével. Úgy tűnt, hogy ez az érv, Kant ítéletével ellentétben, mégis megállja a helyét. A végén mindazonáltal kénytelen voltam felvetni, sose hallottam olyat, hogy valaki hívővé vált volna eme Istenérv hatására. Ellenben a fiatal ateista Paul Claudel megtért a Notre Dame karácsonyi nagymiséjén.  Ruzsa Imre, az előadó kedvesen elmosolyodott, széttárta a karját és bocsánatkérően azt mondta az egész logikai bizonyításra: „üveggyöngyjáték”.)

A Ta Csinnak, a taoista szemléletű kereszténységnek a legnagyobb alakja a 8. század első felében élt Csing Csing. Tudjuk róla, hogy lefordította az egész Újszövetséget (ez a fordítás elveszett), és számos traktátust is írt, amelyben a másféle módon racionális kínai gondolkodásmódban értelmezi a kereszténységet.

„Dicsérjük Allahát,[27] nagy és rejtélyes Atyánkat.
Dicsérjük a Messiást – mindenható fiát.
Dicsérjük a Szent Lelket, az istenség tanúját
Ez a három lény egyként Teremtő.”[28]

Csing Csing a továbbiakban a dícséretébe foglalja az evangélistákat, az Ószövetség hőseit és felsorol dícsérendőként több tucatnyi kínai nyelvű bibliai írást is, mint a zsoltárokat, Mózes törvényeit, az apostolok cselekedeteit, amelyek azonban általában nem maradtak ránk. Valószínűleg nem egyszerű fordítások, hanem a szövegek kínai szemléletű értelmezései.  Tanulságos megnéznünk a Tízparancsolat kínai változatát.

„Első és legfontosabb az, hogy tiszteld Istent. A második az, hogy tiszteld a császárt. A harmadik az, hogy tiszteld a szüleidet. Az egész menny és föld ezt az utat követi. A Szent Lélek rendelte úgy, Hogy a császár sászárnak szülessék. Félnünk kell Istent, a mindenhatót és a császárt. Félnünk kell szüleinket és jót kell cselekednünk.
A második szövetség az, hogy tiszteld és gondozd idős szüleidet.
A harmadik szövetség az, hogy ismerjük el, létezésünket szüleinknek köszönhetjük.
A negyedik szövetség az, hogy mindenkinek, aki érti a Szentírást, tudnia kell, hogy megértőnek és kedvesnek kell lennie mindennel szemben, és nem szabad gonosz dolgot művelni semmilyen élőlénnyel.
Az ötödik szövetség az, hogy egyetlen élőlény sem veheti el egy másik élőlény életét.
A hatodik szövetség az, hogy senki sem követhet el házasságtörést.
A hetedik szövetség az, hogy ne lopj.
A nyolcadik szövetség az, hogy senki nem kívánhatja meg egy élő ember feleségét, vagy földjét, vagy palotáját, vagy szolgáit.
A kilencedik szövetség az, hogy ne irígykedj más jó feleségére vagy fiára vagy házára, vagy aranyára, és ne tanúskodj hamisan ellenük.
A tizedik szövetség az, hogy csak azt ajánld fel az Istennek, ami valóban tiéd.
De ennél sokkal több van még.”[29]

Kiegészül egy sor olyan életparanccsal, amelyek a más emberekkel való kapcsolatokat szabályozzák, mint ahogyan Mózes törvényei is kiegészülnek a rituális parancsokkal. Érdekes, hogy miközben a tízes számhoz ragaszkodik, sőt még az eredetinek a számozását is megtartani igyekszik, a teológiai vonatkozásokkal nem tud mit kezdeni, és ezért, hogy a tízes mégis kijöjjön, ismétlésekbe kell bocsátkoznia. Jellegzetes a „császár” megjelenése is. Ez az ősi kínai világszemlélet megfelelője, amelyben a császár az Ég helytartója, a személyes kapcsolat ég és föld között.[30]  A mi szemünkben ez tán a hatalom istenítését jelentheti – de hát Jézus is azt mondta, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré. Meg eszünkbe juthat az „Isten-haza-család” jelmondat is. Buddhista hatás is érzékelhető itt, például az „ötödik szövetségben”. De egészében véve megkapó a keresztény és az ősi kínai világfelfogás hasonlósága. Még a farizeizmus-ellenességben is: „Ha valaki a szíve mélyén tudja, hogy melyik a helyes út és nem cselekszik jót, az elfogadhatatlan Isten számára.”[31] Jézus tanításában ez így áll : „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Annak okáért, amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok, de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.”[32]

[[ paginate ]]

6.

