1. Keletkezés

A Petőfi Mezőberényben c. dráma a legrövidebb drámák egyike. Németh László Szerettem az igazságot c. kötetében mindössze 24 oldal (1977), előadva alig egy óra. Ezért a színházak nem is szokták műsorra tűzni. 2023-ban azonban a Petőfi bicentenárium kapcsán a békéscsabai Jókai Színház bemutatta Mezőberényben (Mezőberény 2023.)^[1]. Nyomtatásban a dráma 1955 októberében jelent meg a Népművelés c. folyóiratban. (Németh II. 600. o.)

A következő idézetből kitűnik, mi inspirálta a szerzőt megírására. „Amint te tudod, betegségem előestéjén s alatta keletkezett még néhány dráma is, a tomboló s fagyos barátok gyülekezetével farkasszemül: Az áruló s Szörnyeteg, az élettől búcsúzóul a II. József, Petőfi Mezőberényben, a Magyar tanító (Apáczai) s egy orvosi tanulmány, a tudat és betegség harca a hipertóniáról. (Németh II. 571. oldal)

2. A szembenézés drámája

A fenti idézet felfedi, hogy az író ezt a drámát „búcsúzóul” írta. Búcsúzóul az élettől. Ha Németh László „búcsúzóul” írta ezt a drámát, akkor ez a mérlegkészítésen túl vallási, teológiai kérdéseket is előhoz. Mi lesz velünk a halál után, van-e üdvösség, van-e kárhozat? Hogy Németh Lászlót mélyen foglalkoztatta ez a téma, Hegedűs Loránt református püspök fejti ki a Németh László (1901-1975) üdvösségügye c. tanulmányában. (Hegedűs, 2003. 135-182.) Hegedűs Loránt nem kevesebbet állít, mint hogy Németh László egész életében az üdvösségüggyel „bajlódott”. A Petőfi Mezőberényben ennek a bajlódásnak egyik állomása. Még húsz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a következő mondatot kimondhassa a szerző: „Igyunk Isten dicsőségére”. Csilla lánya elmondásából tudom, hogy akkor már minden korty szenvedéssel ment le. Az író utolsó szava ez volt: „Örülök”.

[[paginate]]

3. A cím sugallata

Köztudott, hogy Mezőberény Petőfi utolsó olyan állomása, ahol eltűnése előtt még biztonságban tudhatta magát és családját. E helyen lezárul a költő közéleti szereplése, s valami olyan kezdődik, amely félelemmel terhes. Ezzel az előérzettel kezdtem magam is olvasni a darabot.

A dráma tele van intuíciók, sejtések leírásával. Különösen Petrichné szavai pragmatikusak. Bár a vendégszeretet nem engedi, hogy kimondja summás véleményét arról, hogy Szendrey Júlia nem jó feleség, a téma előhozásával, majd hirtelen berekesztésével sugallja ezt: „Verset nem mondom lehet róla írni, de együttélni vele…” Kemény hangot enged meg magának Egressyvel, Kissel és mindazokkal szemben is, akik elvakultságukban nem veszik észre Petőfiben a vergődő embert. „Gyilkosok” − mondatja ki summás véleményét az író is Petrichné kijelentésével (kortársairól is).

4. A dráma cselekménye[2]

1849 júliusát írjuk. A szabadságharc leverésének réme fenyeget. A költő több viszontagság után – méltatlannak megélt katonai bánásmód, politikai csalódások − leszerelését kérte a katonai szolgálatból. Felmentését meg is kapta. Érzi, hogy nem született katonának, inkább írásaival szeretné a hazát szolgálni. Emellett magánélete is válságba került. Fia születésének örömét is beárnyékolta sok nem várt esemény. Júlia majdnem belehalt a szülésbe. Szendrey József – miután meglátogatta a fiatalokat –, sértődötten hazautazott, ahelyett, hogy segítségét ajánlotta volna fel. Petőfi szülei egy hónap leforgása alatt elhunytak. A család súlyos anyagi gondokkal is küszködik. Petőfiék rövid időre Petrichéknél, a másod unokatestvérnél leltek ideiglenes menedékre. Bár a véres ütközetekből Bem igyekezett az általa tisztelt költőt kimenteni, Petőfit lelkiismerete nem hagyja nyugodni. A körülötte élők szeméből, idegenek elszólásaiból minduntalan a számonkérést olvassa ki. Ha megírta az Egy gondolat bánt engemet c. versét, itt az ideje, hogy szavának álljon. A költőre egyre jobban ránehezedik kimondott, pontosabban leírt szavainak súlya.

