Pesterzsébet

Zörög az ötvenkettes villamos
a város szélén, ahol
az állomáson valamikor
édesanyám várt valamikor
várt ha későn vetődtem haza
ritkán, de akkor nem a véletlenre
bízta, hazaérek-e épen.
Zörög az ötvenkettes
valamikor a harmincegyes
járt ezen a tájon.
Ez már az Ady Endre utca,
Atléta utca, Klapka utca
minden állomás
visszhangozza az ifjúságot
bicikliző gyerekek
csengetnek egykori piros
biciklim csengő hangján.
Csöndes a délután
a temetőben. Anyám
kapott ma
földet, virágot,
nemrég fogtam még
meleg kezét.
Kezed, a kezed
langyos árama
végigfut minden
kézfogáson.

Bizony Zsuzsa
bizony, te anyaszomorító
hideg villamoson
ki fekszik kemény betonon
esőben ázik, hóban fázik
jár az utakon egyedül
körötte ragyogó árnyak
éhes galambok körülötte
vörös torony alján és
őszi virágok pocsolyában.
Csonttörő sírások csontjaiban.