Aki a XXI. századi keresztyén világegyház missziói kérdéseivel szeretne megismerkedni, annak Michael W. Goheen Keresztyén misszió ma című könyvét szeretném figyelmébe ajánlani. A missziológia irodalma mára igen gazdag – ezt a lábjegyzetek és idézetek sokasága is bizonyítja –, ez a könyv azonban azzal vonja magára a figyelmet, hogy nemcsak átfogó ismeretet szerezhetünk, a kevésbé tájékozottak számára is érthető, továbbgondolásra alkalmas. Ennek oka abban keresendő, hogy a szerző szándéka az volt – tanulva D. Bosch Paradigmaváltások a misszió teológiájában című terjedelmes munkájából –, hogy mindenki számára érthető, követhető tankönyvet adjon közre.

Könyve három nagy egységre tagolódik. Az első a bibliai és teológiai szempontokat vizsgálja, a második a missziót meghatározó korszakokkal, paradigmákkal, valamint a világegyház mai állapotával foglalkozik, a harmadik pedig korunk missziói kérdéseire keresi a választ.

Mindjárt a bevezetés elején egy figyelmeztető fölismerést fogalmaz meg: „… a misszió hagyományos értelmezése mára elégtelenné vált. /…/ Azt akarom hangsúlyozni, hogy a XX-XXI. század drámai változásai miatt a misszió hagyományos paradigmáját nem lehet a mi korunkra alkalmazni”. Mint egyetemi tanár tisztában van azzal, hogy a paradigmaváltás elengedhetetlen alapja az a fölismerés, hogy a változás okainak feltárása nélkül nincs megoldás, és ennek megfelelően figyelembe kell venni azokat a globális tényezőket, amelyek a missziót megfelelő kontextusba helyezik. A változás okai közé sorolja a gyarmatosítás összeomlását, a globalizációt, urbanizációt, a népességnövekedést, a nyugati kultúrát alapjaiban megrázó változásokat, valamint az információs társadalom kialakulását. Éppen ezért rendkívül fontos, „hogy a különböző kulturális kontextusokban élő egyházakat annak fényében elemezzük, hogy milyen missziói kérdésekkel szembesülnek”.

[[paginate]]

Ahhoz, hogy a misszió tekintetében helyes bibliai ismeretekkel rendelkezzünk, föl kell tenni a kérdést: „Hogyan vizsgáljuk a missziót a Bibliában?”. Boschra visszautalva kiemeli, hogy a missziót nem kiragadott igeversekkel (Mt 28,19), sokkal inkább a Szentírás egészével, központi üzenetével kell egybevetni. Hangsúlyozza, hogy „a Biblia narratív feljegyzés Isten missziójáról, amelyet népében, illetve népe által végez a világért”. Mindehhez azonban missziói hermeneutikára van szükség, vagyis a misszió a hermeneutikai kulcs. Itt azonban túl kell lépni a missio Dei hagyományos értelmezésén, amely a küldésre összpontosít és Isten hosszútávú céljára, a helyreállításra kell figyelni. E cél megvalósításának útja: Izráel, Jézus, egyház. E három közül természetesen Jézus van középpontban, s az összegyűjtés eszkatológikus korszaka általa veszi kezdetét: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa” (Mk 1,15a). A csúcspontot Jézus kereszthalála és a halálból történő feltámadása jelenti. Hangsúlyozza, hogy mindkettőnek kozmikus és egyetemes hatása van. A kereszt a nemzetek üdvözítését valósítja meg, míg a feltámadás a kozmosz megújításának kezdete.

A könyv a misszió természetére keresi a választ. „A misszió nem pusztán megbízás, amit az egyház végez, hanem inkább olyan valami, ami a lényegéhez tartozik.” Negatív példaként hozza fel, hogy a XX. század fordulóján két párhuzamos intézmény jött létre. Egyfelől a missziói szervezetek, másfelől az intézményeket támogató gyülekezetek. Vagyis a misszió elvált az egyháztól. Paradigmaváltásra volt és van szükség, és magunkévá kell tenni a missio Dei fogalmát. Ennek középpontjában a Szentháromság Isten áll. Vagyis az egyház missziója nem kevesebbet mint az Isten missziójában való részvételt jelenti. Dean Flemminget idézi, aki szerint „a misszió az, akik vagyunk”.