[[paginate]]

Petőfi azt várná, hogy felesége társa lenne e gyötrődésben, Júliát azonban láthatóan más dolgok foglalkoztatják. Új viganót varrat magának, s nevetgél a szomszédasszonnyal. A költő rossz előjeleket is érzékel. Úgy volt, hogy átruccannak Gyulára[3], de induláskor a lovak megbokrosodtak, s összetörték a kocsit. Petrichné ezt a balesetet szintén intő jelnek véli. Soma közben elkészíti a költő karosszékes portréját. Az unokatestvérek beszélgetéséből kitűnik, hogy a helybeliek mindent elkövetnének, hogy Petőfit megmentsék. Az egyik csizmadia fivére, a pákász a nádasban akarná elrejteni a költőt. Petrichné rossz álmára panaszkodva Júliára neheztel, mert nem úgy viselkedik, mint egy féltő feleség. Soma és Petrich is érzi, hogy valami nincs rendben az ifjú párral. Ezt a Petőfi-portré kapcsán ki is mondják.

Ekkor lép a színre Petőfi, aki eddig a kertben írogatott. Rövid szóváltás következik Júliával, majd elmeséli gyulai kalandját Somának. Egy fiatalember számon kérte rajta a katonai helytállást. Soma győzködi a költőt, hogy ne figyeljen minden jöttment szavára. Már-már meg is győzi arról, hogy Petőfinek itthon lenne feladata, amikor váratlanul betoppan Egressy Gábor színész és Kiss Sándor ezredes futár. Megérkezésükben a költő a sors kezét látja. Már nem kételkedik, belátja, hogy nem maradhat itt tovább. Júliában kétség sem merül fel Petőfi döntését illetően, máris csomagoltat a dajkával. Mire Petrichné bejön, a fiatalok már készen állnak az útra. A távoli megoldást megelőlegezi a záró jelenet. Petőfi sírva búcsúzik Petrichnétől, úgy köszön el tőle, mintha az anyjától búcsúzna. Petrichné utolsó szavaival kimondja ítéletét a szereplőkről: „A gyilkosok!...”

[[paginate]]

5. A dráma konfliktusa

A darab kapcsán nem beszélhetünk hagyományos értelemben vett konfliktusról. A „béke szigetén”[4] nem ember küzd ember ellen. Az élet-halál harc a főhős lelkében folyik. A dráma igazi konfliktusa Petőfi belső vívódása önmagával. Saját sorsáról, jövőjéről – jelen témánkat tekintve „üdvösségügyén”, ha tetszik, leegyszerűsítve maga megmentésén – gondolkodik.

Petőfi alakjában egyrészről a költőszerep, azon belül is még az ezzel szorosan összefonódó politikai szándék, a forradalom szent ügyének, valamint azon túlmenően a nemzet szabadságharcának győztes megvívása, másrészt az ezzel a szereppel dacoló magánéleti szándék, az élni akarás vágya kerül összeütközésbe. Petőfi belső vívódásának így kettős konfliktus a tárgya: Nem csupán az a kérdés nehezedik a vállára, (1.) vajon be kell-e váltania az Egy gondolat bánt engemet … című versében leírt szavait („Ott essem el én, /A harc mezején, / Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül”), vagy juttat még neki a sors családi örömöt, békét, egyáltalán életet, hanem az a kérdés is, hogy (2.) feláldozható-e egyáltalán költői és politikai elhivatottsága kaján szemlélők kedvéért a bálványok oltárán („…ennek az elhagyott népnek lehet nagyobb elméje nálam, de akiben tudás és becsület így együtt lesz megint, száz év is belekerül talán, míg bölcsejének kinő a fája”). Erkölcsileg és emberileg is feloldhatatlan az ellentét, hisz Petőfi istenáldotta tehetség, másrészt pedig még csak huszonhat éves. A dráma azt a pillanatot ragadja meg, amikor Petőfi a hitelességet választja. Ha ez az út az igazi, akkor búcsúznia kell nem csak Mezőberénytől, az itt élő kedves emberektől, hanem családjától és magától az élettől is. Ezt a búcsúzást láthatjuk majd a darab végén, amikor Petrichnétől, kvázi anyjától köszön el.

