Életéről

A XX. és XXI. század teológiáját nemzetközi szinten, Németország és Európa határain messze túl is Moltmann professzor jelentősen alakította. 1967-től 1994-ig, nyugdíjba vonulásáig a Tübingeni Egyetem Rendszeres Teológia és Szociáletika professzora volt. 1926. április 8-án született Hamburgban. 1943-ban 17 éves légvédelmi segédként besorozták a Wehrmachtba. Brit fogságban szembesült a nemzetiszocialista bűnök mértékével. Ilyen körülmények között kezdte meg Moltmann teológiai tanulmányait. Egyedül a zsoltárok, különösen a 39. zsoltár táplálta életbátorságát, és vált meghatározóvá későbbi teológiai gondolkodásának kialakulásában. A göttingeni egyetemen folytatta a hadifogságban megkezdett teológiai tanulmányait. Itt írta meg disszertációját a francia Moyse Amyrautról (1952) és habilitációs disszertációját a brémai Christoph Pezelről (1957), mindketten református teológusok voltak. Majd kinevezést kapott a wuppertali Kirchliche Hochschule Wuppertalba, ahol református szellemben tanított. 1964-ben „A remény teológiája” új irányt jelentett a német teológiában, amely Auschwitz után új, keresztyén alapú megbékélésre törekedett. 1963-ban Bonnba, 1967-ben pedig a tübingeni kinevezésével egy időben a göttingeni egyetemre nevezték ki. Az a tény, hogy a Kar 27 éven át tapasztalhatta eredményességét mind a kutatásban, mind a fiatal tudósok támogatásában, különleges szuperadomány lett. Moltmann felesége Elisabeth Moltmann-Wendel volt, aki nála tanult, és neves feminista teológus lett. 1952-ben házasodtak össze, négy lányuk született. Felesége 2016-ban halt meg.

[[paginate]]

Életművéről – személyesen

Moltmann teológiájának aktualitása, amelynek kritikája a világ igazságtalan életkörülményei ellen irányul, mindmáig töretlen. A békét, a demokráciát, a természetet és a környezetet fenyegető jelenlegi veszélyek okán a jövőben valószínűleg még aktuálisabb lesz. Ma a csüggedés és a tehetetlenség nemcsak az erkölcsöt, hanem a hitet is veszélyezteti. Moltmann számára a hit és a cselekvés mindig összetartozik. A „szenvedélyes életről” szólt, írt, tanított, a „rezignációval” szemben. Ebben az értelemben a remény, amelyről a keresztyén hit beszél, bizalmat és örömöt tud terjeszteni, az akadémiai szempontból a diákok között, egyházilag a gyülekezetekben, politikailag az egész társadalomban. A hit reményét az erre az életre vonatkozó bizalom határozza meg, de a túlvilágról táplálkozik: Istenből. A remény nem utópia, nem is életelv, hanem az eszkatonból eredő valóság. Az eszkatonban megalapozva az ilyen remény elpusztíthatatlan erőt nyújt a világ kétségbeesett csüggedésével szemben. „Az élet – mondta Moltmann – valószínűleg ugyanolyan színes a túlvilágon, mint itt, de nem olyan véres”.

Elment, mégis köztünk maradt teológiájával

Itt, a Confessio folyóiratunkban (2023/3. 83-997). Korszakformáló keresztyének címmel indult interjúrovatban elsőként őt szólítottuk meg 97 évesen. Készséggel fogadta megkeresésemet. Az interjúválaszokat már csak írásban tudta megadni, mert a beszéd nehezére esett. Az interjúkészítés hetei alatt több levelet is váltottam vele. Legutóbbi két könyvét, a 2020-ban megjelent Auferstanden in das ewige Leben – Über das Sterben und Erwachen einer lebendigen Seele (Feltámadás örök életre – egy élő lélek meghalásáról és felébredéséről) címmel, illetve a 2023 szeptemberére megjelent utolsó kötetét, a Weisheit in der Klimakrise – Perpektiven einer Theologie des Lebens (Bölcsesség a klímaválságban – Az élet teológiájának távlatai) megtisztelő módon dedikálva megküldte. Nagy izgalommal várta a visszajelzést, hogy megkaptam-e, s mi a véleményem.