A kínai világértelmezés az ötös számra épült. 5 elem, 5 égtáj, 5 hang, 5 szín, 5 íz. Csuang Cse, a derűs taoista bölcs egyik mondása viszont így hangzik: „Az ökörnek négy lába van, ez benne az égi. A nyakába jármot tesznek, ez benne az emberi.” Ez a mondat mintha kételyt ébresztene a klasszikus kínai világértelmezés abszolút voltával szemben, és itt találkozhat a tao a görög világképpel, ami a kereszténységgel érkezett ide. „A menny alatt minden négy elemből áll: földből, vízből, tűzből és szélből.[33] Valamennyit a Szentlélek hozta el. A mennyország alatt nincs semmi, amit ne teremtettek volna és nincs egyetlen olyan teremtmény sem, amelyet ne az egyetlen Szent Lélek teremtett volna (…) Az egyetlen Szent Lélek egyértelmű különbséget tesz a látható és a nem látható dolgok – menny és föld – között. Amikor a létezést létre hozta, olyam volt, mint a szél: ő maga lélek, nem lehet megérinteni, nem lehet látni. Láthatjuk azonban a cselekedeteit.”[34]

A kínai világfelfogásban a jang és a jin, mint két ellentét adja meg a világ formáját és mozgását, de a kiegyenlítő erő köztük a harmadik, a „csi”. Ezt keresztényi módon a következőképp értelmezik. „Az egyetlen Szent Lélek teremtette a kettőt. A két természet a test és a Szent Lélek. Ez a kettő minden ég alatt lakóban benne lakozik. A test csak rövid ideig él, ugyanakkor a mennyei Lélek az egyetlen Szent Lélek erejéből él és sohasem szűnik meg. Ez az erő, amely a Szent Lélekből származik, és ez mozgatja az összes embert.”

A Szent Lélek a kereszténység nyugati felfogásában a Szentháromság legnehezebben értelmezhető személye. Fonákjáról mutatja ezt, hogy vita sem igen alakult ki róla. Amikor pedig, a korai felvilágosodás idején, megszületett a „duplex religio” fogalma, amiből azután kinőtt a szabadkőművesség, a „religio rationist”, az észvallást az Atya vallásával azonosították, mint kezdettől meglévő „természetes vallást”[35], a „religio revelationist”, a kinyilatkoztatott vallást pedig a Fiú vallásával.[36] A Szent Lélek viszont teljességgel hiányzik ebből a különös, bár némileg skolasztikus alapokra is támaszkodó teológiából – hiszen például felismerhetjük benne az „anima naturaliter christiana” tézisének nyomát is.[37] Azt hiszem, a hiányt nem szabad alábecsülnünk, mert éppen a Szent Lélek az emberek közösségének a kapcsoló ereje. Sokat elárul e hiány a formálódó modern gondolkodásunkról, vagyis a természetes emberi közösségek elutasításából. Keleten viszont a Szent Lélek a legfontosabb, és belőle kiindulva értelmezik az egész Szentháromságot.

„Isten elküldte a hűsítő szelet, hogy keressen meg egy Mo Jan nevű fiatal nőt, akinek nem volt férje, és a nő állapotos lett (…) Isten ereje oly nagy, hogy testet ölthet, lelket tud teremteni és elvezet a könyörület tiszta ösvényéhez. Mo Jan fiút szült és Je Szunak nevezte, aki a messiás, és akinek atyja a hűsítő szél.”[38] Így kezdődik a Ta Csin leírása Jézus életéről és szenvedéstörténetéről, felismerhetően nem az evangéliumok, hanem Tatianosz kompendiuma alapján. A Szent Lélek az egész életnek a közvetlen meghatározója – a keleti felfogás szerint ez jóval egyszerűbb és problémamentesebb, mint a görög gondolkodású Nyugaton, ám emlékeztet a keresztény misztikusok életszemléletére.  „Mindenki, aki születik, azért születik, mert a szél életet ad neki. Amikor elérkezik az élet vége, a szél elhagyja a testet. Az ember szíve és szelleme nem az övé, hanem a Szél teremtette meg. (…) Az emberek csak azért élnek, mert megtölti őket Isten életet adó lehellete.”

A szél eme felfogásában Palmer szerint az ősi kínai Csi (életerő, egyensúly) mellett tibeti hatás is felfedezhető. „Ismerned kell a tíz ajtót, melyen át a szél beléphet a központi csatornába.”[39] De nem áll ez távol az ószövetségi hagyománytól sem a „második teremtéstörténet” szerint: „Megformálta az Úr az embert a föld porából, az élet lehelletét lehelte az orrába.”[40] Az Evangéliumtól sem idegen ez: „A szél fú, ahová akar, és zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy. Így van ez azokkal, akik a lélektől születtek.”[41] A Ta Csin Jézus-szútrája ugyanezt így mondja: „A világon mindenki tudja, hogy a szél hogyan fúj. Halljuk, de nem látjuk az árnyékát. Senki sem tudja, valójában hogyan néz ki. Senki sem tudja, hogy a szél hol lakozik.”[42]

[[ paginate ]]

7.

