Dietrich Bonhoeffer: Etika

Kolozsvár, Exit Kiadó, 2015. 328 oldal, magyarra fordította: Visky S. Béla.

Eredeti mű: Dietrich Bonhoeffer: Ethik. Zusammengestellt und herausgegeben von Eberhard Bethge.CHR. Kaiser Verlag, München 1953. Zweite Auflage

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 2015. november 30. és december 2. között az Erasmus vendégtanári program keretében a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Rendszeres Teológiai Tanszék adjunktusával, Dr. Visky S. Bélával, valamint a KRE-HTK doktoranduszainak és hallgatóinak körében, együtt tanulmányoztuk Dietrich Bonhoeffer Etikáját, mely az idei év áprilisától magyarul is olvasható. Az olvasók segítségére lehet, hogy a magyar kiadás, a holland Wilken Veen és Gerard C. den Hartog bevezető tanulmányait és magyarázatait is tartalmazza. Dietrich Bonhoeffer, XX. századi német lelkipásztor, etikai teológus, hitvalló és ellenálló, korának aktuális világi problémáira kereste a válaszokat egy keresztény etika körvonalazásának megkísérlésével. Tervezett könyve végül nem született meg a II. világháború közeledte, valamint a Hitvalló Egyház lelkipásztorképzése miatt, azonban a mű előkészítő jegyzeteinek egy része fennmaradt a számunkra, melyet Eberhard Bethge könyvbe szerkesztve 1949-ben „Etika” cím alatt jelentetett meg.

Mit szabad és mit nem? Mi a helyes és helytelen? Mi a jó és rossz? A szándék- vagy a következmény etikát kövessük? - Bonhoeffer szerint ezek a kérdések már eleve sikertelen gondolatkísérletek, mivel alapjában véve az emberre összpontosítanak. „Krisztus nélkül beszélni a valóságról merő absztrakció”(46) - írja a szerző. A keresztény etika első helyénvaló kérdése az, hogy „Mi az Isten akarata?” - mellyel átkerül a fókusz az emberről az Istenre. Mindez alázattal és bizalommal, a „teljes belső átalakulás, [és] az elme »megújulása« révén” (197), Jézus Krisztus által lehetséges. Mivel nem létezik két ugyanolyan eset, képtelenség minden életkörülményt szabálykönyvbe foglalni. A lényeg, hogy Istennel közösségben éljünk. (196)

Következésképpen az etikai elméletek hibás kérdést tesznek fel, mivel a bukott világból indulnak ki. A jó és a gonosz tudása mögött az Istentől való elszakadás rejtőzik. Az „Isten szeretete és a világ meghasonlása” c. fejezetben, a hagyományos felfogáshoz képest új nézőpontot azonosíthatunk. „A keresztény etika első feladata az, hogy [...] az ismeretet [a jó és rossz tudását] megsemmisítse.” (182) Ezt Bonhoeffer azzal magyarázza, hogy eredetileg nem volt az ember feladata, hogy ítélkezzen a jó és rossz felől. A bűnbeesés előtt az első emberek Istentől függő lények voltak. “Míg az ember Isten képmásaként teljesen az Istenben való eredetéből élt, addig az Istennel egyenlővé lett ember megfeledkezett eredetéről, és saját teremtőjévé és bírájává tette önmagát.” (182) Nevezetesen a jó és rossz tudása egyben az előtte rendelkezésre álló istenismeret elvesztését jelentette. (183)

[[paginate]]

A „jó”, az általános szóhasználattól ellentétben, nem egy minőség, hanem maga a valóságosság. Nem egy kívülről megállapított jellemzés, hanem Isten kijelentéséből adódó realitás. Maga az élet az, ami jó. (152) „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” - olvashatjuk az 1Móz 1,31a-ban. Isten nélkül nem ismerhető meg helyesen és teljességében a valóság, mely az egymással kapcsolatban lévő „végső előttiből” és „végsőből” áll. Előbbi az, amit az ember öt érzékszervével felfog, utóbbi pedig a Krisztusban nyilvánvalóvá lett Isten valósága, melyből a „hitbeli döntések” születnek. (33) Attól függően, hogy melyik valóságra figyel az ember, úgy fogja leélni az életét. Amennyiben csak a végső előtti valóságot veszi figyelembe, kizárólag az emberi szándék kap teret, mely elméleti látszatmegoldást nyújtva a relativizmus káoszába torkollik. Azonban az sem megfelelő, ha a kompromisszumoknak adunk helyet, vagy a radikalizmus végett pusztán a végsőt látva meggyűlöljük a látható világot. A szakrális és profán ütköztetése, az említett két világ egymással való szembeállítása, a hagyományos keresztény etikai gondolkodás hatását tükrözi. (39) Ennek ellenére Bonhoeffer kijelenti: nincs két valóság, mivel a világ nem rendelkezik önálló, Krisztustól független létezéssel. A „végső előtti valóság” beágyazódik a végsőbe (40), a fennálló világ az a valóság, melyet Isten már megbékéltetett Jézus Krisztus által. (159)

