Remekművek párbeszéde

Interjú R. Törley Mária szobrászművésszel

R. Törley Mária egyik legmarkánsabb ihletője Dante Alighieri, akit harminc éve kísér lélekben, és „utazik” az Isteni színjáték poklába, purgatóriumába, paradicsomába, hogy bronzban fogalmazza meg a monumentális vízió időtlen imperatívuszait. Műalkotásai az örök ember örök sorsát idézik, a lét bugyrait, a megigazulás, a kegyelmi állapot egeken túliságát. Kompozíciói művészi ars poeticáját hirdetik: a reménnyel fel nem hagyó bizakodást, a felfelé kapaszkodást a pokoljárásban is, ami a pártállami diktatúrában lett alkotásformáló, élő tapasztalattá a hatalom bitorlóinak, fenevadjainak, az ordas eszméknek a szorításában.

A belső utakra késztető szobrászművész útkészítője, kurátora volt a Dante születésének hétszázötvenedik évfordulója alkalmából rendezett kiállításnak a római Magyar Akadémián 2015 adventjén.

Krasznai Andrea: Hogyan lett a Divina Commedia az életútja mérföldkövévé, művészete inspirálójává? Családtörténete mely sorsfordulataiból fakad a pokol és a lélek bugyrainak mélységes ismerete?

R. Törley Mária: Dante akkor lett az életem és a művészetem része, amikor egy kedves szobrász kollegina, Gábor Éva felhívta a figyelmemet a Nemzetközi Dante Bronz Biennáléra, amelyet kétévente rendeznek meg Ravennában. Az irodalom mindig is nagy hatással volt rám, és korán kezdtem Babits Mihály versek ihlette szobrokat alkotni. 1984-ben a biennále olasz  kuratóriuma a Pokol témakörét jelölte meg. Az első Dante ihletésű munkámmal (Dante a pokol kapujában) 1985-ben megkaptam a biennále nagydíját. Bronzba öntöttem a középkori költőfejedelem alakját, amint kívülről szemléli a poklot, amely előtt áll. A bűnök sokféleségét és a pokol bugyrait megjelenítő alkotásomban Dante egyedül, magányosan jelenik meg mint meg nem értett, nagy lélek. Az Isteni színjátékban sorsszerűen aktuális üzenetekre leltem. A pokol témamegjelölés különös időszerűséggel bírt, mivel a férjem éppen börtönben volt.
 

Dante a pokol kapujában, 40 x 30 cm, bronz, 1985

[[paginate]]

K. A.: Miért ítélték koholt vádak alapján börtönbüntetésre a férjét, Ruszina Lászlót?

R. T. M.: A férjemet orgazdasággal és betöréssel vádolták. A vádlói tisztában voltak a vádak nonszensz voltával, és ezt az elhárítás vezetője, dr. Pallagi Ferenc ezredes személyesen is közölte a férjemmel a kihallgatáson. Nyilvánvalóvá tette továbbá, ha nem működik együtt velük, akkor engem is bebörtönöznek társtettesként, és István fiunk állami gondozásba kerül. László válasza egyértelmű „nem” volt.

A régi rendszerben mind a férjem, mind az én családom tagjait megfigyelték, üldözték. 1983-ban leplezetlen politikai zsarolás és agresszió áldozataivá váltunk, mert László nem volt hajlandó aláírni a Belügyminisztérium III/III-as Csoportfőnökségével az együttműködést. Hat évre ítélték, amelyből négy és fél esztendőt letöltött. Én megmenekültem a bírósági pertől. A gyermekünk ekkor volt három hónapos. Megjártuk a poklok poklát. Így lett Dante pokla meghatározóvá. Formálta munkásságomat, világlátásomat, életszemléletemet, egyebek között abban is, hogy az igazságot mindig ki kell mondani, akár veszélyes, akár nem, bármi legyen is a következménye. Vállalnunk kell a véleményünket és önmagunkat.

