Közös munkánk Tóth Károly püspökkel 1994 tavaszán kezdődött. Februárban mindketten részt vettünk Berlinben a német protestáns egyházak szekta- és világnézeti megbízottjainak konferenciáján. Ekkor mondta, hogy számít rám az Ökumenikus Tanulmányi Központban, és „sokat vár az együttműködéstől”.

Az Ökumenikus Tanulmányi Központ munkaközösségében

Először a 9., Új vallások a bibliai hit mérlegén c. tanulmányi füzet írásában vettem részt, és azon túl majdnem mindegyikben – ahol nem az írásban, ott fordításban, lektorálásban, és persze a megbeszélésben. 2004-ben hivatalosan a Központ titkára lettem, de a munkában ez nem jelentett változást. A szabadegyházakról, szektákról, új vallási mozgalmakról, tévtanításokról szóló füzetek nagyon népszerűek voltak, és hamar elfogytak.[1] A Tanulmányi Központ hézagpótló ismeretterjesztő, felvilágosító munkát végzett, amelyre jelentős igény volt, különösen is a rendszerváltás utáni első évtizedben. Tóth Károly nagyon jól ráérzett az aktuális témákra, és kiváló munkatársakat választott. A megbeszélések jó hangulatban, nyílt, őszinte légkörben zajlottak, és persze sokszor felidézte életének, szolgálatának egy-egy eseményét. A jó hangulat fokozottan érvényes volt a munkaévet lezáró ebédre, vacsorára, ennek helyszíne az anyagi lehetőségek szűkülésével egyre inkább a szomszédos kínai étterem lett. Itt ünnepeltük a nyolcvanadik születésnapját is. Ha valamivel nem értett egyet, és változtatást javasolt, ezt olyan ügyesen tette, hogy nem volt miért ellentmondani. Ugyanakkor nem csinált feleslegesen presztízskérdést. Amikor Johannes Rau könyvét lefordította, mint lektor alaposan belenyúltam a szövegbe, de ezt egyáltalán nem nehezményezte. Felemelő alkalom volt a könyv bemutatója a Zsinat üléstermében, és ha a szerző már nem is tudta dedikálni, kérésemre az özvegy, Christina Rau tette meg helyette a résztvevőknek.[2]

[[paginate]]

Az én feladatom volt a Központ éves közgyűlésére meghívott külföldi vendégelőadók tolmácsolása és az írott előadás lefordítása is a megjelentetéshez. Hármat hadd emeljek ki: Reinhard Frieling, a bensheimi intézet igazgatója 1996-ban, Johannes Rau északrajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök majd német szövetségi elnök 1998-ban, Konrad Raiser, az Egyházak Világtanácsának volt főtitkára 2009-ben.[3] Persze a magyarokat, többek között Jakubinyi György gyulafehérvári érseket 2000-ben és Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét 2004-ben nem kellett fordítanom...[4]

Tóth Károlynak köszönhetem, hogy 1999-2020 között mindannyiszor részt vehettem az EKD bensheimi Felekezettudományi Intézetének (Institut für Konfessionskunde) éves konferenciáján (Europäische Tagung), és beszámoltam az ÖTK közgyűlésén. Amikor már nem ő ajánlott, továbbra is fogadtak. Korábban 1994-ben, éppen a berlini konferencia után és 1997-ben is voltam, utóbbin vele együtt. Ezeken és a Societas Oecumenicán  túl ajánlására még hét külföldi konferencián vettem részt Antwerpentől Bukarestig.