A következőkben Goheen kezdő lépéseket tesz a missziói teológia leírására. Ennek szükségét abban látja, hogy nem elég a misszióra teológus szemmel tekinteni, ennek fordítottja is igaz, a teológiára missziói aspektusból kell reflektálni. Ugyancsak Boscht idézi, aki szerint „kívánatos, hogy a misszió legyen minden teológia témája”. Ennek okán fontosnak tartja az üdvösség, az evangélium, az eszkatológia, a krisztológia, pneumatológia, ekkléziológia, az emberiség és a Biblia teológiai átgondolását. A Bibliáról kijelenti, hogy az nemcsak Isten missziójának narratívája, eszköz is, amely „hatékonyan véghez is viszi azt”. Mindezt így foglalja össze: „…minden nemzedéknek vissza kell térnie a Bibliához, szigorú és friss teológiai reflexiókat kell végeznie a misszió természetéről és tartalmáról”.

[[paginate]]

A következőkben a misszió történelmi paradigmáiról olvashatunk. Bevezetésében leszögezi: „Nagy a kísértés, hogy a Bibliától rögtön a mai kontextus elemzésére térjünk. Ám az ilyen megközelítés történetietlen volna. /…/ Fontos, sőt nélkülözhetetlen végig követnünk, hogyan végezte az egyház a misszióját eltérő körülmények és feltételek között az elmúlt kétezer év során”. A paradigmák szerint három korszakot tárgyal: a korai egyház, a „keresztyén korszak” és a felvilágosodás paradigmáját.

A tisztánlátás érdekében nem mulasztja el a meghatározó missziós szemléletek ismertetését sem. Michael Nazir-Ali szerint a misszió „mindenhonnan mindenhova történik”. Ez a felismerés azért fontos, mert kiküszöböli azt a tévhitet, miszerint a Nyugatnak nincs szüksége misszióra. Lamin Sanneh a terjesztés helyett az átültetést hangsúlyozza, amikor az evangélium leveti nyugati kulturális ruházatát, és kölcsönhatásba lép. J. H. Bavinckra és másokra hivatkozva a holisztikus üdvösségtudatot hangsúlyozza, és elítéli a dualizmus azon formáját, amely „egyik lábbal az evangéliumon, a másikkal pedig modern kultúránkon” áll.

„A keresztyénség világméretű jelenség.” Ezzel a mondattal kezdi Goheen a világegyház áttekintése fejezetet. John Mbiti könyvéből idéz. „Elképesztő botrány, hogy sok keresztyén teológus a keresztyén Nyugaton sok ismerettel rendelkezik a második és harmadik század eretnekmozgalmairól, ám vajmi keveset tud a fiatalabb egyházak keresztyén mozgalmairól.” A szerző tényként állapítja meg a súlypont délre tolódását, s ennek megfelelően meglehetősen részletesen ismerteti – Nyugat és Kelet-Európa mellett – a Fekete-Afrika, Ázsia, Latin-Amerika, a Közel-Kelet és Óceánia egyházait. Záró gondolatként kijelenti, hogy „…bár minden kontextus más és más, a világ minden táján számos hasonló kérdéssel szembesülnek az egyházak”.

[[paginate]]

A harmadik, legterjedelmesebb részben korunk aktuális kérdéseire keresi a választ. Ezek közül csupán néhány témára szeretném fölhívni a figyelmet.

Elsőként hadd emlékeztessek az etnocentrizmus és a relativizmus kérdéskörére. Az előbbi azt jelenti, hogy az evangélium nyugati formájának terjesztői felsőbbséget éreztettek a különböző kultúrákkal szemben. Egy nepáli fiú példáját hozza: „Miért a nyugati építészeti mód a normatív az istentiszteleti épület számára?”. A relativizmus pedig az jelenti, hogy egyetlen vallási, illetve kulturális kifejezési formát sem ítélhetünk meg a Biblia alapján, vagyis az evangélium hitelességének nincs mércéje. Ekkor azonban az a kérdés vár megválaszolásra, hogy az evangélium miként rendelkezhet tekintéllyel, és mennyiben és hogyan építkezhet a különböző kultúrákból. A szerző, mint problémát, e tárgykörbe sorolja a szinkretizmust és az irrelevanciát is erősen érinti. „A szinkretizmus abból eredhet – mondja Goheen –, hogy relevánssá próbáljuk tenni az evangéliumot.” Itt arról van szó, hogy az evangéliumi tartalom beleütközik a kultúra formáiba, struktúráiba és kategóriáiba, és végül kibékül azokkal. Mindezekre több példát is hoz. Az érme másik oldala, ahogy ő fogalmaz, az irrelevencia. Ez abból fakad, hogy a harmadik világ egyházaiban – de az új egyházi irányzatok vonatkozásában is érvényes – úgy gondolják, hogy amit kaptak Nyugatról – istentiszteleti formák, teológiák, hitvallások –, irreleváns, amely által az evangélium mint örömhír, számukra másként jelenik meg.

