Ott, ahol Jézus van

„Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: ’Üljetek le itt, amíg imádkozom.’ Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: ’Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok.’ Egy kissé tovább ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: ’Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.’ Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: ’Simon, alszol? Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.’ Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: ’Aludjatok tovább és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.’” (Mk 14,32-42)

Jézus megváltásunk útján járva érkezik a Gecsemánéba. Az imént még tanítványaival volt együtt, meghitt közösségben, amely közösséget már beárnyékoltak a közeledő fenyegetés rémképei. De vágyva vágyott arra, hogy tanítványaival elfogyassza a páska vacsorát, és megadatott neki. Együtt tölthettek egy utolsó estét, így ették az ünnepi vacsorát. Jézus átadta azt, amit át kellett adnia; Júdásban megszületett az, aminek nem kellett volna megszületnie. Amikor felálltak az asztaltól, és kiléptek az utcára, már sötét van. Végigmennek a városon, fel az Olajfák hegyére, és megérkeznek a jól ismert kertbe. A tanítványok földrajzi értelemben egy helyen vannak, de már nem együtt vannak, a támogató közösség már nem adatik Jézusnak. Pedig szüksége van rá, vágyik rá, kéri a hozzá legközelebb állókat: „maradjatok itt, és virrasszatok.” Teljesen elborítja Őt a sötétség, a félelem, a rettegés. Gyötrődik, agonizál, és nincs mellette senki. Szeretné, ha mellette lennénk, szüksége lenne a jelenlétre, a vele gyötrődésre, az imádságra. Ezért kéri, az Isten Fia kéri, újra és újra, legyünk ott, ahol Ő van. Legyünk vele, legyünk mellette.

Az övéinek elnehezül a szeme. Alszanak, mert este van és fáradtak. Van, aki nem tud aludni a sötétség és fájdalom jelenlétében, és vannak, akik elalszanak, pedig kéri őket, ne tegyék. Persze, utólag olvasva kérdés ez: amikor Jézus a maga nagy tusáját tusakodja az Atya jelenlétében, kellünk-e mi oda? Van-e ott keresnivalónk? Én azt mondanám, nincs; kicsi és kevés vagyok ehhez, túl szent ez a hely nekem. Ő azt kéri, legyünk vele. Kinek van igaza?

Hogyan lehetnénk Jézussal a sötétségben és fájdalomban? Hol virraszthatunk ma Vele, és milyen alvás fenyeget? A kultúra, amelyben élünk, elsötétülőben. A haladásba, a fejlődésbe, békés gazdagodásba vetett hit horizontja lezárul, sűrű és sötét fellegek gomolyognak felénk fenyegetően. A sötétségben mérhetetlen fájdalom születik. Aki alszik, nem vesz róla tudomást, azt mondja, holnap megint sütni fog a nap. Aki alszik, bezárja lakása, háza ablakait, és arra gondol, kint sötétség van, de hozzám nem jut be. Aki alszik, nem engedi közel magához azt, aki kívül van, akiknek élete sötétséggel és fájdalommal terhelt. Aki alszik, ki akarja szakítani magát, el akarja szigetelni magát attól a világtól, ahol egyre jobban sötétedik.

Jézus a sötétségben van, és nem kerüli el, sőt, az Atyának egedelmeskedve tovább halad az úton a teljes elsötétülés felé és az összehasonlíthatatlan fájdalom, szenvedés felé. Hol van a mi helyünk, hol van Jézus közösségének a helye? „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek…” Ott a helyünk, ahol Ő van, hogy Vele legyünk. A sötétség és a fájdalom nem marad "kint", elér bennünket. Jézushoz visz, Jézus mellé hív mindaz, ami saját fájdalom és szenvedés, valamint mindaz, ami körülöttünk történik. Egy elboruló, fájdalmakat gyártó és megtörtséggel teli kultúrában egyértelmű lesz a hívás Jézus közösségének, az egyháznak: imádkozni és virrasztani Vele együtt. Sőt, még nagyobb ez a titok, hiszen nemcsak arra hívattunk, hogy Jézussal együtt legyünk ott a sötétségben, hanem arra, hogy Jézus maga általunk legyen jelen a szenvedő világban. ÁMEN! 

Lovas András

Hasonló anyagaink

Örök reformáció

Elhangzott 1973. október 31-én a Budapest-Baross téri emlékünnepélyen. A Szerző hagyatékából. Köszönet a közlésért Dr. Csanádyné dr. Bodoky Ágnesnak, az MTA doktorának és Dr. Csanády Márton szociológusnak, az áldott emlékezetű Szerző leányának és ...

Solus Christus crucifixus

„Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (1Kor 1,23-24)

Őrizd meg!

Isten igéje, az evangélium tanítása tehát az a kincs, amit ránk bízott az Úr.