Télszonett

Megint magába ringatott
a télnek gyönge csókja.
Mi elmúlt, mondod, mind halott,
hatalmát csöndje óvja.

Én nem tudom, de nem hiszem,
hogy vége nincs a végnek,
az, kit szerettem, s senki sem
marad magára végleg.

Csak perc vagyunk, csak küzdelem,
a létben ritka vendég,
egy szebb jövőbe tűnt jelen,
talányos fényű emlék.

Kit Isten véd, és szüntelen
szabadnak lenni mer még.