A Ta Csin szövegei példázatokra épülnek. Formailag közelebb állnak tehát az Evangéliumhoz, mint a nyugati kereszténységnek a görög logikára épült dogmatikus meghatározásai. Esetenként még azt is nehéz megmondani, hogy a kínai hivatkozás evangéliumi parafrázis-e, vagy pedig egy ősi kollektív ismeretből származó hasonlat. Néhány jellegzetes példát nézünk végig.

„Én vagyok az út a lelkekhez. Láthatsz engem az emberek között.”[43] − „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam.”[44] Az Út a taoizmus kulcsfogalma. Jézus mondása a kínaiak számára az őbenne megtalált utat jelenti. Lényeges különbség az eredeti taoista tanításhoz képest, hogy az út nem közvetlenül a személytelen világ rendjéhez vezet, hanem a Szent Háromság által lehetővé tett emberi kapcsolatrendszerhez. Így Jézusnak egy másik mondatára is gondolnunk kell itt: „Ha ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, én ott leszek köztetek.”[45]

„Olyan ez a szó, mint a jó kút, amely sohasem apad el.”[46] − „Az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víznek a kútfeje.”[47]

„Csak az erényesek közelíthetik meg Istent, csak ők láthatják meg Istent.”[48] − „Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.”[49]

„Nézd meg a madarakat, nem vetnek és nem aratnak, nincs házuk, amiért aggódjanak.  Nem dolgoznak, mégis enni és inni kapnak, és nem kell aggódniuk amiatt, hogy mit viseljenek, mert az Egyetlen gondoskodik róluk.”[50] − „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat.”[51] Az Evangélium mondata pontosan megfelel a taoista világnézetnek is.

„Ha vannak gyökereid, kivirágzol az esőtől, de ha nincsenek, akkor nem tudsz növekedni.”[52] − „Amely mag pedig köves helyre esett, az az, aki hallja az Igét és mindjárt örömmel fogadja. De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való. Mihelyt pedig nyomorgattatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik.”[53]

„A szilárd alap nélküli ház összeomlik, de ha szilárd alapra építkezel, akkor még a legerősebb szélvihar sem tudja ledönteni a házat. Hasonlóképp az erényes cselekedet Isten megértése nélkül kudarcot vall.”[54] − „Ha valaki hallja éntőlem e beszédeket és nem cselekszi azokat, hasonlatos a bolond emberhez, aki fövényre építi a házát. És ömlött az eső, eljött az árvíz, fújtak a szelek, bele ütköztek a házba és nagy lett annak romlása.”[55] A kínai megfogalmazás megfelel a nyugati ortodoxiának is, és figyelmeztetés annak a mai nyugati felfogásnak, amely mindinkább a „szociális munkában” látja az Egyház egyetlen feladatát.

„Ha valaki belép egy hadseregbe, páncélra van szüksége, hogy azzal védje magát.”[56] − „Vegyétek fel Istennek minden fegyverét, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, felöltözvén az igazságnak mellvasába, fölvevén a hitnek pajzsát és az üdvösség sisakját.”[57]

„A mai világban sokan vannak, akik emberek, tudósok, guruk képét alkotják meg. Azt hiszik, ettől olyanok lesznek, mint Isten, de nem tudnak életet lehelni teremtményeikbe. Ezek igen zavarodott emberek! Arany, ezüst, bronz szobrokat készítenek, aztán azoknak hódolnak.”[58] 1945 tavaszán Szolzsenyicint, a Leninért rajongó fiatal tüzértisztet a vizsgálati fogságban egy öreg bolsevik a tízparancsolatra hivatkozva próbálta felvilágosítani: „Ne csinálj magadnak faragott képeket és ne imádd azokat.”[59] Aligha van fontosabb figyelmeztetés a mai ember számára.

„A béke csak akkor jön el, amikor biztonságban megpihenhettek otthonotokban, amikor a szívetek és lelketek megnyugszik Istenben.”[60] − „Nyugtalan az én szívem, amíg meg nem nyugszik Tebenned” – mondta Szent Ágoston.