Ami ugyancsak nagyon aktuális, sőt halaszthatatlan kérdés, hogy a keresztyénség hogyan viszonyuljon a világvallásokkal történő találkozásokhoz. Megállapítja, hogy „… a globális kölcsönös függőség és nagymértékű migráció azt jelenti, hogy a világvallások követői ma már egymás szomszédságában élnek”. Számbeli és missziói súlyuk többé nem hagyható figyelmen kívül. Goheen két kifejezést hangsúlyoz, az egyik a „találkozás”, amely feszültségekkel teli összeütközéshez vezet, a másik a „misszió”, amely az erőszakmentességet feltételezi. A misszió lényege, hogy észrevesszük a konkrét világvallásban lévő lényegi irányultságot – az Isten utáni kiáltást, a megszabadulási vágyat, az erkölcsi rend utáni vonzódást stb. –, és azzal az attitűddel fordulunk feléjük, hogy Isten már a találkozás előtt a pogányokra is gondolt. Ugyanakkor nem mulasztja el fölhívni a figyelmet egyik muszlim vezető nyilatkozatára, aki szerint: „Az iszlám átfogó rendszert alkot, amely megpróbálja a világ minden zsarnoki és gonosz rendszerét megsemmisíteni, és saját programját érvényesíteni”. De bárhogy is lesz, „a találkozás elkerülhetetlen” – hangsúlyozza. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tár elénk, amelyekre vallási, társadalmi és kulturális környezetünknek megfelelően nekünk is választ kell adnunk.

[[paginate]]

A világvallásokkal történő találkozás a hazai olvasó számára bizonyára kevésbé aktuális téma, bár tapasztalhatjuk jelenlétüket, gondoljunk csak a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségére vagy a Magyarországi Muszlimok Egyházára. Ugyanakkor kétségtelen, hogy társadalmunk megváltozott szerkezete a városi misszió fontosságára irányítja figyelmünket. Egyházunkra is érvényes James Scherer megállapítása: „a 21. századi missziót a nagyvárosok lelkéért folytatott harcban fogjuk megnyerni vagy elveszíteni”. Goheen példaként Jónás könyvét hozza fel, amely azt bizonyítja, hogy Isten számára a metropoliszok evangelizálása fontos, így érthető, hogy külön fejezetet szán a városi missziónak. Hangsúlyozza, hogy a szekuláris ember vallási kérdéseire csak tiszteletteljesen és alázattal végzett apologetikával szabad felelni. Elkerülhetetlen az egyház társadalmi beágyazottságának kérdése, és kiemeli az egyetemes papság szerepét. Megállapítja, hogy „ez az elsődleges szintér, ahol az evangéliumról való tanúskodás a jelenléten keresztül és szóval elhangozhat”. Másfelől „a hívők közéletben végzett munkája Isten általános kegyelmének eszköze lehet”. Mindez nem jelenti azt, hogy a városi missziót kizárólag az egyetemes papságra kell testálni, szükséges a városi misszió teológiájának kidolgozása is. Három feladatról, „az evangéliumra való reflektálásról, a városi kontextusra való reflektálásról, illetve a kontextualizációról” beszél. A kontextualizáció szempontjából fontos látni a város kulturális erejét, a közéletre tett hatását. Éppen ezért hangsúlyozza, hogy „a városi gyülekezet az a hely, ahol az evangélium életre kel, és megerősítést, illetve bírálatot fogalmaz meg a város felé”. Kellert idézi: „Ha szeretitek, amit Isten szeret, szeretni fogjátok a várost”.

Végül a misszió egyik legfontosabb gyakorlati kérdését teszi föl: Ki fogja elvégezni a missziót? Hadd idézzem befejező mondatát: „… minden tennivalónk közepette sem szabad elfelejtenünk, hogy ez Isten missziója, és mi csak felajánljuk jelentéktelen ajándékainkat, hogy dicsőségére tanúskodhassunk megváltásáról a föld végső határáig”.

Goheen könyve rendkívül időszerű ma. Igaz, bevezetőjében, könyvét diákoknak és lelkészeknek ajánlja, én azonban mindenkit bátorítok a könyv tanulmányozására, különös tekintettel a gyülekezeti missziói bizottság tagjait. Szükséges, hogy helyesen poziionáljuk helyünket környezetünkben, és tisztában legyünk a világegyház XXI. századi történetével és kihívásaival – hiszen a globális információáradat és a tömeges migráció korában élünk –, hogy megfelelő ismeretek birtokában tudjuk fölajánlani önmagunkat.

Apostagi Zoltán