K. A.: A pokol mint téma a későbbiekben is foglalkoztatja, és kétévente jelentkezik a ravennai biennále nemzetközi megmérettetéseire. Kétévente újraolvassa az Isteni színjátékot. A Purgatórium kapuja című alkotásával elnyeri a szenátus elnökének díját.

R. T. M.: A kapu nyitható két alsó részének domborművén Ádám és Éva látható a kígyóval, ami a bűntől való iszonyodást jelképezi. Az ezek feletti másik két reliefen Éva vigasztalja Ádámot – rendszerint a nő, az asszony az, aki vigasztal. Itt a fohászkodás, az imádság jelenik meg. A legfelső kapurészben, ami nem nyitható, egy üdvözülő lélek emelkedik a magasba. A megtisztulás, a fölfelé törekvés szimbóluma ez, ami hiszem, boldog bizonyossággal, reménnyel tölti el az embert.

Purgatórium kapuja, 100 x 50 cm, réz és szilikátbronz, 1996

Purgatórium kapuja, 100 x 50 cm, réz és szilikátbronz, 1996

[[paginate]]

A pokol mint téma rendszeresen foglalkoztatott, különösen az eredendő bűn kapcsán. A Pokol kereke című alkotásomban Ádám és Éva összefonódva az örök kísértővel, a kígyóval, húzza maga után a sors kerekét, amiben Káin egy kövön ül. Az első embergyilkos alakja a bűntudatra ébredt embert formázza. A Káin feletti két elkárhozott lélek igyekszik kimenekülni a kerékből, amelybe nagyon sokan belekerülnek, mi magunk is, de hinni kell a kiútban, ami a megbocsátás.

Pokol kereke, 120 x 60 x 20 cm, réz, márvány és szilikátbronz, 1993

A Pokol című kompozícióm egy befejezetlen, félbevágott férfit jelenít meg, ami egybeforr a női alakkal, mert lehet pokol két ember között is. A pokol mint életközeg napjaink, de egyben a különböző történelmi korok valósága is. Ezek a szinte égett testek figyelmeztetnek arra, hogy nem szabad félbevágni a másik embert. Ne próbáljuk átformálni a másikat, főleg ne a magunk képére, hanem váljunk eggyé vele úgy, hogy elfogadjuk a másságát.

Pokol, 43 x 25 cm, bronz 1996

[[paginate]]

A Dante és Beatrice című alkotásomban a szöveg adta magát, mivel Dante látja Beatrice lelkét elrepülni. A szárnyaló női lélek, aminek sem karja, sem lába nincsen, csupa lebegés, légiesség. Innen ered a későbbi angyalábrázolásom. A férfi, mint az oszlop, oly mereven, csodálkozva, megbabonázva néz utána. Ide a szépséget, az ég és föld kapcsolatát csempésztem be.

Dante és Beatrice, 60 x 50 x 30 cm, bronz, 1988

[[paginate]]

K. A.: Műalkotásaiban feltárulnak a túlvilág – a pokol, a purgatórium és a menny – kapui. Melyik kaput volt a legnagyobb művészi feladat megnyitni?

R. T. M.: A legnehezebb téma a mennyország, ami láthatatlan, anyagtalan és tökéletes. Gyakorló katolikusként vallom, hogy az emberek inkább a poklot és a tisztítótüzet ismerik, járják végig, mintsem a mennyországot. Ami a szellemi tevékenységemet illeti, a legmunkaigényesebb alkotásom a Mennyország kapuja.