A „Gloria in excelsis Deo” keresztény zsoltárt pedig Csing Csing mindenestől átültette a kínai forma nyelvére:

„A magas ég szeret téged,
A nagy föld békésen kinyitja tenyerét,
Legtisztább lényünk a te tisztaságodban horgonyoz,
Te vagy Allaha, a három Könyörületes Atya.

Mindenki téged dicsér, igaz hangjuk fennen cseng
Minden megvilágosodott dícséretet zeng –
Minden lény benned talál menedéket
És szent könyörületességed fénye megszabadít
Mindannyiunkat.

Túl minden tudáson és szón
Te vagy az örök állhatatosság.”

A mi nyelvünkön ezt Berzsenyi Dániel Fohászához hasonlíthatjuk. Klasszikus versformája mellett igen érdekes benne a keleties gondolkodás karakteres megjelenése.

„Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt,
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

Téged dicsőít zenit és nadír,
A szélvészek bűs harca, az égi fény 
Villám, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásait.”

[[ paginate ]]

8.

Lényeges gondolkodásbeli különbség Nyugattól, ami egyébként egész Keletet jellemzi, a vu-vei (nemcselekvés) elve. A misztikus szemlélődés ugyan jelen van a nyugati kereszténységben is, de a vallásos életvitelből általában hiányzik. A Ta Csin viszont úgy tűnik, ezen a ponton szintetizálni tudta az ősi kínai gondolkodás két eltérő ágát, a szemlélődő taoizmust és a cselekvő konfucianizmust,[61] és talán ez lehetett egy fontos mozzanat, ami a császár figyelmét megragadta. A kő-sztélé mindenesetre azt írja, hogy „a császár (…) minden évben meginvitálja magához a négy kolostor szerzeteseit, hogy együtt tervezzék meg közös jótékony cselekedeteiket. Elrendelte, hogy táplálják a nyomorultakat, lássák el ruhákkal a rászorulókat, gyógyítsák a betegeket és temessék el a halottakat.”[62]

Az antiochiai keresztény hagyomány, amelyben Nestorius is gyökerezett, nagy fontosságúnak tartotta a másokért végzett jótékony munkát, és ez a hagyomány érkezett el Kínába is. A keresztény gondolkodás fő vonzereje itt abban rejlett, hogy transzcendens alapot adott a mások sorsáról való gondoskodáshoz. „Behatolni a misztériumokba, jó lelkiismerettel megáldatni, nagynak, mégis üresnek lenni, visszatérni a nyugalomhoz és a megbocsátáshoz, könyörületesnek lenni és minden embernek adni, jót cselekedni és segíteni az embereknek, hogy elérjék a túlpartot.”[63]

A nyugati kereszténység nagy részére meglehetősen jellemző spirituális evilág-elutasítás, amelyben jól felfedezhető a neoplatonizmus hatása, rendkívül távol áll a Ta Csin-gondolkodástól, amelyben az evilági békesség mintegy előhírnöke az élet utáninak.  Példázata a következő. „Képzelj el egy távoli puszta hegyet, melyet erdők és tisztások öveznek, s rengeteg hely van rajta, ahol el lehet bújni és megpihenni. Mindenféle állat szívesen vonzódik az ilyen helyhez. És mit teszel te? Természetes módon magukhoz vonzanak ezek a tanítások, és rajtuk keresztül eljutsz a békéhez és boldogsághoz.”[64] Akár a Tao Te Kinget olvasnánk itt, mint a megszabadító Evangélium előhírnökét…

János evangéliuma ezzel a mondattal fejeződik be. „De van sok egyéb is, amiket Jézus tett, és ha mind megírnák őket egytől egyig, úgy vélem, maga a világ nem tudná befogadni a megírt könyveket.”[65]  Ezt a vitatott értelmű kijelentést úgy foghatjuk fel, mint Jézus tetteinek térben és időben korláttalan jelenlétét az emberi kultúrák mélyében. Így a kínai kultúrában is.

[[ paginate ]]

9.

A Ta-Csin formájára lényeges hatást gyakorolt a buddhizmus is, talán még a Kínába érkezés előtti időkből, Gandharában, a vallási szintézisek klasszikus földjén. A „dharma négy törvényében” némileg visszaköszön Buddha „négy nemes igazsága” is, de rávetítve taoista és keresztény módon az evilági élet megítélésére Csing Csing hasonlatokba ágyazza őket:[66]

„Az első az, hogy nincs vágy.  Ha a szívedet hatalmába keríti valami, akkor az torz úton jut kifejezésre. Az eltorzult gondolatok a rossz viselkedés gyökerei. Olyan ez, mint a növény, ha rothadni kezd, tönkre megy.