[[paginate]]

A földi létezésünket és az örök üdvösségünket elrendelő és kormányozó Szentháromság Úristen úgy hozta, hogy 1997-ben lefordíthattam Az élet forrása címmel azt a vallomáskötetét, amiben megtéréséről vall az angliai fogolytáborban, a II. világháborút követő hónapokban. Alcímül ezt adta 174 oldalas munkájának: A Szentlélek és az élet teológiája, mintegy élete egyik fő szólamaként. Időközben teljes teológiai munkásságot engedett neki az Örökkévaló, hiszen valamennyi rendszeres teológiai szaktémában megírta sok új aspektust hozó, mindig nagy érdeklődéssel várt köteteit: a teremtés, a megváltás, az egyház, a jövő, a remény, a Szentháromság, a krisztológia, s végül a remény etikája témakörökben. 90 éves korában portrét írtam róla Jürgen Moltmann: a megtalált ember 90 éves címmel. A Remény teológiája megírása után, a hidegháború kellős közepén valósággal berobbant a nemzetközi teológiai gondolkodásba, egyházi életbe. Isten nemcsak egy különös század tanújává tette, hanem megengedte neki, hogy nagyszabású életművében átgondolja, sok ezer teológussal átgondoltassa könyvein keresztül a keresztyén teológia sarkalatos tételeit, igazságait. Hazánkban is többször tartott előadást, könyveiből több is megjelent. (Műveinek jegyzéke itt: https://en.wikipedia.org/wiki/J%C3%BCrgen_Moltmann) 90. születésnapjára Németországban kiadták legfontosabb munkái gyűjteményét, válogatva a rendszeres teológia valamennyi nagy témakörét felölelő életműből. Az elmúlt évtizedekben magyarul többen elemezték műveit, doktori értekezés is készült eredeti teológiájáról.

Annyi energia van a világban, amennyi remény. Német családjának nem volt sok köze a keresztyénséghez. Tizenhat évesen Einsteinnel foglalkozott, matematikát és fizikát tanult az egyetemen. Csakhogy Isten közbeszólt. 1945-ben német katonaként fogságba esett, majd 1948-ig fogolytáborról fogolytáborra szállították. Először Belgiumban tapasztalta meg a bezártságot, ahol már néhány keresztyén csoporttal találkozott. Egy amerikai tábori lelkész adta kezébe először az Újszövetséget és a Zsoltárokat. Egyre inkább elkezdte foglalkoztatni őt a keresztyén hit, és a megváltás páratlan csodája. Később így vallott erről az időszakról: „Nem én találtam meg Krisztust, hanem Ő talált rám”. Aztán átszállították Skóciába, Kilmarnockba, onnan pedig az angliai Nottingham melletti Norton Camp táborba. Az ott tartott teológiai szemináriumokon falta a keresztyén hit elérhető „könyveit”, teológusok munkáit. Olyan jelentős személyek is megfordultak a táborban, mint a német hitvalló egyház kiemelkedő teológusa, Martin Niemöller, vagy az amerikai Reinhold Niebuhr. Visszapillantva megtérése éveire, ezt vallotta: a XX. században az „istenélmény megtapasztalásának kiváltképpen való helye a cella” – legyen az fogolytáborban vagy börtönben. Később többször fogalmazott így: „Annyi energia van a világban, amennyi remény".

[[paginate]]

Az újkori protestantizmus heroldja

A Random House kiadói csoport kilenc kötetben megjelentette Moltmann legjelentősebb könyveit. A Remény teológiájával indul a kiadás, ami őt „az újkori protestantizmus heroldjává emelte”. A sorozat további kötetei: A keresztre feszített Isten – Egyház a Lélek erőterében – Szentháromság és Isten Országa – Isten a teremtett világban – Jézus Krisztus útja – Az élet Lelke – Isten jövetele – A teológiai gondolkodás tapasztalatai. A Németországi Protestáns Egyház Tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm tartományi püspök 90. születésnapján így köszöntötte: „A ’Reménység teológiádnak’ olyan hatása volt, amihez foghatót nem nagyon találunk. Ennek a műnek a címe a teológiatörténet bevett fogalmává vált. A ’Remény etikájá’-ban úgy tüntetted fel a világot, mint amit Isten szeretetből teremtett és Ő állandóan munkálkodik ebben a világban. Ez a szemlélet a tudomány, az egyház és a társadalom sok más területén arra indította az embereket, hogy a világot a keresztyén remény erejével formálják, s ahol lehet, változtassák is meg”. A püspök a világ- és a német protestantizmus áldáskívánását ezzel az Igével tolmácsolta: „Maga az Úr vonul majd előtted, ő maga lesz veled. Nem hagy cserben téged, és nem hagy el: ne félj hát, és ne rettegj!” (5Mózes 31,8).