Mennyország kapuja, 80 x 60 x 20 cm, bronz és kő, 1998

Nagyon sokat gondolkodtam és megpróbáltam két olyan egybefonódó, hullámzó, harmonikus formát találni, ami leginkább az őszinte öleléshez hasonlít. Ez a forma képes megtartani a mennyország felé repülő, üdvözülő lelkeket. Állandóságot, egyben időtlenséget sugárzó mű ez. A tartóhullámszerű héjba a lélek belesimul, a hazafelé tartás boldog tudatát ébresztve. A megérkező, a mennyország kapuján áthaladó lélek megnyugvásának pillanata ez – ebből fakad a mű szakrális volta. A kompozíció az ősbizalmat ébresztgeti az emberben, hogy ne féljünk, hanem higgyünk, reméljünk, hiszen van Kiben bízni „eleitől fogva”. Oly sokan szoronganak, akiket a holnap, a jövő aggodalommal tölt el, magányosak, és sajnos rossz helyen keresik a boldogságukat, a boldogulásukat. Sok a félrevezetett, megtévesztett lélek.

K. A.: Kik voltak a mesterei, akik meghatározták, formálták önkifejezését, arculatát?

R. T. M.: Az első az édesanyám, aki festő volt, és minden fontos kiállításra elvitt. Andrássy-Kurta János, aki mogorva, szigorú, kemény, de belül csupa szeretet és a másikra odafigyelő, a másikat segíteni akaró ember volt, két és fél évre fogadott be a műtermébe. „Fiam, maga olyan tehetséges, hogy vétek lenne nem tanítani” – mondta. A főiskolán számos kiváló tanárom között a legfontosabb Somogyi József volt, aki az idén lenne százéves. Ő nemcsak a szakma csínjára-bínjára tanított, hanem emberfaragó is volt. Dantei keménységgel biztatta a tanítványait arra, hogy találják meg a saját útjukat, legyenek tiszták és őszinték, mert másképp nem érdemes élni. Reformátusként puritán szigorúság jellemezte, ami meghatározta mind a hétköznapi életvitelét, mind a vasárnapi templomlátogatás rendjét. „Lányaimnak is megmondtam, hogy a déli istentiszteletre menjenek, így nyilvánvaló, hová tartoznak” – hangsúlyozta. Az értékek felvállalásának embere volt, aki nem hagyott kérdéseket az életvezetése felől. Nála a fekete fekete, a fehér fehér volt. Gyakran szólt arról, hogy vannak olyan helyzetek, amelyek az írástudók felelősségének tudatnak be. Ha valami rossz, azt meg kell mondani, és nem szabad köntörfalazni! E jellemvonás formálásában meghatározó személyiségnek bizonyult az életemben. Mondogatom is, hogy engem óvatosan kérdezzenek, mert kendőzetlenül, egyenesen megfogalmazom a véleményem. Sokan nem szeretnek ezért.

[[paginate]]

K. A.: A kortárs művészek gyakran meglepő tartalommal állnak elő.

R. T. M.: Úgy vélem, jelen világunkban és művészetünkben sokszor igyekeznek értéket tulajdonítani értékkel nem bíró alkotásoknak. Ez az egyik legnagyobb bűn, amit a művész elkövethet, mivel neki az örök érvényű érték felmutatása, közvetítése a feladata. A liberális szemléletmód, sajnos a művészetben is nagy károkat okozott és okoz. Idevágók Pál apostol szavai: „Mindent szabad nekem, de nem minden használ.” Nem művészet az, ami közönséges vagy nem odaillő tartalmat közvetít, ami botránkoztatni akar, és a lélek nem kap levegőt. Az alkotó önmagához és az eddigi évezredek művészetéhez legyen hű, ne pedig a trendekhez. Vallom azonban, hogy a műalkotásnak ütnie kell, és azonnal meg kell fognia a szemlélőjét, mert a felgyorsult világban az emberek gyorsan továbbmennek, túllépnek. Az igazi műélvezet katarzis, ami jobbá, boldogabbá tesz. Az ember alapvetően fogékony a jóra, a szépre, a harmonikusra. Egy boldog ember sosem lesz gonosszá.

K. A.: Erkölcsi imperatívusznak tartotta, hogy Dante születésének hétszázötvenedik évfordulóját nagyszabású rendezvénnyel ünnepelje meg.