[[paginate]]

5.1. Petőfi latolgatása

5.1.1. Ha a fizikai megmenekülést választja, akkor elveszíti lelki nyugalmát. Becstelennek tartják majd, mint aki nem állt szavának. Hiteltelenné válik, hiszen mindenki ismeri az Egy gondolat bánt engemet… című versének híres sorát: „Ott essem el én a harc mezején”.

5.1.2. Ha a betartott szó hitelét választja, azért életével kell fizetnie, s még akkor ott van az az etikai teher, hogy vajon nem neki kellene-e szavaival, költészetével a nemzethalál ellen megvívni a csatát. Németh László több sort szán ennek az elköteleződésnek. Petőfi végül meghozott döntésével költészetének alapját, hitelét teszi megrendíthetetlenné, s olyan erőfölényt ad e látszólagos bukással népének, nemzetének, mely hosszú távra, talán évszázadokra szól. Csakhogy nagy árat kell érte fizetnie: elhagyni családját, szerelemmel szeretett feleségét és alig megismert kisfiát.

A mű elején még semmi nem dőlt el. Petőfi gondolkodik. De bármelyik megoldást választja, lelki nyugalma oda. Ezt a lelki vergődést ábrázolja ki a dráma.

5.2. A döntéshelyzet magánya

A választás természetesen Petőfi kezében van. Ő követi is, amit a Hang lelke mélyén mond, de fájdalmas azt látnia, hogy ebben a harcban magára maradt. Az író jelzi, hogy Petőfi közvetlen környezetében élők vagy nem fogják fel a helyzet súlyosságát, vagy helyzetükből adódóan nem akarnak abba beleszólni. Úgy fest, hogy csak az egyszerű emberek érzékelik azt a nyomást, amely a költőre nehezedik. Júlia (látszólag) egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel. Egressy mint színész ezt is szerepnek éli meg. Kiss Sándor katonaként parancsot teljesít, nem foglalkozik filozófiai dilemmákkal. Soma érzi a veszélyt, de kívülállónak érzi magát a döntést illetően. „Ha Júlia nem kéri, én marasztaljam?” Petrich két okból is kívülálló. Mesterember sok kötelezettséggel, költészethez nem ért, és már idős is. Férfiként elvárja, hogy Petőfi is férfiként viselkedjék. A darabból kitűnik, hogy a nép egyszerű alakjai érzékelik és élik meg igazán a veszélyt: a pákászfiú, aki rajong a költőért és Petrichné mint anya.

Egressy és Petőfi beszélgetése már csak lezárása a tudat alatt meghozott döntésnek. Kettejük beszélgetése már csak formálisan tesz pontot a költő lelkében megérett döntésre. Még szóban küzd az életéért, de zsigereiben már érzi, hogy sorsa eldőlt.

[[paginate]]

6. Az Orlay-festmény

A daraban fokozatosan kibomló dilemmának, illetve a szomorú jövőnek tárgyi szimbóluma is van, ez az Orlay-festmény a költő mezőberényi tartózkodásáról. Petőfi alakja ugyanis hamis pózban ábrázolódik ki a képen. A portréval senki sem elégedett. Mindenki tesz egy-egy rosszalló megjegyzést: Petrich Soma („mindenki azzal büszkélkedik, ami a gyengéje”), a csizmadiamester („originális”), Petőfi („a legjobb a karosszék”). Mindhárman hamisnak ítéli meg az elkészült portrét. Mitől hamis a festmény? A csibuktól (pipától), ami a révbe ért, a megállapodott férfi pózában örökíti meg a költőt. Ez a megállapodottság nem igaz.