A második a nem-cselekvés. Ne tégy fel álarcot, ne próbálj az lenni, ami nem vagy. Olyan ez, mintha csónakban ülnél a nyílt óceánon, a szél hol erre, hol arra vet. Nincs értelme az erőfeszítésnek, hogy megtartsd az irányt.

A harmadik a nincs jámborság. Ne akarjuk, hogy jócselekedeteinkről mindenki értesüljön. Olyan ez, mint maga a nagy föld. Mindenkinek a szükséglete szerint nyújt táplálékot. Így hát bárki, aki a győzedelmes törvényt követi, és a fény útját gyakorolva elvezeti az életét az igazsághoz, meg fogja ismerni a közös békét és boldogságot. De ne beszéld el ezt – ez az erénynélküliség útja.

A negyedik a nincs igazság. Ne próbálj meg mindent irányítani, ne foglalj állást, amikor arról vitáznak, mi a jó és mi a rossz. Olyan ez, mint a tiszta tükör, amely mindent visszatükröz. És akkor igaz béke és boldogság áramlik majd a szívedből és mások is csatlakoznak az igaz út kereséséhez. Ez a nincs igazság.”

A dharmának mind a négy itt felsorolt alapelve az emberlét végességéről szól, amihez igazítanunk kell a magatartásunkat is. Itt tehát ismét a taoizmus találkozik a kereszténységgel. Mindegyik törvénynek, amely ugyan a sajátos, buddhizmustól is befolyásolt kínai gondolkodásmódra épül, megvan az evangéliumi megfelelője is.

A vágynélküliség közismert buddhista tanítás, de nem csak az. Lao Csénál is szerepel: „Aki vágyaktól mentes, az állandóan megőrzi lelke nyugalmát.”[67] Vagy a középkori szentenciában: „Radix omnium malorum est cupiditas”, minden gonosznak a sóvárgás a gyökere.

Az ember élete nagymértékben függ a külső körülményektől, nem vagyunk urai a saját sorsunknak. Az újkori Nyugat eszmerendszerei mindenek előtt éppen ezt vonták kétségbe. Eredménye ugyan ma már jól látható, de mégsem elég e tévtanítás szétfoszlásához, mert akkor szembe kellene mindenkinek néznie a határtalan kiszolgáltatottságával.  Pedig az Evangélium üzenete így szól. „Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől.(…) Kicsoda pedig közületek, aki aggodalmaskodással megnövelheti termetét egy arasszal? (…) Elég minden napnak a maga baja.”[68]

„Te pedig, amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, hogy mit cselekszik a jobb kezed.”[69] Mások megsegítése ne váljék evilági érdemszerző cselekedetté, mert akkor már kifordul önmagából, és az önzés egy fajtájává változik. A keleti ember ezt mindig is jobban tudta az európainál.

A polémiáról már Nisibisi Ephremnél is olvashattuk, hogy minden viszálykodásnak és skizmának az okozója. A gyökere pedig a belső bizonytalanság – a vitatkozó mások meggyőzésében látja igazának kritériumát ahelyett, hogy ezt önmagában keresné. „Legyen a ti szavatok az igen igen, és a nem nem”[70] – tanítja Jézus a belső meggyőződés szilárdságát.

Az, hogy nincs vágy, nincs törekvés, nincs erény és nincs igazság, azt jelenti, hogy mindezeknek a mércéje nem mitőlünk függ, ezért a kisajátításuk a „privatio boni” ősbűnének felel meg. Ebben a négy törvényében Csing Csing egyszersmind a taoizmus evilági szemléletének a spirituális átértelmezését adja. De az élet mulandóságának és hiábavalóságának a buddhista szemléletén túl, tíz olyan példázatos szentenciában, amelyek anélkül, hogy a földet elhagynák, felérnek a legnagyobb misztikusok gondolatvilágával:[71]

„Vegyük észre, hogyan öregszenek és betegszenek meg az emberek.
A családnak, melyet szeretünk, úgy el kell mennie, mint a leveleknek a fáról.
A legnagyobb dicsőség is elmúlik – ahogy egy felhő eltakarhatja a hold fényét.
A másokkal erőszakoskodók elmúlnak, mint a molylepke, mely berepül a gyertya fényébe.
A fösvényeket, akik gyűjtenek, pedig nem vihetik magukkal.
A szex megszállottait, akik olyanok, mint a tavasz rágta fa.
A részegeket, a bódultakat, akik már nem tudják, mi a valóság és az álom.
Az életet játéknak tekintőket, akik értelmetlenül fáradoznak.
Egyik vallásból a másikba tévelygőket, akik a világosságot hiába keresve összezavarodnak. Olyan ez, mint a gipszből készült szarvasmarha, amely legelni nem tud.
Azokat, akik hisznek, de semmit sem tudnak, ezért az igazság meghal bennük. „Olyan ez, mint a gyöngykagyló. A gyöngy nem válik a hasznára, de a kagyló is haszontalan, amíg föl nem nyitják.”

