Zsirai László versei

BELSŐ IGÉNY

 

Teremtettél
Isten ünnepének.
S mivé lettél?
Könyörtelen érdek
hálózná be
fojtogatva lényed,
környezeted
morzsolná igényed.


Tekinteted
mégis fénylőn rejtett,
hited minden
csúf helyzettől megment.
Napsütésben
áldott sok-sok óra,
készülődhetsz
jó találkozóra.

 

Egyetlen célt
tart ébren a lélek:
ahogy jöttél,
olyan tisztán térj meg!
Vasárnapod
hirdeti az ének,
teremttettél
Isten ünnepének.

 

[[paginate]]

 

ÚTMUTATÁS

 

Kantátákat dúdol a széllel,
langyos esőben mossa arcát,
viseli győzelmét, kudarcát,
s szeretkezik a napsütéssel.
 

Biztos lépteket szül a jötte,
bár lelkében tétova óda
fészkel a félszek híre óta,
s épülget a csend körülötte.
 

A létezés sovány mezején
hanyagul lesarabolt múltnak
örökölt jelenébe hulltak –
s szívében rügyező remény.
 

Ha egyszer eltévedne mégis,
eligazítja messze hangzó,
visszaterelgető harangszó,
s ösvényt sóhajtana a rét is.
 

Útjában hegyek, folyók, tavak,
ám sohasem kísérti kétség,
mert örökké kísérik: szépség
és Istentől származó szavak.
 

 

Hasonló anyagaink

Zsirai László verse

CSERE Nem csak az létezik, aki itt lélegzik a közeledben, akit hallhatsz, akit látsz, akit tapinthatsz, akit átölelhetsz.   Az is létezik, aki elment, az is létezik, aki...