Bonhoeffer az „Örökség és romlás” c. fejezetében a nyugati világ keresztény történelmi múltjának és az azt tudatosan maga mögött hagyó jelenének elemzésével foglalkozott. A szerző „Nyugat”-nak azt a területet nevezte, melyet Krisztus személye kovácsolt „történelmi egységgé”. (71, 75) Ezt azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy a kereszténységet megelőző népi múlt, csupán mitológiákban maradt meg. „A német, angol, francia történelem csakis a Krisztussal való találkozás óta létezik, mégpedig a római kereszténység formájában.”- írta. (74) A harmincéves háborút követő vesztfáliai békével egy új európai öntudat korszaka indult el. Ekkor vette kezdetét a szekularizációs folyamat, melynek jegyében „[a] felsőbbség, az értelem, a gazdaság és a kultúra az öntörvényűség jogát [...] [követelte] a maga számára”. (77) Az európai ember függetlenítve magát Krisztustól, saját szabályokkal rendelkezett. A francia forradalomtól kezdve, a Nyugat új egységét már nem a kereszténységben látták. Ennek következtében összezavarodtak a morális fogalmak, melyből kifolyólag olyan rendszerek alakultak ki, mint a nemzetszocializmus. Abszolút igazságok nélkül könnyebb volt a nyilvánosságot a „történelmi szükségszerűség” és a „társadalmi igazságosság” hangzatos fogalmaival félrevezetni. (53)

„A természeti élet” c. fejezethez érve a történelmi távlatokból olyan időszerű témákhoz érünk, mint a házasság, szexualitás, háború, öngyilkosság, eutanázia, abortusz, rabszolgaság, kínzás és az élethez való jog. A szerző nézőpontjában az isteni akarat kap főszerepet. Isten ajándéka az emberi létezés, mely megtartatott, és örök életet kapott. (121, 122) Az embernek alapvetően nincs joga Isten előtt (119), mégis az élethez való jogát már a létezése miatt, kegyelemből, magában hordozza. (127) Bonhoeffer nem bírja eléggé hangsúlyozni jegyzeteiben, hogy a keresztény erkölcs nem az embertől - pl. cselekedeteitől - függ, hanem Isten szeretetén és irgalmán alapszik. “Isten parancsa [elvárása] arra vonatkozó jóváhagyás, hogy emberként éljünk az Ő színe előtt.”(238) Ezt az általa rendelt szerepkörök, más szóval: „mandátumok” betöltésével lehet megvalósítani „az egyház, a házasság, a család, a munka és az állam körein belül”. (240) Ezeket az „isteni megbízatásokat” kizárólag a feltaláló által, „Isten oldaláról lehet megérteni”. (246) Egyik mandátum sem önmagáért létezik, hanem „együtt, egymásért és egymással szemben képesek hallhatóvá tenni Isten parancsolatát”. (247)

Az „Etika” kiváló támpontot és kutatási irányt ad azok számára, akik a keresztény erkölcs nyitott kérdéseivel szeretnének foglalkozni. A kereszténység számára Isten nélkülözhetetlen személy, nélküle nincs értelme sem a jóról, sem a morálról, sem a fennálló valóságról beszélni. Hit nélkül nem teljes a látásunk, és Krisztus nélkül nem ismerhetjük meg sem a jelen, sem az eljövendő világot. Mindez abszurd azok számára, akik nem hisznek a végső valóságban, és nem értik hogyan lehet a halandó ember közösségben a láthatatlan és bizonyíthatatlan Istennel. Mi viszont, akik a Krisztus második eljövetelét várjuk, valljuk, hogy a „bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet”. A „Szent” az, aki Krisztushoz formálva minket, lehetővé teszi, hogy cselekedeteink mögött igaz szeretet lakozzék. „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek.”

Mórocz Bora

Hasonló anyagaink

Nagy záporok után

Albert Gábor Nagy záporok után című elbeszéléskötete Kant híres szállóigéjének parafrázisán nyugszik.

Szociáletika – nem csak teológusoknak

A közelmúltban jelent meg Békefy Lajos és Birkás Antal könyve Protestáns szociáletika címmel. A kötet a Calvin J. Teológia Akadémián elhangzott előadások rövidített, írott változata.