A nagy egyházszakadás, a skizma (1054) után először találkozott a Római Katolikus és az Orosz Ortodox Egyházfő. Ferenc, Róma püspöke, a Római Katolikus Egyház pápája és Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája történelminek mondható találkozójára Havannában, Kuba fővárosában, a José Marti Nemzetközi repülőtéren került sor, 2016. február 12-én. A két egyházfő Közös nyilatkozatot adott ki. A szöveg eredeti nyelve az olasz és az orosz. Magyar fordítása a Magyar Kurírban jelent meg (2016. február 13.) Tőzsér Endre SP tollából.
Szerkesztőségünk két teológust kért fel a Közös nyilatkozat kommentálására: Kránitz Mihály római katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanárát és Imrényi Tibor ortodox parochus, c. esperest. Reflexiójukat az alábbiakban közöljük.
Kránitz Mihály reflexiója
A katolikus egyházfő, Ferenc pápa és a legnagyobb létszámú ortodox közösség vezetője, Kirill pátriárka történelmi találkozójára messze Európától, az Atlanti-óceán nyugati végében egy szigetország, Kuba fővárosában került sor 2016. február 12-én. Az örömteli találkozó képei bejárták a világot, és a találkozó hatása a tömegtájékoztatási eszközök segítségével mindenhová elért. A szeretet egysége volt a leginkább látható abban a pillanatban, amikor a két egyházfő fogadta és átölelte egymást, és kimondták: „Most nem vetélkedünk, hanem testvérek vagyunk.”
Nagyon nagy lelki élmény adott mindenkinek, aki „élőben” követhette a két különböző hagyományú egyházfő találkozását, akik mögött ott álltak munkatársaik, köztük Hilarion volokalamszki metropolita, a moszkvai pátriárkátus külügyi osztályának vezetője és Kurt Koch bíboros a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnöke, akik szintén kölcsönösen kezet fogtak egymással. Tulajdonképpen már a hír nyilvánossá válása és az elindulás is nagy lelkesedést váltott ki mindenkiből és kivételezettek lehetünk, hogy korunkban, a mi időnkben történt mindez, és megérhettük azt napot és azt a pillanatot, amikor a két egyházfő testvéri módon, Krisztus tanítványaiként átölelte egymást.
A találkozásban Ferenc pápa egyéni stílusát láttuk megvalósulni, melynek lényege: elmenni oda, ahol a másik tartózkodik. A Róma és Havanna közötti megközelítőleg 9000 km közötti távolságot Ferenc pápa örömmel teljesítette, hogy a több évtizede várva várt esemény megtörténjen. Ortodox részről is elismerték, hogy „Róma lépett előre”. Mivel korábban is nagyon sok alkalom lehetett volna a találkozó kivitelezésére (Pannonhalma, az ausztriai Heiligenkreuz), azon már senki nem csodálkozott, hogy az egyházfők utazása ráépült további missziós útjaikra.
Kelet és Nyugat számára is a kereszténység az az alap, amelyből mindketten táplálkoznak, és az evangélium is ugyanaz minden keresztény számára. Ugyanakkor vannak még bizonyos formai és tartalmi akadályok, melyeket még meg kell oldani.
[[paginate]]
Az aláírt Közös Nyilatkozatból úgy tűnik, hogy a közös hagyomány alapján (4. pont) a katolikus és az ortodox egyház is azt szeretné, hogy a Krisztus által kívánt látható egység ténylegesen megvalósuljon (5-7; 28. pont). Ennek már nagyon sok jele volt a „római” térfélen, de „valahogy mindig elhúzódott” a keleti és a nyugati egyház találkozása. Ez azonban részben korábban valamiképp megvalósult, mivel 1964-ben VI. Pál pápa és Athénagorász konstantinápolyi pátriárka ténylegesen találkozott Jeruzsálemben, és átölelték egymást. A mostani görög pátriárka, I. Bartholomaiosz is nagyon sokszor tartózkodik Rómában, illetve a mindenkori pápák is felkeresték Konstantinápolyt, de a legnagyobb létszámú ortodox egyház vezetőjével való találkozás mindezidáig nem sikerült.
Az aláírt 30 pontos nyilatkozat valójában egy olyan alapdokumentum megfogalmazásai, melyek inkább előremutatások az emberhez méltó élethez, legyen szó a keresztények üldözésének megszüntetéséről (8-12; 15. pont), a család identitásának védelméről (19-20. pont), a gyermekek és az idősek élethez való jogairól (21. pont), a fiatalokról (22-23. pont), vagy a katolikusok és az ortodoxok együttműködésének helyszíneiről (28. pont). Az egyházfők emellett hangsúlyt helyeztek a vallásszabadságra (13-14. pont), kijelentve, hogy semmilyen bűntény nem igazolható Isten nevében.
A mindkét fél kézjegyével ellátott szövegben a legkényesebb megállapítás az ortodoxok által „uniált egyházaknak” nevezett görög katolikusokkal való kapcsolat értékelése (25. pont). A két egyházvezető itt abban állapodott meg, hogy meg kell találni azt a „modus vivendi”-t, vagyis a békés egymás mellett élést és annak megfelelő formáit, amelyek alkalmasak a katolikus és az ortodox fél számára is. Egymás egyházként való elfogadása alapfeltétel – nyilatkoztak később a görög katolikusok, akik joggal érezhették fájdalmasnak, hogy a dokumentum „csak” egyházi közösségként utal rájuk.
A katolikus-ortodox találkozás egy kiindulópont, melyet még „meg kell szokni”, és úgyszólván „kóstolgatni” kell, valamint megélni azt az örömet valamennyi kereszténynek, ami Kubában történt Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozásakor. Most újra le kell ülniük a teológusoknak, hogy az új helyzetből kiindulva tanácskozzanak, mely tanácskozás egyébként 1979-től létezik is a Katolikus–Ortodox Teológiai Vegyes Bizottság formájában, ahol eddig is különböző témák kerültek napirendre, mint például az egyház apostolisága vagy a primátus kérdése. Itt egyszerűen ebbe a folyamatba kell beállni, és ezt kell továbbvinni, megerősödve a szeretet párbeszédének megvalósult élményétől.
Sajnos, mindig vannak „ellendrukkerek”, mint VI. Pál pápa és Athénagorász pátriárka találkozása alkalmával is, amikor bizonyos csoportok (pl. az Áthosz-hegyi szerzetesek) nem fogadták el a kezdeményezést, és most is voltak ilyenek, s valószínűleg ennek volt a következménye, hogy a korábbi kijelölt időpontok és helyszínek sorra meghiúsultak. Az egyházi vezetőket azonban csalónak és árulónak minősíteni nagy tévedés, mert ők Krisztus szavát követték – „Legyenek mindnyájan egy (Jn 17,21)” –, és a szeretet bátorságáról tettek tanúságot. Most nem a szembenállásra, hanem inkább a kiengesztelődésre van szükség, amire egyébként Ferenc pápa az Irgalmasság Évének meghirdetésével már válaszolt. Az ő személyében a kinyújtott kéz kezdeményezése érvényesül, amit nem utasított vissza Kirill, Moszkva és minden oroszok pátriárkája. Az egyházak közötti hídépítésnek is nevezhető folyamat már most elérte célját, mivel – jóllehet egy „semleges” területen –, de mégis megvalósult a két egyházfő között, az ígéretes jövőt tartogató, oly régóta várt testvéri találkozás.
A Közös nyilatkozat elérhetősége: www.magyarkurir.hu