„Ha a földbe vetett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad. Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” A legutolsó példázat éppen ennek a jézusi mondatnak a pontos megfelelője. Az életnek tehát nincsen önmagára vonatkoztatott értelme. Elmúlik, és minden cselekedete hiábavaló. De ez mégsem buddhista élettagadás, és nem is a szkeptikus „vanitatum vanitas” hirdetése. „Az életnek csak akkor és abban az esetben van értelme, ha valamely magasabb érték szolgálatában áll”[72] – mondja Hamvas Béla. Hogy ezt a tanítást miképpen lehet a visszájára fordítani a magasabb érték meghatározásának a kisajátításával (privatio boni), az az Ideológiák Évszázadában vált világossá, de tette egyúttal nélkülözhetetlenné az igazság valódi meghatározásának az igényét.
 

A „vallásról vallásra tévelygés” elutasítása is figyelemre méltó üzenet lehet korunk számára, ahol az emberek gyökereiktől elszakadva a keleti vallásokról kialakított illúziókban és mesterséges exaltációkban keresik azonosságukat és helyüket a világban. A hit realitása helyett, ami kötelez, a fantáziálás irrealitása, ami szórakoztat, kötelezettség nélkül. Az élet valóságától elszakadt látszat-szabadság, amely eltakarja és felismerhetetlenné teszi a foglyul ejtő ember-ellenes Gépezetet. (A politikai ideológiák is ide tartoznak, de még ártalmasabbak a társadalom-szervező hatásuknál fogva.)

[[ paginate ]]

10.

A kínai kereszténység másfél évezredes története igen viszontagságos volt, a folyamatossága több alkalommal meg is szakadt a politikai indítékú vallásüldözések következtében. Magára a taoista kereszténységre a 800-as évek végén kezdődött üldözés bizonyult végzetesnek. Későbbi fellendülések, térítések is voltak, szellemtörténeti szempontból a leginkább figyelemre méltó Matteo Riccinek és jezsuita társainak a missziója az 1600-as évek elején. Ők is a kínai hagyományba kívántak illeszkedni, de nem a taoista, hanem a konfuciánus oldalához kapcsolódtak.[73]

A jelenlegi kínai kereszténység a 19. század végétől kezdődő nyugati térítések eredménye. Túlélte a kommunista üldözést,[74] ma több tízmillió keresztény él Kínában, katolikusok, protestánsok.[75] Többen vannak tehát, mint bármelyik európai országban, bár természetesen az arányuk így is elenyésző a másfél milliárdos népességben. Vallási nézeteik vizsgálata bizonnyal érdekes feladat, de már a vallásszociológia körébe tartozik.

A taoista kereszténység jelentősége számunkra, sőt alkalmasint magának a hagyományaiból lassan kikopó Kínának a számára is elsősorban nem a tiszteletre méltó történelmi múltjában van, hanem tanításainak a görög megalapozottságú gondolkodástól eltérő szemléletmódjában.

Ámbár meg kell jegyeznünk a lényeges különbséget is a modern Nyugat és ama görögség között, amelynek az eligazító mondata: μήδεν άγαν, mindent mértékkel. A „fausti ember” útjává viszont éppen a mértéktelenség vált, az a mértéktelenség, ahogyan Faust összegzi életét[76]:

„Rohantam a világon át,
Mit megkívántam, üstökön ragadtam,
Amit meguntam, abba hagytam.”

Ami viszont a másik oldaláról nézve így fest:

„Sima úton lépte félszeg,
Meg-megbotlik, mint a részeg. (…)
Nem holt még, de nem is élő,
Nem nyugszik meg, s nem remél ő.
Pörgettyűként, meg nem állva,
Un henyélni s tettre gyáva.”

Az Út ott van, de járni már nem tud rajta – haladásának az illúziója valójában csak pörgés önmaga körül. Mefisztó szavával:

„Mintha sosem lett volna, annyi éppen,
De mintha volna, körpályán forog.”