7. Pragmatikus viszonyok a drámában

A félelem megnyilvánulásai, a személyes súrlódások, leplezett ellentétek vektorként mutatnak a fő konfliktusra, Petőfi belső küzdelmére. A konfliktus a mellékszereplőktől indulva bontakozik ki. Petrich és Petrichné közt zsörtölődés formájában jelenik meg. Szendrey Júlia és Petrichné között az etikett szintjén. Mint gondoskodó háziasszony apró gesztusokkal próbálja leplezni megbotránkozását Júlia viselkedésén. (Segít a gyermek fürösztésénél; röviden megdicséri mint múzsát, majd elhallgat; megnézi a ruhapróbát, de csak az ajtóból: „Éppen csak az ajtóban állok oda egy percre, hogy Juliska meg ne nehezteljen” (614.). Petrichné életes magabiztosságát mutatja az is, hogy a beugró kíváncsiskodó Bonyhainéval is fölöttébb udvarias. Petrichék és Soma közt finom aposztrophé jelzi, hogy szeretnék már, ha fiuk megházasodna, de az nem akarja érteni a célzást. Mindannyian feszültségben vannak, sőt azt is érzik, hogy a fiatal párral sincs minden rendben. Ez be is igazolódik Petőfinek Somával folytatott beszélgetését követően. A költő hangot ad csalódásának Júlia viselkedése miatt. Bántja, hogy Júlia nem érzékeli, vagy nem akarja érzékelni a rájuk leselkedő veszélyt. Akár a szerepvállalást, akár a menekülést jelentse ez. Keserű szavakat vet oda Júliának: „…mikor a haza üszke hamuval borítja el a honfiak fejét, s a férjednek a földönfutás nemei közt kell választania, te, a magyar nők példája, nem lelsz más mulatságot, mint hogy a derekad karcsúságát csodáltasd a mezőberényi varrónőkkel”( 621.).

[[paginate]]

8. Petőfinek Somával folytatott beszélgetése

A darab üzenetét tekintve mindenképpen csúcspontnak számít Petőfi monológszerű beszélgetése Somával. Összesen 161 mondat a párbeszédeket is beleszámolva. A szövegtömböket vizsgálva Hét részre tagolható: I. Az elmúlt esztendő: „Hisz szeretem én a vándorlást, de ez, mint svábbogarak futkosása. Közben esz a méreg a s ok karaktertalan, pimasz, gyáva ember miatt…”. II. A költészet: „…szívszaggató könny…”. III. A forradalom: „A forradalom, az szent, Soma…De akik csinálják, … azokat szívből megutáltam. IV. A jövő: „…nincs kedvem a hányódást újrakezdeni…Olyan nagy világ volt nekem a ti szilváskertetek…”. V. Az írás: „mocsári Orpheus”, „…mi emeli oly észrevétlen a nemzet lelkét, mint az aláfutó szellő a letiport vetést.” VI: Válasz a kaján megjegyzésekre, Weinckheim kasznárjának: „Petőfi Sándor… többet kockáztatott volna, mint némely ember…”, VII. Az elmulasztott történelmi pillanat rettenete: „a nemzet tudásalmája… tudás és becsület így együtt lesz megint…”. A szöveg sugallja a 19. sz.-i és a 20. sz.-i történelmi helyzet párhuzamba állítását: „…az oroszok már a Tiszánál vannak”. Ahogyan válságos történelmi pillanat volt az 1849-es szabadságharc, ugyanúgy válságos történelmi pillanat száz évvel később az 1950-es évek Magyarország történetében. Van-e, lesz-e saját utunk a Kelet és a Nyugat frontzónájában? Németh László Petőfivel mondatja ki kétségeit.