Továbblépés: A remény etikája – Ahol veszély van, ott megnő a szabadítás

2010-ben megjelent a Remény etikája című summázata, részletezve benne az élet, az életben maradás etikáját. Benne a halál terrorjától, a terrorizált tudattól kezdve a közösségi élet politikájáig, az orvosi etika kérdésein át egészen a Föld etikájáig, s az igazságos béke etikájáig húzza meg az igei vonalakat, jelöli ki a lehetséges teendők sorát. Az öko-életstílus leírása éppúgy megtalálható a reménység etikájában, mint az egyszerű élet dicsérete, a szolidaritás kultúrájának hangsúlyozása. El egészen a himnikus örömig Istenben, ami a jelenkor sok szennyével, vérével és könnyével szemben képezi és alakítja, formálja az esztétikai ellenpontokat. Kedvelt költőjével, Hölderlinnel gyakran fogalmazott mai dolgokról: „Ahol veszély van, ott megnő a szabadítás is”. A félelmet, bármely indokolt is a mai világban, azért utasítja el, mert az a terror melegágya, a remény viszont az örömé. Arra a kérdésre, vajon mi lehet Isten terve azzal, hogy őt ilyen sokáig élteti a Földön, ezt válaszolta: még nem tudja igazán, csak sejti. Amikor 17 évesen megtartotta őt a bombázások között, megkérdezte, miért nem halt meg? Még most is keresi erre a választ, s addig életben marad, amíg meg nem találja.

[[paginate]]

Együtt a Hortobágyon kedélyesen

Jürgen Moltmann többször járt hazánkban. Szakavatott ismerője, teológusi barátsággal átszőtt kapcsolatápolója, fordítója volt és maradt Szathmáry Sándor református professzor, lelkipásztor, művei egy részének hazai ismertségéért a legtöbbet tevő „moltmannista”. 1989-ben „A reménység fényei: Jürgen Moltmann theológiája” címmel szövegrészeket adott közre 383 oldalon. Ugyanő fordította és szerkesztette Moltmannak a teológiai esztétika témájában írt „Kincs a szántóföldben” c. kötetét, melyben 259 oldalon fejtegeti az öröm helyét és jelentőségét a keresztyén teológiában és a keresztyén életben. Számos tanulmányát is lefordította, ezek java része a Theologiai Szemlében jelent meg. 2006-ban a Bencés Kiadónál jelent meg „Minden végben kezdet rejtezik” című könyve a világtörténelem és a kozmosz „végéről”, illetve a pozitív keresztyén jövővárásról. Többször tartott előadást az elmúlt negyven év során a budapesti, debreceni, sárospataki református teológiákon. 1980-ban megjelent „Szentháromság és Isten Országa” című könyvét „hálával és testvéri közösségben” ajánlotta a budapesti Ráday Kollégium Református Theológiai Akadémiájának és a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának. A Károli Gáspár Református Egyetem emlékező közleményében így fogalmaz: „A Károli Gáspár Református Egyetem jogelődje, a Budapesti Református Theológiai Akadémia 1979-ben díszdoktorrá avatta. Az 1980-ban a Szentháromság és Isten országa címmel megjelent könyvét a budapesti Ráday Kollégium Református Theológiai Akadémiájának és a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának ajánlotta. Elsősorban Szathmáry Sándor tolmácsolásának köszönhetően gazdag életművét magyarul is olvashatja a teológusközösség. Nem lenne hiteles az emlékezésünk, ha csak a búcsúzásról szólna. Jürgen Moltmann meg volt győződve róla, hogy a keresztyén reménység örömteli és vég nélküli ünneplést jelent. Az élő Isten és az élet teljessége című művében Athanasius szavait idézi: ’Krisztus feltámadott a halottak közül – ez az ember egész életét vég nélküli ünneppé teszi’. Reménységünk, hogy ez az ünneplés Jürgen Moltmann számára sem ért véget”.