A gyökerektől el lehet szakadni, és ezáltal mindattól, ami éltet – de a gyökerek hajdani helyétől nem, az ott van, megkötöz, de immár egy virtuális létben. Ezek a gyökerek a görög megalapozottságú keresztény középkorba nyúlnak vissza. Czeslaw Miloszt idézve, „Nyugat a keresztény teológiai fogalmak átalakítása útján dolgozta ki saját filozófiáját és tudományát. A 18. századtól kezdve nyíltan szembe fordul az eredetét meghatározó keresztény hagyományokkal.”[77] Ennek az önmagát racionálisnak tartó, viszont személytelen világszemléletnek a szükségszerű visszahatása korunk burjánzó mű-ezoteriája, amely a maga megemésztetlen és megalapozatlan keleti hivatkozásaival egyaránt elszakít Istentől, világtól, metafizikától, bezárva a fantáziálás üres végtelenségébe.[78] Huizinga idéz fel ekképpen egy középkori esetet,[79] midőn egy vizionárius nő azt állította, hogy a lelke Isten szemléletében egészen megsemmisült, majd újra teremttetett. A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy „átéltem”.

Ennek a kiüresített, gyökértelen személyiségnek van egy még fenyegetőbb dimenziója, amely nem befelé, hanem kifelé fordítja az erőfeszítését. Mint Faust, akinek a célja a belső űr betöltésére a világteremtő pozíció megszerzése:

„Mit elgondoltam, most be kell fejeznem,
S a latban csak az úr parancsa nyom
Hej, talpra, szolgák! Bátran szárnyaló
Eszmémből hadd legyen boldog való.
Ásót, lapátot, és csákányt a kézbe!
Amit kitűztem, hajtsátok ma végre,
Szigorú rend, vasszorgalom
Harcolja ki diadalom.
A legnagyobb mű végre kész lesz,
Egy ész elég ezernyi kézhez.”

Az utolsó mondat foglalja össze a lényeget: az út iránya a rabszolgaság – ezt már láttuk is a 20. században – de még valami továbbival is kecsegtet Mefisztó: 

„Bármit csináltok, vesznetek kell –
Mi összeesküdtünk az elemekkel.”

Úgy tűnik, jó ütemben halad a természetpusztítás e mefisztói terve is, nem a mi szándékunk, de meg nem gondolt szándékunknak a következménye szerint. Meghiúsításában, a görög Mérték és a taoista Út újra megtalálásában segíthet nekünk az a világszemlélet, ahogyan a Ta Csin kívánta egyesíteni a földi létet és az ezen túli világokat: a folyton változó élet és a változatlan szabályozó norma egymásra találását.

A nyugati kereszténységnek, amely az evilágtól elszakadt görög szellemű, polemikus-idealista transzcendenciája miatt ma oly kevéssé tud hatást gyakorolni a világ realitásától szintúgy elszakadt, de azt mégis irányító „pragmatikus” gondolkodásra, van mit megfontolnia ebből az ősi kínai gondolkodásból kinőtt immanens, világközeli, ám egyszersmind evangélium-közeli teológiából.

[[ paginate ]]

Jegyzetek:

[1] Martin Palmer: A Jézus-szútrák című könyvének felhasználásával (Bp. 2007.)

[2] Építész lévén, ki kell javítanom a kanonizált szóhasználatot, amely réges-régen egy félreértésből keletkezett valamelyik fordításban. A zárókő az, ami lehetővé teszi, hogy a felfalazott boltív ne szakadjon le, mivelhogy a kő súlyát átviszi az oldalfalra, és a két irányú nyomás pedig kiegyensúlyozza egymást. Ez az építészetnek a legnagyobb felfedezése, valóban csodálatos, amiért is a zsoltárköltőt joggal emlékezteti Isten művére. De az is érthető, miért vetették meg mindeddig az építők. Falazni nagy, négyszögletes kváderkövekből kell, a zárókő pedig tulajdonképp egy kicsi, háromszögletű kő. Nem lehet hasznát venni a fal építésekor – de annál inkább a boltozat befejezésénél.

[3] Júdás 3.

[4] A határ menti vazallus fejedelemségekben a kereszténység hamar államvallássá lett . Edessában 200, Örményországban 280 körül.

[5]  Eusebius szíriai püspök létére is alig tud mondani valamit róluk a 300-as évek elején írt egyháztörténetében .

[6] Máig vitatott, hogy Máté evangéliumának volt-e valami arám nyelvű eredetije. Maga Eusebius is bizonytalan ebben a kérdésben, pedig időben még elég közel állt hozzá.

[7] Fides quaerens intellectum, mondja ennek megfelelően például Anselmus.

[8] Apostolok cselekedetei 17, 21

[9] Idézi Sir Galahad ( in Bizánc, 132.o)

[10] Azaz az eretnekségek

[11] Idézi Ch. Dawson (in: Európa születése, 144.o.)

[12]  Jézus tanításaira azért nincs utalás a Credoban, mert ezek fölött nem volt vita.

[13]  Jakab 3, 15.