9. Szövegvizsgálat

A drámában az élőbeszédé a főszerep. Mindennek a szereplők szájából kell elhangoznia. Ami viszont a mögöttes lelkiállapot bemutatására szolgál, csak instrukciók formájában jelenhet meg a szövegben. Vizsgálódásunkat így két részre kell bontanunk. Az élőbeszéd vizsgálatára és az instrukciók vizsgálatára.

9.1. Az élőbeszéd tanulságai

A dráma konfliktusának emberi megközelítése nem történelmi, nem érzelmi, hanem egzisztenciális jellegű. Ez a megközelítés a szenvedés feloldásának lehetséges módjaival foglalkozik. Egyik lehetséges módja maga a művészet, a művészi alkotás. „Minden nagy művészet szenvedésből születik” – írja Hegedűs Loránt is (182.). Ugyanezek a gondolatok fogalmazódnak meg Petrichné szavaiban is: „Jár le-föl szegény. Van is rá oka. Búsul a boldogtalan.” – Soma: „Nem búsul az, költ.” Petrichné: „Költ, költ. A költés is búsulásból van.”… „Színjátékot? Mindég ilyeneken jár szegénynek a feje. Nem eleget ráfizetett a boldogtalan” (610.).

[[paginate]]

Németh László Petrichné szájába adja a sajnálkozás, a nehéz elengedés, az elsiratás, a gyász kifejezéseit is. Mélyen átéli az élet szeretetének és az attól való elválásnak fájdalmát: „Hát hogy is ne sajnálkoznék. Ki sajnálkozzon, ha én nem, a vérbeli rokona. Hiszen most már az édesanyja sem sajnálhatja. Hogy ilyen egykettő elmentek azok is[5]. (S az a kis menyecske?”)

9.2. Az instrukciók tanulságai

A szerző instrukciói, melyek csak a szöveg olvasása közben tudatosulhatnak bennünk − mellékes szálként ugyan −, jól mutatják a Petőfiben lejátszódó a lelki folyamatokat.

„Elkomorodva (616.), Látva Petőfi elkomorodó arcát. (617.), Látva, hogy Petőfi még jobban elkomorodik, elhallgat (617.), Megrázza Soma karját (619.), az utolsó szavakra elkomorodik (621.), komoran (622.), erőt vesz megdöbbenésén, megöleli Egressyt (622.), elkomorodva (622.), erőltetett elevenséggel (623.), A „Viszünk Bemhez.” mondatra komoran hallgat (623.), komolyan: „Nem megyek veletek.” (624.), kedvetlenül nézi végig: „A halványkék ruha. Kinek vetted föl?” (627.), Júlia ragaszkodó kijelentésére lelkesen: „Dicső asszony vagy, Juliskám.” (628.), Elkomolyodik (628.), inkább magának (629.), csendesen (630.), odamegy a nénjéhez, szomorúan. Kétfelől megcsókolja, aztán a kezét is. Petőfi szemében Petrichné a nép képviselője. az édesanyját látja benne. Az is Petőfit fiaként szereti. (631.), észbe kap, odamegy a műhelyajtóba (631.), maga is majdnem sír. Kiszalad a többi után” (632.).

[[paginate]]

10. Petőfi Sándor és Orlay Petrich Soma kapcsolata

A 19. sz. két híres művésze rokoni kapcsolatban állt egymással. Másod unokatestvérek voltak.[6] Orlay így ír kapcsolatukról: „…1839-től kezdve, tehát 16 éves korától, egész eltűnése előtti hétig 1849-ik július 19-ig majdnem szakadatlan érintkezésben álltam Petőfivel, s nem egyszer huzamosan együtt laktunk vagy utaztunk, s így közvetlen alkalmam nyílt, gondolkozását, viszonyait, gyakran tettei indokát is kiismerni.” (Budapesti Szemle. XIX. füzet. 1879. 1. o.)