R. T. M.: A költő és író születésének évfordulója közeledtével döntöttem el, tartozom Danténak annyival, hogy művésztársaimmal együtt – Balás Eszter szobrásszal, Mihályfi Mária, Szakács Imre festővel, valamint Károlyi András és Bardócz Lajos grafikussal – kiállítással tisztelgünk a jubileumon. A rendezvénynek a római Magyar Akadémia adott otthont, annál is inkább, mert akkor zajlott a nemzetközi Dante-konferencia, háromszáz résztvevővel. Molnár Antal, az akadémia igazgatója örömmel fogadta be a kiállítást, és minden segítséget megadott az évforduló méltó megünnepléséhez. A művészek rendkívül gazdag alkotói múlttal bírnak. Műveik tárházából nehéz feladatnak bizonyult kiválogatni a jubileum alkalmával megjelenő darabokat. Mindannyian hívő emberek vagyunk, tiszteljük és szeretjük egymás munkásságát, emberségét. Az élet nagy sorskérdéseit megjelenítő kiállított alkotások kerek egészet, egységet képeztek, amelyekben megjelent az emberiség jövője iránti aggodalom, a bűnök feltárása és az azokból való kiút sejtetése. A lelki és a szellemi összhangban a szobor és a kép különös párbeszédet „folytatott”. Tőkés Emese a lét dimenzióit egymásba nyitó zongorajátékával a zene nyelvén kapcsolódott be a kompozíciók dialógusába.

[[paginate]]

K. A.: A költőfejedelem túlvilági látomásában az egyházi tanok fundamentumán, a hét főbűn erkölcsi iránytűjével tájékozódik. A toronyiránt való gondolkodásra serkentő Isteni színjáték különösen időszerű az orientációs zavarral küzdő poszt-posztmodern világunkban. Sok ember a lázas tenni akarás instant kultúrájában él, míg másokat patópálos halogatás jellemez. Sőt, az egyén önmagában is megélheti mindkét állapotot. Dante viszolygott a jó rendetlen szeretetétől, a lanyhaságtól, a jóra való restség bűnétől.

R. T. M.: A mű súlyos morális kérdéseket feszeget és válaszol meg. Hogy a lélek a pokol melyik bugyrába kerül, vagy történetesen a purgatóriumba, egyértelművé teszi Dante világ- és emberszemléletét, a cselekedetekről való gondolkodását. A mulasztás bűne érzéketlenségből, gyávaságból, kényelmességből, tunyaságból fakad, amelyeket Dante súlyosan és visszafordíthatatlanul büntet. Jóllehet mindenkinek lenne mit adnia az idejéből, az erejéből, a jókedvéből. A mosoly, a jó szó, a dicséret a hétköznapok alkotása. Az ember értéket teremtő lény, és az élet a legnagyobb érték. A jövő mindannyiunk felelőssége. A történések alakulása, alakítása rajtunk is áll. A középkori ember életkérdései, nehézségei, alapjában véve hasonlók, sarkosan fogalmazva, ugyanozok voltak. Egyedül vagyok, boldog vagyok, felfelé vágyódom, hiszek, vagy hitetlen vagyok… mi az életem értelme.

A szeretetalapú és szeretetközpontú lét a célom. Semmi más nem fontos, csak az a szeretet, amit adunk és kapunk. A szeretetláncnak része az Isten is, és nem csak az ember. Bármilyen elfoglalt és fáradt vagyok, ha erre gondolok, szárnyra kelek, és erőt kapok a folytatáshoz. Művészetemmel igyekszem boldoggá tenni másokat. Örömmel tölt el, hogy adhatok, tehetek, segíthetek, alkothatok – ez az én hivatásom és hitvallásom.

Krasznai Andrea
 

Hasonló anyagaink

Jézus élete – országjáró festménykiállítás

A Biblia pauperum és a Biblia picta hagyományát felelevenítő tárlat egy magánszemély, Matula Péter kezdeményezésére jött létre, aki három kortárs képzőművészt bízott meg azzal, hogy mindenféle megkötöttség nélkül, ki-ki a saját stílusa és formavil...