[14]  Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, II. 10.o. (Bp, 1995)

[15]  Max Weber: A világvallások gazdasági etikája, 155.o. (Bp. 2007)

[16]  Amint a keleti kereszténység kánonjából is kimaradt az Újszövetség eszkatológiai alapműve, a Jelenések Könyve.

[17] Martin Palmer: A Jézus-szútrák.

[18]  René Guénon : A nagy triád, 84.o.

[19]  Palmer  183-184.o.

[20]  Palmer, 181.o.

[21]  Palmer, 180.o.

[22]  Azt hiszem, ebben manicheus hatás is felfedezhető.

[23]  Kierkegaard : A szorongás fogalma.

[24]  Palmer, 179.o.

[25] Karácsony Sándor: A könyvek lelke (Bp. 1841, 86.o.)

[26] Palmer, 288.o.

[27] Isten szemita neve a keleten mindenütt szakrális nyelvként használt szírből származott ide.

[28] Palmer, 229.o.

[29] Palmer, 208.o.

[30] René Guénon: A nagy triád, 106.o.

[31] Palmer, 204.o.

[32] Máté 23, 2-3

[33] Ez az utóbbi hiányzik a kínai elemek sorából.

[34] Palmer, 176.o.

[35] A felületesen ismert egyiptomi vallást vélték az „ősvallás” formájának, ebből erednek a szabadkőműves rituálék.

[36] Jan Assman: Religio duplex (Bp. 2013)

[37] Alapvető különbség persze, hogy itt az „észvallás” határozottan a kinyilatkoztatott vallás leváltását célozza.

[38] Palmer, 208.o.

[39] Palmer, 193.o.

[40] 1Mózes 2.6.

[41] János 3,8.

[42] Palmer 201.o.

[43] Palmer, 238.o.

[44] János 14,6

[45] Máté 18,20.

[46] Palmer, 252.o.

[47] János 4,14

[48] Palmer, 202.o.

[49] Mété 5,8

[50] Palmer, 85.o.

[51] Máté6,26.

[52] Palmer, 243.o.

[53] Máté 13, 20

[54] Palmer, 182.o.

[55] Máté 7, 26-27

[56] Palmer, 250.o.

[57] Efézusi levél 6, 13-15.

[58] Palmer, 203.o.

[59] Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág I.176.o.

[60] Palmer, 202.o.

[61] Guénon szerint (hivatkozott mű) itt nem ellentét van, hanem egy tanításnak az ezoterikus és az exoterikus oldala. Mégis tény, hogy szintetizálni nem könnyű. A konfuciánus kínai közmorálra támaszkodó hatalom, bár félreértve Kung Fu Csét, többször indított támadást a taoizmus ellen.

[62] Palmer, 287.o.

[63] Palmer, 286.o.

[64] Palmer, 241.o.

[65] János 21,25.

[66] Palmer, 248-250.o.

[67] Tao Te King, 16.

[68] Máté 6, 25-34.

[69] Máté 6,3.

[70] Máté 5, 37

[71] Palmer, 245-247.o.

[72] Hamvas Béla: Sarepta, 370.o.

[73] Róma aztán, eretnek tévtanok hirdetésének a vádjával, betiltotta.

[74] Jelenleg öt engedélyezett vallás van: a taoizmus, a buddhizmus, az iszlám, a katolicizmus és a protestantizmus.

[75] A hivatalos adat 15 millió katolikusról beszél, ami erősen alulértékeltnek tűnik. A magyarországi református kínai diaszpóra tagjai viszont azt állítják, hogy legalább száz millió a Kínában élő keresztények száma.

[76]  Goethe: Faust II. Éjfél (Bp. 1966)

[77] Czeslaw Milosz: Dosztojevszkij és a nyugati vallási képzelet (in Az Antikrisztus halála, Bp. 2004, 35.o.)

[78] Kelet olyan kiváló ismerői, mint René Guénon, Hamvas Béla, sőt a dalai láma egyaránt óva intettek attól, hogy a nyugati ember kicserélni próbálja a maga gyökereit.

[79] Huizinga: A középkor alkonya, 185.o.

Hasonló anyagaink

A Sztálingrádi Madonna

A Sztálingrádi Madonna története az emberi humanizmus még teljesen fel nem tárt területe, melyből személyesen is kaphattam erőt - Pellek Sándor írása.

Egy palota, nemcsak a játék szerelmeseinek

Az idő rejtélyes egy figura. Nincs jelen a táblán, mégis élet-halál ura. A kijelentésből tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van. Talán a Sakkpalotán keresztül a szellemi örökségem egy lényeges mozzanata önmagára ismer - Szalay László Pál Polgár ...