Az öröm, örömszerzés életformája volt. Művei, ezek elemzése 17 nyelven olvasható. A nagy világnyelvek mellett például finnül, dánul, horvátul, indonézül, hollandul, lengyelül, oroszul, szerb-horvátul, japánul, koreaiul, kínaiul. Amikor a kilencvenes években hazánkban járt, előadásai egyik tolmácsaként elkísérhettem több helyre: szatmári gyülekezetbe, teológiai akadémiákra, családi otthonba. Meglepett állandó humorkészsége, a szemében és a szája sarkában bujkáló folytonos életöröm. Valóban az öröm teológusa volt Jürgen Moltmann. Elbűvölt, milyen otthonosan mozgott Szűcs József tiszteletes úr tiszabereki parókiáján, ahová azért ment, hogy megköszönje a lelkipásztornak doktori értekezését, amit munkásságról írt.

[[paginate]]

Barátjával, fordítójával, Szathmáry Sándor professzorral sokszor jóízű, felszabadult nevetésre fakad. Hegedűs Loránt püspök úrnál a Szabadság téri parókián tett villásreggelis látogatáson gyermeki örömmel kóstolgatta a magyaros reggeli finomságait. És mindenütt mosoly, öröm áradt róla. Az öröm és a felvidámítás életformája volt. Nála, benne, körülötte életté vált a teológia, az evangélium örömüzenete. Amikor a Hortobágyon, a kilenclyukú híd előtti kirakodóvásárban és a pásztormúzeumban a népművészet gazdag remekléseit, kézműves alkotásait nézegette, gyermeki örömmel próbálta fel a subát, fújt bele a furulyába, forgatta érdeklődéssel a faragott pásztorbotot, fokost, ostornyelet. Akkor megéreztem rajta, hogy öröme a megtalált, otthon lévő, hazaérkezett emberé. Azé, aki a helyén van ebben a hontalanságot gyártó világban. Amint keresztyén életútja elején megfogalmazta: Nem én találtam meg Őt, hanem Ő talált meg engem.

1998-ban tanítványa, a mai kor egyik kiemelkedő református teológusa, a heidelbergi Michael Welker professzor szerkesztett egy hazánkban nem kellőképpen ismertté tett könyvet. Ebben profetikus tanulmányt írt a református teológia reformáló, megújító küldetéséről. Így fogalmaz: „A Szentlélek az élet forrásaként minden élőre kitöltetett és magának a teremtett világnak a léttitka. Az Isten iránti tisztelet magában foglalja az élet tiszteletét (Albert Schweitzer). Az Isten iránti szeretet magában foglalja a föld, a teremtett világ szeretetét. Csak ez a szemléleti fordulat hozza el az emberek és a természet iránti viszonyunk változását”. Az emberek iránti tisztelet katasztrofális romlása idézi elő a teremtett világ már alig feltartóztatható válságát. Ezért lármázta fel az akkori világot, 1998 körül az ökológiai reformációiért minden jó eszközzel. Talán van még remény. Erről szól Jürgen Moltmann egész életműve. És azoké, akik hisznek Istenben. A Confessioban megjelent interjút tavaly így fejezte be: „A teológusok jönnek, mennek. A teológia azonban marad. Mindaddig, amíg az igazságot színről színre meg nem látjuk”. Ő már láthatja. De a színről-színre látásig igen sok dolgunk van. Ezért hagyta ránk a reményt. Még akkor is, ha minden úgy tűnik, hogy a 24. órában vagyunk. Annál inkább. Kezdjük el, folytassuk a remény fájának ültetését. Ahogyan ő tette, ővele végeztette Isten közel 98 éven át. Legkedvesebb zsoltára szavaival: „Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra… hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé” (Zsolt 39,13-14).

Békefy Lajos

 

Moltmann utolsó levele Utolsó, hosszabb levelét 2023. augusztus 7-i keltezéssel küldte nekem Tübingenből. Valóságos alkotói izgalommal írt arról, hogy „utolsó könyvem ’Perspektiven einer Theologie des Lebens’ címmel (Az élet teológiájának perspektívái) most augusztusban jelenik meg”. Megjelent, pár hónappal halála előtt. Örömmel, dedikálva küldte meg. És várta válaszomat a levélhez mellékelt utolsó tanulmányára, amit kéziratban juttatott el „Die neue Schöpfung” (Új teremtés) címmel. 97 évesen, 15 oldalt írt az ember és az emberiség jövőjéről. Megígértem neki, hogy lefordítom. Végső tiszteletadásként meg is teszem. Leveleit mindig így fejezte be: „Legyen Istentől oltalmazott és megáldott feleségével, Klaudiával együtt. Egészen szívélyes üdvözlettel, az Önök Jürgen Moltmann-ja”