A Societas Oecumenica budapesti konferenciája

Tóth püspök révén, a bensheimiek támogatásával kerültem kapcsolatba az európai ökumené-kutatók társaságával, a Societas Oecumenicával. 1994-ben Driebergenben, Hollandiában, 2000-ben Hamburgban vettem részt a konzultációjukon, és akkor még nem sejtettem, hogy milyen fontos lesz számomra ez a társaság. Az ÖTK a Társaság intézményi tagja volt. Tóth püspök szeretett volna 2007-ben a III. európai ökumenikus gyűlésre, Nagyszebenbe elküldeni, de a habilitációs könyvem írása miatt erre nem vállalkoztam. A Károli Gáspár Református Egyetemen lezajlott habilitáció után, 2010-ben viszont Belgrádban az ő megbízásából ismét részt vettem a Societas Oecumenica konzultációján. Nagy lelkesedéssel készültem az alkalomra, már csak Hunyadi János korszakos győzelmére is gondolva. A város az 1999-es bombázások nyomaitól eltekintve nagyon kellemes, otthonos benyomást tett rám. A jó szervezés, hangulat, a kiváló ellátás, a városnéző túra, a közbeeső vasárnapon az Újvidékre, Péterváradra és a kaboli (Kovilj) kolostorba tett kirándulás arra indított, hogy a négy év múlva esedékes, második következő konferenciát nálunk rendezzük. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora is, tőlem függetlenül hasonló gondolatra jutott, és megbeszéltük, hogy a másnapi, hétfő délutáni taggyűlésen jelezzük ebbéli szándékunkat. Így is történt, és a következő, 2012-es belfasti konzultációra már a meghívás (persze itthon egyeztetett) szándékával utaztunk el. Komolyan vehető másik ajánlat nem volt, de a résztvevők nem csak emiatt fogadták lelkesen a meghívást, engem pedig a társaság titkárává választottak.

[[paginate]]

A hattagú vezetőség 2013. május 23-25. között felkereste a tervezett helyszínt, az Evangélikus Hittudományi Egyetemet és a közelében számításba jövő szálláslehetőségeket. Ekkor látogattuk meg május 24-én a már a Schweitzer Otthonban lakó püspököt, abban a reményben, hogy majd valamiképp részt vehet a 2014. augusztus 21-26. közötti konferencián. Közben a 2014 nyarára tervezett felújítási munkák miatt más helyszínt kellett keresnünk. Az Örs vezér tere közelében lévő Hotel Ébenre esett a választás, ami jó döntésnek bizonyult. A megnyitó alkalomra azonban az eredeti terv szerint az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel egy telken lévő zuglói evangélikus templomban került sor, és utána a Magyarországi Evangélikus Egyház fogadást adott. Tóth püspök elhunytának híre június 16-án még szomorúbban érintett amiatt, hogy a konferenciát már nem érhette meg. Így csak megemlékezhettem róla a Societas Oecumenica honlapján.[5] Istennek hála, a konferencia jól sikerült, ebben része volt a Magyarországi Református Egyház támogatásának az ÖTK-n keresztül, és az előkészületekben Kriczki Istvánnénak és Gimesi Zsuzsannának. A programban természetesen volt budapesti városnézés, vasárnap kirándulás: Veszprémben látogatás Márfy Gyula érseknél, mise vagy evangélikus ill. református istentisztelet, utána Balatonalmádiban ebéd és hajókirándulás Steinbach József püspökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökével és feleségével, majd Pannonhalmán vesperás és vacsora Várszegi Asztrik főapát, püspökkel. A római katolikus vonatkozású programokban Kránitz Mihály volt segítségemre, ide értve Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek köszöntőjét is a megnyitón. További nagy megtiszteltetést jelentett, hogy hétfőn délelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere meglátogatta a konferenciát, és előadást tartott (az NKA miniszteri keretéből is kaptunk támogatást). Aznap, az utolsó estén fogadás volt a MEÖT-nél Fischl Vilmos főtitkárral.[6]

A Societas Oecumenica budapesti konferenciájáról azért írtam ilyen hosszan, mert bár Tóth Károly püspök nem tudott jelen lenni, és a szervezésben sem részt venni, ez az életemben kiemelkedő esemény „nélküle nem jöhetett volna létre”; 2010-ben hazaérkezésem után biztatott is a meghívásra. A két évtizedes közös munkától és munkában nemcsak sokat várt, hanem bőven adott: azok közé tartozik, akiknek pályámon különösen is sokat köszönhetek. Nyitottsága, az ökumené iránti elkötelezettsége, széleskörű ismeretsége, a baráti, testvéri beszélgetések a munkaközösségben mindig is emlékezetesek maradnak. Figyelmeztetése az ökumené céljáról Jn 17,21-re utalva az utolsó napig aktuális: „… a keresztyének és egyházak egységének munkálása nem végcél, mert az ökumenizmusban a keresztyén hitelesség helyreállítása a feladat, éspedig a misszió érdekében.”[7]

Szentpétery Péter