Orlay írása máig a legközvetlenebb tanulmány a költőről. Hogy hús-vér embernek is lássuk Petőfit, érdemes elolvasni a következőket: „…életéről eddig megjelent bővebb vagy töredékes művek, jobbára oly bizarr alakot faragtak belőle, hogy a közönség őt okvetlen egy hóbortos csavargónak képzeli, a mi pedig Petőfi makacs természete és hébe-korba szeszélyessége mellett sem volt.” (2.) Később: „Petőfi kicsinység miatt is könnyen tűzbe jött, de ép olyhamar le is csillapodott s végül rendesen kaczagásba ment át.” (Orlay 7.)

A dráma kapcsán különös jelentőséggel bír a következő lejegyzés: „Gyakran ábrándokba merült, s legfőbb vágya volt ekkor oly állapotra vergődni, hogy egy szép vidéken magának kis lovagvárat építhessen. Mindenesetre nem a legszerényebb óhajtás, de ő elérhetőnek hitte azt. E lovagvár egyik szárnyát nekem szánta lakásúl. Gondolom erre reílectált 1846-ik deczember 26-án hozzám írt levelében, melyben mondja: »Te Soma! hátha mi még nagyszerű életet is élünk valaha, olyat, a milyenről sokszor álmodtunk, tudod?...« Önkénytelenül keserű mosolyra fanyarodik ajkam. Neked nem mondom, hogy ne lenne szép életed egykor; de nekem? soha.” (Orlay 7.) Kicsit lejjebb: „Csalatkozott volna biz ő az én jövőmbe vetett reményében is.” (Orlay 7.)

Hogy Petőfi a sorssal állandó hadakozásban állt, a következő idézet világítja meg leginkább. Nagy Imréhez írt levelében ezt olvassuk: ,,A sors nekem nem akar kedvezni, minden léptemet gáncsolja, minden feltételemet dugába dönti, szóval ő legnagyobb ellenségem”.

[[paginate]]

11. A Petőfi Mezőberényben dráma és az üdvösségügy kapcsolata

11.1. Petőfi etikussága.[7] Az üdvösségügy kapcsán fontos fogalom az etikusság. Orlay Soma, de legfőképpen Ferenczi István emeli ki a költő etikus magatartását. Petőfi tudja, melyek erkölcsi kötelességei szüleivel, feleségével, gyermekével, s ebből kiviláglik, nemzetével szemben is.

Ez az etikusság a társadalomban a hétköznapokban örök harcként jelenik meg. Életünk harca is folyamatos szabadságharc, mely a kezdetektől folyik lelkünk szabadságáért. Miben áll ez a szabadság? Abban, hogy szabadságom van a jóra. A Biblia így fogalmaz: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Ef 6,11.) A jó és a rossz küzdelméről Petőfi a drámában így panaszkodik: „Lenni a hazának, s nem lenni a sok kaján ripőknek, akik míg a nem ismert erkölcsöt követeli, nem tudja, hogy vért akar inni, a különbekét”(629.).

E mindenkori két pólus iránti elköteleződésünkben vagy sodródásunkban fogalmazódik meg az üdvösségügy lényege is: megtettem-e a tőlem telhető legtöbbet egy igaz ügyért, vagy halogattam, esetleg elmulasztottam, netán gátoltam azt. Észrevettem-e egyáltalán sok halaszthatatlan dolgaim között az igazán lényegeset? E dilemma kapcsán Petőfi irodalmi magasságokba lendül, nyomatékul pedig a nép hitének megmaradását hozza fel: „Ők csak a súlyt vetették be, a mérleg én vagyok. S én azt érzem: ha Shakespeare-t vesztene bennem a magyarság, pedig őt a természet felének tartom, az még fontosabb, hogy a nép legalább egy fia erkölcsében a hitét el ne vessze” (631.).

