Pedig

Karomba süppedt álmodások
sírását őrzöm, ringatom,
a szél csilingelése átfog,
az ég lehajló irgalom.

Sóhajok mosta távolokban
dereng talán az új világ,
akár a szívbe zárt hologram,
pedig: valóra vált imák.

Időnkön mintha fény forogna,
opálos burkát fejtve szét,
amíg az Isten óv, s mosolyra
tanítja bűnös emberét.

Csillagtestű ég

Az éj sötétje szétszakadt,
körözve száll az álom,
a csillagtestű ég alatt
a tollam fénybe mártom;
most nem zavarnak múlt-ködök,
a perc közöttük átpörög,
amíg a béke átfon.

Ha éltem összehajtanám,
kezedbe tenni végleg,
a csendnek tiszta dallamán
rezegne szív s a lélek;
ha írok, Rólad írhatok,
fölöttem apró csillagok,
kiolthatatlan mécsek.