[[paginate]]

11.2. Az etika és az üdvösségügy. Hegedűs Loránt cikkében ezt a Németh László-i idézetet találjuk az üdvösségügy kapcsán: „Az én lelkem iskolája is egyféle puritanizmus volt, az, amivel a magyar protestáns környezet és emlékezet s az iderezonáló világtörténelmi példák nevelték, fegyelmezték, s bár a szó szoros értelmében vett hívővé nem lettem, én is ki voltam szolgáltatva a Hangnak, melyet döntéseimben irányítóul fogadtam el…” (105.) Ezt a hangot a köznyelvben leginkább lelkiismeretnek, tisztességnek, etikának szoktuk nevezni, bár az efféle megfogalmazások nagy vitát szoktak kiváltani, főleg a szellemtörténetet tagadók körében. A Bibliában azonban ezt olvassuk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30).

12. Az Isten-ember viszony felfedezése a „békési csendben”

Petőfi lelki tusája önmagával Németh László lelki válságának, lelki tusájának lenyomata. Hogy az író saját vívódásairól ír, erről a „békési csendben” kifejezés is árulkodik. Az író számára a „békési csend” valójában Békésen volt, 9 km-re Mezőberénytől, tudniillik a Németh család 1945 tavaszán Békésre érkezett az ostromlott Budapestről Nyeste János vaskereskedő meghívására. Az író és családja Békésen, a Holt-Körös partján a béke szigetét lelte (Németh II. 7-10.). Itt a megannyi élmény mellett megtapasztalhatta a föld közelében élő egyszerű emberek közvetlenségét, az élet valós dolgaihoz való józan hozzáállását, és néha faragatlan magatartásuk mögött is az érték és a talmi megkülönböztetésének képességét. A Petőfi Mezőberényben c. dráma 9 évvel a békési élmények után született, s a búcsúzóul írt drámában előtörnek a békési emlékek, élmények (pl. találkozása Rácz Pállal).[8]

A Petőfi Mezőberényben c. dráma azért jelentős állomás a Németh László életműben, mert benne érhetjük tetten azt a krízishelyzetet, mely válaszokat vár személyes és egyben nemzeti megmaradásunk kérdésére is. Petőfi a darabban az „istenadta nép” részvétét kapja, Németh László a válaszadás kényszerének bevallását a hit dolgairól. Sokáig késik az egyértelmű válaszadással. Vargabetűket ír, erről nehézkes, bonyolult mondatszövése is árulkodik. (l. 161. mondat). A fősodor azonban az üdvösség felé vezet, tudniillik a legnagyobb felismerés Isten jelenlétének felismerése életünkben.

Gellénné Körözsi Eszter

[[paginate]]

Irodalom

Biblia. Istennek az Ószövetségben és az Újszövetségben adott kijelentése. Magyarázó jegyzetekkel. 1996. Kiadja a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója. Budapest.

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza 3. kötet

https://mek.oszk.hu/07100/07143/pdf/petofi3.pdf Letöltés: 2024. január 18.

Hegedűs Loránt: Németh László (1901-1975.) üdvösségügye. In: Nyitás a végtelenre. 2003. Magyar Fórum Könyvek. B-Média Kft.

Horváth János: Petőfi Sándor. 1922. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság Kiadása Budapesten. (473-474.o.)

Kerényi Ferenc (1998): Petőfi Sándor élete és kora 1823-1849. Unikornis Kiadó. Budapest.

Németh László: Szerettem az igazságot. 1981. Drámák1931-1955. Magvető és Szépirodalmi Kiadó. Budapest. (605-632.o.)

Németh László örököse (Németh Lászlóné): Homályból homályba. Életrajzi írások. I. II. 1977. Az életrajzi adatokat összeállította: Hölvényi György. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.

Orlay Soma: Adatok Petőfi életéhez. Második közlemény. Budapesti Szemle. 1879. 19. kötet, 37-38. szám.

https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiSzemle_1879_019/?query=adatok+pet%C5%91fi+%C3%A9let%

C3%A9hez+m%C3%A1sodik+k%C3%B6zlem%C3%A9ny&pg=339&layout=s Letöltés:  2024. január 18.

Szili Katalin: Tetté vált szavak. 2013. Tinta Kiadó. Budapest